Ma Fülöp, Jakab, Zsaklin, Jefte, József névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes >
Ivan Ivanji 56-os Kádár-interjúja
Vecséstől Brioniig
Bódis Gábor
„Mondják meg a jugoszláv elvtársaknak, hogy a szocializmus ügye Magyarországon elveszett, így is, úgy is!”
Ezzel a rezignált mondattal fejezte be Kádár János a beszélgetését (interjúját) a négy jugoszláv tudósítóval (Ivan Ivanjival a Mladost nevű ifjúsági laptól, Đuka Julius-szal a Politikától, Vlado Teslić-tyel a Borbától, Apró Mátyással a Magyar Szótól) 1956. október 29-én, késő éjszaka. A helyszín, Ivanji leírása szerint, a Magyar Dolgozók Pártja Központi vezetőségének épülete volt, ahova a jugoszláv különítmény azért érkezett, hogy interjút készítsen Nagy Imre miniszterelnökkel. Több órás várakozás után azonban közölték velük, hogy a miniszterelnök fontos tanácskozáson van és felajánlották nekik interjúalanynak, Kádár Jánost, a párt újdonsült első titkárát. Kádár irodája egy emelettel feljebb volt, a folyosókon fegyveres folyami matrózok vigyáztak a biztonságra – emlékezik Ivanji.
„Kádár nagyon fáradtnak nézett ki, borostás volt, a szemei vörösek az alvatlanságtól. Elmondta, hogy már egy hete, amióta állami és pártküldöttség tagjaként Jugoszláviából visszatért, még a cipőjét sem volt ideje levetni.“
Ivanji az akkori állapotokat illusztrálva leírja, hogy senki nem jegyzetelt, akkor még nem volt diktafon és hiteles írott dokumentum erről az interjúról csak akkor készülhetett, ha Kádár szobája be volt poloskázva. Így a tudósítók csak saját emlékezőtehetségükre támaszkodhattak. Ivan Ivanji így emlékezett Kádár szavaira: „Ha úgy dolgozunk tovább, ahogy Nagy szeretné, akkor Magyarországon nem nyugati típusú demokrácia lesz, amire még rá is bólintanék, a pártom viszont egy szabad választásokon kb. 2%-ot szerezne. De nem, hatalomra Mindszenty bíboros és a klerikális fasiszta rezsim kerülne olyan, mint Salazáré Portugáliában. Ha viszont visszahívom az oroszokat, akkor a magyar nép hóhéraként kerülök be a történelembe.“ Ivanji hangsúlyozza, hogy Kádár mindezt egyes szám első személyben mondta, és ezután következett az a kijelentése, hogy a szocializmus ügyének annyi Magyarországon így is, és úgy is.
Đuka Julius, a négy jugoszláv újságíró közül a legnevesebb, vissza is kérdezett Kádártól:
„Természetesen ezeket a szavakat nem újságíróknak szánta…”
Kádár: „Ha valamit a jugoszláv kommunistáknak mondok, biztos lehetek benne, hogy nem fognak ezzel visszaélni.”
Ivan Ivanji úgy emlékszik, hogy a négy tudósító nem hozta nyilvánosságra ezt a beszélgetést. Ezt a „fogadalmat” csak maga Ivanji szegte meg, amikor 1986-ban (tehát még Kádár idejében) regényt jelentetett meg Egy magyar ősz címmel. Előzőleg azonban, Györke Sándort, Magyarország akkori belgrádi nagykövetét (aki egyébként Hruscsov, Mikoján és Szuszlov tolmácsa volt 1956 során) megkérte: járjon ki számára egy interjút Kádár Jánossal. Hetekkel később kapott választ, hogy az MSZMP első embere nem tudja fogadni, de emlékszik az 1956-os találkozójukra és üdvözletét küldi. Ezt Ivanji úgy értelmezte, hogy Kádár nem tiltakozna hevesen, amennyiben nyomtatásban is megjelenne az ominózus „interjú”.
A bánáti zsidó családban született (1929) Ivanji a németek 1941-es bevonulása után vesztette el szüleit, neki sikerült Újvidékre menekülnie, ahonnan 1944-ben a magyarok deportálták. Túlélte Auschwitzot. Visszatérve Jugoszláviába újságíró lett, kezdetben ifjúsági lapokba írt. Így került 1956-ban, 27 évesen a magyar forradalom kellős közepébe. Többször leírja, hogy máig élete legizgalmasabb eseménye, és utólag is sajnálja, hogy 27 éves „taknyosként” akkoriban nem fogta fel ennek történelmi jelentőségét. Később szinte minden kerek évfordulón jelentkezett egy művel: 1986-ban egy regénnyel, 1996-ban egy német tévétársaságnak készített hosszabb riportfilmmel a magyar forradalomról, 2006-ban egy dokumentumkönyvvel és 2016-ban ennek kibővített kiadásával. Ez utóbbi jelent meg a 60. évforduló előestéjén Belgrádban, Mađarska revolucija 1956 (A Magyar Forradalom 1956) címmel.
Ivanji személyes helyszíni tapasztalatai és az a tény, hogy Josip Broz Tito tolmácsa volt (magyar és német) és diplomáciai szolgálatot is teljesített, arra enged következtetni, hogy hatalmas mennyiségű adat birtokába juthatott a magyar forradalomról. 1956-ban kalandos volt a beutazása is Magyarországra. A közelgő tüntetésekről az egyik, néhány hónappal korábban Budapesten megismert magyar kollegájától (ifjúsági lap szerkesztője) szerzett tudomást – Belgrádban. Az említett kolléga azonnal megszakította belgrádi viszontlátogatását és hazautazott, Ivanjinak viszont temérdek engedélyt kellett volna beszereznie és ez nem is sikerült, ennek ellenére október 24-én felült a Balt-Orient Express-re. De csak másnapra sikerült Vecsésig jutnia a szerelvénynek, amely útközben többször mozdonyt is cserélt. Ám tovább nem lehetett menni. 26-án reggel tudott telefonálni a jugoszláv nagykövetségre, ahol azt ajánlották neki: menjen Kecskemétre, ahol már ott van három jugoszláv újságíró (Julius, Teslić és Apró).
Útközben a ceglédi vasútállomáson ünnepi hangulat fogadta, a vasutasok nemzeti színű karszalaggal, a katonák szegfűvel a gomblyukban tették a dolgukat. A hangosbemondó felszólítja a jelenlevőket, hogy csatlakozzanak a budapesti tüntetőkhöz, aki a vérüket ontják.
„Magyar katonák! Feladatotok, hogy védjétek a népünket és a hazát, nem az oroszokat és a szolgáikat!”
Időközben kirohan egy kék egyenruhás tiszt (Ivanji az ÁVH uniformisát ismeri fel) és ráparancsol a katonákra, hogy tüzeljenek a vasutasokra. A katonák célba is veszik őket, de a tűzparancsra az egyik katona hirtelen megfordul, és lelövi az ÁVH-s tisztet. Általános lövöldözés kezdődik, a vonat viszont elindul.
Ivanji ezután Kecskeméten éri el a három tudósítót. Itt is teljes káosz uralkodik, a párt járási székhelyén (amely Ivanji szerint nagyon hasonlít a szabadkai városházára) kapnak helyet, innen nézik végig, hogy a magyar katonaság, később két szovjet harckocsi is a szemben lévő gimnázium épületét ostromolja. Végül a szovjetek megrohamozták az épületet, ahonnan két diák felemelt kézzel adta meg magát. Így ér véget az „ütközet”, amelynek nem voltak áldozatai. A két ifjú forradalmár mindig más ablakból lőtt, sőt emeleteket is váltottak, és így olyan volt, mintha sokkal többen lennének.
A ceglédi és kecskeméti epizód után érkeznek a jugoszláv újságírók Budapestre. Ahol 29-én sor került a már említett interjúra Kádár Jánossal.
Ivanji az október 30-ai Köztársaság téri vérengzés szemtanúja is volt, igaz, a hatalmas tömeg miatt, csak távolról figyelte az eseményeket. Így aztán a közvetlenebb szemtanúk leírásai alapján rekonstruálta a könyvben az eseményeket. Főleg Erich Lessing bécsi szabadúszó fotóriporter (több évtizedes barátságot ápoltak) képei döbbentették meg. Ezeken látta a Köztársaság téri passzív szemlélők arckifejezését, amely a legjobb esetben közönyt, de semmiképpen sem megrökönyödést árult el. Ez a „közönség” nem csupán elszabadult bűnözőkből állt – állapítja meg Ivanji.
A „végjátékot” már nem sikerült a helyszínen átélnie Ivanjinak, hiszen Nagy Imrééknek a jugoszláv nagykövetségre való távozása előtt vissza kellett térnie Belgrádba.
De az akkori Jugoszlávia és Tito szerepe a magyar forradalomban továbbra is élénken foglalkoztatja. Ivanji a könyvben történelmi dokumentumokkal, saját, rendkívül gazdag forrásaival, sőt a józan ész logikájával is igyekszik, legalábbis árnyékolni azt a magyarországi tudományos és közvélekedési állítást, hogy Tito elárulta a magyar forradalmat, sőt aktív szerepe volt annak leverésében, Nagy Imre deportálásában.
Ennek a hiedelemnek vagy ténynek vagy esetleg féligazságnak az alapja a „Brioni összeesküvés” néven elhíresült esemény. A november 4-ei, második szovjet intervenció előtt Hruscsov és Maljenkov Brioni szigetén látogatták meg a jugoszláv vezetést, hogy támogatást kapjanak a magyar „ellenforradalom” (Jugoszláviában akkoriban a neutrálisabb, „magyar események” elnevezéssel illették a történéseket) leverésére. Ebbe Tito (jelen voltak még jugoszláv részről Edvard Kardelj, Aleksandar Ranković és Veljko Mićunović, moszkvai nagykövet) bele is egyezett. Tito úgy vélte, hogy már a szocialista rendszer léte került veszélybe és többé már nem arról volt szó, hogy a forradalmárok jugoszláv ihletésű önigazgatási szocializmussal szeretnék a sztálinizmust felváltani.
Ivanji élesen szembeszáll a könyvben Charles Gatival, akinek Vesztett illúziók című művére utal. Ebben Gati, Ivanji szerint, azt a téves következtetést vonja le, hogy Tito aktív szerepet játszott Nagy Imrének a jugoszláv követségre való becsábításában és Romániába való deportálásában. Ivanji azt írja, hogy Gati Veljko Mićunović nagykövet (csak ő készített jegyzeteket Brioniban) híres könyvére (Moskovske godine, Moszkvai évek 1956-58) hivatkozik. Csakhogy: ebben könyvben szó sincs arról az állítólagos kezdeményezésről, hogy Nagy Imrét a jugoszláv nagykövetségre hívják és arról sem, hogy ezt azzal a szándékkal tennék, hogy kiadják őket a szovjeteknek.
Ivanji szerint a nyilvánvaló pontatlanságok (a szerző szemenszedett hazugságot ír) mellett a józan ész is azt mondatja: az 1948-es Sztálin-Tito szakítás után éppen 1956-ra kezdett oldódni a viszony Moszkva és Belgrád között, ami a magyar események miatt ismét megromlott. Másrészt Tito számára Nagyék kérelme, hogy a jugoszláv nagykövetségre távozhassanak csak nyűg volt. Nem is jött ki jól belőle.
A nyomtatott változat a Magyar Narancsban jelent meg.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Vajon lehet-e a VMSZ a magyarországi választások vesztese?
Mindezek után, a VMSZ elnöke úgy gondolja, hogy neki és nekik semmi közük az Orbán-kormány bukásából >
„Kispásztor” elfelejti az örök érvényű magyar igazságot
Egyértelművé vált, „kispásztor” visszautasította (kétlem, hogy e mögött létezik testület döntés) Magyar Péter jobbját. Nem csoda, >
Hátulról kapaszkodnának a szekérre
A most leköszönt alkotmánybíró újbóli megjelenését a közéletben úgy is lehet értelmezni, hogy talán vissza szeretne >
VMDK: Civil szervezet-e az Agenda, vagy csupán egy politikai háttérkassza?
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megdöbbenéssel értesült Pásztor Bálint, a VMSZ elnökének azon nyilatkozatáról a >
A szörnyű egyoldalúság
Magyar Péter feltette a kérdést, hogyan lehetséges, hogy a Pannon tévében miközben hevesen szurkoltak kizárólag Fidesznek, >
A VAJDASÁGI MAGYAR KÖZÖSSÉG 51 SZEMÉLY TÚSZA
Nem kell azon csodálkozni, hogy a VMSZ vezető testületeinek tagsága közül senki még csak nem is >
A VMDK és a VMÚ az elkövetkező hónapokban áradni fog
Ennek ideig-óráig a legfőbb akadályát a Nemzeti Tanács közpénzekből fenntartott médiumai képviselik. A következő hónapokban ezeknek >
VMDK: KÖZÖS JÖVŐT, NEM HÁZI VITÁKAT!
A tegnapi vitaműsor bebizonyította: a hatalom retteg a valódi, tapasztalt ellenzéktől, ezért inkább „házi bajnokságot” rendezett >
BUDAPESTEN NEM TÖRTÉNT EGYEZTETÉS!
Pásztor Bálint olyan politikát folytat, amely egyrészt ellentétes a magyarországi választók érdekeivel, másrészt tovább mélyíti a >
BUDAPESTEN NEM TÖRTÉNT EGYEZTETÉS!
Pásztor Bálint olyan politikát folytat, amely egyrészt ellentétes a magyarországi választók érdekeivel, másrészt tovább mélyíti a >
Lesz még Vajdaságban magyar politikai reneszánsz
A Vajdasági Magyar Újrakezdést azok az emberek hozták létre, akiknek elegük van a korrupcióból, a nepotizmusból, >
VMDK: Elszámolás: Papíron minden rendben, de kinek a zsebében?
Az MNT háza táján a válasz minden kényelmetlen kérdésre ugyanaz: „Minden fillérrel el tudunk számolni.” Ez >