2019. augusztus 26. hétfő
Ma Izsó, Tália, Natália, Zampfira névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Tisztelt Bódis Gábor!

Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számá­ban közölt vezércikkének néhány mondatára. >

Tovább

Pornó anziksz

Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pe­dig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >

Tovább

Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért

A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >

Tovább

Tanmesék felnőtteknek

Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >

Tovább

Csetnikek és usztasák

MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >

Tovább

Két kezünket összetéve…

Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >

Tovább

Szárnyát vagy combját?

Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >

Tovább

It's toasted

Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >

Tovább

Tisztelt Ágoston András!

Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyál­talán levelére, amelynek felszólító hangne­me – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >

Tovább

Pásztornak, Végelnek egy a hangja

A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >

Tovább

Lelkierő és türelem

Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >

Tovább

Egy gombóc mennyország

A minap egy idős hölgy toppant be a mézüzletbe. Nézegette az árut, vásárolt is ezt azt, >

Tovább

Jegyzet a börtönlevelekhez

Vicei Károly
Jegyzet a börtönlevelekhez

A hajótörés vagy légi szerencsétlen­ség sivatagba avagy lakatlan szigetre ve­tett túlélő áldozata nagy tűz gyújtásával, lepedő lobogtatásával igyekszik felkelteni a megmentésére indulók figyelmét.

Ezt a szokványos képet idézi fel ben­nem a börtönbe hurcolt író elszánt kap­csolatteremtési küzdelme, kommunikálási kényszere. A forró homokú puszta és a rabul ejtő tenger lebírhatatlan messzesé­gét képezik emiatt a cellafalak, rácsok, sof-, rend- és börtönőrök, ügyészek, szol­gai sajtó és részvétlen közönség, amiken és akiken túl együttérző szívre számítva fehér láng mentőjele gyanánt küldöz le­vélkéket az áldozat.

Börtönlakóként minden mértékű ex­hibicionizmust bevallok.

Amikor a személyautó hátsó ülésén utaztattak a vizsgálóbíróhoz, a szemafor vöröse előtt vesztegelve, a véletlenül sze­membe mélyedő diáklányoknak szemér­metlenül felmutattam a csuklómon csil­logó bilincset. Másszor a cellaablakkal szemközti rendőrségi lépcsőházban vára­kozó, ablakon kikönyöklő ismeretlen em­berrel közöltem nevemet, úgy, hogy ha­talmas csomagolópapírra elgyújtott gyu­faszál kormával írtam a betűket.

Ezzel a módszerrel írtam tele a fehér­re meszelt kilincstelen cellaajtót – falnak nyíló belső oldalát az őrök sose látták –, vigasztaló monológot intéztem magam­hoz: a közelmúlt folytatható szép élmé­nyeit jegyeztem le; a freskóplakát hatal­mas betűi győzögettek arról, hogy érvé­nyes és erős rokoni, baráti és szerelmi kapcsolatok fűznek a kinti világhoz; elringatón nyugodalmas tájakat, környeze­teket idéztem fel, a szegedi füvészkertet, ahol korábban jártam, egy tavaszi domb­tetőt Svájcban, vagy Gauguin szigetét, ahova még eljuthatok. Biztattam maga­mat, hogy még sokféle örömben lesz ré­szem.

Egyszer fiatalka bírónők kíséretében lé­pett áristomomba a börtönfelügyelő, s a huzattól becsapódott mögöttük az ajtó. Az egyenruhás férfiú jócskán elálmélkodott a leleplezett fali költészet fölött, s nem tud­ván magyarul, arra kérte a hölgyeket, for­dítanák le neki szövegem, van-e abban valami államellenes. A nőcskék csak meg­illetődött mosollyal rázták a fejüket. Az ajtó pedig tüstént lemeszeltetett.

Remélem, sikerült maradandóbb do­kumentumot is fabrikálni odabent; a le­veleket. Ezekből számosat írtam a kétévi „színpados” rabság idején is, főleg Varga Zoltán íróbarátomhoz, meg az utóbbi, négyhavi vizsgálati fogság alatt.

Ebből az időszakból valók a „mada­ras” vagy „hollóhozta” küldeménynek be­cézett irományok, melyek néhány darab­ja a Napló első számaiban megjelent. Az Arany János megverselte, a Szilágyi Er­zsébet és a raboskodó Hunyadi fiú között üzenettel ingázó holló után milyen jelzővel is illethetném a fegyintézeti cen­zúrát megkerülő korrespondenciát? Csak éppen azt nem részletezem, ki mindenki vitte-hozta episztoláimat. Tehette a rab­tartó személyzet, beleértve az üldözők minden rendű-rangú tagját, hogy könnyítsen lelkiismeretén, és jó pontokat szerezzen az esetleges változások idejére, vagy a szabálysértésért elítélt börtönsza­kács, illetve munkára kijáró rab ajánlhat­ta fel csempésző szolgálatát. De nem mindegyik írás jutott el a címzetthez, akár „légi”, akár „rendes” úton indítottam el.

Például megmagyarázhatatlan sze­szélyből nem továbbították az anyámhoz írt első levelet, amelyben a legszükségesebb holmit és a legfontosabb ügyeim elintézését kértem.

Néhány dolgot szeretnék elmondani az eddig közölt levelekről.

1. A Pornó anziksz címet viselő legelső darab nem levél; félreértésből került a többiek közé. (Azt az irodalmi pornót már a szabadulás után követtem el.)

2. Sem a szerkesztő, sem én nem törekedtünk időrendbe szedni az írásokat, sem megnevezni a címzetteket, az olvasó ezt nyilván nem is igényli. Sokkal fontosabb lehet számára az a tudat, hogy

3. az eddig közölt valamennyi levél cellában rejtegetett írószerrel, lopva író­dott, s titokban kelt útra.

A Herceg Jánosnak szóló küldemény viszont az őröknek nyitott borítékban át­adott, cenzúrázott szöveg, amely fölött sokat töprengett az illetékes bíró, hogy engedélyezze-e postázását.

Végezetül: titokról és nyilvánosságról.

A bűnről biztosan tudjuk, hogy titok­ban akar maradni, a nemesnek föltünte­tett cselekedetet pedig dicséretet várva, kérkedve tárják közönség elé. A titkos­ság sokszor nem csupán a kisstílű bű­nözők életeleme, hanem a sötét, ártó, diktatórikus államhatalomé is. A suttyomban elkövetett jogtiprás nem vált ki ellenkezést. A homályos indokú elítéltetés pár szavas újsághíre vagy teljes agyonhallgatása lehetővé teszi a bűn bur­jánzását és újratermelését. Ki tud ma a Hídban egykor verseket publikáló, horgosi, H. Z. kétévi raboskodásról, amikor az újság meg sem írta?! És egyetlen sor se jelent meg az 1977 februárjában zárult „színpados” per börtönítéleteiről.

– Forduljak-e kegyelemért az elnök­höz? – kérdezte akkor anyám a be­szélőn. – Ugyan! – hárítottam el. – Mit várhatnánk attól, akinek a rövidke újévi szózatában jóformán csak arra volt gond­ja, hogy köszönetet mondjon az állambiz­tonsági szolgálatnak?

Éppen ezért, ha egy rendőrségi ki­hallgatás végén titoktartásra kérnek, vá­laszoljunk akármit, de magunkban épp az ellenkezőjét fogadjuk meg: kürtöljük azonnal világgá, mi történt, hogy bántak velünk! Ha a rendőrség jól, tisztessége­sen dolgozik, beszéljünk róla, illesse di­csérő szavunk! Igaz, régi jó riporterünk, Egon Erwin Kisch azt hirdette, hogy az a jó rendőrség, amelyikről nem beszélnek.

Aki a nyelv művészének tartja magát, s politikai okokból börtönbe tuszkolt ap­jáért, testvéréért, barátjáért remekmívű avantgárd verset mormol, az tökéletesen kiszolgálja a rezsimet – mert az érthetetlenségbe rejtett mondanivaló olyan, mintha ki se mondták volna – néma cinkos ő.

A nyilvánosságot szabatos, világos be­széddel kell tájékoztatni; megértésére, védelmére akkor számíthatunk.

Börtönleveleimnek nem egészen a felét közölte a Napló. Külön kis kötetet szeretnék csinálni belőlük, ha akad rá kiadó.

Hollóhozta levél a börtönből (2.)

Hollóhozta levél a börtönből (3.)

1990. július 11.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy illúzió múltja

Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >

Tovább

Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét

„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >

Tovább

Reagálás A szakma becsülete című írásra

Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >

Tovább

A város hangulatának megörzése nem kérdés

„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >

Tovább

Vargabetű

„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >

Tovább

Az eurómilliós botránylista

„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >

Tovább

Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye

A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >

Tovább

Ne ítélkezzünk előre!

Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >

Tovább

Nem rosszak, csak naívak

Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >

Tovább

A "biodekor" listáról

„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >

Tovább

Kár a bélyegért!

„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >

Tovább

Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?

"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >

Tovább