Ma Olivér névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
Boszorkányperek Németországban
A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >
Budapesti fotók a harmincas évekből
Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >
Boszorkányper Magyarországon
A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)
MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 évesnél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >
Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal
Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >
Kormányrendelet
Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >
Budapest, 1936
A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >
A porcelán unikornis
A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >
A magyarok hullottak, mint a legyek
Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >
Így kezdődött...
Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >
Bosznia-háromszög
UNPROFOR(MA)
Németh Árpád
Az UNPROFOR (United Nations Protection Forces – Az Egyesült Nemzetek Védelmi Erői) fedőnév kötelékeibe tartozó ENSZ-katonát Boszniában senki sem szereti. Három okból.
Elsősorban azért nem, mert mindenki úgy véli, másnak húz, a másik pártján áll; másodsorban, ha nincs is a másik pártján, miért nem tart hát legalább „velünk”; a harmadik indoklás a legkézenfekvőbb: mert zavar. Ugyanannyira zavar, mint minden más Idegen, mint minden más tanú. S csupán ebben az egy dologban nincs különbség a kéksisakos meg az újságíró között. Olyannyira, hogy néha még a bal lábbal kelt szerb „határőr” sem tesz közöttük különbséget a Szarajevó melletti llidža bejáratánál. Noha a legfrissebb rendelet szerint kizárólag a riporterekre vonatkozik a beutazási tilalom, magáról megfeledkezve időnként akár órákra is feltartóztat egy-egy ENSZ-konvojt, talán abban bízva, hogy újabb meg újabb „rejtegetett” bosnyák miniszterelnök-helyettesre bukkanhat, akibe minden további nélkül belelőheti a géppuskatárát, vagy abban, hogy a „vatikáni-iszlám cselszövés” utolsó bizonyítékaként még 24 000 liszteszsáknak álcázott golyóra bukkanhat az UN páncélkocsijának a pótkerekében (mellesleg: mindmáig homályosak tisztázatlanok a lőszerrakomány fedélzetre kerülésének és felfedezésének a körülményei a Menekültügyi Főbiztosság élelmiszersegélyt szállító konvojában).
A békeerők egyaránt zavarják a muzulmánokat és a horvátokat. Ejup Ganić, bosnyák elnökhelyettes minapi nyilatkozataiban – amelyekben a fegyverembargó föloldása mellett foglalt állást – kertelés nélkül követelte az ENSZ-katonák azonnali kivonását azzal az indoklással: „Ha már nem segítenek, hát ne hátráltassanak bennünket.” Ezzel szinte egyidejűleg a közép-boszniai Vitezben a harcban álló felek közé mintegy tamponzónaként ékelődő brit támaszpont szúr szemet a horvátoknak:
– Bezzeg, ha elköltöznének, de odacsördíthetnénk a mudzsahedineknek (értsd: muzulmánoknak)! – hallottam szinte nap mint nap.
A katonák mellett, persze, a civileket is bosszantják a kékek:
– Ha nem lennének a repülőtéren, a nyolcadik helyett az első nekifutásra kijuthattam volna a szabadba! – panaszolják az idegenlégiósokról a szarajevóiak, eközben megfeledkezve arról, hogyha azok nem lennének ott, a szerbek halomra lőtték volna őket. Kezdetben egyébként a bosnyák leleményességre oly jellemző trükkel slisszantak át a kifutópályán. Amikor feltartóztatták őket, azt mondták: a hegyekből jöttek, mire a franciák Szarajevó helyett visszafordították őket a szabadságot jelentő Igman-hegység – vagyis eredeti úti céljuk felé. Ez azonban csak néhány napig vált be, akkor stratégiát kellett változtatni. Most kamikaze csoportok indulnak előre, s míg a katonák az ő kihallgatásukkal vannak elfoglalva, addig több tízen menekülhetnek át.
A háborús ország egyik legnépszerűbb rádióállomása, a Szomszédomtól hallottam... elnevezésű szünet nélkül ontja (rém)híreit a kéksisakosok megannyi gaztettéről. A leggyakoribb műsorcímek: „Fegyvert csempésztek nekik” és „Nem segítettek rajtunk”. A nekik és a rajtunk az adóállomástól függően bármilyen etnikummal behelyettesíthető.
A kezdeti célpontok egyike Lewis MacKenzie kanadai tábornok volt, az ENSZ-csapatok első boszniai parancsnoka. Részrehajlással vádolták; őt tették felelőssé Szarajevó lövetéséért; azért is őt hibáztatták, mert nem érkezett elegendő segély a bosnyák fővárosba, majd azért, mert túl sok érkezett; őt okolták, mert nem akadályozta meg a vérengzést, s mikor járőrei cirkálni kezdtek, akkor azért, mert nem szállítottak kórházba minden sebesültet. MacKenzie-nek állandóan be kellett járnia az Elnökség épületébe fejmosásra. Három hónap elteltével megelégelte, és visszavonult. Néhány héttel később háborús bűnösnek nyilvánították; bűnei között rótták fel egyebek között azt Is, hogy elcsábított négy kiskorú muzulmán lányt, akik bordélyházban kötöttek ki. Ennek egyik legmegbízhatóbb tanúja Branislav Erak, a többszörös gyilkos, az egyik valódi háborús bűnös volt, aki bírósági vallomástételében arra emlékezett vissza, hogy egy, a tévén gyakran látott magas rangú tiszt korábban fölkereste, és lányok után érdeklődött.
MacKenzie utódának, Morillon tábornoknak sem rózsás a helyzete. Legközönségesebb Peugeot-jában, mindössze két könnyű, terepjáró páncélkocsi kíséretében rója hónapok óta a járhatatlan bosnyák utakat. Állhatatosságának köszönhetően jutott be elsőként a hosszú Időn át körülzárt Srebrenicába, ő vetette föl, és kezdi megvalósítani a „biztonságos paradicsomok” elképzelését A bosnyákok gettósítással vádolják, amit egyelőre sztoikusan tűr abban a hiszemben, hogy legalább életeket mentett meg.
Vérlázító Igazságtalanság lenne, ha a szerbek mindörökre bekebelezhetnék az eddig elfoglalt területeket. Szerencsére ez hosszú távon a képtelenséggel határos azon egyszerű oknál fogva, hogy ehhez nincs meg a szükséges emberállományuk, népességük. Fegyverük, lőszerük viszont még nem apadt el. Ujjuk továbbra is a ravaszon nyugszik mindaddig, amíg valaki útjukat nem állja. Morillon katonai logikát követ: a lépésről lépésre taktikát alkalmazva, a bírálatokra (egyelőre) fittyet hányva választja szét az ellenfeleket, hogy legalább a polgári lakosság megpróbáltatásain enyhítsen. S hogy aztán mi lesz, azt már a politikai tárgyalásokra bízza. A Boszniában állomásozó erők képzettségét, felszereltségét maga mögött nyilván keményebb lépésekre is elszánhatná magát az Algériát megjárt parancsnok, csakhogy erre épp nincs fölhatalmazása. Hosszú hónapok teltek el így is, amíg a kanadaiak, franciák, angolok, spanyolok, dánok, hollandok, ukránok és egyiptomiak egyáltalán jogosultak arra, hogy válaszoljanak az őket ért támadásra. Eddig két ilyen példáról tudunk: egyszer egy angol járőr viszonozta a tüzet Tuzla környékén, másszor meg egy spanyol páncélkocsi lőtt vissza Hercegovinában. Ebben a két térségben soha többé nem támadták meg őket.
