2019. december 6. péntek
Ma Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Kutyablúz, nem ruhadarab

Balázs Attila

Örökké vonaton, miközben, ahogy sikerült megállapítanom, én azt a képtelenséget valósítom meg, hogy két helyen nem vagyok egyszerre azok közül, ahol lennem kellene. – A héten Balázs Attila írja a netnaplót a Literán. Az első bejegyzést olvashatják.

(avagy megálló a kutyaháznál, avagy a másodosztály örömei)

Hogy regény lesz-e, az isten tudja. Egy vélhetően trilógiává duzzadó próza ez, visszatekintés zötykölődő szerző elmúlt hatvanvalahány évére, elegyen a világ dolgaival. Történések és töprengések a csigalassú, minden koszos kutyaháznál, szaros csirkeólnál megálló nemzetközi gyors másodosztályán. Elmélkedések és meseszövések kínálkozó színes és szürke szálakkal, kártolva és egybekötve. Mindenről és mindenkiről, ami/aki valamiért eszébe jut ennek az utasnak a változó formákat öltő, ördögi nyelvét nyújtogató, perceket és éveket pergető időben. Hét-nyolc óra hossza Újvidéktől Budapestig, majd kb. ugyanannyi vissza az Ivo Andrićon vagy az Avalán. Éjjel a Beograd Expressen. Szürreális. Van idő, és van is min: rágódni. Akár régi utazásokon Amerikában és Európában. Nappal kinézni az ablakon, szemlélni a lepusztult, könyörtelen idő lebombázta tanyavilágot, ahonnan egykor a felmenők bevándoroltak a városba. Most egészen más, messziről jött, idegen emberek mennek valamerre ezeken a gazos utakon, poros kukoricatáblák, hullámzó búzaföldek, “édenkerti” gyümölcsösök között. Főleg a magyar határ, az új kerítés felé. És a vonat is gyakran telve velük. Néha csendesen zötykölődnek, néha dühösek, kiabálnak, rázzák az öklüket, érthetetlen nyelven rikoltoznak. Tört angolsággal mondogatnak valamiket, ám van olyan is, hogy éppenséggel vidámak. Mitől lehetnek azok? És egyáltalán merre tart a világ velük vagy nélkülük? VELÜNK VAGY NÉLKÜLÜNK? Merre tart a jónép a legutóbbi háború után ebben a „kutya” Szerbiában. Egyáltalán e kerek világ népe, csendben-szimplán létezve, netán agyalágyultan üvöltve-loholva, SZŰKÖLVE ÉS CSAHOLVA EBBEN A „SZÉPSÉGES”, KÉRDŐJELEKKEL TELI “BLÚZOS” VILÁGBAN. (Jack Kerouac, de elsősorban saját magam drága emlékére.)

– Igen, ez van, tkp. ezt írom, amikor csak tehetem. Ahogy ma is. Meg tegnap is, meg előtte is. Tehát naplózható, naplóba írható cselekmény, és senki se ver át ebben senkit. Legalábbis én nem, amikor azt mondom, hogy sűrűn ezzel a diárium-szerű, ugyanakkor erősen visszaemlékező írással foglalkozom. (Vonaton mindaddig, amíg ki nem fúj az aksi, mert a töltővel nem mindig boldogulunk.) Belőle, ebből a Kutyablúzból – tudomásom szerint – jelentősebb darab az újvidéki Híd folyóirat soron következő számában jelenik majd meg, némi Esterházy-reminiszcenciával. Tehát kedves izgatott olvasó: figyelem! Újabb, immár nem Amerikában vagy Európában hajdanán hosszú stoppolásokkal elherdált időről van itt szó, hanem tiszta hasznosról, amelyet az ember a max. negyven-ötven kilométeres sebességgel száguldó nemzetközi gyors gyakorta fűtetlen, nyáron hűtetlen, ezzel együtt test és lélekemelő, írásra serkentő „paradicsomában” tölt el.

(Óvatosan az iróniával, többek számára megfejthetetlen kifejezésmódot jelent, ahogy látom pl. a net-csetekből.)

Újvidékről bagatell 7-8 óra alatt ér száguldva a Keletibe a gyors, ha nem szakad le a vezeték az abnormális sebességtől. És, ugye, nagy mázli, hogy ott immár nem vetik be magukat azon nyomban az ember lába alá azok a koszos migránsok. Visszaépült a fal, nyugalom honol a tájon, minden rendben, a kertek virágoznak magyar honban, tombol a tavasz, jönnek a fecskék, és már csak arra várunk, hogy a többség rábólintson ismét a jól kirajzolt, kitáblázott, gondosan elegyengetett, kátyúmentes, erkölcsös és helyes útra. Hogy rövidest eljussunk mindannyian: a Mennyországba. Vagy hát van, aki a Pokolba, de ő saját maga az esendő vétkes ebben az ügyben. Én például magam tehetek róla, hogy évtizedekig sem voltam képes elsajátítani a minőségi rádiózás minden csínját-bínját. Így aztán ahogy a kilencvenes évek kezdetén az ajtón mentem be a Magyar Rádióba – magam is migránsként munka után nézve –, úgy az ablakon repültem ki 2012-ben.

Utána visszasomfordáltam Újvidékre, mea culpa, és visszasírtam magam az ottani RTV-be. Azóta úton vagyok ismét. Örökké vonaton, miközben, ahogy sikerült megállapítanom, én azt a képtelenséget valósítom meg, hogy két helyen nem vagyok egyszerre azok közül, ahol lennem kellene. Mert örökre nem sikeredett az új honfoglalás, miként ahogy megtapasztalni kényszerülök dolgokat, a visszafoglalás is már csak ilyen félsikeres marad az időm végezetéig.

Torzóra vagyok ítélve.

Most az egyéb teendők mellett az Újvidéki Rádióban van egy darab önálló művelődési műsorom. Címe: Libegő, hossza 55 perc. Úgy szeretem körülírni, hogy nem irodalmi, nem művészeti műsor, miközben szükségszerűen az is. Ott lehet vele libegni a hajmeresztő kulturális, sőt, civilizációs szakadékok felett. Hogy mire jó ez? Ördög tudja, arra mindenképp kiváló, hogy leköpködjék az embert a Facebookon, amikor hírverés szándékával provokatív képet posztol a műsor linkjével együtt. Mit ad isten, nevezetesen épp a migránsokról szóló darabhoz egy mostanság kialakított fantomképet mellékel. Mindegy, a Libegőt szíves figyelmükbe ajánlom, természetesen minden darabjával együtt. Például a vikingest.

Mivel a napokban picit Pesten állapodtam meg, láthattam, ahogy egy magányos, jól öltözött ifjú hölgy – nyilvánvalóan valamelyest módosult tudatállapotban – fergetegesen leszaggatta a körúti villanypóznáról Szél Bernadett kampányplakátját, miközben egy csapat turista megütközve szemlélte. Amúgy ez volt az elmúlt napok legnagyobb eseménye azok közül, amelyeknek tanúja lehettem.

(Litera)

 

2018. április 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)

Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >

Tovább

„Ej, ráérünk arra még!”?

Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >

Tovább

A statisztaszerep bevállalása

Egy végtelenül cinikus álláspont fölvázolása következik a tavasszal esedékes szerbiai választás bojkottjával kapcsolatban, politikai kiskáté formájában. >

Tovább

Kifelé a Machiavelli-fasorból

Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se >

Tovább

A migráns

A migráns halála nem érdemel gyászt. Tizennyolcezer halott a Földközi-tenger fenekén, legalább kétszer ennyi a Szaharában, >

Tovább

Védtük Szerbiát Horvátországban…

Aki nem volt ott, az nem tudhatja, hogy milyen érzés elvágni valakinek a nyakát. Az ott >

Tovább

Bence Erika nyílt levele a Magyar Mozgalom társelnökeihez

Hogy bárki értse: a VMSZ és elnökének politikáját továbbra is elutasítom! A Magyar Nemzeti Tanács által >

Tovább

Gyűlölet és kompromisszum

A társadalom szétrombolása üzemszerűen folytatódik. Elsősorban nem az ellenzék hibája, hogy olyan, amilyen. Ami a magyarországi >

Tovább