2019. november 18. hétfő
Ma Jenő névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk

A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >

Tovább

Kínai fogamzásgátló

Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >

Tovább

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

Rendőrségi jegyzőkönyvekből

Szebenitől. Egyszóval hiteles. >

Tovább

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

A legjobb motor a világon

István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

A zsemle ára

Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >

Tovább

Beatles (összes)

Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >

Tovább

A legszebb női arc

Niki fedezte fel. >

Tovább

A magyar nyelvről

Faszozunk, faszozgatunk

Jung Károly
Faszozunk, faszozgatunk

Egészen véletlenül jutottam hozzá a Napló 37. számához, eddig mit sem tudtam róla. Gondolom, jó lenne kibővíteni programjukat, talán nagyobb példányszá­muk is lehetne.

Figyelmesen végigolvastam a lapot, s megdöbbenve jöttem rá, hogy nagyon sok a közös véleményünk. Az országban nagy a baj, s ami talán még rosszabb, az úgynevezett „mass-média” még félre is vezeti a jóhiszemű előfizetőket. Ott tartunk, hogy az emberek nem látnak többé tisztán, annak ellenére, hogy „déclarative” sajtószabadságot hirdetnek. A hazugság pedig annyi, hogy lemondom a tévéelőfizetést, s nem olvasok többé újságot.

Zoltán Róbert Meglátások c. írásá­hoz szeretnék néhány gondolatot fűzni. Mivel sokat utazom, s négy nyelvet be­szélek tökéletesen, elmondhatom, ha például egy angol megszólal, rögtön tud­ja mindenki, hogy milyen iskolát és hol végzett. Meg kell hallgatni Giscard d'Estaing vagy Jacques Chirac beszédét, hogy derengni kezdjen bennünk, milyen asz­faltbetyár nyelvet használunk mi. Úgy látszik, sohasem értem meg, hogy egy bő szótárú magyar nyelvet miért nem lehet használni, miért nem lehet kerek mon­datokban kifejezni nézeteinket, miért nem lehet megfelelő fogalmakat hasz­nálni ocsmány beszéd helyett. Vagy talán ez a divat?

Valamikor régen, amikor még divat volt szépen beszélni, magyartanárom ezt ajánlotta: „Gyerekek, ne tőlem tanuljá­tok a magyart, hanem azoktól, akik tud­nak beszélni.” S hozzá is fűzte azonnal, hogy azok pedig az írók és a költők. Valamikor régen nagyon hittem nekik, ma azonban már látom, hogy úgy beszé­lünk, mint íróink és költőink, és igazán sajnálatra méltó, hogy nem vagyunk job­bak náluk. Róbert Zoltánnak nagyon is igaza van: a mai írók és költők annyi otromba kifejezést használnak egy könyvben, amennyit én nem hallottam 50 év alatt.

Olvasom kedvenc hetilapom, a Napló 1991. január 16-i számában, hogy Zoltán Róbert újvidéki olvasó mélabús panaszá­nak ad hangot valóságunk egy-két rákfené­je kapcsán. Érdemes lenne ezeknek szinte mindegyikét megglosszázni, akár lapalji jegyzetek kíséretében is, például azt, ame­lyik szerint „nehéz a mi helyzetünk, de például a ruszinoké még nehezebb”, vagy azt, hogy a levélírónak Mihalj (Braca) Ker­test például esze ágában sincs bírálnia, mert rajta már nem lehet segíteni. Lapidáris megállapítása, amely szerint „több szem többet lát” számomra kinyilatkoztatássze­rű.

Úgyszintén figyelemre méltó az a közlé­se is, amely szerint irodalmunkról és újság­írásunkról is volna néhány megjegyzése; sőt mi több: néhány elrettentő példa felso­rolása után már égnek áll a haja ettől az újvidéki magyar irodalomtól. Ez az iroda­lom ugyanis esztétikai szempontból fölöt­tébb gyanús, hisz kifejezetten szar-, segg- ées faszközpontú. A példákat az aggódó levélíró igen illusztris írói névsor: Csorba Béla, Tolnai Ottó, Balázs Attila művei alapján citálja, ebből kifolyólag alulírott, ugyancsak újvidéki olvasó, akinek neve szintén fennforog az előbbiek körében, nem is érzi magát kifejezetten rosszul köz­tük, annál inkább, mert habár szar- (és egyéb) központú ez az irodalom, mégis ehhez érez inkább tartozást, semmint ahhoz a szaros csizmás tartományi távolbalátás­hoz, melynek konzumálásához nem érez semmiféle vonzalmat.

Nos, mivel – ha jól értelmezem az ég­nek álló hajú olvasó sorait – nekem Mihalj (Braca) Kerteshez képest még vannak eséllyeim, hisz rajtam esetleg még lehet segíteni, óvatos tapintattal teszek kísérletet az alábbiakban arra, hogy esélyeimet növeljem: az aggódó levélíró által idézni vélt faszközpontú versikém kapcsán némely pszichológiai factumokat adok elő. Ezt megelőzően azonban illendőnek találom idézni az égnek álló hajú olvasó személyemre vonatkozó sorait:

„Jung Károly a TV-ben szemrebbenés nélkül olvassa föl versét, amelyben ’bősz, kan nagyfaszú szelek’ fújnak”.

Íme, a megtestesült obszcenitás, amelyet szerzője szemrebbenés nélkül olvas föl – horribile dictu! – a tévében! Hát szinte meg is tudnám érteni az elképedt olvasót, amint e sorok olvastán megszállja a heveny utálkozás. Lássuk azonban a tényeket, ezeknek alapján döntse el majd az olvasó, hogy Braca Kertes sorsára méltó mocskos szájú zugklapancia-gyártóról van-e szó, avagy valami egészen másról. Attól tartok, talán mégis az utóbbi foroghat fönn. Menjünk mégis sorjában.

Ha egy versben netán előfordul is a fasz, nem biztos, hogy az olvasó riogatására íródott. Az a vers ugyanis, amelyet az idézett levélíró idézni hisz (lásd az idézőjeleket!), legfeljebb hasonlít ahhoz, amelyre hallomásból emlékszik A versnek csupán az első szakaszát idézem, ez hasonlít ugyanis az idézethez*:

„Lám, mostanában hogy fújnak
A nagyfaszú, kan böjti szelek!
Felseprik a közt – az újnak
Helyet. Aszott gazok sereglenek.”

Mecsoda különbség! – mondhatnák azok, akik tudnak verset olvasni, mint ahogy voltak is ilyenek, mint majd látható lesz. El tudom képzelni, mi lett volna ak­kor, ha a negyedik sor zárómondata úgy kerül közzétételre, ahogy egy ideig szer­zője agyában már-már megfogalmazódott: ’Baszott faszok sereglenek'.

Mint köztudott, igen dinamikus, plura­lista valóságunk már alig állit tilalomfákat íróemberek – például – alanyi természetű költeményeinek írása és publikálása elé. Az illusztratív példákat helykímélés okából mellőzöm. A levélírótól vett idézetből nem világos, hogy arra a szemrebbenés nélküli televíziós felolvasásra mikor került sor. Azt lehetne hinni, hogy mostanában, Csor­ba Béla tökös menyasszonyának, illetve Tolnai Ottó paripacitromos színművének porában. Mely fájdalom! Nem erről van szó!

Az a mindössze huszonnégy soros, Fúj­nak a böjti szelek címet viselő alanyi költe­mény – emlékezetem szerint kifejezetten látomásos-ezoterikus-kozmikus élményből és ihletből fakadóan – valamikor 1989 ja­nuárjának végén született és íródott, s szerzőjének közismert tüsténkedő hajlamá­ból fakadóan azonnal fel is ajánoltatott közzététel céljából egyik rangos folyóira­tunknál. S mit ad Isten! Elolvasását kö­vetően az illetékes ugyan tetszésének nem átallott hangot adni (úgy vélem, nem a benne szereplő faszokból kifolyólag!), ám­de közlését nem találta indokolhatóan bölcs elképzelésnek. Sőt: azt mondta, ha ezt a verset ehelyütt bárki nyomtatásban közzéteszi, ő maga fogja onnan kivágni, és kiragasztani szekrénye oldalára, a háta mögött. (Mint hírszerzésem tudatta velem, ez a kiragasztás később megtörtént.) Ebből már elképzelhető, hogy a költemény közöl­tetett, méghozzá a Kilátóban, 1989. márci­us 18-án. Volt meggondolatlan írótársam – mint utólag megtudtam –, aki ugyancsak kivágta az újságból, sőt értelmezésére is vetemedett volna nyomtatott formában, de erre akkor valahogy mégsem került sor. Ha intuícióm nem csal, abban az időben még Újvidék-szerte érződött a tavaszi és nyári melegben az aszfaltra nagyobb mennyiségben kilötykölt tarhó és ottfelej­tett szalámivégek átható szaga. Az íróem­ber pedig érzékeny szagló szervvel van el­látva, bár adataink vannak a rothadt alma szagolgatásából fakadó inspirációról is – igaz, nem mostanában.

A szóban forgó költemény azonban még ekkor sem került a televízió képernyőjére, tehát idézett levélírónk hajának égnek ál­lása sem akkor következett be. Erre majd csak a vers megszületését követően, egy esztendő múlva került sor. Az Újvidéki Televízió ugyanis 1990. február 19-i Alko­tóműhely nevű műsorában jugoszláviai ma­gyar irodalomkritikusokat kért fel, hogy az előző (1989-es) esztendő jugoszláviai ma­gyar versterméséből emeljenek ki egyet-egyet, s azt elemezzék is a tévénézők szá­mára. Minden elemzett vers természetesen el is hangzott, általában jeles színművészek tolmácsolásában. Alulírott azonban maga vállalkozott rá, hogy a műsorban szereplő és elemzésre kerülő (két) költeményét ma­ga mondja el. A két vers egyike volt a Napló égnek álló hajú levélírója által (em­lékezetből és rosszul) idézett faszközpontú vers. Itt hallhatta tehát Zoltán Róbert ezt az ocsmány alanyi költeményt. Megszületé­se (és megjelenése) után egy évvel, de csak egy évvel később (1991-ben) adva hangot elképedt véleményének, s hozva tudomá­sunkra hajának égnek álló állapotát.

Mint a fenti philologia talán utalhatott rá, a fennforgó faszközpontú költemény valami egészen mást közölhetett, mint azt az égnek álló hajú újvidéki olvasó sommás ítélete alapján elképzelhette magának a Napló olvasója. Hogy ez így lehet, azt az előbbieken kívül az az elemzés is aláhúzhatja, amelyet egyik irodalomkritikusunk adott róla a Híd 1990. évi májusi számá­ban. (Ő választotta és méltatta a tévében is.) Meglepő módon ő sem a faszokon akadt fenn, sőt nem is említette őket expli­cite, hanem valami egészen mást olvasott ki belőle. Mint köztudott, a versnek nem csak egy olvasata lehetséges; a Híd-béli olvasat tehát csupán egyike a lehetségeseknek. S talán az sem biztos, hogy e versben csak az a látomásos-ezoterikus-kozmikus ihlet csapódhatott le nyelvileg (s a versjelentés többi síkján), melyre szerzője vissza­emlékezni vél. Lehet, hogy aszfaltközelibb élmények és indulatok is, amelyek nem egykönnyen szublimálódnak kozmikus süvöltésű látomássá. Ámde ki tudja ezt ma már, ilyen hosszú idő után megállapítani.

Mindenesetre számomra kitüntető, hogy – ha csak a faszokból kifolyólag is – egy tévénéző ma is emlékszik rá. Miután a nevezett műsor a televízióban elhangzott, nem sokra rá néhány helyről hallottam, hogy verseimet (mind a kettőt) nem egy egyszerű néző szabályosan megsiratta.

Nem akadván fel, érdekes módon, a faszo­kon. Ebből az is következik, hogy a vers útjai kiszámíthatatlanok, aminthogy recep­ciójáé is. Mindezek után már nem is meré­szelem az égnek álló hajú levélíró figyel­mébe ajánlani egy másik költeményemet, amely a Híd 1990. évi szeptemberi számá­ban jelent meg (Kínrímek a Hősök terén), amelyben a falloszok és vulvák mellett még valamiféle verbális coitus is előfordul, de valamiféle allúziókkal a históriára is.

Úgy találom tehát, hogy sok szempont­ból nem káros, ha a fallosz benn marad (vagy felejtődik) a maga természetes he­lyén, ebből következően az alanyi költe­ményben is, ha ott is megvan a maga funkciója. S bízom benne, hogy rajtam azért – a reménytelen Braca Kertesszel ellentétben – Csorba Bélával, Tolnai Ottó­val és Balázs Attilával egyetemben azért még lehet segíteni, örülnék, ha ezt a Nap­ló levélírója is elhinné nekem.

 

*Jung Károly
Fújnak a böjti szelek

„Hm.”
(Déry Tibor)

Lám, mostanában hogy fújnak
A nagyfaszú, kan böjti szélek!
Felseprik a közt - az újnak
Helyet. Aszott gazok sereglenek.

Lám, kibomlott üstökét a némber
Kurva bő záporban hagyja;
Contra corsagh esengünk: remember
As, Te még teheted e zagyva,

Megfordult időben. Az idióma –
Láthatólag – jócskán elegyes,
Mégis – mint köztudott – Róma
Felé sok utak futnak, keres

Is hát magának ki-ki menedéket
Ballangók, gazok, sodródó dudva
Útjából, idegen koszt, meséket
Áthágva, kezét zsebébe dugva.

Ámde az lehet: mégis csak igaz
A nép tana: a nagyfaszú szél
Dugja szerszámát – ha ez vigasz –
Női eszmébe: az esőbe, így kél

Megváltó tavasz. „S ez sem kevés.”
Atyámfia, mért rágódsz a szón?
A céda idea felkapja pendelyét:
„Bűti szil, ne dudóm! Ne dudóm!”

(1989)

1991. január 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Ökomama

Arra nem emlékszem, hogy a „természet” fogalmát úgy általánosságban emlegették volna. Hanem csak konkrétan: kukorica, karfiol, >

Tovább

"Kivérezteti a vajdasági magyarságot a kettős állampolgárság"

„Lehet mellébeszélni, de az az igazság, hogy a vajdasági magyar közösség menthetetlenné vált, s egy évtizeden >

Tovább

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább

Pár méterre az ígéret földjétől

Egyesek már három éve úton vannak. De mindent elvesztenek: nemcsak a családjukat és a javaikat, hanem >

Tovább

„Így pusztul ki a bánsági magyarság”!

A nyár nagy részét a bánsági Tordán töltöttem, így alkalmam volt megismerkedni a falu életével és >

Tovább

Összefoglaló (2. rész)

Ezekből az esetekből azt a következtetést lehet levonni, hogy az egykori egyenrangú használatból Vajdaságban mostanra joghátrány >

Tovább

„Magyarország »hihetetlenül goromba« jelöltje a bizottságba”

Ezzel a címmel közölte a Politico amerikai portál európai kiadása Lili Bayer cikkét Várhelyi Olivérről. A >

Tovább

Rekviem a szabadkai zöld Zsolnay szökőkútért

Búcsúzom Tőled zöld Zsolnay szökőkút és szerintem nem csak én, hanem nagyon sok szabadkai búcsúzik városunk >

Tovább