Derűsebb esetek is előfordulnak. A francia katonákra egy szarajevói tömbházból orvlövész tüzelt, a trikolorosok azonban kiszúrták, melyik lakásból. Mire odaértek, a merénylőnek hűlt helye volt. Egy idős néni nyitott ajtót, akiről nyomban kiderült, hogy gyáva távcsöves édesanyja, s – természetesen – fogalma sincs fia „csínytevés”-éről. A franciák, tolmácsuk segítségével, a lehető legudvariasabban próbálták meg rávenni, szoktassa le a fiát a veszélyes játékról
A kéksisakosokat mandátumuk – semlegességük érvényesítéséért – egyébként arra sem jogosítja fel, hogy bárkin segítsenek, tehát rajtunk, újságírókon sem. A veszélyes útszakaszokon általában bevárjuk menetoszlopaikat, ha azonban megpróbálnánk közéjük furakodni, lesöpörnének bennünket az útról. Így, persze, követjük őket, de ha bajunk esne, nem valószínű, hogy megállnának.
Ez, persze, korántsem jelenti azt hogy nem segítenek. Eddig – hosszas előzetes tárgyalások után menekültek ezrei és ezrei távoztak árnyékukban, akiket, tudtommal, még sosem támadtak meg. Állandó veszélynek vannak kitéve viszont az UNHCR (United Nations High Comissioner for Refugees – Menekültügyi Főbiztosság) védtelen, kiszolgáltatott konvojai, amelyekre mind gyakrabban csapnak le a hegyekben.
Ugyancsak semlegességük nevében kizárólag a főtitkárt tájékoztathatják a tűzszünet megszegéséről, az atrocitásokról, okozóikról.
Megdönthetetlen bizonyítékaik vannak például arra, ki lőtte le hónapokkal ezelőtt a segélyt szállító olasz Hercules óriásgépet, amelynek négytagú legénysége odaveszett; ezt azonban mind a mai napig hivatalosan nem tették közzé.
Mindezek ellenére nem vitás, megéri-e az évi 550 millió dolláros vállalkozás a látszólag semleges nézőpontot? Kétségtelen, hogy a kéksisakosok nélkül az áldozatok amúgy is tetemes száma jóval nagyobbra rúgna. Ahol ugyanis nincsenek jelen, ott „vígan” folyik a csata a leopárd foltjaihoz hasonló, nemzetiségileg igencsak tarkított területeken. A cél a foltocskák egyesítése, a minél kompaktabb és homogénabb zónák kialakítása, s ez a cél minden eszközt szentesít. Az egymástól világosan el nem határolható területeken – kivált, amióta mindenki mindenki ellen harcol – nagy az egymásrautaltság, s gyakran a lehető legváratlanabb szövetségek születnek.
A fojnicai rendőrőrsön például békésen megfér egymás mellett az eltérő egyenruhát viselő horvát és muzulmán rendőr, a Fojnicától mindössze húsz kilométerre levő Busovačában vagy Kiseljakon viszont már kutya-macska a viszonyuk. Ez utóbbi helységben még azt sem titkolják, hogy csak a halott muzulmánnak hisznek – miközben a velük folytatott feketézésben busás haszonra tettek szert –, s hogy a szerbbel előbb tudnának kiegyezni, elvégre „legalább keresztyének”. Talán ezzel magyarázható, hogy a szerb-horvát kapcsolat itt a legkevésbé sem mondható ellenségesnek.
A mostari muzulmán-horvát csatározások viszont az ottani szerb-muzulmán viszályt simították el olyannyira, hogy a szerbek lettek a muzulmánok egyik utánpótlói. Eközben horvát földre kizárólag a tuzlai muzulmánok tehetik be a lábukat utánpótlásért (csak igen vastagra tömött bukszával), mert ők a szerbek legádázabb ellenlábasai az „északi folyósónért folytatott harcban.
Nehogy ne tessék érteni! Ez vaslogika.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A márciusi ifjak
Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >
Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú
A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >
A második világháborút a zsidógyűlölet okozta
Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >
Puskás fizette a szurkolókat
– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >
Ezen a napon
63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >
A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)
Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >
Június 28. Versailles
Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >
Az „anyások” közutálat tárgyai lettek
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >
„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom
Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni
„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >
Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana
Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >