Ma Borbála, Barbara, János névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Tisztelt Bódis Gábor!
Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számában közölt vezércikkének néhány mondatára. >
Pornó anziksz
Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pedig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >
Csetnikek és usztasák
MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >
Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért
A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >
Tanmesék felnőtteknek
Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >
Két kezünket összetéve…
Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >
Szárnyát vagy combját?
Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >
Isten éltesse, Tanár úr!
Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készületlenül, soha nem >
It's toasted
Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >
Tisztelt Ágoston András!
Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyáltalán levelére, amelynek felszólító hangneme – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >
Pásztornak, Végelnek egy a hangja
A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >
Lelkierő és türelem
Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >
Nyílt levél Ljubiša Ristićhez
Testvérem az egységben, go away!
Kovács Frigyes
Tapsviharos megérkezésed után néhány héttel, egy parázs vitától vibráló cigarettafüstös hajnalon adtál nekem egy jó tanácsot: ne ellenkezzek, áskálódjak, pofázzak, most úgyse tehetek ellened semmit, most még fölfelé száguld a szekered, majd ha a holtpontra ér vagy zuhanni kezd…
Értékmércéktől, értékrendtől megosztott társadalmunkban egy-egy üresen-hamisan kongó, jobblétünket, gazdagodásunkat, fejlődésünket szolgáló, jelszavakra épített eufórikus hurrázással, örömkönnyekkel, esküvel megerősített AKCIÓ hatalmas energiákat szabadít fel az emberben, különösen, ha az illető vélt vagy valós képességeit látja megvalósíthatónak. Ha egy meredeken fölfelé ívelő, már-már a felhők homályába vesző karrier ívének lélegzetelállító gyönyörűsége kápráztatja el.
1985 nyarán és őszén egy ilyen magasztos célokat szolgáló, a mindig dicső jövőnk ölünkbe pottyantásán már-már kézzelfogható lehetőségével kápráztattad el tehetetlenségükben, tehetségtelenségükben és saját butaságukban fetrengő szabadkai pártfunkcionáriusaink és vezetőim egész hadát. A gerinc nélkül született vagy elgerinctelenített, a saját ostobaságukat, tehetségtelenségüket beismerni még a tükör előtt sem merő színészek (a kivételnek mindig tisztelet) áhítattal, alázattal nézték rád, a nagy mágusra, a csodatevőre, mert elhitték neked a nagy meggyőzőerővel hirdetett állításodat, miszerint „mindenki átugorhatja a két métert, csak nem tud róla…” Még a nyugdíj előtt álló, hájas fenekű, önmagukról, a művészetről, a színházról (mind ez ideig) egyetlen homályos lila képet meg nem alkotott (talán a másvilágon), kollégáimnak nevezett, embertársaim is a két méter magas léc fölött lebegtek – gondolatban…
A bárgyú tehetségvárás reményszikrája lassan kialudt a színészekből, mert úgy a nyakukra léptél, hogy most, öt év után (akik még ottmaradtak) annyira a padlón vannak, hogy nem a két métert, de még egy szalmaszálat sem tudnának átugrani. Hitehagyott, katatóniában szenvedő, szétvert hadsereg ma a szabadkai magyar társulat (és nem csak a magyar!). Akik ottmaradtak… igen, akik nem mentek el, mert nem volt hova, vagy akiknek lett volna hova, de nem mentek el, mert pénzzel megvásároltad, megvesztegetted őket… ezt most nem azért kiáltom szét országnak-világnak, mert én nem részesültem a hűségdíjból, hiszen tudod, hogy én el sem fogadtam volna, vagy ha igen, akkor is szétkürtölöm…
Hozzám valahogy mindig kegyes voltál, számos jó szerepben volt szerencsém tartalmas, alkotó munkát végezni. Nem is magam miatt szólok, mert én nem csak akkor vagyok elégedetlen egy színházzal, ha engem csupán fáklyahordozónak használnak (szeretnék olyan színházban játszani, ahol csak fáklyahordozónak vagyok jó), nem csak akkor, ha évente nem játszom a korábban megszokott négy-öt főszerepet. Én akkor is hangoskodom egy színház ellen, ha élszínész vagyok benne, de a színház eltávolodik, elidegenedik közegétől, közönségétől, mert én nem önmagamért, a színházért, hanem a közönségért létezem, egy közegért, amelynek nincs fóruma, ahol elmondhatná, milyen színházat akar. Ezért szólok én, persze csak a magam nevében, mert a színház hivatásom, hitvallásom színhelye, templom, és a színpad szent oltár!
Ennek ellenére hiszem és vallom, hogy egy Ristić-szerű színházra IS szüksége van Szabadkának…
Ljubiša, emlékszel, megkérdezted, mit akarok: politikus lenni, igazgató, rendező vagy színész? És akkor is azt mondtam, amit ma: színész, aki rendez is. Az élet értelméről is beszéltünk. Te azt mondtad: hatalom, én azt mondtam: tenni az emberért. Te azt mondtad: a színház politika, én azt mondtam: ÜGY. Te azon morfondíroztál, ki áll mögöttem, én meg azon, miért vagy ilyen. Te mérlegelted, hogy mit bírok, én mérlegeltem, hogy mit tudsz. Én téged valamiért bámullak, te is magadat valamiért bámulod. Én akkor, ott, megértettem, hogy mi ketten már soha sem fogjuk megérteni egymást.
Nemrégen nagylelkűen felajánlottad: alakuljon Szabadkán önálló magyar társulat. Tudod, miért nem vállalkozott rá senki, többek között én sem, hogy megszervezze? Két oka van: mert a nacionalista tolerancia szép hazánkban sajnos egyre kevésbé ismert fogalom, és mert a hatalomra törők félelmétől hajtva úgy taposnád el ezt a társulatot, mint tank a mezei virágot.
Ljubiša, mindezt nem azért írom, mert hadjáratot akarok indítani ellened, mivel úgy érzem, csillagod áthaladt a zeniten, hanem, mert úgy érzem, Szabadkán nincs számodra több lépcsőfok a hatalmi létrán, de mivel fejedben a PO-LI-TI-KA – TAK-TI-KA, PO-LI-TI-KA – TAK-TI-KA bűvös szavak egyre inkább zakatolnak – féltelek, leesel…
Ezért – ha szabad nekem ilyet tanácsolnom –, GO AWAY!!!
Lehet, hogy barátaid közül én leszek az egyetlen, aki ŐSZINTÉN kíván jó utat.
Tiszta, őszinte szeretettel én, az örök „ellenséged” és mindenkori tisztelőd:
Kovács Frigyes
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Egy illúzió múltja
Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >
Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét
„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >
Reagálás A szakma becsülete című írásra
Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >
A város hangulatának megörzése nem kérdés
„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >
Vargabetű
„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >
Az eurómilliós botránylista
„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >
Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye
A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >
Ne ítélkezzünk előre!
Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >
Nem rosszak, csak naívak
Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >
A "biodekor" listáról
„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >
Kár a bélyegért!
„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >
Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?
"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >