2019. szeptember 16. hétfő
Ma Edit, Ciprián névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Tisztelt Bódis Gábor!

Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számá­ban közölt vezércikkének néhány mondatára. >

Tovább

Pornó anziksz

Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pe­dig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >

Tovább

Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért

A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >

Tovább

Tanmesék felnőtteknek

Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >

Tovább

Csetnikek és usztasák

MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >

Tovább

Két kezünket összetéve…

Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >

Tovább

Szárnyát vagy combját?

Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >

Tovább

It's toasted

Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >

Tovább

Tisztelt Ágoston András!

Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyál­talán levelére, amelynek felszólító hangne­me – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >

Tovább

Pásztornak, Végelnek egy a hangja

A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >

Tovább

Lelkierő és türelem

Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >

Tovább

Egy gombóc mennyország

A minap egy idős hölgy toppant be a mézüzletbe. Nézegette az árut, vásárolt is ezt azt, >

Tovább

Feltámadás

Pál Károly
Pál Károly
Feltámadás
Feltámadás (amir_malka fotója)

Monda néki Jézus:
Én vagyok a feltámadás, és az élet:
aki hisz énbennem, ha meghal is,
él; és aki csak él,
és hisz énbennem,
az nem hal meg soha.
Hiszed-é ezt?

(János evangéliuma 11, 25-26)

Hiszem, hogy a bácsfeketehegyi Fecske olvasói közül is sokan ismerik a Lázárt feltámasztó Megváltó idézett, biztató szavait, amellyel kinyilatkozta, hogy aki hisz a Feltámadottban, annak már a földi életben megadatott az esély, hogy elkezdődjön lelkében a feltámadás.

Jézus földi életének utolsó Húsvéti ünnepe előtt megtörtént bibliai esemény idézésével nem az a szándékom, hogy elvegyem a Szentírásban foglaltak tolmácsolására képzettek kenyerét, hiszen ismerek jó néhány közmondást, ami arra int, hogy a suszter maradjon meg a kaptafájánál. Nekem pedig, köztudottan nincs, és nem is lesz lelkészi képzettségem, és nem szeretnék úgy járni, mint a másik ember, aki idegen titulusok viselésével incselkedve azt hitte, hogy a valóság, és az álomvilág egy, és ugyanaz.

Na de nem erről akartam írni, főleg nem ilyen ködösítő stílusban, hiszen most, Húsvét környékén, amikor kezd a tisztulásra váró lelkünkben nyomot hagyni az eljövendő kikelet, számtalan szép dolgot illene csokorba fűznöm.

Szép, biztató dolgokról szeretnék írni, de nem hagyhatom szó nélkül, hogy drága telünk volt, hiszen a hosszantartó hideg számtalan szenes-, és fáskamrát időnap előtt kiürített, de nem jártak jobban a villannyal, vagy a gázzal fűtők sem. A szegény embert még az ág is húzza, tartja a közmondás. Ezen a télen, Vajdaság szinte minden zegzugában megfordulva, soha nem tapasztalt számban láttam ágról szakadt szegény embereket amint kerékpáron, talicskán, vagy nemes egyszerűséggel saját hátukon cipelték haza, a kellő méretre vágott, gondosan összecsomózott, melegteremtésre szánt vizes gallyakat, fadarabokat.

Még mindég rossz idők járnak falvainkban, és városinkban, hiszen sok sebből vérző országunk, sokak szerint, leköszönésre készülődő vezetői nem mernek azzal bevonulni a történelembe, hogy gyorsított ütembe elindítva országunkat Európa irányába teljesítik kötelességüket, még annak az árán is, hogy ezzel rontsák esélyüket az elkövetkezendő választáson. Napról, napra szemtanúi lehetünk annak a manőverezésnek, aminek egyetlen célja az, hogy az ország Belgrádban székelő, hatalmat, vagy az ellenzéket megtestesítő korifeusai, a hatalom megőrzése, vagy megszerzése érdekében, másokkal szeretnék kikapartatni a tűzből a forró gesztenyét.

Ne ítélj, hogy ne ítéltessél igazságát követve, elmondom azt is, hogy nem lehet könnyű a nagypolitikát alakítók élete sem, hiszen emberpróbáló időkben helyt állni, soha sem volt könnyű feladat. Gazdaságilag, és erkölcsileg megnyomorított, és lezüllesztett ország vezetése sok bölcsességet, előrelátást, odafigyelést igényel.

A pénz nem boldogít, de nélküle, bizony nehéz az élet. Tudjuk mi ezt nagyon jól, de azt is tudnunk kell, hogy ebben az országban régóta nincs annyi pénz, amiből be lehetne indítani a gazdaság egészséges működését. Erős, működő, és életképes gazdaság nélkül pedig nincs, nem lehet becsületes bére sem a traktoron zötykölődő, sem a gép mellett serénykedő dolgozónak, de nem várható el igazságos fizetés az oktatásban, az egészségügyben, de mint sokan mások, még a kaptafához ragaszkodó suszterek is igencsak megérzik a pénzhiányt.

Egyetlen igazi megoldás létezik problémáink fokozatos megszűnésére, az pedig abból áll, hogy elfogadjuk a tőlünk sikeresebb országokban működő játékszabályokat, és megpróbálunk besorakozni közéjük. Ennek persze ára van. Elsősorban hasonlítanunk kell hozzájuk, hiszen senki sem fog Szerbiába munkahelyteremtő pénzt hozni, ha nem lát kellő garanciát arra, hogy a pénze itt biztonságban gyarapodhat. Ezért fontos az, hogy kiadja országunk a még szökésben levő háborús bűnösöket, meghúzza határait, és meghozza azokat a törvényeket, amelyeket előfeltételként szabtak meg az Európai unióhoz való társulási tárgyalásaink megkezdéséhez.

Másik út pedig nincsen. Sem az oroszoknak, sem a kínaiaknak, de még talán más hozzánk hasonló sorsban tengődő, tébláboló országoknak sem éri meg Szerbia érdekében nehezíteni saját boldogulását. Egyedül nekünk, azaz, jobban mondva, a többségi szerb szavazatokra számító belgrádi pártoknak kell elfogadni a tényt, hogy európai mércék szerint készült törvénnyel kell rendezni a vagyon visszaszármaztatás, a korrupció, a kisebbségi jogok, és a nem eléggé európai módon rendezett más vitás kérdések sokaságát.

Ha pedig mindezt megtettük, akkor jön még csak a neheze, hiszen, lássuk Magyarország, és mások eddigi példáján, nem mindegy, hogy az Uniós csatlakozás után a modern gazdasági gyarmatosítást megtestesítő multik szabad rablóterületévé válik-e országunk, vagy kitartunk egy olyan, Európa sok országában működő rendszer mellett, amiben az országos, és a közös európai érdeket egyensúlyban tudják tartani a mindenkori kormányok.

Nagy kihívás ez, de másik utunk nincs, és tudnunk kell azt is, hogy bármelyik utat válasszuk, az út másik végén, ilyen, vagy olyan módon, de javulni fognak a mai szerbiai közállapotok, mostani igen nehéz életkörülményünk. Ha ez nem történne meg, akkor előbb, vagy utóbb radikalizálódásba, újbóli háborúzásba, kirekesztettségbe, ezzel párhuzamosan pedig, felgyorsuló elvándorlásba, az itthon maradottak esetében pedig az éhenhalás határát súroló életszínvonallal párosulna a nemzetközi közösséggel való truccolás politikája.

Na de ne fessük az ördögöt a falra, hiszen még Szerbiában is kisütött a nap, virágoznak a fák, zöldül a fű, Európai útra esküszik a hatalom, és az ellenzék egyaránt. Változik körülöttünk a világ, és csak rajtunk múlik, hogy felszállunk-e a vonatra, vagy panaszkodunk, hogy bezzeg annak idején milyen más, szebb, és könnyebb volt az élet.

Panaszkodásból, és az elmúlt idők visszasírásából bizony nem lehet megélni. Egy út van előttünk, ami előre vezet, a bizonytalannak is mondható európai jövőben, egy olyan jövőbe, amelyben mindennap bizonyítani, és alkalmazkodni kell, hiszen csak az reménykedhet a szebb, emberhez méltóbb életben, aki a mindennapi kihívásokat, és változásokat nyitottan tudja felvállalni.

Ez a folyamat nálunk már régen elkezdődött. Hisszük, vagy sem de az a nemzeti közösség, amelyik nem tudja itthon tartani a változásokat legrugalmasabban felvállalni tudó generációit, a fiatalokat, és a most iskolába indulókat nem tudja kellő tudással ellátni, arra a közösségre nem várnak szép napok.

Ezért nagyon fontos a nemzeti összefogás erősítése a Kárpát-medencében, és itt a szülőföldünkön, amit Vajdaságnak, és Szerbiának hívunk. A magyar nemzet előrelátó tagjainak tömege, országhatároktól függetlenül, felnéz a vajdasági magyarokra, köztük pedig természetesen miránk, Bácsfeketehegyiekre is. Teszik mindezt azért, mert eddig csak mi, Délvidéken, Szerbiában élő magyarok tudtuk kiharcolni, és megvalósítani a magyar autonómia olyan szintjét az oktatásban, művelődésben, tájékoztatásban, és a hivatalos nyelvhasználatban, amiről Erdélyben, Székelyföldön, Kárpátalján, Felvidéken, Őrvidéken, Muravidéken, Baranyában, és Szlavóniában csak álmodni mernek a magyar közélet, és a politika egymással sokszor civakodással elfoglalt vezetői.

Nincs szégyellnivalónk, hiszen a Magyar Nemzeti Tanácsunk megválasztásakor háromnegyedes többséget szerző Magyar Összefogás lista, a Vajdasági Magyar Szövetség, történelmi egyházaink, civil szervezeteink, és az értelmiségünk döntő többségének közös összefogásából létrejött többség, olyan vállalkozásba kezdett, aminek egyetlen célja az, hogy magyarként szülőföldünkön megmaradjunk, egyenrangúan éljünk, és boldoguljunk a velünk együtt élő, de más nyelven beszélő sorstársainkkal. Nem ajándékként kaptuk a Belgrádban székelő pártokban tevékenykedőktől, még kevésbé a bennük a vízhordó szerepét felvállaló, többségében egyéni érdektől vezérelt magyaroktól ezt a lehetőséget, hanem ezt a magyar megmaradás érdekében önállóan gondolkodni tudó, és tenni akaró vajdasági magyarok elsöprő többségének az akaratából jött létre.

Példaértékű programok megvalósítását tervezi a Magyar Nemzeti Tanácsunk tevékenységének minden területén, hiszen sok a pótolni való, ha komolyan akarjuk azt, hogy tudással bizonyítsuk azt, hogy mi magyarok nem béresnek, vagy janicsárnak születtünk erre a tájra, őseinktől örökölt szülőföldünkön.

Mindezért jó hallanunk azt, hogy Kishegyes községben, Bácsfeketehegyen hamarosan épülni kezd az új bekötőút a munkahelyteremtéssel biztató ipari parkunkban, változásokat, új munkahelyek megnyitását tervezik a hozzánk betelepült, és az itt született vállalkozóink egy része, valószínűleg további kommunális fejlesztések sora elé néz közösségünk, és ami legalább ilyen fontos, minden jel arra mutat, hogy falunkban, és Községünkben tovább erősödik a magyar összefogás eszméje. Olyan összefogás ez, ami falunk, és Községünk minden lakosát szolgálja, nem kirekesztő, hanem integráló, hiszen elemi érdekünk az, hogy mi magyarok, és más nyelven beszélő szomszédink felkészülten várjuk közös országunk elindulását a gazdasági, és erkölcsi felemelkedés keskeny útján.

Ezért fontos bíznunk a feltámadásban, Húsvéti ünnepünk üzenetében. Mindig adott az újrakezdés lehetősége. Nem az a vesztes, aki elesik, hanem az, aki nem tud felállni. Többször elhangzott már ez a népi bölcsesség református keresztyén bácsfeketehegyi gyülekezetünk templomában a kibocsátó kunhegyesi gyülekezet építkező, közösséggazdagító-, és teremtő lelkipásztorának, Nagy Kálmánnak a szájából.

Az idén én is ezzel a Tőle tanult gondolattal kezdtem felszólalásomat a Vajdasági Magyar Szövetség nevében a magyarittabei Kossuth szobor előtt összegyűlt megemlékezők előtt, bízva abban, hogy a helybeliek megértik, hogy a magyar nemzeti összefogással fémjelzett pozitív változásokat Magyarittabén sem lehet Belgrádi, vagy Újvidéki alamizsnával kiváltani.

Sok a tennivaló, de érdemes vállalni a keskeny úton járás megpróbáltatásait, hiszen nem csak rólunk, hanem az utánunk jövő, magyarnak születő nemzedékek sorsáról is most van alkalmunk dönteni. Döntünk, és nincs jogunk a tévedésre, hiszen a széthúzás, az erőfecsérlő marakodás, a gyanakvás, a gáncsoskodás, az elszerbesedés, és a janicsári sors felvállalása, az elvándorlás, és minden más hasonló rossz csökkenti unokáink esélyét a magyarként való megmaradásra, és boldogulásra szülőföldünkön.

Én vagyok a feltámadás, és az élet, mondta a keresztre feszítését felvállaló Jézus a négy napja elhunyt testvérét, Lázárt sirató, de a Teremtő jó szándékú akaratában töretlen hittel megbízó, és megnyugvó Máriának. Lázár halottaiból feltámadott, és a keresztre feszítése után harmadnapra feltámadt a Megváltónk is.

És Jézus monda: én vagyok a feltámadás, és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki csak él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-é ezt?

Folytatva a gondolatot, akarjuk-e a feltámadást, hisszük-e gyerekeink, unokáink, és az ő utódaik magyarként való megmaradásának esélyét szülőföldünkön.

Akarjuk-e a teli bölcsőket. Hiszünk-e abban, amit megboldogult Hodosy Imre püspök úr oly sokszor hirdetett ősi templomunkban, hogy akinek az Isten ad báránykát, ad neki hozzá legelőt is.

Ha akarjuk, és miért ne akarnánk, akkor, úgy gondolom, és hiszek abban, hogy sikerre ítélt magyar nemzetünk részeként, itt a délvidéki Bácsfeketehegyen, és magyar őseink szálláshelyének mindegyikén, sikerre ítélt közösségi, és egyéni sors vár ránk.

Mindannyinkra, magyarokra, és a nem magyarokra egyaránt.

2011. április 5.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy illúzió múltja

Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >

Tovább

Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét

„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >

Tovább

Reagálás A szakma becsülete című írásra

Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >

Tovább

A város hangulatának megörzése nem kérdés

„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >

Tovább

Vargabetű

„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >

Tovább

Az eurómilliós botránylista

„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >

Tovább

Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye

A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >

Tovább

Ne ítélkezzünk előre!

Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >

Tovább

Nem rosszak, csak naívak

Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >

Tovább

A "biodekor" listáról

„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >

Tovább

Kár a bélyegért!

„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >

Tovább

Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?

"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >

Tovább