2023. február 2. csütörtök
Ma Karolina, Karola, Aida névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Tanyaszínház 40 – avagy a képmutatásról

Molière: A képzelt beteg – Tanyaszínház

Pressburger Csaba
Pressburger Csaba

Kerek évfordulón a kritikus is kétszer meggondolja, hogy legyen-e „ünneprontó”, vagy inkább sumákoljon, maszatoljon, hazudjon. Szerencsére erről eszébe jut egy másik Molière-darab, és a kétségei elillannak. Túlságosan fontos a Tanyaszínház ahhoz, hogy képmutatóan viszonyuljunk hozzá. Pressburger Csaba (Színház.net):

Kerek évfordulós előadás ne legyen „ünneprontó”. Legyen könnyed, vidám, minél kevesebb politikai áthallással, aktualizálással, hadd szerezzen önfeledt pillanatokat az elnéptelenedéssel, elszigetelődéssel és elszegényedéssel küszködő vajdasági, magyarlakta falvak közönségének. Talán ilyesmi elgondolás vezérelhette a Tanyaszínház idei darabválasztását, így kerülhetett képbe Molière A képzelt betegje.

Négy évtized, negyven előadás, évente húsz-harminc vajdasági helyszín – miközben hol a bombák hullottak, hol a hiperinfláció emésztett fel mindent, hol a szomszédos országokban dúló háborúkba vitték a hadköteles férfiakat. Önmagában is megsüvegelendő teljesítmény. Ám a folytonosság fenntartása sohasem vált öncéllá, a mindenkori alkotók, élükön a főkoordinátor szerepét betöltő Magyar Attila-Öcsivel, állandóan törekedtek rá, hogy az egyes előadások szakmailag is értékelhető színvonalat képviseljenek – dacára a Tanyaszínház mint vándorszínház leglényegét jelentő hiányvonatkozásoknak, vagy épp ezeknek köszönhetően: az állandó társulat, az állandó és jól behatárolható ízlésű közönség, valamint az állandó helyszín hiányának. Vagyis a rutin elhatalmasodása és a túlzott kényelem az, amitől nem kellett soha félteni ennek a Kárpát-medencében is egyedülálló intézménynek az éltetőit.

A hivatalos bemutató előtti időszakban sopánkodtam is egy sort, hogy a próbák helyszínéül szolgáló, egyre inkább kiépülő kavillói művésztelep esetleg elkényelmesítheti a társulat ifjú tagjait (színészeket, színművész-növendékeket és amatőr színjátszókat), hiszen mind civilizáltabbá válnak a bácskai falucskában otthont adó porta és a körülmények. (Hol van már az az idő, amikor a tanyások sátrakban vagy a szabad ég alatt háltak, hideg kútvízzel mosakodtak, a kellékeket hurcoló, szamár vontatta ekhós szekerüket pedig kerékpárral vagy gyalog követték!) Ám a próbafolyamat körülményeiről szóló hírek egyre inkább „megnyugtattak”: nem ez lesz az az év, amelyről a krónikások majd úgy emlékeznek meg, hogy a színművész hölgyek és urak végre wellness-központokat megszégyenítő körülmények közepette dolgozhattak. Sőt, épp ellenkezőleg: még pár nappal a bemutató előtt is betonkeverőtől, fűrészeléstől, kalapálástól volt hangos a helyszín, hogy a kavillói premierre elkészülhessen minden, a negyven évet jelképező haranglábat és a színház múltját bemutató múzeum épületét is ideértve. Még azok a visszajáró színészek is, akiknek pedig az évek során már volt idejük megedződni, úgy nyilatkoztak, hogy talán soha nem volt még ennyire embert próbáló és rövid a munkafolyamat.

És ez látszott a végeredményen, sajnos. A megpróbáltatások terhe alatt nő a pálma – de azért a terhelésnek is van határa! Jelenetek, karakterek maradtak kidolgozatlanok, helyzetkomikumra lehetőséget adó szöveghelyek maradtak kihasználatlanok, a rendező kézjegye se volt kivehető. Nem volt ideje és/vagy módja igazán beérni ennek az előadásnak.

Pedig az újvidéki Radoslav Milenković rendezőnek volt honnan merítenie: 2011-ben a Miskolci Nemzeti Színházban vitte közönség elé A képzelt beteget. Nyilván nem lehet egy kőszínházi, háromfelvonásos produkciót egy az egyben szabadtéri, szerényebb technikával dolgozó színpadra adaptálni, ezért nincs is szándékomban összemérni a két előadást. Mindössze a közös alapról tennék itt említést: ez pedig a stilizáltság, amely a commedia dell’arte játékstílusában bontakozik ki. A Molière-darab egyébként is tálcán kínálja ezt a lehetőséget, a Tanyaszínház maximálisan heterogén közönsége szempontjából pedig igazi telitalálatnak tetszett egy általános érvénnyel bíró klasszikus színre vitele, amely ugyanakkor egy könnyen emészthető történetet mond el, végtelenül egyszerű dramaturgiával és sarkos karakterekkel operálva.

Csakhogy mindez kevésnek bizonyult. Pedig voltak sziporkázó alakítások (külön kiemelném a minden lében kanál, visszafeleselő szolgálót megformáló László Juditot); a jelmez hűen tükrözte a játékstílust és a darab szellemét – Rutonić Róbert munkáiban a camp (túlzással, giccsel és rossz ízléssel operáló stílus) ötvöződött a trash-divat hulladék-újrahasznosító törekvésével. A színészi alakítást is tökéletesen hagyta érvényesülni a díszlet (lévén, hogy nem volt). Azonban hiányzott a kötőanyag, amely összefogta volna az előadást, amelytől többé válhatott volna egy snassz vásári komédiánál, amiben nem igazán világos, milyen dramaturgiai jelentősége van egy-egy „övön aluli humormegnyilvánulásnak” (például a főszereplő pelenkahuzigálása), de azért nevetünk rajta, mert ugye olyan vicces. Nem lett igazán átgondolva a statikusan statisztáló egészségügyi személyzet szerepe sem, és a két színinövendék által szinkronban megformáltatott figura is ötlettelenségről árulkodik.

A mindenféle nyavalyától, tehát hipochondriában szenvedő főhőst Ozsvár Róbert alakítja, aki szinte folyamatosan a színpadon van, minden szereplővel interakcióba lép, hatalmas szövegkorpusz az övé.

Rendkívüli koncentrációt igénylő szerepről van szó, ami egy tapasztalt színészt is próbára tesz, nem hogy egy végzős főiskolai hallgatót. Ozsvár mégis megbirkózott Argan figurájával: összeszedetten játszik, jól artikulál, összehangolt a mozgása, ám a karakter „finomhangolására” már nem maradt ideje, ereje.

És ez a finomhangolás nem feltétlenül árnyalt jellemábrázolást takar. Ez esetben épp ellenkezőleg: ha commedia dell’arte, akkor legyen kövér! Legyen minél sarkosabb, minél elrajzoltabb, minél vaskosabb egy-egy figura vagy jelenet, de okkal, vagyis akkor és ott, amikor és ahol ez dramaturgiailag is indokolt. Nos, ez az, amit nem sikerült kihozni az előadásból.

Kerek évfordulón a kritikus is kétszer meggondolja, hogy legyen-e „ünneprontó”, vagy inkább sumákoljon, maszatoljon, hazudjon. Szerencsére erről eszébe jut egy másik Molière-darab, és a kétségei elillannak. Túlságosan fontos a Tanyaszínház ahhoz, hogy képmutatóan viszonyuljunk hozzá.

Szereplők: Búbos Dávid, Dévai Zoltán, Dienes Blanka, Hajdú Sára, Huszta Dániel, Kőműves Csaba, Kőműves Noémi, László Judit, Nyári Ákos, Ozsvár Róbert, Orlović Stanislava, Szabó Róbert, Szilágyi Áron, Verebes Andrea és Wischer Viktor.

Közreműködik: Crnkovity Gabriella, Gombos Dániel, Magyar Attila, Markulik Balázs, Oláh Csaba, Pócik József és Rutonić Róbert. Rendezte: Radoslav Milenković

 

2017. augusztus 14.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Úgy lesz jó, ahogy lesz”?

Pásztor rádiónyilatkozata két csődöt jelentett be egyszerre: az egyik a szerbiai nemzeti kisebbségi politika csődje, hiszen >

Tovább

Mindig Nyugatra menj...

Nem vagyok Nyugat-imádó, de bevallom: jelenleg sajnos nincs más út, bármennyire is álmodozok arról, hogy legyen. >

Tovább

Senkit nem szabad kényszeríteni más nemzeti és vallási ünnepének ünneplésére, se a vallási szertartásokon való részvételre!

Senki nem vonja kétségbe, nem kérdőjelezi meg, hogy a vallásukat gyakorló pravoszláv szerbek megünnepeljék Szent Száva >

Tovább

„Tordán elégedettek”?

Cikkírónk általában nem veszi magának a fáradtságot, hogy körülnézzen a faluban és elbeszélgessen az emberekkel arról, >

Tovább

A népszámlálási eredményekre várva

Nincs válasz a legfontosabb kérdésre: van-e ellenzéki program? Van-e baloldali vagy liberális alternatíva? Vagy pedig arról >

Tovább

Összeborulás vagy elszámoltatás?

Amennyiben a vajdasági magyar közösség helyzetének megvitatására irányuló párbeszédre, vagy változásra  a VMSZ vezetésében és politikájában >

Tovább

„A kézfogás csodája”

Az MNT „alapította” Magyar Szó napilap is a pásztorvilág építésének az egyik tartópillére. Erdődi Edvinát a >

Tovább

Ez lenne Lovas tandíja?

A „példamutató beruházással” kapcsolatban felvetődik az is, hogy Pásztor Istvánnak miért éppen a Szabadkai Városi Könyvtár >

Tovább

Ezt az alkalmat (is) bűn lenne elszalasztani!

Vajdaság Autonóm Tartomány 2023–2030-ig terjedő fejlesztési terve tervezetének a „közszemlére” bocsátása jó alkalom, hogy az MNT >

Tovább

Kovács Vučić szerb elnök magyar hangja

A VMSZ üdvöskéje, Kovács Elvira a szerbiai uniós csatlakozási folyamatért felelős személyek egyike. Ért-e ehhez egyáltalán? >

Tovább

Vučić és Orbán szövetsége: a zsák a foltját megtalálja

A demokrácia hiányával és a túlzott korrupcióval jellemezhető „orosz típusú” kormányzás lényegében mindkét autokratának megfelel – >

Tovább

Szerződésbontás

A junior Pásztor nem említette a háborús bűnösök törlésének szükségét a listáról. Miért? Nem akarja, vagy >

Tovább