Ma Zita, Mariann, Anasztáz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Naplójegyzetek – Fragmentumok
Végel László
Újra meg újra rádöbbenek arra, hogy a szerbiai polgárok rendkívül szívósak, van ebben a világban erős, rejtélyes vitalitás, túlélnek bármilyen hatalmat. És mosolyogni is tudnak hozzá. Több a mosoly, erősebb a vitalitás, és mélyebb a fatalizmus, mint Magyarországon. Végel László:
2017.október 12., péntek
Végre Anikót sikerül rábeszélni, hogy forduljunk orvoshoz. A taxis össze-vissza barangol, elnézést kér, ugyanazokat az utakat javítják, amelyeket pár évvel ezelőtt építettek. Senki sem tudja mit és miért javítanak, semmiféle tábla nem értesít arról, hogy mi célból folynak a munkálatok mikor kezdődtek és meddig tartanak. Igy néz ki a következmények nélküli ország. Lopnak, lopnak, mondogatják a polgárok mindenfelé, s aztán legyintenek, mintha ez is magától értetődő lenne. De mindezért kárpótol az újvidéki indián nyár, és örülök, hogy az emberek arcán újra megjelenik a mosoly. Újra meg újra rádöbbenek arra, hogy a szerbiai polgárok rendkívül szívósak, van ebben a világban erős, rejtélyes vitalitás, túlélnek bármilyen hatalmat. És mosolyogni is tudnak hozzá. Több a mosoly, erősebb a vitalitás, és mélyebb a fatalizmus, mint Magyarországon. Ám azt is hozzá tenném, hogy nem olyan lázadó társadalom ez, mint ahogyan csalafinta módon hirdetik a népnek hízelgő a politikusok. Akadt-e valamiféle tömeges lázadás az egypártrendszerben? Nem. A 68-as események egy kis szigetet jelentettek, amelyet gyorsan elöntött a tenger. A nép erre is legyint, és csak abban reménykedik, hogy valahogy feltalálja magát. Mindennapi kenyerünk lett a fatalizmus.
Gojko Tešić telefonál, az Új Symposionról szeretne valamiféle nyilvános beszélgetést szervezni, ezt is ódzkodva fogadom, akárcsak a többi hasonló invitációt, mert attól tartok, hogy a folyóirat afféle kitűző lesz, amelyet ünnepi alkalmakor hordozunk. Mi volt a lényege, faggattam magam a múlt hónapban Sinkó Ervin sírjánál. Túl banális lenne azt mondani, hogy antiprovinciális, amit oly gyakran emlegetnek. Vagy csakugyan mérték és mérce volt, amely csak akkor nevezhető hitelesnek, ha szereplőit ma is kötelezi, különben siralmas pozícióharc az egész. (…) Miféle közös mérték és miféle közös mérce? Hogyan írható le a közös szellemi tér? Volt-e egyáltalán ilyesmi? Igen, vagy nem? Elárultuk-e fiatalkori eszményeinket? Volt-e valamiféle rebellis mag, amelyet manapság nem illendő emlegetni? Jobb megtagadni, vagy legalább is hallgatni róla? Rebellis folyóirat volt, vagy kádernevelde – jó és rossz fiúkkal? Vagy csak egy folyóirat volt a sok közül, ahol különböző hitvallású alkotók nemzedéki alapon találkoztak? A jelenlegi narratíva inkább az utóbbiról szól, csak arról hallok, hogy ki mit alkotott a folyóiratban, természetesen öndicséretként, s arról nem, hogy ki mit kapott a folyóirattól. Vagy a közösség baljós sorvadásának korában muzeális érték lett belőle? Emléktárgy? Turisztikai mutatvány a magyar kultúrában? Ezt a groteszk végkifejletet sem elképzelhetetlen. Következmények nélküli folyóirat? Ki mer ezekre a kérdésekre válaszolni? Lehet, hogy mindenből volt valami, rendben van, tarka volt és ellentmondásos, ám legyen, csak ne legyen kitűző. A saját fatalizmusomra gondolok. Azokra a hosszú sétákra, amelyeket Tolnai Ottóval 1960 körül a Futaki utcán tettünk, s nem szabadulhatok meg azoktól a gondolatoktól, amelyeket Sziveri János felkérésre 1981-ben az akkori Új Symposionban a Homokdombok című esszémben fogalmaztam meg. „Az eredményekről szóljanak mások, akik szembesültek velük. Történetünk még kételyre, demisztifikációra kötelez. Vitázó alkatúak voltunk, a radikális átértékelés hangjait szólaltattuk meg. Most, amikor ezt szervezett, intézményes feltételek között, nagy beleszólási lehetőségekkel valósítjuk meg, miért olyan gyanús az irodalmi csend, a diákos szófogadás, a fiatalos szelídség a fiatalok részéről. Különös módon nem kérdez ránk senki. Néha a margóról elhangzik valamilyen elégedetlen felhang, de azt nagyon gyorsan elhallgattatjuk. (…) Ennél is fontosabb: megőriztük-e függetlenségünket arra, hogy saját magunkat is bonckés alá helyezzük? Elérkezett az idő, nem kegyelmezhetünk magunknak. Ki-ki a maga poklában születhet újjá”. A Lemondás és megmaradás (Cserépfalvi,Budapest, 1992.) című esszékötetem hátlapján írtam, hogy az esszék non-fiction regényt is képeznek. A regény hőse az esszéíró, aki „látta süllyedni azt, amibe beleszületett”. Igen, a poklunkról nem szólunk.
Következő cikk: SNS TVRDI DA JE NOVAC ZA KAMPANJU DOBILA OD 6940 TETAKA IZ KANADE
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >