Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk
A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kínai fogamzásgátló
Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Rendőrségi jegyzőkönyvekből
Szebenitől. Egyszóval hiteles. >
A legjobb motor a világon
István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A zsemle ára
Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >
Napi ajánló
Azt is látja, amit nem lát
Egy este Tolnai Ottóval
„Aztán meg kellett próbálni lejönni lassan a szerről, aminek Tolnai Ottó a neve, és kis dózisban is függőséget okoz.“ Keresztury Tibor (Litera):
Harminc éve hallgatom tátott szájjal, kerekre nyílt szemmel Tolnait – és nem tudok betelni vele. Igyekszem követni a mozgását, hogy el ne mulasszam aktuális fellépését, ami nem könnyű feladat, hisz alakja illékony, megfoghatatlan: mikor azt hiszed, Palicson van, Párizsban csücsül, amikor Zentán látták, az Adrián tartózkodik, amikor Berlinben van ösztöndíjjal, egyszer csak szembe jön veled az Oktogonon. Egyszerre nincs sehol, és van jelen mindenütt. Ezért lehet, hogy nyilvános szereplése mindig meglepetést okoz: meg van hirdetve, tudható, hogy mindenképpen ott lesz, mégis őszintén rácsodálkozol: jé, itt van az Ottó! És mondja, mondja, mondja, végetérhetetlenül.
Mondja, totálisan függetlenül attól, hogy mi a beszélgetés apropója, tárgya, vagy hogy a beszélgetőtársa mit kérdezett. Tolnait ugyanis régóta nem kötik már afféle konvenciók, önkorlátozások, hogy a neki feltett kérdésekre válaszoljon: ősidők óta túl van már ezen, teljesen más kategóriákban gondolkodik, más dimenziók között mozog. A bonyolult konstellációkat, tízperces kitérőket, novella-értékű elkalandozásokat, beépített pazar epizódokat, s a minderről eszébe jutó apró részleteket tartalmazó eleven szövegfolyam tartalmazza persze a választ is a moderátor fél órája feltett kérdésére, csak éppen nem úgy. A kérdést ugyanis máshonnan, másfelől közelíti meg: saját jól berendezett, külön bejáratú világa felől. Így lesz Tolnai minden nyilvános szereplése műalkotás, pontosan úgy, mint bármelyik könyve, hisz a színpadon ugyanarról van szó, mint amiről ott olvashatsz, ahol valamelyik könyvét tetszőlegesen felütöd. Mindig újat mond, noha mindig ugyanarról beszél. Saját rendszerén belül mindez konzekvens, egy irányba mutatnak az epizódok, a végeláthatatlanul sorjázó apró részletek; az embert úgy a tizedik perc táján beszippantja szőröstül-bőröstül, és onnantól magával ragadja, viszi. Zúg a fejed, ömlik rád ez az áradó színes kavalkád, a semmihez és senki máshoz nem fogható Tolnai-univerzum. Jól érzed magad. Legközelebb akkor térsz magadhoz, ha vége van.
A közelgő születésnap okán rendezett pénteki esten Hartyándi Jenő és Villányi László portréfilmje, valamint Villányi és Danyi Zoltán köszöntője után Gyimesi Tímea próbált meg medret vájni, vagy legalább irányt szabni a beszédhez, de szerencsére csak egészen ritkán fordult papírjához, amelyre a kérdéseit jegyezte fel előzetesen. Már az első kérdésére azt válaszolta ugyanis Tolnai, hogy teljesen megigézték a teremben levő csillárok, alig bírja róluk levenni a szemét. Erről eszébe jutott, hogy valami távoli ismerős első férjénél ötven csillár volt a padláson, akkor hallottak róla, amikor Jutkával, a feleségével gyúródeszkát vettek a piacon, később meg is tekintették őket. És hogy elkészítette a vasfüggöny emlékművét, amit most meg is mutat, és felemelt két szögre tekert drótdarabot. Gyimesi Tímea ekkor még igyekezett kézben tartani a zablát, a kontrapunkt szerepével próbálkozott, sőt, az idődimenzió kérdése is felmerült benne az életmű kapcsán, mire az író elmondta, hogy Zentán Benes volt a gimnáziumi rajztanára, és hogy őt tulajdonképpen kezdettől csak a képzőművészet érdekli, főként a festészet foglalkoztatja, és hogy állt egyszer egy nagy délszláv festővel egy gyönyörű kép előtt megrendülten: „így kéne festeni”, sóhajtott ez a nagy délszláv festő, de aztán kiderült, hogy az ő képe előtt állnak… És hogy a sima azúr, valamint az adriai azúr között jelentős, mondhatni lényegi különbség van, és hogy ő ennek a nagy délszláv festőnek egy csomó kérdést feltett, melyek a több évtizedes azúr-kutatásai során merültek fel benne.
Erről az jutott eszébe, hogy egy helybéli festő-ismerőse nappal a palicsi atomokkal foglalkozott, miközben éjszaka a világ legfontosabb értelmiségijeivel levelezett: elővett egy kalapdobozt, benne megannyi kézzel írt levél és válasz, Szilárd Leótól Stanislav Richterig. Aztán hogy egy Gyimesi nevezetű festőnél egyszer csodálatos, nagy kifeszített vásznakat látott, mondta is a mesternek, milyen gyönyörűek, de kiderült, hogy nem foglalkozik festészettel, hanem azokon a vásznakon szárítja az összegyűjtött gyógynövényeket. „Azt is látod, amit nem látsz”, mondta Tolnainak, aki a roppant jelentőségű Hangya András műtermében mindössze egy tábori ágyat és asztalt látott, a képei meg olyanok voltak, mintha egy hangya ment volna végig rajtuk festékes lábakkal, és a mester ezeket a képeit feladta postán különféle embereknek. A legjobb művét viszont kettévágta, mert idősödő felnőttként is nagyon félt az apjától, aki egy mogorva vasutas volt, többnyire szolgálatban, de néha hazajött és jól megverte, mert nem akarta, hogy festő legyen. Később – folytatta az író az elpilledő moderátor megadó jóváhagyása mellett – elkezdett foglalkozni a madárfestészettel, mert megtudta, hogy van Magyarországon madárfestő iskola; mint a portréfestők, csak ők kizárólag madarat festenek. És hogy milyen különös, hogy „egy kép egyszercsak jelez”: így jelzett neki váratlanul egy az áldozatára lecsapó sast ábrázoló, különösebb színvonalat nem képviselő festmény. És hogy remekül tud Nádler Istvánnal télen ülni a fehérségben, hosszan csodálva nagy vásznain a feketét.
Később egy orosz generális és a svéd király jött szóba, hangyányit itt elpilledtem, így nem tudhatom sajnos önöket informálni, milyen kontextusban is merültek föl, de oka volt, kétséges nem lehet. Meg hogy a barátja – egy nagy kutyabarát – kutyáját a szomszéd szűcs felakasztotta és megnyúzta, mire a barátja bosszúból átkot tett rá egy cigányasszonynál, s mikor a szomszéd közelesen meghalt, a javasasszony felhívta, na, rendben van a dolog? És hogy jót is tett az a szűcs életében azért, mert egyszer például visszavarrt egy kihasított húsdarabot egy lóba, mielőtt megették volna.
Gyimesi Tímeának ezen a ponton még egyszer sikerült beszélgetőtársát hősiesen visszaterelnie a szűkebben vett művészet vizeire; Tolnai elmondta, hogy a maga részéről esszé és próza között nem tesz különbséget, a képzőművészet és az írás közti üres területeken bolyong, továbbá hogy száz önarcképet festett gyufaszállal, mert nem bízott a portréfestőjében, akinek a Digitális Irodalmi Akadémia számára az ő arcképét kellett megfestenie. Ő egyébként – folytatta egy pillanatnyi szünet nélkül – olyan, mint a rezgő nyárfa, úgy nyit meg egy kiállítást; de verset is éppúgy olvas fel, mint ahogy erről a közönség az est végén megbizonyosodhatott. Végezetül Szelevényi Ákos fújt olyan hétpercet, hogy a hideg futkározott a hátamon, aztán meg kellett próbálni lejönni lassan a szerről, aminek Tolnai Ottó a neve, és kis dózisban is függőséget okoz.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Von der Leyen ismétel, vagy?
Az Economist úgy ítéli meg, hogy von der Leyen nagy esélyes ugyan, mégsem lesz könnyű elérnie, >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >