2020. április 1. Szerda
Ma Hugó, Agád névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Nyeregbe!

Tolnai Szabolcs filmrendező biciklire ül. S elkerekezik egészen Törökországig egy törökkel, azaz Török Zolival egy soküléses tandemen egy jól összeválogatott, fiatal, kis stábbal. És ez nagyon jó. Mármint, hogy van egy jó könyv és egy szemfüles, biciklikedvelő rendező, aki lecsapott rá, hogy megfilmesítse. A történet pedig Aaron Blumm Biciklizéseink Török Zolival című regénye. Szerda Zsófi (Hét Nap):

* Amikor befejeztem a könyv olvasását, az volt az érzésem, hogy hú, ebből filmet kellene csinálnia valakinek. Ezért nagyon megörültem, amikor hallottam, hogy ez meg fog történni, ráadásul általam igen nagyra becsült művészek közreműködésével. Neked is így jutott eszedbe, ahogy nekem? Hogy elolvastad, és úgy érezted, meg kell rendezned?

— Az egész úgy kezdődött, hogy még régebben olvastam Virág Gábor, azaz Aaron Blumm blogbejegyzéseit, követtem, mi történik, és nagyon izgalmasnak tartottam a szöveget, illetve a hozzá kapcsolódó biciklis mozgalom is igazi pozitív esemény volt a mi kis beszűkült, vajdasági életterünkön belül. Azt éreztem, hogy megmozgat, ami nálunk ritka egy szöveg esetében. De mi is az, amit Virág csinált? Fogott egy régi, egy kicsit talán elfelejtett formát, az erotikus rövid történetet vagy a rövid szerelmes történetet, mely annak idején a hetilapokban jelent meg. A szerzőnek hétről hétre újabb résszel kellett előállnia, és ha azt akarta, hogy ne lankadjon az olvasók lelkesedése, arra kényszerült, hogy fenntartsa a figyelmüket. Kénytelen volt fordulatokat is belevinni. Ez pedig nagyon hasonlatos ahhoz, ami nekünk, filmeseknek is nehézséget okoz, hogy nem saját magunknak írunk (készítünk) filmet, és hogy arra is oda kell figyelnünk, hogyan tudjuk megszólítani a közönséget, illetve fenntartani a figyelmét. Ezért lett „filmes” ez a regény is. Mert nem feledkezett meg az olvasókról. És mit csinál egy jó művész, aki több, mint egy hetilap vagy egy hetente frissülő blog szerelmi rövid történeteinek álneves írója? Egy idő után kitör a klisészerű formából, ha szűknek érzi. Nála is ez történt. Ahogy haladt a sztori, új rétegek kezdtek felsejleni, új dimenziók nyíltak, és az egyszerű szerelmi történet egy univerzális szerelmi történetté vált. Egy fordulatokkal teli, izgalmas, már-már a sci-fi műfaj határaihoz közelítő kozmikus nyomozássá alakult, mely az igaz szerelem mibenlétét keresi. Másrészt azt gondolom, hogy elfelejtettük a történeteket, a történetek erejét. Én sem magamnak szeretnék filmet csinálni. És ezzel most nem azt mondom, hogy föladnám a művészi hitemet, hanem igényes, ám jól kommunikáló filmeken szeretnék a továbbiakban dolgozni.

* Inkább a blogbejegyzéses forma volt a fejetekben, vagy a regényt vettétek alapul?

— A regényt vettük alapul, viszont továbbírtuk. A regény is rövid történetekből áll össze, mi még összefüggőbbé tettük. Beleiktattunk még néhány csavart, továbbírtunk egy-két figurát. Ahogy egyre mélyebben belemerültünk az anyagba, adta magát, hogy így történjen. A mi forgatókönyvünk formai szempontból hagyományosabb, ám sikerült megtartani azt a lebegő atmoszférát is, ahol az idősíkok egyszer csak kicsúsznak a lábad alól. Amikor elkezdtük írni, volt egy ilyen kérdés a fejünkben, hogy ez egy zavarosabb történet legyen-e, mely egy összezavarodott, fiatal nő belső, zaklatott lelkiállapotát adja vissza, vagy sikerül egy fordulatos, izgalmas, érzelmekkel teli történetet létrehoznunk. Azt gondolom, hogy sikerült az, amiben csak reménykedtem. És itt kerül a képbe K. Kovács Ákos és Oláh Tamás.

* Még mielőtt rátérünk a két jobbkezedre, előbb még arra válaszolj, hogy Virág Gábor mennyire folyt bele a forgatókönyv megírásába. Adott tanácsokat, vagy teljesen kívülállóként szerepel ebben a történetben?

— Ő teljesen szabad kezet adott nekünk, viszont a kész forgatókönyvet elküldtem neki. Ez egy egészséges hozzáállás. Másrészt viszont szeretnék majd vele is találkozni. Már akkor, amikor írtuk a forgatókönyvet Ákossal, volt egy-két nap, amikor bejártuk a környéket, nézelődtünk, most azonban szeretnék elmenni Kishegyesre, és Gáborral körüljárni az ottani, eredeti helyszíneket. Átbeszélni, hogy mi inspirálta őt. Meséljen történeteket, mutasson házakat, sarkokat, melyek számára fontosak voltak az írás folyamán, mert lehet, hogy nekünk is újat hoznak.

* No, most akkor mesélj egy picit Ákosról és Tamásról, hiszen az előkészületekben is már nagy szerepük volt, később pedig még nagyobb lesz.

— Amikor eldöntöttem, hogy ebből filmet kellene csinálni, s megszereztem a jogokat, rögtön elküldtem Ákosnak, hogy olvassa el, véleményezze. Ő is azt mondta, hogy nagyon izgalmas, ezért találkoztunk, és néhány napig csak beszélgettünk. Igazából azt akartuk látni, hogy érdemes-e nekivágni. Úgy tűnt, hogy igen. Esztétikáról, figurákról, helyszínekről beszélgettünk, elég alaposan átrágtuk, napokig jegyzeteltünk. Tamás pedig maga jelentkezett, hogy szívesen részt venne ebben a projektumban. Mégsem készül mindennap játékfilm itt, nálunk. Ennek nagyon megörültem, hiszen Tamást még a KMV-ről ismertem, kísértem a munkáját, boldog voltam, hogy itt van valaki, aki lelkes, ráadásul dramaturg, író és rendező. Jó, ha van egy ilyen iskolázott szem is a kreatív csapatban, aki dramaturgként is hozzá tud szólni. A forgatókönyv elég gyorsan összeállt. Két-három hétre elvonultunk egy kis házba, és reggeltől estig dolgozva elkészítettük. Persze lesznek még rajta alakítások, előtte azonban a színészekkel szeretnék egy kicsit dolgozni a figurákon, s ott is előkerülhetnek még új kérdések, motivációk. Sokat szeretnék improvizálni velük.

* Akkor itt köszön vissza a színházi rendezői éned, hiszen ez a felkészülési folyamat inkább a színházi munkára hasonlít.

— Még sohasem dolgoztam így filmen. A színházban az improvizáció nyilván része az alkotófolyamatnak, és most a filmen is ki akartam próbálni ezt a fajta munkát. Elmerülni a színészekkel az anyagban. Ezt ebben a hónapban reményeim szerint meg is kezdjük. Ezeken a próbákon Tamás is jelen lesz. Nem szeretném, hogy egy kis kamerával egyedül üljek a színészekkel, ők pedig a kamerának játsszanak. Azt szeretném, hogy először is magukban keressék meg a figurát, egymásra figyeljenek. Mi pedig próba után Tamással elemezni tudjuk majd, mi történt, melyik a jó irány, és mi az, amit elvetünk.

* Beszéljünk egy kicsit a film költségvetéséről. Tudjuk, hogy 29 millió dinárt ítélt meg rá a Szerb Filmközpont. Ez elég az elkészítésére? Laikusként ez nagyon nagy pénznek tűnik, te azonban biztosan jobban látod. 

— A Nyári mozit 1500 márkából készítettem, most fejezem Az erdő királya című játékfilmemet, melyet megszakításokkal ugyan, de tíz éven át forgattunk Döbrei Dénessel, Varga Henivel és Pletl Zoltánnal. Ez valójában 0 dináros támogatásból készült, tehát így is tudok dolgozni, ha muszáj. Ez annyit tesz, hogy van egy kamera, néhány színész, a tehetséged, és kész. Home video körülmények. A mostani filmmel kapcsolatban azonban nem vagyok benne biztos, hogy ennyiből meg tudjuk oldani, főleg Törökország lesz a gond (hiszen egy része ott játszódik, egy hetet ott kellene töltenünk). Nagyon szegényes lenne... S mivel a könyv jó, illetve már bizonyította, hogy képes figyelmet felkelteni, szeretném megadni neki a kellő tiszteletet, úgyhogy most koprodukciós partnereket keresünk. Ott leszünk a Berlinalén, ahol találkozunk néhány producerrel, törökökkel, ám francia koproducert is szeretnénk, mert ők nagyon jól helyezkednek, illetve előfordulhat, hogy magyarországi partner is lesz, meglátjuk. A kérdésedben említett összeg nagyjából a fele a reális költségvetésnek, amikor rendes, professzionális stábbal készül a film.

* A két főszerepet Nagyabonyi Emese és Kucsov Borisz játssza. Ha jól tudom, casting nem volt (esetleg a fejetekben), rögtön rájuk esett a választás. Miért?

— Úgy éreztem, hogy a könyvbeli figurák életre keltése sokkal nagyobb odaadást követel meg a színésztől, mint egy átlagos film esetében, s ezt a feladatot nem tudja akárki teljesíteni. Csak az, aki különlegesen elhivatott. Az egész stábot úgy válogatom meg, hogy olyan emberekből (főleg vajdasági fiatalokból) álljon, akiknek fontos ez a film, nem egy a sok közül, bizonyítani tudnak vele, és ugródeszka is lehet számukra. Ezért kerültek éppen ők képbe (illetve a díszlet-, a látvány- és a jelmeztervező is). Mert nekik ez a projektum szerintem ugyanolyan szívügyük, mint nekem. Az elmúlt években a sajátjaimon kívül három játékfilmben dolgoztam mint rendezői munkatárs...

* Melyik ez a három?

— Az első Vladimir Perišić rendezésében az Obični ljudi, mely több díjat megnyert (Szarajevóban a legjobb film, Cottbus-fődíj), Cannes-ban is bemutatták, tehát jelentős karriert futott be. A másik a Ničije dete Vuk Ršumović rendezésében (három díj a Mostrán Velencében), ez a 2000-es évek legdíjazottabb szerb filmje lett, illetve tavaly készült el a Rekvijem za Gospodju J., melynek Bojan Vuletić volt a rendezője, Mirjana Karanović pedig a főszereplője, és mely szintén több díjat elnyert — a szerbiai kritikusok a tavalyi év legjobb filmjének kiáltották ki. Hogy miért mesélem el mindezt? Mert alkalmam nyílt megfigyelni, mennyire más a munka akkor, amikor az embereknek szívügyük a film. Az az igazi, ha a forgatás után a stáb együtt marad, mindenki beszélget, barátkozik, együtt gondolkodik tovább, hogyan lehetne még jobbá tenni a végeredményt. Ha létezik ez a csapatszellem, az hihetetlenül megnöveli a munka hatásfokát. Ezt a rendezőnek kell megteremtenie, továbbá arról is gondoskodnia kell, hogy mindenki a film szolgálatába tudja állítani a saját kreatív energiáját. Ilyen csapatot szeretnék összehozni most magam köré. S ez már el is kezdődött. Jó ebben lubickolni.

 

2018. február 16.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A hatalomban, vagy ellenzékből? (1.)

Mit eredményezett, tehát, a VMSZ-nek „a hatalomban való szerepvállalása”? A VMSZ vezető tagjainak néhány jól fizetett >

Tovább

A nemzeti egység kompromisszumok nélkül csonka

Semmi sem kártékonyabb, mint az embereket nemzetpolitikai kínai csizmába kényszeríteni. A vajdasági magyar politikusoknak sem ártana >

Tovább

A jövő sem lesz a régi

A pestissel együtt terjedt az antiszemitizmus, Dél-Franciaországban elterjedt a hír, hogy a zsidók megmérgezték a kutakat, >

Tovább

Felemelt kezekkel menekülünk, de nem tudjuk, hogy pontosan hova

Most már mindenki tisztában van vele, elvesztettük az ismeretlen ellenséggel szembeni háborút. Berendezkedtünk a megalázó védekezésre. >

Tovább

Orbán és Vučić – több mint barátság

Ahol viszont egészen döbbenetes a két ország politikai berendezkedése közötti hasonlóság, az egyértelműen a média, itt >

Tovább

Centrális erőtereket mindenhova

Nézzük csak meg például, hogy mi történt a Magyar Szóval az elmúlt 9 évben, hogyan lett >

Tovább

Földrengés Zágrábban

Látom az ismert utcákat, óváros romos épületeit, az utcák tele törmelékkel, az az utcára menekült embereket, >

Tovább

Nemzet a pártok csapdájában

A jelenlegi szörnyű magyar szakadék felett csak akkor épülhetnek hidak, ha a szakadék mindkét partján elmélyült >

Tovább

A bekötött szemű pilóták

Vesztegzár alatt az újságíró kénytelen más jegyzetfüzetébe belelesni, lévén, hogy a sajátja üres. Olyanéba, aki még >

Tovább

Nyomunkban a Nagy Testvér

Félő, hogy a járványveszélyben felerősödő globális félelem a diktatúrába sodorja a tömegeket. Végel László: >

Tovább

Nem a fölhatalmazási törvényre

A válság kellős közepén összetörni az alkotmányos államrendet: ez shakespeare-i jelzőkért kiált. De még van néhány >

Tovább

Róka fogta csuka

A harminc évvel ezelőtti marosvásárhelyi március arra kényszerített minket, hogy kétségbeesetten kapaszkodjunk a politikai párbeszéd eszközeibe, >

Tovább