Ma Jeromos, Honória, Hunor névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Tanyaszínház 40 – avagy a képmutatásról
Molière: A képzelt beteg – Tanyaszínház
Pressburger Csaba
Kerek évfordulón a kritikus is kétszer meggondolja, hogy legyen-e „ünneprontó”, vagy inkább sumákoljon, maszatoljon, hazudjon. Szerencsére erről eszébe jut egy másik Molière-darab, és a kétségei elillannak. Túlságosan fontos a Tanyaszínház ahhoz, hogy képmutatóan viszonyuljunk hozzá. Pressburger Csaba (Színház.net):
Kerek évfordulós előadás ne legyen „ünneprontó”. Legyen könnyed, vidám, minél kevesebb politikai áthallással, aktualizálással, hadd szerezzen önfeledt pillanatokat az elnéptelenedéssel, elszigetelődéssel és elszegényedéssel küszködő vajdasági, magyarlakta falvak közönségének. Talán ilyesmi elgondolás vezérelhette a Tanyaszínház idei darabválasztását, így kerülhetett képbe Molière A képzelt betegje.
Négy évtized, negyven előadás, évente húsz-harminc vajdasági helyszín – miközben hol a bombák hullottak, hol a hiperinfláció emésztett fel mindent, hol a szomszédos országokban dúló háborúkba vitték a hadköteles férfiakat. Önmagában is megsüvegelendő teljesítmény. Ám a folytonosság fenntartása sohasem vált öncéllá, a mindenkori alkotók, élükön a főkoordinátor szerepét betöltő Magyar Attila-Öcsivel, állandóan törekedtek rá, hogy az egyes előadások szakmailag is értékelhető színvonalat képviseljenek – dacára a Tanyaszínház mint vándorszínház leglényegét jelentő hiányvonatkozásoknak, vagy épp ezeknek köszönhetően: az állandó társulat, az állandó és jól behatárolható ízlésű közönség, valamint az állandó helyszín hiányának. Vagyis a rutin elhatalmasodása és a túlzott kényelem az, amitől nem kellett soha félteni ennek a Kárpát-medencében is egyedülálló intézménynek az éltetőit.
A hivatalos bemutató előtti időszakban sopánkodtam is egy sort, hogy a próbák helyszínéül szolgáló, egyre inkább kiépülő kavillói művésztelep esetleg elkényelmesítheti a társulat ifjú tagjait (színészeket, színművész-növendékeket és amatőr színjátszókat), hiszen mind civilizáltabbá válnak a bácskai falucskában otthont adó porta és a körülmények. (Hol van már az az idő, amikor a tanyások sátrakban vagy a szabad ég alatt háltak, hideg kútvízzel mosakodtak, a kellékeket hurcoló, szamár vontatta ekhós szekerüket pedig kerékpárral vagy gyalog követték!) Ám a próbafolyamat körülményeiről szóló hírek egyre inkább „megnyugtattak”: nem ez lesz az az év, amelyről a krónikások majd úgy emlékeznek meg, hogy a színművész hölgyek és urak végre wellness-központokat megszégyenítő körülmények közepette dolgozhattak. Sőt, épp ellenkezőleg: még pár nappal a bemutató előtt is betonkeverőtől, fűrészeléstől, kalapálástól volt hangos a helyszín, hogy a kavillói premierre elkészülhessen minden, a negyven évet jelképező haranglábat és a színház múltját bemutató múzeum épületét is ideértve. Még azok a visszajáró színészek is, akiknek pedig az évek során már volt idejük megedződni, úgy nyilatkoztak, hogy talán soha nem volt még ennyire embert próbáló és rövid a munkafolyamat.
És ez látszott a végeredményen, sajnos. A megpróbáltatások terhe alatt nő a pálma – de azért a terhelésnek is van határa! Jelenetek, karakterek maradtak kidolgozatlanok, helyzetkomikumra lehetőséget adó szöveghelyek maradtak kihasználatlanok, a rendező kézjegye se volt kivehető. Nem volt ideje és/vagy módja igazán beérni ennek az előadásnak.
Pedig az újvidéki Radoslav Milenković rendezőnek volt honnan merítenie: 2011-ben a Miskolci Nemzeti Színházban vitte közönség elé A képzelt beteget. Nyilván nem lehet egy kőszínházi, háromfelvonásos produkciót egy az egyben szabadtéri, szerényebb technikával dolgozó színpadra adaptálni, ezért nincs is szándékomban összemérni a két előadást. Mindössze a közös alapról tennék itt említést: ez pedig a stilizáltság, amely a commedia dell’arte játékstílusában bontakozik ki. A Molière-darab egyébként is tálcán kínálja ezt a lehetőséget, a Tanyaszínház maximálisan heterogén közönsége szempontjából pedig igazi telitalálatnak tetszett egy általános érvénnyel bíró klasszikus színre vitele, amely ugyanakkor egy könnyen emészthető történetet mond el, végtelenül egyszerű dramaturgiával és sarkos karakterekkel operálva.
Csakhogy mindez kevésnek bizonyult. Pedig voltak sziporkázó alakítások (külön kiemelném a minden lében kanál, visszafeleselő szolgálót megformáló László Juditot); a jelmez hűen tükrözte a játékstílust és a darab szellemét – Rutonić Róbert munkáiban a camp (túlzással, giccsel és rossz ízléssel operáló stílus) ötvöződött a trash-divat hulladék-újrahasznosító törekvésével. A színészi alakítást is tökéletesen hagyta érvényesülni a díszlet (lévén, hogy nem volt). Azonban hiányzott a kötőanyag, amely összefogta volna az előadást, amelytől többé válhatott volna egy snassz vásári komédiánál, amiben nem igazán világos, milyen dramaturgiai jelentősége van egy-egy „övön aluli humormegnyilvánulásnak” (például a főszereplő pelenkahuzigálása), de azért nevetünk rajta, mert ugye olyan vicces. Nem lett igazán átgondolva a statikusan statisztáló egészségügyi személyzet szerepe sem, és a két színinövendék által szinkronban megformáltatott figura is ötlettelenségről árulkodik.
A mindenféle nyavalyától, tehát hipochondriában szenvedő főhőst Ozsvár Róbert alakítja, aki szinte folyamatosan a színpadon van, minden szereplővel interakcióba lép, hatalmas szövegkorpusz az övé.
Rendkívüli koncentrációt igénylő szerepről van szó, ami egy tapasztalt színészt is próbára tesz, nem hogy egy végzős főiskolai hallgatót. Ozsvár mégis megbirkózott Argan figurájával: összeszedetten játszik, jól artikulál, összehangolt a mozgása, ám a karakter „finomhangolására” már nem maradt ideje, ereje.
És ez a finomhangolás nem feltétlenül árnyalt jellemábrázolást takar. Ez esetben épp ellenkezőleg: ha commedia dell’arte, akkor legyen kövér! Legyen minél sarkosabb, minél elrajzoltabb, minél vaskosabb egy-egy figura vagy jelenet, de okkal, vagyis akkor és ott, amikor és ahol ez dramaturgiailag is indokolt. Nos, ez az, amit nem sikerült kihozni az előadásból.
Kerek évfordulón a kritikus is kétszer meggondolja, hogy legyen-e „ünneprontó”, vagy inkább sumákoljon, maszatoljon, hazudjon. Szerencsére erről eszébe jut egy másik Molière-darab, és a kétségei elillannak. Túlságosan fontos a Tanyaszínház ahhoz, hogy képmutatóan viszonyuljunk hozzá.
Szereplők: Búbos Dávid, Dévai Zoltán, Dienes Blanka, Hajdú Sára, Huszta Dániel, Kőműves Csaba, Kőműves Noémi, László Judit, Nyári Ákos, Ozsvár Róbert, Orlović Stanislava, Szabó Róbert, Szilágyi Áron, Verebes Andrea és Wischer Viktor.
Közreműködik: Crnkovity Gabriella, Gombos Dániel, Magyar Attila, Markulik Balázs, Oláh Csaba, Pócik József és Rutonić Róbert. Rendezte: Radoslav Milenković
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az erőszak fúgái a senkiföldjén
Végel László áprilisi Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia-i székfoglalóján ismét Sinkó Ervint idézte fel, a jugoszláv, >
Értelmiségi „lakoma” Óbecsén
Az esemény hiányossága az is, hogy mindennemű összegzés, közlemény vagy állásfoglalás nélkül ért véget. Úgy tűnik, >
Az elfüggönyözött valóság
Nagyon sajnálom, hogy a VMSZ képviselői a szerbiai parlamentben nem szólaltak fel erélyesebben a jelenlegi szerbiai >
A „pásztori döbbenet” kritikátlan terjesztése
A vajdasági nemzeti kisebbségek számára „Presevo-völgy is intő jel lehet azzal kapcsolatban, hogy – törvénnyel vagy >
„A titkárnak fogalma sincs”, de az elnöknek se! (2.)
Szakállasnak és Nyilasnak az államapparátusban és a Vajdasági Magyar Jogász Egyletben (VMJE) betöltött tisztségével kapcsolatban az >
„Ne követeljétek a jogaitokat, elég, hogy nem gyilkolunk benneteket”
Kamberi nyilatkozatairól – a helyi sajtó mellett – beszámolt a Beta hírügynökség, az N1 televízió, a >
Veszélyben az oktatás és a művelődés (is)!
Az oktatásért felelős MNT (VMSZ-es) tisztségviselőinek tevékenysége az oktatás területén többnyire a magyarországi adófizetők pénzéből befolyt >
„A titkárnak fogalma sincs”!
„A titkárnak fogalma sincs”, hogy mit írt alá, az államtitkár azt üzeni a tanároknak, hogy „ne >
A magyarok pisszenni sem mernek
Ha az orosz csapatok maradtak volna Magyarországon is, akkor nyilván nem Orbán Viktor lenne az ország >
A magyar közösség lemarad az oktatásban!
A magyarok a középiskolai végzettség tekintetében azonban 3,7 százalékkal, a felsőfokú végzettség szempontjából pedig már 10,7 >
BÚJTATOTT RÁGALMAZÁS
Mindezek fölött ott duzzad a migráns-botrány felhője is. Szeptember 8-án már nem az erdőkben, a falvakban >
Közép-Európa újra időszerű
Akkor már végleg felismertem, hogy a nyolcvanas évek nagy álma, Kelet-Közép-Európa dögrováson van. Éppen akkor került >