2020. május 28. csütörtök
Ma Emil, Csanád, Vilmos névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

A Vatikán 166. sz. közleménye

Ma tették közé a Szentszék állásfoglalását. >

Tovább

A hűséges Hachiko története

Hachiko 1923 novemberében látta meg a napvilágot Japánban, Odate városában. Alig két hónapos volt, amikor >

Tovább

Amerika felfedezése annak köszönhető, hogy Kolumbusz nőtlen volt

Kolumbusz Kristóf kizárólag azért fedezhette fel Amerikát, mert nőtlen volt – jelenti kanadai tudósítónk. Tudniillik ha >

Tovább

A fasiszták zászlaja alatt

A fasiszták zászlaja alatt1 A filozófus bevásárolt és már majdnem hazaért a lakásába. Fényes nappal, Budapest szívében. >

Tovább

Okosabb vagy, mint egy ötödikes?

– Budapest melyik európai ország fővárosa? – így hangzott az amerikai iskolákban a harmadikos földrajz tananyagnak >

Tovább

Hogyan szaporodnak a rendőrök?

Dublinban elszabadult egy rendőrségi ló. Utóbb a termetes állatból előtört a párzási ösztön, és majdnem >

Tovább

Motivált zsírégetés

Végre egy szellemes hirdetés a reklámok sivárságában: >

Tovább

Úrvezetők Kínában

A felvételek gyűjteménye gyakorlatilag egyetlen sarkon készült. >

Tovább

Előkerült az egyik legijesztőbb felvétel a Japánt sújtó szökőárról

Néhány napja tűnt fel a videómegosztókon a döbbenetes amatőr felvétel. >

Tovább

Mosdók a világ minden tájáról

A leleményesség határtalan. >

Tovább

Balla László esete Tito marsallal

Balla László* mérnök, a szabadkai Műszaki Iskola igazgatója, neves sportoló, Szabadka város díszpolgára, az egykori Jugoszlávia >

Tovább

Távol Nigériától

Közel tíz éve, amikor először jártam Nigériában, ellenállhatatlanul magával ragadott a földrész gyönyörűsége. Megismerni egy másik, >

Tovább

Napi ajánló

Izraeli dilemmák, halványuló palesztin remények

„A Hamász győzelmét jelentik, de nem Jeruzsálem, hanem a palesztin főváros, Ramallah felett.” Ara-Kovács Attila (Magyar Narancs):

Felbomlott az izraeli kormánykoalíció, Benjamin Netanjahu miniszterelnök megvált két kabinettagjától, Cipi Livnitől és Jáir Lapidtól. A régi ellentétek az eddiginél jóval láthatóbbak. Netanjahu jobboldali Likudjától a liberális Livni (Hatnuah) és Lapid (Jes Atid) mindig nagyon messze állt, viszonyuk igen kiegyensúlyozatlan volt már a 2013. márciusi kormányalakítás első pillanatától. A kormányszövetség akkori létrejöttét pont az indokolta, ami most e kapcsolatrendszer felbomlásához vezetett: Netanjahu ellenzékének gyengesége és megosztottsága. 2013-ban a megállapodással a miniszterelnök a nemzeti összefogás atyjának szerepét ölthette magára, ma pedig a szétválás azzal kecsegtet – legalábbis a miniszterelnök kalkulációiban –, hogy a 2015. március 17-re kiírt választáson a Likud jelentősen megerősödik, és az ellenzék befolyása tovább gyengül.

Netanjahu esélyeit nemcsak a politikai ellenfelek népszerűtlensége növeli, hanem a kialakult általános politikai helyzet, azaz az izraeli-palesztin viszony aktuális állása is. Mahmúd Abbász, a nem létező Palesztina létező államfője képtelen rá, hogy önmagát komoly tényezőként tüntesse fel népe előtt, az agresszív és csak a rombolásban kiutat kereső Hamász alternatívájaként. A már-már intifáda méretű újabb vérengzések, a napivá váló terrorcselekmények gyakorlatilag a Hamász győzelmét jelentik, de nem Jeruzsálem, hanem a palesztin főváros, Ramallah felett. Bár a palesztin vezetés nemzetközi mozgástere tágul – egyre több kormány ismeri el a független palesztin államot –, és az Arab Liga ismételten egy emberként kiállt Ramallah mellett, ugyanakkor tény: a palesztinok talán soha nem voltak ilyen messze a saját államalakulat létrejöttétől, mint manapság.

Ennek elsődleges oka, hogy a Palesztin Nemzeti Hatóság gyakorlatilag képtelen autoritást gyakorolni a Jordán nyugati partján élők felett. Másrészt a Hamászt az izraeli hadsereg immáron sokadszorra is térdre kényszerítette. A Hamász rakétatámadásainak, az általa szervezett palesztin civil terrorakciók ára iszonyatosan magas, egy-egy izraeli életért több palesztin élettel kell fizessenek. És bár a palesztin vezetés az ellopott nemzetközi segélyek révén luxuséletet teremt magának, az izraeli célzott válaszcsapások okán leginkább mégis a politikai s a katonai vezetés kulcsfiguráinak az élete forog veszélyben.

A Gázából az idén indított mintegy 2000 rakéta igazi kárt nem okozott a zsidó lakosságnak – leszámítva a fenyegetettség persze nem csekély terheit –, ugyanakkor megerősítette az izraeliekben, hogy Netanjahu komolyan veszi a dolgát, s politikája mindenki másénál alkalmasabb arra, hogy ne csak megfékezze, de meg is büntesse a Hamászt. A miniszterelnök komoly szövetségese tehát a mindinkább radikalizálódó izraeli közhangulat. Netanjahu most e támogatás gyümölcseit igyekszik learatni: az új helyzetben az izraeli ellenzék még mindig a régi kottából játszik, a jobboldali Likud vezetése viszont – tűnjék ez akármennyire is kockázatosnak – felismerte a lehetőségeket.

Régebben az izraeli jobb- és baloldal sajátos munkamegosztásban uralta a politikai életet és szolgálta azt a biztonságot, amit a permanens arab fenyegetettség igyekezett megingatni. Míg a baloldal empátiával, kompromisszumkészséggel próbált megállapodásra jutni a palesztinokkal s a környező arab országokkal, a jobboldal – akárcsak ma – radikálisabb, intranzigensebb, így célratörőbb nemzeti politikát folytatott. Ám ez a határozottság és eltökéltség hozzásegítette a jobboldalt ahhoz is, hogy békeidőben gyorsabban és hitelesebben hozzon tető alá működő megállapodásokat a palesztinokkal. A baloldal pedig – minden empátiája dacára – sikeresebben vívta meg Izrael háborúit az őt megsemmisíteni akaró arab szomszédjaival, s magukkal a palesztinokkal. Ilyen volt az államalapító háborútól (1948) kezdve valamennyi sorsfordító nagyobb küzdelem (1956, 1967, 1973, 1982).

Ma már nincs pánarab egység, még ha az Arab Liga ülésein a palesztinok ügyében rutinszerűen megfogalmazódnak is a feleket semmire nem kötelező fogadkozások. A palesztin lakosság is megosztott a Fatah és a Hamász között. Az új konfliktusokkal terhelt Közel-Keleten Izrael sokkal inkább a stabilitás záloga még az arabok számára is, mint bármely más politikai-katonai entitás. Az izraeli gazdaság szárnyal, az arab államok – ha még egyáltalán egyben maradtak – gazdaságilag és politikailag máról holnapra élnek. Az „arab tavaszhoz” oly sok hiú reményt fűző Obama-adminisztráció kudarcok sorozata után most kényszerül beismerni: az Egyesült Államok és Izrael szövetsége nem történelmi véletlen, s még csak nem is – a Netanjahu politikáját egyébként gyűlölő – amerikai „zsidó lobbi” műve, hanem a realitásé. Bolond lett volna az izraeli jobboldal, ha nem él most a kínálkozó alkalommal.

Kérdés persze, ha sikerül megerősítenie pártját, Netanjahu vajon milyen irányba kormányozza tovább az országát? Mert az egy dolog, hogy biztonsági megfontolásokból nagyon sokan bíznak a Likud eltökéltségében. De lehetséges, hogy éppen az, ami az izraeli jobboldalnak otthon babérokat terem, egyben komolyan kockáztatja a kormányzat nemzetközi mozgásterét, s végső soron a stratégiai céljait. Igaz, a palesztinok az elmúlt két esztendőben mindent megtettek, hogy ügyükkel szemben kételyeket ébresszenek nemzetközi síkon. Bár Európában számos parlament sürgeti a kormányát, hogy ismerje el a palesztin államot (francia, spanyol), s van, ahol a kormányzat ezt teljesítette (Svédország), a trend uniós szinten változóban van. Az Európai Parlament december 17-ére tűzte napirendre a kérdés megvitatását és eldöntését; a palesztin siker eddig biztosnak látszott. Ám egyrészről épp a Hamász, másrészt Mahmúd Abbász, azaz Ramallah mesterkedései miatt a honatyák nem látnak biztosítékot arra, hogy egy független palesztin állam ne váljék épp úgy a korrupció s végső soron a terrorizmus fészkévé, ahogyan az Gázában megtörtént. Az Európai Parlament liberális frakciója eleve elvetette a palesztin állam aktuális elismerését, a néppárti frakció (EPP) igen megosztott volt, de inkább ellenezte azt. És bár a baloldal (S&D) többsége támogatta volna, most ott is kétségessé vált, hogy a képviselők végül az „igen” gombot nyomják-e meg. Mindez lehet bátorító üzenet Netanjahunak, de akár figyelmeztetés is. Ha az izraeli miniszterelnök Brüsszelből nézve a konfliktus egyik okaként, s nem annak áldozataként tűnne fel, az Mahmúd Abbász malmára hajtja a vizet, s ismét azok kerülhetnek többségbe, akik kitöltetlen, de aláírt csekként nyújtják át a palesztinoknak az önállóságot.

2014. december 13.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Pánikreakció

A világtól való félelmükben fegyverükbe kapaszkodó demonstrálók megpróbálnak jogvédő demokratának látszani, de ez elég nehezen megy >

Tovább

Válságos idők Oroszországban

Az ország nehéz helyzet előtt áll. A következő két-három hétben fog eldőlni, hogy a járvány milyen >

Tovább

Amerikai szoci

Amerika még mindig nagyon jó munka- és életlehetőségeket kínál, ám mostanra jórészt kimerítette a csupán az >

Tovább

A német elbizonytalanodás

Ami már csak azért is kockázatos, mert Trump destabilizálja a nemzetközi rendet. Azon kívül a populista >

Tovább

Útban a banánköztársaság felé (trumpizmusok)

Az Egyesült Államok veszélyesen csúszik lefelé a demokratikus jogállamiság lejtőjén. A leváltási tárgyaláson felmentett Trump valóban >

Tovább

Teheránt és az Iszlám Államot is kisegítette Trump a Szulejmáni-merénylettel

Annyi bizton állítható, hogy Szulejmáni likvidálása nem egy átgondolt, a tanácsadókkal alaposan megtárgyalt döntés eredménye volt, >

Tovább

Trump ukránokkal akarta megismételni, amit az oroszokkal megcsinált

Trump szokásos módon boszorkányüldözést emleget, de az ügy kirobbanása után tartott első sajtótájékoztatóján szokatlanul megszeppent, visszafogott >

Tovább

WP: A NATO-nak ideje megválni Törökországtól

A Nyugatnak meg kell határoznia: a NATO sima biztonsági szerveződés, vagy pedig a tagoknak egyben igazodniuk >

Tovább

A nemzetközi sajtó von der Leyen esélyeiről

Elvileg 374 voks elegendő a megválasztáshoz, de ha nem szed össze legalább 400 szavazatot, akkor igencsak >

Tovább

Lendvai: a csúcsjelölti rendszer igazából nem demokratikus

Weber cseppet sem tett volna jót a Bizottságnak, hiszen 2010 óta pátyolgatta Orbánt és lehetővé tette, >

Tovább

Nem rossz, de nem is az igazi

Von der Leyen hatalmas meglepetés, rá senki sem gondolt volna előzőleg Juncker utódjaként. Róla Németországban úgy >

Tovább

Bohócorr

Kezdettől látszott, hogy egy bohóc, de mostanra a saját karikatúrájává vált. Donald Trump oszakai ámokfutásán már >

Tovább