2019. október 16. Szerda
Ma Gál, Margit, Hedvig névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A vákuum hideg lehelete

Fragmentumok

Végel László
Végel László

Jóhiszemű vagyok, elhiszem, hogy a lakomán megfogalmazták a maradást biztosító stratégiát, s rövidesen a Prosperitati alapítvány közzé teszi, hogy hány új munkahely nyitottak a kedvezményezettek, hány szakembert és fiatalt alkalmaztak. Hányan módosították tervüket: nem veszik a vándorbotot. Végel László Közéleti naplójából:

2017. július 10., hétfő: A tudástőke pazarlása

Kisebb bácskai körutazás, aztán vissza Újvidékre. (…) Útközben egyre több Hrabal groteszkjeire emlékeztető vajdasági magyar történetet hallok. Az egyik ilyen a háromszáz holdas nagygazda ünnepi lakomája annak örömére, hogy a Prosperitati Alapítvány 10 000 eurós vissza nem terítendő kölcsönt adományozott neki. A lakomán finom falatokkal kedveskedett a meghívott vendégeknek. Szép gesztus! Hrabal szemével vizsgálva kapitalizmus kiépítését a vajdasági magyar közösségben azon töprengek, hogy mekkora lehet a kedvezményezett vagyona, ha manapság legalább 7 000 eurót ér egy hold föld. Ezek szerint a 10 000 euró csakugyan megér egy misét. Olvasom, hogy ez sikertörténetünk fontos láncszeme. Nem vitatom el, hiszen a kisebbségi pártnak, a Magyar Nemzeti Tanácsnak tiszteletre méltó tanácsnokai vannak, a névsort nyilvánosságra hozta a sajtó, tekintélyükkel ők szavatolják a jó, helyes és méltányos politikát, ha nem lenne az, akkor elsőként korrigálták volna. Jóhiszemű vagyok, elhiszem, hogy a lakomán megfogalmazták a maradást biztosító stratégiát, s rövidesen a Prosperitati alapítvány közzé teszi, hogy hány új munkahely nyitottak a kedvezményezettek, hány szakembert és fiatalt alkalmaztak. Hányan módosították tervüket: nem veszik a vándorbotot. Jó lenne ezt is nyilvánosságra hozni, mert a magyar adóforintok osztogatásakor sok szó esik a nemzeti érdekű vagyongyarapításról, de kevés a tudástőke megőrzéséről esetleg gyarapításáról. Szerintem, ennél aligha akad fontosabb kérdés. Az újságok imitt-amott visszafogottan beszélnek a fiatal magyar szakemberek elvándorlásáról. (…)  Vagy egy évvel ezelőtt került a kezembe egy kiadvány a vajdasági magyar doktoranduszokról, s elégedetten vettem tudomásul, hogy sok tehetséges magyar fiatal doktorált neves európai egyetemeken. Vagy az anyaországban. Nem vagyunk rosszabbak másoknál, tehetségekben nem maradunk le, gondoltam. Sokan nyilatkozták, hogy tanulmányaik befejezése után szívesen visszatérnének, ami azt jelenti, hogy a fiatalok nem futnak annyira a pénz után, mint ahogyan közösségünk jól fizetett funkcionáriusai gondolják. Nem könnyű elhagyni a szülőföldet, az idős szülőket, a barátokat, megszakítani az érzelmi kötődéseket. Tehát létezik vajdasági magyar tudástőke, csak az a kérdés, hogy itt marad-e. Nem tudom, hányan tértek vissza, gondoskodunk-e róluk? A Vajdaság Ma portálon olvasom Novák Anikónak, a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete elnökének Hajnal Jenőhöz a Magyar Nemzeti Tanács elnökéhez intézett nyílt levelét. „… a vajdasági magyar közösség minden eddiginél súlyosabb válságban van a problémákat áldásosan elfedő látszatsikerek ellenére is. A fiatal értelmiségiek elvándorlásának kiváltó okai között csak az egyik a kilátástalan gazdasági helyzet, talán sokkal fontosabb a rossz közérzet, a légszomj, a kontraszelekció, az elvárt párthűség, az egyengondolkodás. Az egyre nagyobb mértéket öltő fogyatkozás hatására bekövetkező minőségromlással pedig az élet minden területén.” A levél égető kérdéseket vet fel, végső ideje tenni valamit, hiszen a tudástőke pazarlása jövőnk elsikkasztása is.

2017. július 13., csütörtök: A vákuum hideg lehelete

Karádi Éva felkérésére utószót írok Miljenko Jergović a budapesti L’ Harmattan kiadásában megjelenő A diófa házikóhoz című regényéhez. Szívesen vállaltam, hiszen a Jergović Szarajevó-városregénye, továbbá a Rokonság és A diófa házikóhoz című regénye valóban kapitális mű. Némileg közelebb áll, hozzám a Rokonság című regénye (a kritikusok családtörténetnek és politikai esszének is nevezik), de ez csupán az árnyalatok kérdése. Slobodan Šnajder: Rézkorszak, Mirko Kovač: Egyre távolódó idő, és Jergović: Rokon, A diófa házikóhoz a rendszerváltás utáni posztjugoszláv idők nagy összegző művei közé sorolhatók, amelyekkel a Neoplanta, avagy az Ígéret Földje és a Balkáni szépség, avagy a Slemil fattyúja nem kis rokonságot mutat. Túléltem/túléltük a „földrengést”, ami alatt nem csupán a rendszerváltás értendő, hanem a háború, és az ország széthullása: szétesett a többetnikumú ország, s helyébe a nemzetállamok léptek. (…) Megérintett bennünket a vákuum hideg lehelete. (…) Nem hiszem, hogy a hazugságból besétáltunk az igazság földjére, hanem az egyik hazugságból betántorogtunk a másikba. Jergović esetében se történelmi regényekről van szó. Gondoljunk csak Jean Baudrillard remek megfogalmazására: a restroaktív formák korában élünk, amelyben nem maradt más hátra, mint hogy a történelem szemétdombját kapáljuk újra, hogy felismerjük a hiteles emberi sorsokat. A hiteles sors egyben az identitás drámáját testesíti meg. A diófa házikóhoz olvasása közben elővettem a szerző egyik újabb könyvét, a 2010-ben megjelent Apát, amely A diófa házikóhoz című regény (2003) visszapillantó tükre is lehetne. Leszámolás az apával, olvastam annakidején néhány kritikában. Nem tartom annak, hiszen az apához való viszony ábrázolásában a szocializmusban nevelkedő, a kapitalizmusba betántorgó nemzedék tagja önmagával számol le. A regény egyik rejtélyes mondata szerint az ő jövőjének birtokosa az apja, neki pedig az apja múltja jutott. Egy másik helyen pedig megjegyzi, hogy jövő a könnyelműeké és az önelégülteké, azoké, akiknek berozsdásodott a képzelete. Ismerjük-e apáinkat, vagy árvák maradtunk, magunkat sem ismerjük, teszem fel magamnak a kérdést. A következő nemzedékek pedig se nagyapáikat, se apáikat nem fogják ismerni. (…)

 

 

 

 

 

2017. július 22.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A szerb kormány növeli az elköltözést?!

Az létszámstop folyamatos hosszabbításának egyenes következménye az elköltözés, a külföldre vándorlás. Munkahely, vagyis jövedelemforrás hiányában az >

Tovább

„Érvényesülnek vagy csorbulnak a kisebbségi jogok?”[1]

Annak, hogy egy magyar jelentéstevőt választott az EP bizottsága, még örülni is lehetne. Kovács helyzetét – >

Tovább

Tisztelet a magyar népnek

Doktrinális értelemben nem szigorú tisztasággal, egyértelműen, bár passzívan, de a magyar nép nemet mondott a fasizmusra >

Tovább

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább

A kétpólusosság átka

Igazat adok Márai Sándornak, aki szerint a magyar irodalom nagyobb volt, mint a magyar politika, de >

Tovább

Változik a viszonyulás?

Fontos, hogy az anyaországban – legalább most – átfogó és tárgyilagos felmérés készüljön a délvidéki rehabilitálások >

Tovább

Cipelni a hazátlanság gyökereit

A Temetetlen múltunk esszenciális, sokat boncolgatott kérdése az is, hogy hogyan írjunk a magyar nemzeti kisebbségről. >

Tovább

„Ma Szerbiában előnyt jelent magyarnak lenni”?

Pásztor István a Fidesz tisztújító kongresszusán azt mondta, amit Orbán Viktor hallani szeretett volna. Beszéde nagy >

Tovább