Ma György, Fidél, Debóra névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Adjuk el a községházát!
Felhívás üzleti célú társulásra
„Kishegyesiek, szikicsiek és feketicsiek, adjuk el a községházát! Első lépésként. Aztán a tartományi parlamentet és a Skupštinát. Mielőtt még más adná el helyettünk.” Kocsis Árpád (Autonómia):
Kishegyesiek, szikicsiek és feketicsiek! – mielőtt bármiről is elgondolkodnánk itt, szeretném rögvest javasolni: adjuk el a községházát!
Nagy hasznunk úgysincs már belőle, s valljuk be: közünk se sok van hozzá – hátha egy dubaji befektető megveszi! Lám, Belgrádban is milyen okosan csinálják! Pár millió csak összejön… Igaz, kissé omlatag már, s a krizantémok is rendre eltűnnek az épület elől, de minket ez csak az elhatározásunkban erősíthet meg: adjuk el a községházát – virágcserepestül!
Sokat már nem veszíthetünk… A községünkben minden másodikunk munkanélküli, 1730 dolgozóra 2386 munkanélküli jut, tíz év alatt hat százalékkal lettünk kevesebben. Mindez benne áll a helyi foglalkoztatási akciótervben. Akinek kedve és ideje engedi, csirilisül bármikor átböngészheti. S ezzel a szöveggel talán még jobban jár, mint a magyarul olvasható ifjúsági akciótervvel, amelyben helyesírási, elírási és egyeztetési hibák, mint a rosta lika (noha egy ilyen fontos dokumentum esetében nem lenne szabad engedni, hogy a fésületlenségnek akár az árnyéka is reáessék), vagy a község 2015-ös költségvetésével, amely másként bosszantó: kiolvasható, hogy míg szociális juttatásokra 31 millió dinárt költöttünk, addig különböző áruk és szolgáltatások után 117 millió dinárt fizettünk. Idén, az épülő Főtérnek csak az alapzata elnyelt 2,6 millió dinárt, s ezzel a munkának az egyharmada sem készült még el. Közben hosszan sorolhatjuk azokat az utcákat, amelyekben a fiataljainkból, szép számban lévő egyetemistáinkból mutatóba sem maradt, meg azokat az utcákat is, amelyekben minden második ház eladó.
Nehezen érthető azoknak a családoknak az igyekezete, akik éppen a községünkben kívánnak új otthonra lelni, de ebből a kifejezett optimizmusból akár meríthetnénk is.
Így én azt mondom, Földijeim, vegyük bele az újonnan érkezőket is a bizniszbe, amikor túladunk a községházán!
Legalább pár hétig fűthetjük a konyhát is, lesz bableves, ha az unokák hazalátogatnak, s talán egy kevés időnk is fölszabadul, hogy végre megismerjük egymást: ha már a község vezetőségének az ismerkedés nem áll – s úgy tűnik nem áll – a szándékában. Mondom, Földijeim, vegyük kézbe a dolgot, s ha az új tulaj földig rombolja is, beszántja, és sóval hinti be a területét, akkor is adjuk el a községházát!
Az ismerkedés már csak azért is fontos, hogy megtudjuk, ha valóban jöttek, miféle szerzetek érkeztek a községünkbe, s ami a legfontosabb: hajlandóak lesznek-e csencselni velünk…? Az érkezettekkel kapcsolatos híradások ellentmondóak. A Magyar Szó azt írta, hogy Kishegyes községbe ötven cigány családot telepítettek, ezekből hét családnak különböző segélyszervezetek építőanyagot ajándékoztak. A Vajdasági Magyar Szövetség kishegyesi szervezetének közleményében ugyanakkor helyesbítőleg az áll, hogy Kishegyes községben hét cigány család vásárolt magának házat, Kishegyesre egyetlen család költözött, ők kaptak ugyan némi szerény segítséget különböző segélyszervezetektől, de hogy Kishegyesen éljenek és ott házat vásároljanak, ezt – be kell látnunk – senki sem tilthatja meg senkinek. Kishegyes polgármestere és polgármester-helyettese is hasonlóan nyilatkozott. A községi képviselő testület már két alkalommal állást foglalt a visszatelepítés és betelepítés témakörében, „miszerint nem vesz részt semmiféle együttműködésben, amely kollektív betelepítést irányoz elő”, őket tehát semmilyen vád sem érheti. Bozóki Antal nem hisz a Szerb Haladó Párt és a VMSZ szövetségéből született községi vezetésnek, szerinte a közleménnyel elismerték a koszovói cigányok betelepítésének tényét. A jól értesült Tóth Péter újságíró koszovói egyiptomiakról ír, ő úgy tudja, Kishegyesre most is egyiptomiak érkeztek, mint ahogyan az 1999-es háború ideje alatt történt már. A Délhír portál sem szűnt meg bennünket kitartó erővel uszítani, történelmietlen és etnicista cikkében „Délvidék elcigányosításáról” beszél, s fölrója a VMSZ-nek, hogy míg a magyarországi népszavazáson a nemleges válaszra buzdította a vajdaságiakat, addig a vajdasági betelepítések ellen nem tesz semmit.
Pali bácsi, aki már csak a Pöndöl kocsmába jár egyenes derékkal, meg merne esküdni rá, hogy szír migránsok költöztek a szomszédjába. Ez faktum, mondja.
