2019. november 19. kedd
Ma Erzsébet, Zsóka névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Tanyaszínház 40 – avagy a képmutatásról

Molière: A képzelt beteg – Tanyaszínház

Pressburger Csaba
Pressburger Csaba

Kerek évfordulón a kritikus is kétszer meggondolja, hogy legyen-e „ünneprontó”, vagy inkább sumákoljon, maszatoljon, hazudjon. Szerencsére erről eszébe jut egy másik Molière-darab, és a kétségei elillannak. Túlságosan fontos a Tanyaszínház ahhoz, hogy képmutatóan viszonyuljunk hozzá. Pressburger Csaba (Színház.net):

Kerek évfordulós előadás ne legyen „ünneprontó”. Legyen könnyed, vidám, minél kevesebb politikai áthallással, aktualizálással, hadd szerezzen önfeledt pillanatokat az elnéptelenedéssel, elszigetelődéssel és elszegényedéssel küszködő vajdasági, magyarlakta falvak közönségének. Talán ilyesmi elgondolás vezérelhette a Tanyaszínház idei darabválasztását, így kerülhetett képbe Molière A képzelt betegje.

Négy évtized, negyven előadás, évente húsz-harminc vajdasági helyszín – miközben hol a bombák hullottak, hol a hiperinfláció emésztett fel mindent, hol a szomszédos országokban dúló háborúkba vitték a hadköteles férfiakat. Önmagában is megsüvegelendő teljesítmény. Ám a folytonosság fenntartása sohasem vált öncéllá, a mindenkori alkotók, élükön a főkoordinátor szerepét betöltő Magyar Attila-Öcsivel, állandóan törekedtek rá, hogy az egyes előadások szakmailag is értékelhető színvonalat képviseljenek – dacára a Tanyaszínház mint vándorszínház leglényegét jelentő hiányvonatkozásoknak, vagy épp ezeknek köszönhetően: az állandó társulat, az állandó és jól behatárolható ízlésű közönség, valamint az állandó helyszín hiányának. Vagyis a rutin elhatalmasodása és a túlzott kényelem az, amitől nem kellett soha félteni ennek a Kárpát-medencében is egyedülálló intézménynek az éltetőit.

A hivatalos bemutató előtti időszakban sopánkodtam is egy sort, hogy a próbák helyszínéül szolgáló, egyre inkább kiépülő kavillói művésztelep esetleg elkényelmesítheti a társulat ifjú tagjait (színészeket, színművész-növendékeket és amatőr színjátszókat), hiszen mind civilizáltabbá válnak a bácskai falucskában otthont adó porta és a körülmények. (Hol van már az az idő, amikor a tanyások sátrakban vagy a szabad ég alatt háltak, hideg kútvízzel mosakodtak, a kellékeket hurcoló, szamár vontatta ekhós szekerüket pedig kerékpárral vagy gyalog követték!) Ám a próbafolyamat körülményeiről szóló hírek egyre inkább „megnyugtattak”: nem ez lesz az az év, amelyről a krónikások majd úgy emlékeznek meg, hogy a színművész hölgyek és urak végre wellness-központokat megszégyenítő körülmények közepette dolgozhattak. Sőt, épp ellenkezőleg: még pár nappal a bemutató előtt is betonkeverőtől, fűrészeléstől, kalapálástól volt hangos a helyszín, hogy a kavillói premierre elkészülhessen minden, a negyven évet jelképező haranglábat és a színház múltját bemutató múzeum épületét is ideértve. Még azok a visszajáró színészek is, akiknek pedig az évek során már volt idejük megedződni, úgy nyilatkoztak, hogy talán soha nem volt még ennyire embert próbáló és rövid a munkafolyamat.

És ez látszott a végeredményen, sajnos. A megpróbáltatások terhe alatt nő a pálma – de azért a terhelésnek is van határa! Jelenetek, karakterek maradtak kidolgozatlanok, helyzetkomikumra lehetőséget adó szöveghelyek maradtak kihasználatlanok, a rendező kézjegye se volt kivehető. Nem volt ideje és/vagy módja igazán beérni ennek az előadásnak.

Pedig az újvidéki Radoslav Milenković rendezőnek volt honnan merítenie: 2011-ben a Miskolci Nemzeti Színházban vitte közönség elé A képzelt beteget. Nyilván nem lehet egy kőszínházi, háromfelvonásos produkciót egy az egyben szabadtéri, szerényebb technikával dolgozó színpadra adaptálni, ezért nincs is szándékomban összemérni a két előadást. Mindössze a közös alapról tennék itt említést: ez pedig a stilizáltság, amely a commedia dell’arte játékstílusában bontakozik ki. A Molière-darab egyébként is tálcán kínálja ezt a lehetőséget, a Tanyaszínház maximálisan heterogén közönsége szempontjából pedig igazi telitalálatnak tetszett egy általános érvénnyel bíró klasszikus színre vitele, amely ugyanakkor egy könnyen emészthető történetet mond el, végtelenül egyszerű dramaturgiával és sarkos karakterekkel operálva.

