Ma Ákos, Bátor, Gábor névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Hallgatás
Tamás Gáspár Miklós
Az uralkodó és a trónkövetelő magánya, árulás és cselszövés, kardpenge és csengő arany: bármennyire kicsik a méretek, akármennyire összevegyül Magyarország tragédiája politikusainak és vezető elméinek bohózatával, mindez eltéveszthetetlenül a monarchia, nem pedig a köztársaság jellegzetessége. Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):
Az MSZP elnöke egyetlen szóval se említette, hogy mi lesz Botka programjával.
Botka László szegedi polgármester lemondott róla, hogy ő legyen a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje. Búcsúbeszédében kudarcáért főként a „demokratikus” ellenzéknek, közte az MSZP-nek a rejtett megalkuvását okolta az ellenséggel (a Magyarországot kormányzó radikális jobboldali hatalommal), illetve magának az ellenségnek a cselszövényeit.
Összefoglalva: azt állítja, hogy elárulták.
A jelenlegihez hasonlóan drámai politikai helyzetben az, amit mindenki láthatott – hogy magára hagyták és nem támogatták –, se nagyon különbözik az árulástól. Botka hibái is összefüggenek a magányával. Ezt a magányt más alkatú ember az előnyére fordíthatta volna. Bár a mai parlamenti és médiapolitikában ez talán nem lehetséges.
Cselszövés és árulás, csalódás és magány: nem formátum kérdése. A szereplők gyarlóságai mellett az a hallatlanul különös a helyzetben, hogy bár tagadhatatlan: Magyarország politikus és morális helyzete tragikus, ebből a tragédiából hiányzik a nagyság.
Ennek felejthetetlen jelzése volt az MSZP elnökének a Botka László visszalépése miatt összehívott sajtóértekezlete.
A pártelnök egyetlen szóval se említette, hogy mi lesz Botka programjával (amely baloldali, „egyenlősítő” gazdaságpolitikai, szociálpolitikai, adópolitikai – azaz újraelosztási-népjóléti – fordulatot jelenthetett volna). A programra, azaz a lényegre vonatkozólag a megjelent sok újságíró egyetlen kérdést se tett föl. A többi politikai párt, majd az „elemzők” és kommentátorok nyilatkozatai se foglalkoztak a programmal, vagyis – szónokiasabban – hazánk sorsával.
Kizárólag a hatalom problémái kerültek szóba. Pedig a politika a közjó megismerése és érvényesítése, illetve a közjó természetéről a honpolgárok által folytatott szüntelen racionális vita – nem az ettől elszakadt, a maga elvontságában elszigetelt vezetési-hatalmi probléma. Az ilyen elszakadás, a hatalom elvontsága a kései római császárkor történetíróinál jelenik meg, ahol a civilizációs elbeszélés helyét átveszi a zsarnok pszichológiai arcképe, s a társadalomtörténet helyét a személyi küzdelem a hatalomért. E történetírók legnagyobb tanítványának és utódának, Shakespeare-nek mindenekelőtt a királydrámái mutatják ezt az elvontságot: a király magányos, hiszen az ő kizárólagos hatalma végső soron – ha közvetve esetleg valamennyire közhasznú is lehet – az ő kizárólagos érdeke, senki másé (az uralom mint olyan nem áll azoknak az érdekében, akiken uralkodnak).
Az uralkodó és a trónkövetelő magánya, árulás és cselszövés, kardpenge és csengő arany: bármennyire kicsik a méretek, akármennyire összevegyül Magyarország tragédiája politikusainak és vezető elméinek bohózatával, mindez eltéveszthetetlenül a monarchia, nem pedig a köztársaság jellegzetessége. Ám hiányzik belőle mind a monarchia eleganciája és kifinomult hagyományértése, mind a köztársaság plebejus méltósága és egyenlőségi szenvedélye.
A monarchikus formát nemcsak előkelő dinaszták, ősi arisztokraták használhatják, hanem modortalan bitorlók is: a zseb-Napóleonok, akikből világszerte van épp elég.
A köztársaság éppen végképp sírjába hanyatlik – habár tragikomikus jelenetek közepette –, de ez „nem téma”: úgyszólván nem vált ki érdeklődést. A lényeget övező hallgatást nem butaság vagy tudatlanság okozza, hanem a dekadencia. Csak az lehet érdeklődés tárgya ma, hogy megbukik-e az állam ura (aki az álszerény „miniszterelnök” címet viseli): ez az eszelős összpontosítás a merő, a tiszta hatalomra már önmagában is a köztársasági jelleg egyenes ellentéte.
Következő cikk: Az orosz milliárdos rezet bányászna Szerbiában
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az elrabolt idők nyomában
Én csak keresem a hagyományt miközben az a tudat kínoz, hogy elrabolták a múltomat. Nem csak >
A tévedhetetlenekkel szemben
Furcsa állítás, de bevallom: nem hiszek azoknak az embereknek, akik életükben nem tévedtek jó néhányszor. Nem >
„Nesze semmi, fogd meg jól!”
Aki csak teheti, továbbra is tartson ki az elvett ingatlanok természetben való visszakövetelése mellett, ne fogadja >
A közéleti vákuum depresszív hatása
A covid19 befagyasztotta az állapotokat, ami nem jelenti azt, hogy a társadalmi feszültségek nem növekszenek. Ezt >
A harmincas évek újra meg újra felbukkanak
Az antifasiszta Európa kerekedett felül, az képviselte a többséget, és rossz érzéseim ellenére elégedett vagyok azzal, >
Haiku és kapitalizmus
Inkább azon csodálkoztam, hogy ezek az államkapitalista kommunista milliárdosok verseket írnak. Mégpedig haikukat! Környezetünkben ilyesmi nem >
Független sajtó
Aki saját eszmei értékrendjéhez ragaszkodik, legyen az akár szocialista, konzervatív vagy liberális, az Arthur Koestlerrel elmondhatja, >
Bűn
Lehet, hogy a legnagyobb bűn a bűnhődéstől való menekülés. Azokra gondolok, akik Pilátusként nem akartak hallani >
Kamberi: „Így még Milošević uralkodása idején sem volt”
A képviselők nem éltek/élnek az anyanyelv használatának jogával a szerb parlamenti felszólalásaik alkalmával. Kovács Elvira, a >
Ami az embert igazából feszíti, azzal kéne foglalkozni
„Hogy az irodalom csak irodalom. Ennek vége van. Ez nem azt jelenti, hogy vissza kellene fordulni, >
Pásztor Bálint és a szabadkaiak folyamatos átverése
Pásztor Bálintnak a hatalmi koalícióban ülve nem most kellene ellenzékit játszania utólag, hanem még a tervek >
Az Utolsó Vajdasági
Nem csak tőle, a most már halhatatlan énekes-költőtől búcsúzunk, hanem egy kicsit Vajdaságtól is. Attól a >