Ma Leonóra, Inez, Koletta névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes >
A szocializmus faji elmélete
Bódis Gábor
Korábbi külföldi barangolásaim során nagyon ritkán éreztem szorongást, amikor határátkelőhelyre érkeztem, legyen az repülőtér vagy közúti „bakterház”. A kivételes esetek közé tartozott, ha netalán néhány üveggel több szeszesital vagy esetleg cigarettás doboz hevert a koffer mélyén.
Még akkor sem éreztem különösebb izgalmat, amikor 1989 decemberében átsétáltam az akkor még ceausescui Romániába, ahonnan visszatessékeltek, majd néhány nap múlva már csoportostól engedtek be – a mészárlás akkor már lezajlott, a külföldi újságíróknak maradtak az utóvédharcok (amelyek persze szintén véresek voltak és áldozatokat követeltek).
De mindez akkor „velük” történt meg. A „mieink” még nem léptek porondra.
A szorongás a napokban vált szinte megfoghatóvá, pedig csak a Horgos-Röszke átkelőhelyen jártam. A kellemetlen érzést nem az váltotta ki, hogy ismét órákat kell várni (ezúttal a magyarországi oldalon), még csak az sem, hogy a magyarországi vámosok pisztollyal vannak felfegyverkezve (hiszen Öböl-háború van). A kiváltó ok az volt, hogy annyi viszontagság után (világháború, Tájékoztatási Iroda, irredentizmus) ez a határ már kezdett európaira hasonlítani és átjárhatósága (kivéve a keleti és déli népvándorlást) szinte zavartalan volt. Nincs olyan határ menti lakos, akin ne uralkodott volna el a magabiztosság, hogy akkor ruccan át a rokonokhoz vagy a boltosokhoz, amikor éppen kedve szottyan. Hol voltak már a Jankapuszták és „láncos kutyák”! Örökre eltűntek a történelem süllyesztőjében – gondoltuk mi, igen naivan.
Mert elég volt néhány Kalasnyikov, és minden veszélybe került. Egy haláltusáját vívó ország így akarná magával rántani a legközelebbjeit (ez esetben a szomszédjait)? Vagy csupán arról van szó, hogy a hatalom megtartása, nem ismer árakat és – határokat? És ez esetben egy rendszer haláltusájáról van szó? Egy régen eltemetett ideológia szellemidézéséről?
De arról is beszélhetnénk, hogy fegyverüzleteket, bármilyen csábító is a belőlük származó busás haszon, nem szabadna egy olyan országgal vagy országon keresztül lebonyolítani, amely hadban áll önmagával. És amely ennél sokkal „ártatlanabb” megnyilatkozásokra is idegesen, megbélyegzésekkel reagál. Egy szomszédos államnak ilyen esetben sokkal óvatosabbnak kellene lennie, annál is inkább, mert anyaországa egy jelentős számú itt élő kisebbségnek, így inkább hasonlít mostohára, mint édes szülőre. A kérdés szinte égbekiáltó: miért kellett a magyar kormánynak egy teljes hetet várnia a hivatalos állásfoglalásra? Emígy is volt elég bajunk.
Nemcsak a határok miatt kell szorongani, hanem a polgárháború most már állandósult veszélye miatt is. Alighogy túlélünk egy aránylag megnyugtató közleményt, jön a másik, és már kezdik előkapkodni a harci bárdot. Társadalmi életünk, kommunikációnk – háborús állapotokra jellemzően – a végletekig leegyszerűsödött, és a közlemények várásában és megemésztésében merül ki. Ebben a kőkorszaki „közösülésben” a televízió játssza a főszerepet: az esti híradótól függ, hogy másnap hogyan lép ki az ember a háza küszöbén. Szembenéz-e a szomszédjával, esetleg bűntelenül lesüti a szemét, vagy, a legrosszabb esetben, gyűlölködve rá se hederít a szintén bűntelenre. Akinek, akárcsak neki magának, az az egyetlen vétke, hogy egy meghatározott nemzet tagjaként látta meg a napvilágot. Mert a tévéhíradók a nemzeti uszítás főparancsnokságává váltak. Tudni való, ki az ellenség, be kell vetni ellene az egész műsort.
Ami az ellenségkeresést illeti, úgy tűnik, a Szövetségi Honvédelmi Titkárság Politikai Igazgatósága is kitett magáért, ha hinni lehet az általa kiadott tájékoztatónak, amit még nem cáfoltak meg (lapzártáig). A katonák előtt felolvasott szöveg szerzői úgy látszik az ötvenes évekből tévedtek ide, mert akkoriban lehetett hallani rémes történeteket a CIA mesterkedésiről. De számomra nem ez a legmegdöbbentőbb az ügyben, hanem a következő tézis: a Nyugatnak viszonylag könnyű volt megdönteni a szocializmust abban az országban, ahol ezt a rendszert kívülről kényszerítették rá. De – és itt jön a bökkenő – nem sikerült megdönteni ott, ahol a „világ legigazságosabb rendszere” autochton módon jött létre! Magyarán, ott, ahol a nép forradalom árán és üdvrivalgva harcolta ki. Ez annyit jelent, hogy az orosz, szerb, Crna Gora-i, kubai, kínai, észak-koreai, vietnami nép, valószínűleg genetikai okokból közelebb áll ehhez a „legfejlettebb” társadalmi rendszerhez. Attól eltekintve, hogy a „válogatott” összetétele tényleg impozáns, felvetődik néhány kérdés. Vajon csakugyan a nyugati államok – ahol a marxizmust már csak a régészek tanulmányozzák – mesterkedésének tudható be, hogy a kommunizmus, amely ölt, butított és nyomorba döntött, levitézlett? Vagy nem fordítva állnak a dolgok, hogy például a háborúban vesztes Németország küldi a segélycsomagokat a szocializmus első országának? Vagy a segélycsomagok igazi küldetése abban rejlik, hogy megmételyezzék az ártatlan lelkeket? Vagy hogyan állunk ilyen szempontból a mi belső ügyeinkkel? A szlovének, horvátok, macedónok, bosnyákok, hogy rólunk, kisebbségekről ne is beszéljünk, távol állnak e gondolatoktól, esetleg csak egy pillanatra „tévelyedtek el”, de miután rájönnek balgaságukra, ismét visszatérnek a hadsereg meleg kebelére?
A JKSZ leszereplése óta csupán egyetlen, szocialista mércékkel mért szervezett erő maradt – a hadsereg. Nevének említése a dicső jelzők nélkül még nemrégen főbenjáró bűn volt Ahogy dolgaink alakulnak, megtörténhet, hogy visszatérünk a – múltba!
A lejtőn nem lehet megállni.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
VMDK: Szabadka polgárai teljes igazságot érdemelnek erről a beruházásról
Különösen fontos kérdés az is: ha a városi és a tartományi vezetés azt állítja, hogy az >
VMDK: Elég volt a féligazságokból
A mértékvesztés nyilvánvaló. A kampány azt is megállapítja, hogy ennek eredményeként egy magyarországi testvéri önkormányzattól manifesztációs >
A Vajdasági Magyar Plénum nyílt levele Pesevszki Evelynnek, a Magyar Szó főszerkesztőjének
Ha ez a rezsim megbukik, aligha lesz elegendő hivatkoznia arra, hogy mindezt parancsra tette. (A történelem >
A Matica
Olvasom a regnáló politikusok bejelentését, hogy az egyetemisták a minap az 1826-ban Budapesten megalakított Matica srpska >
VMDK: Most már minden világos: nem közösségi érdek, hanem belgrádi parancs
A képlet összeállt. Miközben a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Kúlán „folytatásról” és helyi érdekképviseletről beszél, addig >
VMDK: Kettős mérce és elhallgatás
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy közpénzből is működtetett magyar nyelvű napilap szelektíven tájékoztat, és politikai alapon dönt >
A SZEMÉLYI TITKÁR A FŐNÖKÉT IDÉZI
Nem a kép a botrányos. A kép csak egyértelművé, láthatóvá tette a botrányt, ami a VMSZ >
VMDK: NEM ÉRDEKVÉDELEM, HANEM KOALÍCIÓVÉDELEM
A szerb sajtóban megjelent nyilatkozatában Đorđe Milićević, a Szerb Szocialista Párt (SPS) képviselője egyértelművé tette: a >
VMP: „… AZT, KI ROSSZ HÍRT HOZ, NEM KEDVELIK SEHOL”
Nem Önök űznek gúnyt a vajdasági magyar polgárokból, akik kiálltak Milošević, Šešelj, csatlósaik és utódaik ellen >
Továbbra sincs nyugalom Szerbiában
Vučić elnök Indiából azt üzente, hogy csupán pár pofon csattant el. Este kilenc órakor a jubileumi >
VMDK: „HITELESSÉG” VAGY FÁJ AZ IGAZSÁG?
❗ A vita nem egy képről szól. Nem kommunikációs technikáról. És nem „mesterséges hergelésről”. A vita egy konkrét politikai döntésről >
A dugába dőlt terv
Otthon az interneten olvasom, hogy a polgári gyülekezetek tagjai szervezkednek. Nagy gondban vannak, mert meglehet, hogy >