2019. július 22. hétfő
Ma Magdolna, Mária, Magda névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Schilling Árpád és a győztesek

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

Arra kell számítanunk, hogy az Orbán-kor és korszellem ellenfeleinek még a tetemét is meggyalázzák, persze csak jelképesen: vagy avval, hogy trágyalét zúdítanak rájuk, vagy avval, hogy korrumpálják, vagy avval, hogy megfélemlítik őket. S az Orbán-szellem őszinte híveinek jutalmul ugyanaz jut majd, ami az ellenfeleknek büntetésül. Jó utat, kedves Schilling Árpád, kedves Sárosdi Lilla. Felejtsenek el bennünket. Nem érdemlünk egyebet. Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):

Schilling Árpád rendező elmondta az Arte európai kulturális televíziónak, hogy családostul elmegy Magyarországról, Franciaországba emigrál. Politikai okokból. Azok, akik értenek színházhoz, azt mondják: ez nagyon nagy veszteség. Azoknak, akik a naiv, tiszta szívű, gorombán egyszerű, érdes honpolgári beszédet szeretik, úgyszintén hiányozni fog.

Schilling Árpád őszinte és egyenes ellenfele az Orbán-rezsimnek, vagy ha tetszik: az Orbán-korszaknak, az orbáni államnak. Ez az állam anyagilag kikészíti, az idegeire megy, s az állam vezetője sokakkal együtt őt is fenyegeti, itt, szerinte „az Európai Unió kellős közepén”.

Rengetegen mennek el Magyarországról különféle okokból, s nem kevesen olyasmik miatt, mint Schilling Árpád. Keveset tudunk róluk – kivéve, ha ismerőseink –, mert nem beszélnek hangosan a bajukról. Elvégre barátaik és hozzátartozóik maradnak itt, akik pórul járhatnak.

Ez azoknak is szomorú és aggasztó, akik valamiért nem kedvelték annyira Schilling Árpád művészetét és politikáját. Az Orbán-korszak kezdete óta, amely 2010-nél is korábbra tehető voltaképpen, a rendszer ellenfelei (jó néhány konzervatív, sok-sok balközép szociálliberális és föltűnően kevés baloldali) rengeteg vereséget és veszteséget szenvedtek el, volt árulás, megalkuvás és gyávaság is épp elég, de siker egy se. (Mert se az internetadó visszavonása, se az olimpiarendezés meghiúsítása nem politikai siker: egyik dolognak sincs köze a rendszer lényegéhez, a hatalomnak ez csak szúnyogcsípés.)

A szélsőjobboldali hatalmi sajtó „sivalkodás”-nak nevezi az ellenzék protestálását – ami a régi élcet juttatja eszünkbe a maihoz hasonló állami sajtóról: a megtámadottak „fölháborító brutalitással védekeztek” –, ez visszataszító kifejezés, de sajnos van benne igazság. Az önvédelmi képességüket elvesztett emberek ijedt tiltakozása nem mindig tetszetős. Én nem kedvelem a trágár káromkodást, de nem bírálnám azokat, akik a busz hirtelen fékezése miatt egymásnak esvén, mondanak egy cifrát. Az eredménytelen apprehendáláson, az ijedtségen és a haragon lehet mulatni, ha valakinek így tartja az úri kedve, de nem nagyon illik, azt hiszem.

Én a szánalmas választási „harc” idején élesen helytelenítettem az ellenzéki médiák durvaságait, pl. itt éppenséggel az Orbán Viktort ért elviselhetetlen szidalmakat, de az állami-kormányzati-orbánista médiákhoz nem intéztem intelmeket, mert minek (és a többinek se volt persze foganatja).

Amit most szóba hozok, nem azért teszem, mintha bármire föl akarnám szólítani a kormánysajtót – Isten őrizz –, csak néhány elég banális megjegyzést szeretnék tenni.

Schilling Árpád elismerte vereségét, otthagyja a csatateret, összecsomagol és elmegy.

Nem szép a legyőzött ellenfelet rugdosni.

Példaképeink – Homérosz, aki nemcsak a hellénekről, hanem a trójai Hektórról is hősként beszél, Hérodotosz, aki avval kezdi históriáját, hogy majd elmondja a görögök és a barbárok nagy tetteit – lovagiasak voltak, de az arisztokratikus társadalmak lovagiassága utódaik plebejus humanitására is hatással volt.

És itt ráadásul csak magukra hagyott, sóher, kiábrándult művészekről van szó, akik legföljebb a konzervatív ízlést sérthették, bár aligha voltak konzervatív nézőik. Schilling Árpád és Sárosdi Lilla mondhatott olykor olyasmit, ami valamiért bántotta a jobboldal önérzetét és érzékeny „identitását”, de ennél súlyosabb nem történt. Aztán tönkrementek vagy tönkretették őket, és el kell menniük az országból. Ez szomorú eset bárkinek, akiben van még – igen! – magyar érzés.

A 888.hu cikkírója azonban olyasmit tett, amit nem szokás. A fehér zászlót kitűző művészről olyanokat mond, amiket nem lehet idézni (ha valakinek van rá érkezése, elolvashatja a cikket). A vereség, a megadás a paroxizmusig hevíti a szerző szadizmusát és rossz stílusát (amellyel egyébként a 444.hu posztgonzó zsurnalizmusát utánozza, gyöngén).

A szerzőre én nem neheztelek, a csoportkohéziónak és csoportkonformizmusnak nem pusztán a jobboldalon vannak iszonyatos következményei (ha nem tudnám ezt gyerekkorom óta, megtanított volna rá az ellenzéket bíráló cikkeim fogadtatása a balközépen).

De azért ez az intenzitásnak ezen a fokán egyedülálló. Megmutatja, hogy nincs menekvés, nincs kegyelem, nincs mese. Nemcsak a csatatéren még küzdő ellenfélnek, hanem a menekülőnek, a harcot föladónak sincs.

Az Orbán-korszak – félreértés ne essék: ez bizony történelem (olyan, amilyen) – arra neveli a magyarországi etnikai állam honpolgárait, hogy vágják a sutba azt, amit Széchenyi úgy nevezett: „a lélek delisége” (mert a „nemesség” szó a magyar nemesség által verhunzt, mint írja). A noblesse oblige-nak überkampec. Nincs más, csak győzelem és vereség, barát és ellenség. Ez persze az Orbán-rezsim ellenfeleire is hat, amint ezt egy újabb, népszerű – egyébként érdekes és színvonalas, bár sajnos műveletlen és modortalan – paszkvillus [valaki ellen irányuló gunyoros, éles vitairat – a szerk.] is szépen illusztrálja. Ez már az Orbán-kor általános szelleme. Nem csupán az orbánistáké.

Arra kell számítanunk, hogy az Orbán-kor és korszellem ellenfeleinek még a tetemét is meggyalázzák, persze csak jelképesen: vagy avval, hogy trágyalét zúdítanak rájuk, vagy avval, hogy korrumpálják, vagy avval, hogy megfélemlítik őket. S az Orbán-szellem őszinte híveinek jutalmul ugyanaz jut majd, ami az ellenfeleknek büntetésül.

Jó utat, kedves Schilling Árpád, kedves Sárosdi Lilla. Felejtsenek el bennünket. Nem érdemlünk egyebet.

 

 

 

2018. május 10.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Nem a smirgli

Oda jutottunk, hogy a kisember annyira kiábrándult már a biztonságáért felelős szervből, valamint az őt – >

Tovább

A szabadkai Houdini

Szemmel látható, hogy Bogdan Laban a szabadkai hatalmi elit (és a szélesebb értelemben vett hatalomgyakorlók) számára >

Tovább

Temetőt győztek

A temetőbeli közjáték a működő nemzeti illiberál színrevitele, valami másra van szükségünk, jövő-tervekre, hiszen a múltat >

Tovább

Vége

A rezsim nem a barantázó pántürk ősdilettánsokat hozza helyzetbe, és nem is az Akadémia ingatlanvagyona érdekli, >

Tovább

Mélységesen sajnálnám, ha a Vajdaságban kihalna a magyar mondat

Vagy tíz évvel ezelőtt naplómban írtam erről, akkor is jöttek a verőlegények, mert ez tabutréma volt. >

Tovább

SZÓSZEDET

Itt, a szövegeket szövők és lélegzők tengerszemében olyan távolinak tűnnek a kultúra ítészei és szabászai, a >

Tovább

Szavazni vagy bojkottálni?

A délvidéki/vajdasági magyar közösség – egyebek között – politikai apátiába is került, amit katasztrófának is lehet(ne) >

Tovább

A hinta

Újvidék önkormányzata nem folyamodik olyan populista, ad hoc megoldásokhoz, mint egyes városok, ahol egy mobilcsapat 48 >

Tovább

„Meddig jutottunk?”

A háborús bűnösség, rehabilitálás és kártérítés kérdésével kapcsolatban megállapítják, hogy az észlelt „fogyatékosságok nagyban nehezítik, vagy >

Tovább

Srebrenica 24 éve

A srebrenicai a legnagyobb méretű tömegmészárlás, melyet kontinensünk a második világháború óta mindezidáig láthatott. Különösen zavarba >

Tovább

Marosvásárhely jobban teljesít

Kolozsváron egy kisebb székelyföldi város összlakosságát kitevő magyar egyetemista “van jelen” az év tíz hónapjában. Tetszik, >

Tovább

Nemzetközi segédlettel

A nemzetközi és szerbiai jogszabályok ellenére folyamatban van – külföldi és szerbiai támogatással, ingatlanvásárlásra, épületanyag és >

Tovább