2019. szeptember 21. szombat
Ma Máté, Mirella, Jónás névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Tisztelt Bódis Gábor!

Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számá­ban közölt vezércikkének néhány mondatára. >

Tovább

Pornó anziksz

Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pe­dig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >

Tovább

Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért

A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >

Tovább

Tanmesék felnőtteknek

Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >

Tovább

Csetnikek és usztasák

MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >

Tovább

Két kezünket összetéve…

Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >

Tovább

Szárnyát vagy combját?

Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >

Tovább

It's toasted

Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >

Tovább

Tisztelt Ágoston András!

Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyál­talán levelére, amelynek felszólító hangne­me – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >

Tovább

Pásztornak, Végelnek egy a hangja

A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >

Tovább

Lelkierő és türelem

Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >

Tovább

Egy gombóc mennyország

A minap egy idős hölgy toppant be a mézüzletbe. Nézegette az árut, vásárolt is ezt azt, >

Tovább

Keresztjeinkről és korlátjainkról

Pál Károly
Pál Károly
Keresztjeinkről és korlátjainkról
Korlát (realityDream fotója)

Mindenkinek meg van a maga keresztje, és a saját korlátja. Nekem is, másnak is, mindannyinknak. Amikor a keresztet említem, még a gyanú árnyéka sem merüljön fel annak, hogy bárki élete párjára gondoltam volna, hiszen minálunk, úgy tanultam, és úgy neveltek, hogy az embernek hites felesége, a feleségnek pedig ura, vagy pedig párja van, nem pedig keresztje. A korlátokat, korlátjainkat említve pedig egyértelműen azokra a keretekre gondoltam, amelyet Teremtőnk a génjeinkbe ültetett, hogy hordozzuk őket egy életen át. A korlátokról még azt is tudni kell, hogy az idő múlásával rongálódni szoktak, mint az a számomra oly kedves, és betartandó hagyomány, hogy a református, magyar emberek, de még az asszonyok döntő többsége is, ha találkozott, kézfogással, és jó szóval üdvözölte egymást, nem pedig szlávos, vagy nem tudom milyen hagyományon alapuló hármas csókváltással. Három a magyaré szokták ilyenkor igazolásként felhozni az okot, a férfiakat csókoló emberek, ha néha megemlítem, hogy hitvalló őseink férfi tagjai leélték életüket úgy, hogy csókkal csak a párjukat, vagy a kedvesüket illették, és azt is a nyilvánosság teljes kizárásával.

Ahogy illik, gondolom én a mai eszemmel, miközben az is felvetődik bennem, hogy a sörgyárosok milyen ügyesen elhitették velünk, magyarokkal, hogy szabad már a söröspohárral is koccintani, hiszen letelt százötven esztendő azóta, hogy az akkori hóhérok ily módon fejezték ki az aradi vértanúk legyilkolása okán érzett elégedettségüket, vagy megkönnyebbültségüket.

Nem vagyok biztos abban, hogy a bácsfeketehegyi Fecske februári számának azon olvasói, akik fölkeresik papírra vetett gondolataimat, ilyen bevezető után, ki tudják találni, hogy mi fog kikerekedni írásomból. Nem is tudhatják, hiszen napok óta, neki – neki buzdulva az írásnak, még mindég keresem azt a gondolatsort, a sok közül, amelyet – úgy érzem - papírra kell vetnem, hogy megmaradjon, és ha lehet, segítsen megbékélnünk egymással, önmagunkkal.

Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt, olvashatjuk a Szentírásban, a Prédikátorok könyvében. Megszabott ideje van a születésnek, és a meghalásnak, rombolásnak, és az építésnek, sírásnak, és a nevetésnek, a gyásznak, és a táncnak, a hallgatásnak, és a beszédnek, szeretetnek, és a gyűlöletnek, és sok minden másnak, ami körülvesz bennünket, meghatározza életünket. Nem szándékozom a Megváltó gondolatinak a tolmácsolására vállalkozni, hiszen még a közmondás is azt tartja, hogy ki minek nem mestere, hóhéra az annak. Mindennek ellenére azért azt elmondom, és vállalom, hogy gyarló emberként, mint mindannyian, sokkal jobban szeretem azokat a dolgokat, amik szebbé teszik az életemet, és mindazok életét, akik sokat jelentenek a számomra, és semmi kivetnivalót nem látok abban, hogy jobban örülünk az építésnek, mint a rombolásnak, vagy pedig az ültetésnek, mint az ültetvény kitépésének.

Ezért fog el sokszor a döbbenet, amikor azt látom, hogy egyes ismeretlen ismerőseim olyat mondanak, vagy tesznek, amivel semmi képen nem járulnak hozzá közösnek tartott dolgaink sikerre viteléhez. Mondom mindezt annak ellenére, hogy bizonyára nem kevesen vannak látókörömben olyanok is, akik azt tartják, hogy én sem vagyok sokkal jobb a Deákné vásznánál, pedig nagyon őszintén hiszem, vallom, és hirdetem, hogy már rég nem léteznénk, mint magyar közösség, ha nem lennének közöttünk a másként gondolkodás hordozói, hiszen ott ahol csak egy vélemény, vagy akarat létezik, ott sokkal könnyebb eltévelyegni balkáni környezetünk lápvesztőiben.

Ha most valaki azt várja, hogy elkezdem név szerint megnevezni a rossz példát mutatókat, akkor jobb, ha lapoz egyet a Fecskében, mivel nem fogom megemlíteni azokat akik, szerintem, mostanában kimondott, vagy leírt gondolataikkal, tetteikkel inkább rombolnak, mint építkeznek. Nem mondok neveket, hiszen sokan közülük, lehetőségük szűk korlátai közzé szorítva, talán nem is képesek felfogni, hogy gyakran akaratlanul is a rombolás hordozóivá válnak. Azok pedig akik, akarattal növelik a bajt, mintha ezért fizetnének nekik, szerintem nem érdemlik, hogy reklámozzam őket nevük, vagy tettük említésével.

Legfőbb ok, ami miatt nem említek neveket, abban rejlik, hogy szerintem nem vagyunk annyian magyarok itt az Anyaország hivatalos határától délre, hogy kirekesszük magunk közül azokat, akik akarva, akaratlanul kárt okoznak közösségünknek. Ettől sokkal célravezetőbbnek tűnik lehetőséget, és esélyt adni nekik arra, hogy megváltozzanak, és igazodjanak magyar közösségünk által kinyilvánított többségi akarathoz, vagy ha ez nem megy, akkor olyan feladatot vállaljanak, ahol nem üthetnek a közösség többségén nehezen gyógyítható sebeket.

Nem vagyunk annyian, hogy megtagadjuk a változás lehetőségét azoktól, akik szemmel láthatóan, egyéni, vagy, ki tudja milyen más érdektől vezérelve, tudatlanságból, vagy gyakran akarva – akaratlanul is, rongálják nehezen kiépített védőbástyáinkat, aláássák, sokszor ingoványos talajon építgetett közösségi otthonunkat. Nem lehet célunk a kirekesztés, hiszen a jó szándék, a jó akarat, a felmutatott közös gondolkodás, és cselekedet előrevivő példái, nem egyszer csodát tudnak művelni. Mindannyian hordozzuk keresztjeinket, génjeinkbe telepített korlátjainkat. Gyakran feledjük azt, hogy mennyire fontos gyakorolni a jót, visszaszorítani annak a lehetőségét, hogy elefántként viselkedjünk a porcellát árusító boltban.

A montenegrói közösségi létet meghatározó, és működtető egyik alapelv betartása, nevezetesen az, hogy nagyobb dolog megvédeni másokat önmagunktól, mint a harcban bátran legyőzni az ellenséget, minden nemzeti közösség, tehát a mi magyar közösségünk számára is követendő példa kell, hogy legyen. Tudjuk, hogy aki dolgozik, az téved is, de ebből a tényből nem szabad azt a tanulságot levonni, hogy aki nem dolgozik, az nem téved, hiszen az értékteremtő cselekedet hiánya a legkárosabb dolgok egyike a világon.

Habár azt tartja a közmondás, hogy ne szólj szám, nem fáj fejem, és mivel a bűnösök közt cinkos, aki néma, nincs jogunk szó nélkül tűrni azt, hogy bárki rossz irányba terelje közösségünket. Meg kell beszélni a dolgokat, a mindannyinkat érintő közös dolgainkat. Családok, és közösségek tudnak tönkremenni, felbomlani, mert a házastársak, vagy a közösség tagjai nem beszélgetnek, vagy elbeszélnek egymás feje felett, nem akarnak a közös célok mentén, egymást támogató, közösségi életet gyakorolni.

Pedig sokszor oly nehéz megtűrnünk, és eltűrnünk egymást. Leszegényedett világunkban a kis baj is nagynak, sokszor óriásinak, megoldhatatlannak tűnik. Idegesek, ingerlékenyek vagyunk, fáj az idő múlása, a tehetetlenség, és a kilátástalanság. Megélve a legyen, azután meg ne legyen fájdalmát, nagy a kísértés, hogy a türelmet, a türelmetlenség, a bizalmat, a bizalmatlanság, a jó szándékot pedig a rossz szándék váltsa fel. Elég nézni azt a kínlódást, amikor munkabeszüntetések sorozatával próbálnak a megrövidítettek vizet facsarni a száraz fából, miközben ők is jól tudják, hogy ebben a megnyomorított, a fejlett világból, ország vezetésünk nemzedékeinek tehetetlensége miatt még mindég kirekesztett régióban, ma még nem lehet annyi értéket termelni ami, igazságosabban elosztva, elegendő lehessen, mindenkihez, tehát hozzánk, magyar emberekhez is méltó életvitelhez.

Mindennek rendelt ideje van, üzeni mindannyinknak a Szentírás. Habár rendelt ideje van a jónak, és a rossznak is, ne engedjük meg, hogy a gonosz legyőzze bennünk, családunkban, és közösségünkben a jó szándékon alapuló élet iránti vágyat, és megvalósuló akaratot. Győzzük le a génjeinkben lapuló, ártó dolgokat gerjesztő, és művelő gondolatokat, keressük, és támogassuk egymásban a jót, a boldogság elérését vágyó akarat csíráját.

Tűrjük, és szenvedjük el egymást, és önmagunkat, hiszen a Teremtőnk akaratából van részünk jóban, és rosszban is. Próbáljunk segíteni egymáson, jó példát mutatva bizonyítani, hogy közös célunk a földi életben, a szebb, gazdagabb, és a boldogabb jelen, és a hasonló értékekkel teli jövő iránti vágyunk megvalósulása.

Mindannyiunk, öregjeink, és fiataljaink, és az utánunk jövő minden magyar utódunk érdekében.

2011. február 13.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy illúzió múltja

Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >

Tovább

Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét

„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >

Tovább

Reagálás A szakma becsülete című írásra

Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >

Tovább

A város hangulatának megörzése nem kérdés

„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >

Tovább

Vargabetű

„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >

Tovább

Az eurómilliós botránylista

„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >

Tovább

Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye

A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >

Tovább

Ne ítélkezzünk előre!

Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >

Tovább

Nem rosszak, csak naívak

Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >

Tovább

A "biodekor" listáról

„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >

Tovább

Kár a bélyegért!

„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >

Tovább

Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?

"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >

Tovább