Én mondok egy másikat:
Régen érkezett és újonnan érkező, éppen készülődő vagy már régen összecsomagolt barátaim és felebarátaim: itt az ideje, hogy eladjuk a községházát!
Lepjük meg a békésszentandrási atyafikat, hadd lássák: az újító szellem az elmúlt 250 évben sem veszett ki belőlünk.
Más eladható már úgyis alig maradt. A kishegyesi iskolában 18-19 fővel indul idén az első osztály, félő, hogy ők elvesznek majd a nagy tantermekben, amelyekben egykoron harmincan is zajongtak három évfolyamon. Idén a szerb tannyelvű osztályba is csak hárman iratkoztak. Megírta a Szó-Beszéd [nem elírás]. Ahogyan azt is megírta, hogy az egészségház beázik, mindig is beázott, dohosak a falak és télen fáznak a nővérek, éjjeli mentőszolgálat pedig nincs. De orvos sincs elég, nyilatkozta az igazgatónő, azok az orvosok pedig, akik délebbről érkeznek, mert orvost már alig találni, vajdasági magyart meg alig se, nem beszélik a magyar nyelvet. Ha éjjel rosszul leszel, s a falu végén laksz, ne adj isten, tanyán, hát magadra vess!
Ha a fájdalmad nem tudod más nyelven, mint az anyanyelveden megnevezni, tűrj.
A téglagyárat már eladták és aztán újra gazdát cserélt, végül mindenki elunta a csereberét. Az ipari zónánk értékesítésébe kár is belekezdenünk.
Az „olasz”, akiről már mindannyian halottunk, de még senki sem látta, fölvásárolta a fél határt.
A vonat már csak négyszer áll meg nálunk, a roskadozó váróterem előtt pedig utoljára akkor volt mozgás, amikor egy városi fiatal pár ott készíttette az esküvői képeit: biztosan Tarr Béla szerelmesei.
Talán a kishegyesi rendőrség épületét tehetnénk még pénzzé, igaz, ott most nagy a nyüzsgés, mert mindenkit megfenyegettek, hogy ha az év végéig nem lesz elektronikus igazolványa, fizetheti az ötezres büntetést.
A kishegyesi nyugdíjasok úgy hallották, hogy ha nem lesz chippes igazolványuk, ugrik a nyugdíjuk. Nagyot ugyan nem ugorhat az a pár ezer dinár, koppanni mégis nagyot koppanhat a falu nyugdíjasa. Igaz, ehhez az is elég, hogy megküldik nekik postán a (beszédes nevű) lecsapolási illetéket. Addig is, hogy ne unatkozzék a magyar kereskedelmi televíziók műsorain, retteghet.
Barátaim, így arra biztatnám magunkat, hogy adjuk el a községházát!
Sokunkat már úgyis csak a Vöröskereszt és más szociálisan érzékeny, az idősek, a szegények és a betegek iránt szolidáris karitatív szervezet tart életben, s ugyanők részeltetnek némi figyelemben, gondoskodásban, szeretetben. A gyerekeinknek is már csak akkor jár gyümölcs, ha a papunk megengedi, hogy a hittanóra szünetében leszüreteljék a parókia udvarában álló körtefát. Adjuk hát el a községházát! Az ügyletbe pedig, javasolnám, vegyük be a községháza alkalmazottjait is: egyre inkább úgy tűnik föl községünkben a hivatalos politikai élet, az állami alkalmazás, mint a kurta szociális segélyezés meghosszabbítása – persze, ezt sem érdemelheti ki mindenki. Akinek minimálbérért kell megalázó munkát végeznie a hentes vállalkozásaink egyikében, vagy éppen a cigánysorok lakója, a kiszolgáltatottságnak ez a magasabb szintje elérhetetlen. Mit nekünk közügyek, minek nekünk politika! Itt a végső ideje hát, hogy eladjuk a községházát!
Ezzel a tettel legalább véget vetnénk a már évtizedek óta tartó racionalizálásoknak. Hogy ez idő alatt mennyi ráció maradt az országban, láthatjátok. Ami volt, lassan kitántorgott külföldre.
A munkanélküliségen, szegénységen és kiszolgáltatottságon kívül nekünk csak a munka dicsőítése maradt. Ez csöpög a csapból is.
Ahol nincs, ott könnyű az isten trónjára emelni. Mi már úgy vagyunk vele, hogy amivel büntetni lehet, azzal integrálnánk. Nem megy könnyen, nem is sikerülhet. S ha már ezzel a munka-dologgal nem jött össze, átengedjük magunkat az irigy neheztelésnek. Mindez érthető, csak a célunk nem világos. A késő kapitalista peremvidékiségben osztozva öngyarmatosításunk nem csak a romló helyesírásukban ölt testet. Készen állunk a még meglévő csekély szociális juttatásokat is a munkavégzéshez kötni. Aki még moccanni bír, dolgozzék. A miniszterelnök nem habozik. Mindennek a folyamatnak ellentmondva kérnélek meg szerényen, titeket
kishegyesiek, szikicsiek és feketicsiek, adjuk el a községházát!
Első lépésként. Aztán a tartományi parlamentet és a Skupštinát.
Mielőtt még más adná el helyettünk.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >
SZEREPZAVARBAN
Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >