2019. november 22. péntek
Ma Cecília, Filemon névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Naplójegyzetek – Fragmentumok

Végel László
Végel László

Újra meg újra rádöbbenek arra, hogy a szerbiai polgárok rendkívül szívósak, van ebben a világban erős, rejtélyes vitalitás, túlélnek bármilyen hatalmat. És mosolyogni is tudnak hozzá.  Több a mosoly, erősebb a vitalitás, és mélyebb a fatalizmus, mint Magyarországon. Végel László:

2017.október 12., péntek

Végre Anikót sikerül rábeszélni, hogy forduljunk orvoshoz. A taxis össze-vissza barangol, elnézést kér, ugyanazokat az utakat javítják, amelyeket pár évvel ezelőtt építettek. Senki sem tudja mit és miért javítanak, semmiféle tábla nem értesít arról, hogy mi célból folynak a munkálatok mikor kezdődtek és meddig tartanak. Igy néz ki a következmények nélküli ország. Lopnak, lopnak, mondogatják a polgárok mindenfelé, s aztán legyintenek, mintha ez is magától értetődő lenne. De mindezért kárpótol az újvidéki indián nyár, és örülök, hogy az emberek arcán újra megjelenik a mosoly. Újra meg újra rádöbbenek arra, hogy a szerbiai polgárok rendkívül szívósak, van ebben a világban erős, rejtélyes vitalitás, túlélnek bármilyen hatalmat. És mosolyogni is tudnak hozzá.  Több a mosoly, erősebb a vitalitás, és mélyebb a fatalizmus, mint Magyarországon. Ám azt is hozzá tenném, hogy nem olyan lázadó társadalom ez, mint ahogyan csalafinta módon hirdetik a népnek hízelgő a politikusok. Akadt-e valamiféle tömeges lázadás az egypártrendszerben? Nem. A 68-as események egy kis szigetet jelentettek, amelyet gyorsan elöntött a tenger. A nép erre is legyint, és csak abban reménykedik, hogy valahogy feltalálja magát. Mindennapi kenyerünk lett a fatalizmus.

Gojko Tešić telefonál, az Új Symposionról szeretne valamiféle nyilvános beszélgetést szervezni, ezt is ódzkodva fogadom, akárcsak a többi hasonló invitációt, mert attól tartok, hogy a folyóirat afféle kitűző lesz, amelyet ünnepi alkalmakor hordozunk. Mi volt a lényege, faggattam magam a múlt hónapban Sinkó Ervin sírjánál. Túl banális lenne azt mondani, hogy antiprovinciális, amit oly gyakran emlegetnek. Vagy csakugyan mérték és mérce volt, amely csak akkor nevezhető hitelesnek, ha szereplőit ma is kötelezi, különben siralmas pozícióharc az egész. (…)  Miféle közös mérték és miféle közös mérce? Hogyan írható le a közös szellemi tér? Volt-e egyáltalán ilyesmi? Igen, vagy nem? Elárultuk-e fiatalkori eszményeinket? Volt-e valamiféle rebellis mag, amelyet manapság nem illendő emlegetni? Jobb megtagadni, vagy legalább is hallgatni róla? Rebellis folyóirat volt, vagy kádernevelde – jó és rossz fiúkkal? Vagy csak egy folyóirat volt a sok közül, ahol különböző hitvallású alkotók nemzedéki alapon találkoztak? A jelenlegi narratíva inkább az utóbbiról szól, csak arról hallok, hogy ki mit alkotott a folyóiratban, természetesen öndicséretként, s arról nem, hogy ki mit kapott a folyóirattól. Vagy a közösség baljós sorvadásának korában muzeális érték lett belőle? Emléktárgy? Turisztikai mutatvány a magyar kultúrában? Ezt a groteszk végkifejletet sem elképzelhetetlen. Következmények nélküli folyóirat? Ki mer ezekre a kérdésekre válaszolni? Lehet, hogy mindenből volt valami, rendben van, tarka volt és ellentmondásos, ám legyen, csak ne legyen kitűző. A saját fatalizmusomra gondolok. Azokra a hosszú sétákra, amelyeket Tolnai Ottóval 1960 körül a Futaki utcán tettünk, s nem szabadulhatok meg azoktól a gondolatoktól, amelyeket Sziveri János felkérésre 1981-ben az akkori Új Symposionban a Homokdombok című esszémben fogalmaztam meg. „Az eredményekről szóljanak mások, akik szembesültek velük. Történetünk még kételyre, demisztifikációra kötelez. Vitázó alkatúak voltunk, a radikális átértékelés hangjait szólaltattuk meg. Most, amikor ezt szervezett, intézményes feltételek között, nagy beleszólási lehetőségekkel valósítjuk meg, miért olyan gyanús az irodalmi csend, a diákos szófogadás, a fiatalos szelídség a fiatalok részéről. Különös módon nem kérdez ránk senki. Néha a margóról elhangzik valamilyen elégedetlen felhang, de azt nagyon gyorsan elhallgattatjuk. (…) Ennél is fontosabb: megőriztük-e függetlenségünket arra, hogy saját magunkat is bonckés alá helyezzük? Elérkezett az idő, nem kegyelmezhetünk magunknak. Ki-ki a maga poklában születhet újjá”. A Lemondás és megmaradás (Cserépfalvi,Budapest, 1992.) című esszékötetem hátlapján írtam, hogy az esszék non-fiction regényt is képeznek. A regény hőse az esszéíró, aki „látta süllyedni azt, amibe beleszületett”.  Igen, a poklunkról nem szólunk.

 

2017. október 19.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A saját lakodalmából vitték el a vőlegényt katonának

A zöld terepjáró felbukkanása olyan volt, mintha egy halottaskocsi jött volna a házhoz, nyomasztó emlék marad. >

Tovább

„Egyfajta autonómia az autonómiában”

Az MNT által képviselt „autonómia”, tehát, közelről sem olyan autonómia, amilyen az őshonos nemzeti kisebbségeket Európa >

Tovább

Ez nem a miénk, mi itt megszállók vagyunk

Ebben a faluban, a templom előtt volt a gyülekezés. A parancsnokunk azt ígérte, hogy végre jöhetünk >

Tovább

Szeretettel a Vajdaságból: itt a harmadik orosz megszállás, de ennek most örülnek

Ám, mint azt jól tudjuk, semmi sem tart örökké, és minden jónak vége szakad egyszer. Megbízható >

Tovább

Egy dél-bácskai tartalékos katona története

Talán az volt a szerencsénk, hogy amikor már egy jó ideje meneteltünk, az egyik szerb tartalékos >

Tovább

Egy vita rejtekei

A nemzeti érzés – és nemcsak a magyar – nem lehet ártatlan. Soha többé. Mert a >

Tovább

Füstbe ment szerv

Azt hiszem elég volt, ezt az egész cudarságot, nekünk, egymást kézen fogva, mindenáron el kell kerülnünk. >

Tovább

Virág a kormányzó úr sírján

Érdektelen, hogy Lázár János (aki Orbán utóda szeretne lenni) miért tette ezt – és hogy miért >

Tovább

Háborús emlékek nyomában

Arra szeretném kérni Önöket, hogy ezt, amit most tőlem hallottak, adják tovább, és meséljék el, hogy >

Tovább

„Mórahalmon egyeztettek”

Mivel a VB következő (hatodik) ülését a társelnökök 2020 februárjára jelezték, a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) >

Tovább

Ökomama

Arra nem emlékszem, hogy a „természet” fogalmát úgy általánosságban emlegették volna. Hanem csak konkrétan: kukorica, karfiol, >

Tovább

"Kivérezteti a vajdasági magyarságot a kettős állampolgárság"

„Lehet mellébeszélni, de az az igazság, hogy a vajdasági magyar közösség menthetetlenné vált, s egy évtizeden >

Tovább