2019. november 12. kedd
Ma Jónás, Renátó, Jozafát névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Tisztelt Bódis Gábor!

Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számá­ban közölt vezércikkének néhány mondatára. >

Tovább

Pornó anziksz

Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pe­dig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >

Tovább

Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért

A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >

Tovább

Tanmesék felnőtteknek

Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >

Tovább

Csetnikek és usztasák

MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >

Tovább

Két kezünket összetéve…

Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >

Tovább

Szárnyát vagy combját?

Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >

Tovább

It's toasted

Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >

Tovább

Tisztelt Ágoston András!

Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyál­talán levelére, amelynek felszólító hangne­me – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >

Tovább

Pásztornak, Végelnek egy a hangja

A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >

Tovább

Lelkierő és türelem

Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >

Tovább

Egy gombóc mennyország

A minap egy idős hölgy toppant be a mézüzletbe. Nézegette az árut, vásárolt is ezt azt, >

Tovább

A tolerancia diszkrét bája

Horváth Rice Valéria
A tolerancia diszkrét bája

Emlékeznek még, kedves olvasóink, hogy – finoman fogalmazva: – vegyes ér­zelmeket váltott ki a hír nemrégiben, miszerint összeírják a kisebbségi diákokat és tanáro­kat, de még az iskolai kisegítő személyzetet is?

Sokan nem tudtuk mire vélni ezt, az oktatásügyi titkár helyettese megnyugtatta a közvéleményt: egyszerű tanulmányról van szó. A kisebbségi oktatás szeretnék föltérképezni, amit egyébként már régen tervbe vettek. Talán nem a legjobb pillanatot és a legjobb módszert választották, de félretesszük kételyeinket, hogy éppen most és így kell tudomá­nyos fölmérést készíteni erről, talán még örülhe­ttünk is, hogy végre lesz egy támpont mondjuk az iskolahálózat tervezésekor vagy a nemzetiségi jogokról szóló viták eldöntésekor, ürömünk, meglehet, kissé korai, mert ügyes embe­rek az adatokkal éppúgy tudnak visszaélni, mint azok hiányával. Az sem jó, ha teljes homályban tapogatózunk, de a pontosnak hitt számokkal is úgy lehet bűvészkedni, ahogy a poli­tikai játék épp megkívánja.

Íme, egy példa. Amikor elterjedt a hír, hogy alkalmazni kezdték az oktatási törvénynek azt a szakaszát, amely kimondja, hogy a tanárok alkalmazásakor nem a tanítási nyelv ismerete az elsődleges szempont, hanem az oklevél, ebben sokan a kisebb­ségi oktatás végét látták, mondván: teret hódít a kétnyelvű tanítás. Szinte biztosra vették, hogy a magyarul is tudó tanárok helyett szerbeket alkalmaznak.

A rossz hírek gyorsan terjednek, és még gyorsabban válnak rémhírré. A pánikot megelőzendő, nyomban tárcsázni kezdtünk, és napokig tartó telefonálgatás útján kiderítettük, hogy senki semmit nem tud. Láss csodát: a mindenben oly illetékes minisztérium most semmilyen fölvilágosí­tást nem tudott adni. Nincsenek adatok arról, hányan tanulnak egy-egy kisebbség nyelvén; nem vázolták a pedagógusok szakmai összetételét; nem tudni, hány ok­leveles szakemberre lehet számítani a következő tanévben; nincs kimutatás a mun­kaerő-fölöslegről és a káderhiányról... A minisztériumban mindezt nem tudják, vagy ha igen, nem árulják el, mert nem tartozik a nyilvánosságra. Márpedig ha nincs átfo­gó kép az ágazat helyzetéről, akkor könnyen előfordulhatnak olyan képtelenségek, mint a Magyar Szóból is ismert kisoroszi eset. Központi adatbázis híján könnyű volt elhitetni az érintettekkel, hogy miután a Politika c. lapban megjelentetett pályá­zatra nem jelentkezett magyarul tudó földrajztanár, ilyen nincs is a környéken. Holott nem messze Kisoroszitól, Kikindán, csodák csodájára épp egy földrajzszakos vár mun­kára. És ki tudja, hányan vannak még...

Sok mindent lehet leplezni, elmulaszta­ni, rosszul szervezni, félremagyarázni tudat­lanságból vagy rosszindulatból, ha nincse­nek megbízható adatok, ha áttekinthetetlen a helyzet, ha nincs egy kéz, amelyben összefutnak a szálak. És ha van? Ha, tegyük föl, nyilvánosságra hozzuk a fölmé­rések eredményeit? Sajnos ezek is táptala­jul szolgálhatnak a rosszindulatú nyilatko­zatoknak.

Amint a kisebbségi tanárok és diákok összeírása megtörtént, nyomban akadtak is, akik kapva kaptak a százalékokon, és bizonyítékként lebegtették a listákat a ma­napság olyannyira divatos „Ki az elnyomottabb?” című társasjátékban. Hogyisne, mi­kor az efféle kimutatások szinte csábítanak az ilyesmire. Például ez: az észak-bácskai körzetben a tagozatok 65 százalékában folyik szerbül (horvátul?) – merjük-e leírni: szerbhorvátul – a tanítás. Ebből természe­tesen az következik, hogy a tagozatoknak 35 százaléka magyar. Ezzel szemben a pedagógusok aránya a következő: 44 szá­zalékuk magyar, és csak 21 százalékuk szerb.

Ennyit árulnak el a számok, és most jöhetnek a következtetések. Csak a legrangosabbat említjük, azt, amelyik szövetségi szintről hangzott el. Legújabb kisebbségi miniszterünk jelentette ki a Večernji novostinak: „Nem hallottam, hogy egyetlen szerb is panaszt tett volna az EBEÉ bizottságánál nemzeti jogainak a veszélyeztetettsége mi­att, de tudom, hogy sok mindenre panasz­kodhatnának. Említsük csak az oktatásügy példáját Szabadkán, és hasonló a helyzet Észak-Bácska összes többi községében...” És Savovićné fölsorolta a fenti adatokat a diákok és a tanárok nemzetiségi összetéte­léről, amelyeket saját közlése szerint a szabadkai Dani című, teljesen megbízható lapban olvasott.

„Miért veszélyes, ha a szerb diákokat magyar tanárok tanít­ják – természetesen – szerb nyelven?” Ezt kér­deztük miniszter asszonyunktól telefonon.

A válasz: „Szó sem volt arról, hogy ezzel veszélyeztetve lennének az észak-bácskai szerbek, inkább a to­lerancia és együttélés szép példájaként említettem meg az esetet.

Ezek szerint az újságíró tévedett, aki (szándékosan) téve­sen értelmezte riportalanya szavait.

Más lapokban szintén olvashattunk ar­ról, hogy az északi községekben a kisebbségben levő többség veszélyben van. Érv­ként szinte kizárólag az iskolákat hozták föl. Kapóra jött tehát ez a fölmérés. Vagy éppen ezért készült? Hogy erre is választ kapjunk, az adatközlőhöz, Dragan Žižához, a minisztérium szabadkai alosztályának a munkatársához fordultunk

– Egyáltalán nem számít, hány százaléka szerb és hány százaléka magyar a tanárok­nak meg a diákoknak. Meg kell érteni, hogy a kétnyelvű iskolában leggazdaságo­sabb kétnyelvű tanárokat foglalkoztatni. Ezek becsületes, szakmájukat értő embe­rek, erkölcstelen dolog megtámadni őket pusztán nemzeti alapon vagy, ne adj' isten, nacionalista indíttatásból. Szomorú, hogy az újságírók úgy tálalják az adatokat, ahogy nekik tetszik. Pedig én hangsúlyoztam, hogy senkinek a jogai nincsenek veszélyben azért, mert történetesen több a magyar nemzetiségű tanár. Én azt hiszem, sok olyan cikk, amely ezt kifogásolta, azért íródott, mert a szabadkai községi képvi­selő-testület megtámadta a törvénynek azt a szakaszát, amely a szakmai végzettséget helyezi előtérbe a nyelvtudással szemben. Pedig tudhatták volna, hogy ez egyetlen magyar tanárt sem veszélyeztet a község­ben, mivel – mint mondtam – itt épp fordított a helyzet.

1993. március 24.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy illúzió múltja

Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >

Tovább

Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét

„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >

Tovább

Reagálás A szakma becsülete című írásra

Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >

Tovább

A város hangulatának megörzése nem kérdés

„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >

Tovább

Vargabetű

„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >

Tovább

Az eurómilliós botránylista

„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >

Tovább

Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye

A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >

Tovább

Ne ítélkezzünk előre!

Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >

Tovább

Nem rosszak, csak naívak

Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >

Tovább

A "biodekor" listáról

„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >

Tovább

Kár a bélyegért!

„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >

Tovább

Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?

"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >

Tovább