Ma Jónás, Renátó, Jozafát névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
A szocializmus faji elmélete
Bódis Gábor
Korábbi külföldi barangolásaim során nagyon ritkán éreztem szorongást, amikor határátkelőhelyre érkeztem, legyen az repülőtér vagy közúti „bakterház”. A kivételes esetek közé tartozott, ha netalán néhány üveggel több szeszesital vagy esetleg cigarettás doboz hevert a koffer mélyén.
Még akkor sem éreztem különösebb izgalmat, amikor 1989 decemberében átsétáltam az akkor még ceausescui Romániába, ahonnan visszatessékeltek, majd néhány nap múlva már csoportostól engedtek be – a mészárlás akkor már lezajlott, a külföldi újságíróknak maradtak az utóvédharcok (amelyek persze szintén véresek voltak és áldozatokat követeltek).
De mindez akkor „velük” történt meg. A „mieink” még nem léptek porondra.
A szorongás a napokban vált szinte megfoghatóvá, pedig csak a Horgos-Röszke átkelőhelyen jártam. A kellemetlen érzést nem az váltotta ki, hogy ismét órákat kell várni (ezúttal a magyarországi oldalon), még csak az sem, hogy a magyarországi vámosok pisztollyal vannak felfegyverkezve (hiszen Öböl-háború van). A kiváltó ok az volt, hogy annyi viszontagság után (világháború, Tájékoztatási Iroda, irredentizmus) ez a határ már kezdett európaira hasonlítani és átjárhatósága (kivéve a keleti és déli népvándorlást) szinte zavartalan volt. Nincs olyan határ menti lakos, akin ne uralkodott volna el a magabiztosság, hogy akkor ruccan át a rokonokhoz vagy a boltosokhoz, amikor éppen kedve szottyan. Hol voltak már a Jankapuszták és „láncos kutyák”! Örökre eltűntek a történelem süllyesztőjében – gondoltuk mi, igen naivan.
Mert elég volt néhány Kalasnyikov, és minden veszélybe került. Egy haláltusáját vívó ország így akarná magával rántani a legközelebbjeit (ez esetben a szomszédjait)? Vagy csupán arról van szó, hogy a hatalom megtartása, nem ismer árakat és – határokat? És ez esetben egy rendszer haláltusájáról van szó? Egy régen eltemetett ideológia szellemidézéséről?
De arról is beszélhetnénk, hogy fegyverüzleteket, bármilyen csábító is a belőlük származó busás haszon, nem szabadna egy olyan országgal vagy országon keresztül lebonyolítani, amely hadban áll önmagával. És amely ennél sokkal „ártatlanabb” megnyilatkozásokra is idegesen, megbélyegzésekkel reagál. Egy szomszédos államnak ilyen esetben sokkal óvatosabbnak kellene lennie, annál is inkább, mert anyaországa egy jelentős számú itt élő kisebbségnek, így inkább hasonlít mostohára, mint édes szülőre. A kérdés szinte égbekiáltó: miért kellett a magyar kormánynak egy teljes hetet várnia a hivatalos állásfoglalásra? Emígy is volt elég bajunk.
Nemcsak a határok miatt kell szorongani, hanem a polgárháború most már állandósult veszélye miatt is. Alighogy túlélünk egy aránylag megnyugtató közleményt, jön a másik, és már kezdik előkapkodni a harci bárdot. Társadalmi életünk, kommunikációnk – háborús állapotokra jellemzően – a végletekig leegyszerűsödött, és a közlemények várásában és megemésztésében merül ki. Ebben a kőkorszaki „közösülésben” a televízió játssza a főszerepet: az esti híradótól függ, hogy másnap hogyan lép ki az ember a háza küszöbén. Szembenéz-e a szomszédjával, esetleg bűntelenül lesüti a szemét, vagy, a legrosszabb esetben, gyűlölködve rá se hederít a szintén bűntelenre. Akinek, akárcsak neki magának, az az egyetlen vétke, hogy egy meghatározott nemzet tagjaként látta meg a napvilágot. Mert a tévéhíradók a nemzeti uszítás főparancsnokságává váltak. Tudni való, ki az ellenség, be kell vetni ellene az egész műsort.
Ami az ellenségkeresést illeti, úgy tűnik, a Szövetségi Honvédelmi Titkárság Politikai Igazgatósága is kitett magáért, ha hinni lehet az általa kiadott tájékoztatónak, amit még nem cáfoltak meg (lapzártáig). A katonák előtt felolvasott szöveg szerzői úgy látszik az ötvenes évekből tévedtek ide, mert akkoriban lehetett hallani rémes történeteket a CIA mesterkedésiről. De számomra nem ez a legmegdöbbentőbb az ügyben, hanem a következő tézis: a Nyugatnak viszonylag könnyű volt megdönteni a szocializmust abban az országban, ahol ezt a rendszert kívülről kényszerítették rá. De – és itt jön a bökkenő – nem sikerült megdönteni ott, ahol a „világ legigazságosabb rendszere” autochton módon jött létre! Magyarán, ott, ahol a nép forradalom árán és üdvrivalgva harcolta ki. Ez annyit jelent, hogy az orosz, szerb, Crna Gora-i, kubai, kínai, észak-koreai, vietnami nép, valószínűleg genetikai okokból közelebb áll ehhez a „legfejlettebb” társadalmi rendszerhez. Attól eltekintve, hogy a „válogatott” összetétele tényleg impozáns, felvetődik néhány kérdés. Vajon csakugyan a nyugati államok – ahol a marxizmust már csak a régészek tanulmányozzák – mesterkedésének tudható be, hogy a kommunizmus, amely ölt, butított és nyomorba döntött, levitézlett? Vagy nem fordítva állnak a dolgok, hogy például a háborúban vesztes Németország küldi a segélycsomagokat a szocializmus első országának? Vagy a segélycsomagok igazi küldetése abban rejlik, hogy megmételyezzék az ártatlan lelkeket? Vagy hogyan állunk ilyen szempontból a mi belső ügyeinkkel? A szlovének, horvátok, macedónok, bosnyákok, hogy rólunk, kisebbségekről ne is beszéljünk, távol állnak e gondolatoktól, esetleg csak egy pillanatra „tévelyedtek el”, de miután rájönnek balgaságukra, ismét visszatérnek a hadsereg meleg kebelére?
A JKSZ leszereplése óta csupán egyetlen, szocialista mércékkel mért szervezett erő maradt – a hadsereg. Nevének említése a dicső jelzők nélkül még nemrégen főbenjáró bűn volt Ahogy dolgaink alakulnak, megtörténhet, hogy visszatérünk a – múltba!
A lejtőn nem lehet megállni.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI
A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >
Mindannyian célkeresztben vagyunk
Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >
Orbán és a jobbhorog
„Az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már egy jó ideje sorozatosan arra >
Hulló vasak
Akkoriban folyton hullott valami az égből, egészen furcsa dolgokat szórtak ránk. >
Átverve és megalázva
Az illető arról nem írt, hogy a ketrecbe zárt városon kívül az Erdogan látogatás más aspektusait >
Orban és Victor
Johannis (és Orban) sikerét a következetesség, a lassú, de folyamatos építkezés hozta el, az, hogy kitartottak >
„Elmaradt a bocsánatkérés, elmaradt a vagyon-visszaszármaztatás”!
Az MTI azonban arról, hogy Hajnal Jenő konkrétan mit mondott, egy szót nem közöl. Pedig, a >
Miért fontos, hogy mi történik a kurdokkal?
Sajnos hozzá kell tennem, hogy „kormányom”, a magyar kormány még csak nem is képmutató: nyíltan és >
Hontalan hazafi!
Itt születtem, itt nőttem fel, itt volt az első szerelem, mégis ez egy idegen hely nekem. >
Egy írót nem az igazságai jellemeznek, hanem a dilemmái
Manapság főleg a vörös terrort ostorozzák, a fehérnek megbocsájtanak. Ebben az esszében azonban nem ez a >
A kép mutatói
Az, hogy berúgott és betépett senkiháziak élvezik a pénzért vásárolt szexet: visszataszító. S az, hogy ezt >
Demeter Szilárdnak már megint mindenről a pofozkodás jut eszébe
Mert az Irodalmi Magazin léte arra bizonyíték, hogy az, ami nem feltétlenül értékes, érdekes, szükségszerű, az >