Csakhogy mindez kevésnek bizonyult. Pedig voltak sziporkázó alakítások (külön kiemelném a minden lében kanál, visszafeleselő szolgálót megformáló László Juditot); a jelmez hűen tükrözte a játékstílust és a darab szellemét – Rutonić Róbert munkáiban a camp (túlzással, giccsel és rossz ízléssel operáló stílus) ötvöződött a trash-divat hulladék-újrahasznosító törekvésével. A színészi alakítást is tökéletesen hagyta érvényesülni a díszlet (lévén, hogy nem volt). Azonban hiányzott a kötőanyag, amely összefogta volna az előadást, amelytől többé válhatott volna egy snassz vásári komédiánál, amiben nem igazán világos, milyen dramaturgiai jelentősége van egy-egy „övön aluli humormegnyilvánulásnak” (például a főszereplő pelenkahuzigálása), de azért nevetünk rajta, mert ugye olyan vicces. Nem lett igazán átgondolva a statikusan statisztáló egészségügyi személyzet szerepe sem, és a két színinövendék által szinkronban megformáltatott figura is ötlettelenségről árulkodik.

A mindenféle nyavalyától, tehát hipochondriában szenvedő főhőst Ozsvár Róbert alakítja, aki szinte folyamatosan a színpadon van, minden szereplővel interakcióba lép, hatalmas szövegkorpusz az övé.

Rendkívüli koncentrációt igénylő szerepről van szó, ami egy tapasztalt színészt is próbára tesz, nem hogy egy végzős főiskolai hallgatót. Ozsvár mégis megbirkózott Argan figurájával: összeszedetten játszik, jól artikulál, összehangolt a mozgása, ám a karakter „finomhangolására” már nem maradt ideje, ereje.

És ez a finomhangolás nem feltétlenül árnyalt jellemábrázolást takar. Ez esetben épp ellenkezőleg: ha commedia dell’arte, akkor legyen kövér! Legyen minél sarkosabb, minél elrajzoltabb, minél vaskosabb egy-egy figura vagy jelenet, de okkal, vagyis akkor és ott, amikor és ahol ez dramaturgiailag is indokolt. Nos, ez az, amit nem sikerült kihozni az előadásból.

Kerek évfordulón a kritikus is kétszer meggondolja, hogy legyen-e „ünneprontó”, vagy inkább sumákoljon, maszatoljon, hazudjon. Szerencsére erről eszébe jut egy másik Molière-darab, és a kétségei elillannak. Túlságosan fontos a Tanyaszínház ahhoz, hogy képmutatóan viszonyuljunk hozzá.

Szereplők: Búbos Dávid, Dévai Zoltán, Dienes Blanka, Hajdú Sára, Huszta Dániel, Kőműves Csaba, Kőműves Noémi, László Judit, Nyári Ákos, Ozsvár Róbert, Orlović Stanislava, Szabó Róbert, Szilágyi Áron, Verebes Andrea és Wischer Viktor.

Közreműködik: Crnkovity Gabriella, Gombos Dániel, Magyar Attila, Markulik Balázs, Oláh Csaba, Pócik József és Rutonić Róbert. Rendezte: Radoslav Milenković

 

2017. augusztus 14.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Ökomama

Arra nem emlékszem, hogy a „természet” fogalmát úgy általánosságban emlegették volna. Hanem csak konkrétan: kukorica, karfiol, >

Tovább

"Kivérezteti a vajdasági magyarságot a kettős állampolgárság"

„Lehet mellébeszélni, de az az igazság, hogy a vajdasági magyar közösség menthetetlenné vált, s egy évtizeden >

Tovább

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább

„Így pusztul ki a bánsági magyarság”!

A nyár nagy részét a bánsági Tordán töltöttem, így alkalmam volt megismerkedni a falu életével és >

Tovább

Összefoglaló (2. rész)

Ezekből az esetekből azt a következtetést lehet levonni, hogy az egykori egyenrangú használatból Vajdaságban mostanra joghátrány >

Tovább

Rekviem a szabadkai zöld Zsolnay szökőkútért

Búcsúzom Tőled zöld Zsolnay szökőkút és szerintem nem csak én, hanem nagyon sok szabadkai búcsúzik városunk >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább