2021. január 17. vasárnap
Ma Antal, Antónia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Naplójegyzetek – Fragmentumok

Végel László
Végel László

Újra meg újra rádöbbenek arra, hogy a szerbiai polgárok rendkívül szívósak, van ebben a világban erős, rejtélyes vitalitás, túlélnek bármilyen hatalmat. És mosolyogni is tudnak hozzá.  Több a mosoly, erősebb a vitalitás, és mélyebb a fatalizmus, mint Magyarországon. Végel László:

2017.október 12., péntek

Végre Anikót sikerül rábeszélni, hogy forduljunk orvoshoz. A taxis össze-vissza barangol, elnézést kér, ugyanazokat az utakat javítják, amelyeket pár évvel ezelőtt építettek. Senki sem tudja mit és miért javítanak, semmiféle tábla nem értesít arról, hogy mi célból folynak a munkálatok mikor kezdődtek és meddig tartanak. Igy néz ki a következmények nélküli ország. Lopnak, lopnak, mondogatják a polgárok mindenfelé, s aztán legyintenek, mintha ez is magától értetődő lenne. De mindezért kárpótol az újvidéki indián nyár, és örülök, hogy az emberek arcán újra megjelenik a mosoly. Újra meg újra rádöbbenek arra, hogy a szerbiai polgárok rendkívül szívósak, van ebben a világban erős, rejtélyes vitalitás, túlélnek bármilyen hatalmat. És mosolyogni is tudnak hozzá.  Több a mosoly, erősebb a vitalitás, és mélyebb a fatalizmus, mint Magyarországon. Ám azt is hozzá tenném, hogy nem olyan lázadó társadalom ez, mint ahogyan csalafinta módon hirdetik a népnek hízelgő a politikusok. Akadt-e valamiféle tömeges lázadás az egypártrendszerben? Nem. A 68-as események egy kis szigetet jelentettek, amelyet gyorsan elöntött a tenger. A nép erre is legyint, és csak abban reménykedik, hogy valahogy feltalálja magát. Mindennapi kenyerünk lett a fatalizmus.

Gojko Tešić telefonál, az Új Symposionról szeretne valamiféle nyilvános beszélgetést szervezni, ezt is ódzkodva fogadom, akárcsak a többi hasonló invitációt, mert attól tartok, hogy a folyóirat afféle kitűző lesz, amelyet ünnepi alkalmakor hordozunk. Mi volt a lényege, faggattam magam a múlt hónapban Sinkó Ervin sírjánál. Túl banális lenne azt mondani, hogy antiprovinciális, amit oly gyakran emlegetnek. Vagy csakugyan mérték és mérce volt, amely csak akkor nevezhető hitelesnek, ha szereplőit ma is kötelezi, különben siralmas pozícióharc az egész. (…)  Miféle közös mérték és miféle közös mérce? Hogyan írható le a közös szellemi tér? Volt-e egyáltalán ilyesmi? Igen, vagy nem? Elárultuk-e fiatalkori eszményeinket? Volt-e valamiféle rebellis mag, amelyet manapság nem illendő emlegetni? Jobb megtagadni, vagy legalább is hallgatni róla? Rebellis folyóirat volt, vagy kádernevelde – jó és rossz fiúkkal? Vagy csak egy folyóirat volt a sok közül, ahol különböző hitvallású alkotók nemzedéki alapon találkoztak? A jelenlegi narratíva inkább az utóbbiról szól, csak arról hallok, hogy ki mit alkotott a folyóiratban, természetesen öndicséretként, s arról nem, hogy ki mit kapott a folyóirattól. Vagy a közösség baljós sorvadásának korában muzeális érték lett belőle? Emléktárgy? Turisztikai mutatvány a magyar kultúrában? Ezt a groteszk végkifejletet sem elképzelhetetlen. Következmények nélküli folyóirat? Ki mer ezekre a kérdésekre válaszolni? Lehet, hogy mindenből volt valami, rendben van, tarka volt és ellentmondásos, ám legyen, csak ne legyen kitűző. A saját fatalizmusomra gondolok. Azokra a hosszú sétákra, amelyeket Tolnai Ottóval 1960 körül a Futaki utcán tettünk, s nem szabadulhatok meg azoktól a gondolatoktól, amelyeket Sziveri János felkérésre 1981-ben az akkori Új Symposionban a Homokdombok című esszémben fogalmaztam meg. „Az eredményekről szóljanak mások, akik szembesültek velük. Történetünk még kételyre, demisztifikációra kötelez. Vitázó alkatúak voltunk, a radikális átértékelés hangjait szólaltattuk meg. Most, amikor ezt szervezett, intézményes feltételek között, nagy beleszólási lehetőségekkel valósítjuk meg, miért olyan gyanús az irodalmi csend, a diákos szófogadás, a fiatalos szelídség a fiatalok részéről. Különös módon nem kérdez ránk senki. Néha a margóról elhangzik valamilyen elégedetlen felhang, de azt nagyon gyorsan elhallgattatjuk. (…) Ennél is fontosabb: megőriztük-e függetlenségünket arra, hogy saját magunkat is bonckés alá helyezzük? Elérkezett az idő, nem kegyelmezhetünk magunknak. Ki-ki a maga poklában születhet újjá”. A Lemondás és megmaradás (Cserépfalvi,Budapest, 1992.) című esszékötetem hátlapján írtam, hogy az esszék non-fiction regényt is képeznek. A regény hőse az esszéíró, aki „látta süllyedni azt, amibe beleszületett”.  Igen, a poklunkról nem szólunk.

 

2017. október 19.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A legnagyobb távozott

Kihalt a bosszú vágya, csak romlott kompromisszumok léteznek, magyarázta. A társadalom manapság megveti Elektrát, aki itt >

Tovább

Az ég dörög, de a zivatar elmarad

Anikóval a teraszon ácsorogva szkeptikusan bámultuk az újvidéki mesterséges boldogságot és fényáradatot. Szabó Lőrinc verssorát ismételgettem: >

Tovább

Biztosítani a médiaszabadságot!

Az MNT alapította médiák az adófizetők pénzéből valójában nem az anyanyelvű közszolgálati tájékoztatás, hanem a VMSZ >

Tovább

Hajnal Jenő ellenzi a sajtó függetlenségét!

Az MN elnöke szükségesnek tartotta, hogy külön kommentálja a szerbiai tájékoztatási stratégiát és ezzel kapcsolatosan kifejtse >

Tovább

Övék az ország, maguknak építik (by Kenedi János)

Mindannak, ami ma a kultúrában és az oktatásban történik, semmi köze az értékteremtéshez, a hagyományok ápolásához >

Tovább

A Trump-puccs és honi recepciója

Kevés dologra vagyok kíváncsibb, mint az Orbán-rezsim végének hogyanjára, fel vagyok készülve meglepetésekre, idő előttiségre, időn >

Tovább

„Szerencsésnek mondhatom magam”

Maga a tisztogatás úgy nézett ki, hogy megálltak a járművek kb. 20 kilométerre a falu előtt >

Tovább

„Én magyar vagyok!”

Ott történt az is, hogy rám szállt egy háborút megjárt önkéntes. Állandóan macerált, nem fért a >

Tovább

A csalhatatlanokról és a tévedhetetlenekről

Megtanultam, hogy legjobban a csalhatatlan értelmiségiektől tartsak, hiszen ezek a tévedhetetlenek veszélyesek azok számára, akik szüntelenül >

Tovább

Fennállása óta a legnagyobb összeggel rendelkezik az MNT?

Nagy kérdés viszont, hogy ezt az összeget mennyire költik célszerűen, ésszerűen és főleg milyen eredménnyel? Ugyancsak >

Tovább

“Idegen eszmék”

Gömbös Gyula sem marad le.1928 februárjában óva int: „helytelen volt, mikor becsempésztek ide nyugatról különböző eszméket, >

Tovább

A megbeszélt háború

Azokat a gaztetteket, amiket elkövettek a mi katonáink is, józan ésszel talán nem is lehetett volna >

Tovább