Ma Jusztina, Kozma, Damján névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Schilling Árpád és a győztesek
Tamás Gáspár Miklós
Arra kell számítanunk, hogy az Orbán-kor és korszellem ellenfeleinek még a tetemét is meggyalázzák, persze csak jelképesen: vagy avval, hogy trágyalét zúdítanak rájuk, vagy avval, hogy korrumpálják, vagy avval, hogy megfélemlítik őket. S az Orbán-szellem őszinte híveinek jutalmul ugyanaz jut majd, ami az ellenfeleknek büntetésül. Jó utat, kedves Schilling Árpád, kedves Sárosdi Lilla. Felejtsenek el bennünket. Nem érdemlünk egyebet. Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):
Schilling Árpád rendező elmondta az Arte európai kulturális televíziónak, hogy családostul elmegy Magyarországról, Franciaországba emigrál. Politikai okokból. Azok, akik értenek színházhoz, azt mondják: ez nagyon nagy veszteség. Azoknak, akik a naiv, tiszta szívű, gorombán egyszerű, érdes honpolgári beszédet szeretik, úgyszintén hiányozni fog.
Schilling Árpád őszinte és egyenes ellenfele az Orbán-rezsimnek, vagy ha tetszik: az Orbán-korszaknak, az orbáni államnak. Ez az állam anyagilag kikészíti, az idegeire megy, s az állam vezetője sokakkal együtt őt is fenyegeti, itt, szerinte „az Európai Unió kellős közepén”.
Rengetegen mennek el Magyarországról különféle okokból, s nem kevesen olyasmik miatt, mint Schilling Árpád. Keveset tudunk róluk – kivéve, ha ismerőseink –, mert nem beszélnek hangosan a bajukról. Elvégre barátaik és hozzátartozóik maradnak itt, akik pórul járhatnak.
Ez azoknak is szomorú és aggasztó, akik valamiért nem kedvelték annyira Schilling Árpád művészetét és politikáját. Az Orbán-korszak kezdete óta, amely 2010-nél is korábbra tehető voltaképpen, a rendszer ellenfelei (jó néhány konzervatív, sok-sok balközép szociálliberális és föltűnően kevés baloldali) rengeteg vereséget és veszteséget szenvedtek el, volt árulás, megalkuvás és gyávaság is épp elég, de siker egy se. (Mert se az internetadó visszavonása, se az olimpiarendezés meghiúsítása nem politikai siker: egyik dolognak sincs köze a rendszer lényegéhez, a hatalomnak ez csak szúnyogcsípés.)
A szélsőjobboldali hatalmi sajtó „sivalkodás”-nak nevezi az ellenzék protestálását – ami a régi élcet juttatja eszünkbe a maihoz hasonló állami sajtóról: a megtámadottak „fölháborító brutalitással védekeztek” –, ez visszataszító kifejezés, de sajnos van benne igazság. Az önvédelmi képességüket elvesztett emberek ijedt tiltakozása nem mindig tetszetős. Én nem kedvelem a trágár káromkodást, de nem bírálnám azokat, akik a busz hirtelen fékezése miatt egymásnak esvén, mondanak egy cifrát. Az eredménytelen apprehendáláson, az ijedtségen és a haragon lehet mulatni, ha valakinek így tartja az úri kedve, de nem nagyon illik, azt hiszem.
Én a szánalmas választási „harc” idején élesen helytelenítettem az ellenzéki médiák durvaságait, pl. itt éppenséggel az Orbán Viktort ért elviselhetetlen szidalmakat, de az állami-kormányzati-orbánista médiákhoz nem intéztem intelmeket, mert minek (és a többinek se volt persze foganatja).
Amit most szóba hozok, nem azért teszem, mintha bármire föl akarnám szólítani a kormánysajtót – Isten őrizz –, csak néhány elég banális megjegyzést szeretnék tenni.
Schilling Árpád elismerte vereségét, otthagyja a csatateret, összecsomagol és elmegy.
Nem szép a legyőzött ellenfelet rugdosni.
Példaképeink – Homérosz, aki nemcsak a hellénekről, hanem a trójai Hektórról is hősként beszél, Hérodotosz, aki avval kezdi históriáját, hogy majd elmondja a görögök és a barbárok nagy tetteit – lovagiasak voltak, de az arisztokratikus társadalmak lovagiassága utódaik plebejus humanitására is hatással volt.
És itt ráadásul csak magukra hagyott, sóher, kiábrándult művészekről van szó, akik legföljebb a konzervatív ízlést sérthették, bár aligha voltak konzervatív nézőik. Schilling Árpád és Sárosdi Lilla mondhatott olykor olyasmit, ami valamiért bántotta a jobboldal önérzetét és érzékeny „identitását”, de ennél súlyosabb nem történt. Aztán tönkrementek vagy tönkretették őket, és el kell menniük az országból. Ez szomorú eset bárkinek, akiben van még – igen! – magyar érzés.
A 888.hu cikkírója azonban olyasmit tett, amit nem szokás. A fehér zászlót kitűző művészről olyanokat mond, amiket nem lehet idézni (ha valakinek van rá érkezése, elolvashatja a cikket). A vereség, a megadás a paroxizmusig hevíti a szerző szadizmusát és rossz stílusát (amellyel egyébként a 444.hu posztgonzó zsurnalizmusát utánozza, gyöngén).
A szerzőre én nem neheztelek, a csoportkohéziónak és csoportkonformizmusnak nem pusztán a jobboldalon vannak iszonyatos következményei (ha nem tudnám ezt gyerekkorom óta, megtanított volna rá az ellenzéket bíráló cikkeim fogadtatása a balközépen).
De azért ez az intenzitásnak ezen a fokán egyedülálló. Megmutatja, hogy nincs menekvés, nincs kegyelem, nincs mese. Nemcsak a csatatéren még küzdő ellenfélnek, hanem a menekülőnek, a harcot föladónak sincs.
Az Orbán-korszak – félreértés ne essék: ez bizony történelem (olyan, amilyen) – arra neveli a magyarországi etnikai állam honpolgárait, hogy vágják a sutba azt, amit Széchenyi úgy nevezett: „a lélek delisége” (mert a „nemesség” szó a magyar nemesség által verhunzt, mint írja). A noblesse oblige-nak überkampec. Nincs más, csak győzelem és vereség, barát és ellenség. Ez persze az Orbán-rezsim ellenfeleire is hat, amint ezt egy újabb, népszerű – egyébként érdekes és színvonalas, bár sajnos műveletlen és modortalan – paszkvillus [valaki ellen irányuló gunyoros, éles vitairat – a szerk.] is szépen illusztrálja. Ez már az Orbán-kor általános szelleme. Nem csupán az orbánistáké.
Arra kell számítanunk, hogy az Orbán-kor és korszellem ellenfeleinek még a tetemét is meggyalázzák, persze csak jelképesen: vagy avval, hogy trágyalét zúdítanak rájuk, vagy avval, hogy korrumpálják, vagy avval, hogy megfélemlítik őket. S az Orbán-szellem őszinte híveinek jutalmul ugyanaz jut majd, ami az ellenfeleknek büntetésül.
Jó utat, kedves Schilling Árpád, kedves Sárosdi Lilla. Felejtsenek el bennünket. Nem érdemlünk egyebet.
Következő cikk: Hozzászólást írt Elvíra lánya és a zentai helyi közösség titkára is
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is
Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >
Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén
A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >
Azt hallom, csoda történt Washingtonban
Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >
Osztozkodás a lőporos hordón
A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >
Botrány Újvidéken
Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >
Menekülés a magányból a forradalomba
A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >
Javasasszonyok és politológusok
A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >
Kettős nyomás alatt
Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >
Örömünnep Szerbiában
Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >
Konformizmus-vita
Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >
Örök hála Bosnyák Istvánnak
Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >
Szaxofon
A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >