Fiók

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tomán László

Csontváry Kosztka Tivadar: Római híd Mosztarban (1903)

Mit csinál Vi., jól viselkedik-e? Megnyugtatom. Egykori bombázások tapasztalatát adom át neki: tartsák nyitva az ablakokat. Az­tán siet vissza az óvóhelyre. Már csak ketten, Ve. és ő maradtak otthon, a három gyereket háromfelé küldték.

Leteszem a kagylót, bemegyek a szobámba. Nekünk még nem kell óvóhelyre mennünk. Végignézek a könyveimen. Szemem megakad egy fehér gerincű köteten. Ezt a könyvet, melynek címe egy ország neve, egy pesti kiadóval közösen jelentettük meg. Az egyik szerző – ma már bete­gen, öregen, magányosan talán ki sem mozdul a szobájából, élet- és szerzőtársa évekkel ezelőtt átköltözött az árnyékvilágba –, a nyomdatechnika jó ismerője, mérges lett, amikor fella­pozta az új könyvet, melyet annyira várt, s megpillantotta a színes mellék­leteket. K. túl sok zöldet kevert a festékbe – mondta B. Az egyébként sem valósághű színes képeken eltor­zultak a színek.

A könyv persze, mely egyik vád­pont volt, amikor J.-t menesztették, megvan, megmaradt, de amiről szól, felbomlott, semmivé vált, úgyhogy a kötet csupán emlékeket idéz. Az előzéken levő térkép már használha­tatlan, egy volt ország körvonalai lát­szanak sok városnév már csak kato­nai célpont.

A színes fotók kőzött Mostar, a régi híddal, még békés, idilli kép, ezerszer látott motívum, s most mégis szinte bizonytalan, ebben a pillanatban, ami­kor a képet nézem, megvan-e még a valóságban is, át lehet-e menni rajta, lehet-e kávét inni a török kávézóban a híd feljáratánál, ahova Bu. mindig betért, ha Mostarban járt? Egyet kell csupán lapozni, s máris ott van a másik fájó seb: Dubrovnik, a régi városi kikötő, előtérben a Szent Já­nos-erőddel, mögötte a székesegy­ház, a jezsuita templom, a tetők hát­térben a tenger... Felejthetetlen, bódí­tó látvány...

A Boszniáról és Hercegovináról szóló fejezet élén a szerzők Andrićot idézik „Ha minden jel arra utal is, hogy ismét lerombolják őket, a hidakat akkor is mindig újra kell építeni. Nem tehetünk jobbat az idők zűrzava­rában... Néha a hiábavalóság érzete, a romokra való visszatekintés és a baljós sejtelmek is bénítóak lehet­nek.. Az emberek és a világ iránti szánalomból is félhetünk a vihartól és a pusztításoktól.” A visegrádi híd még áll, nem sodorta el a lezúduló áradat, Travnikban talán nem ropognak a puskák, de mindannyian az elátkozott udvarban vagyunk… Mit szólna most Andrić?

Szarajevó pedig romokban hever. „Kis kafana a városfalnál.” Megvan-e még? „A favázas veranda, a macska­köves udvarok…” Mi maradt belőlük? Kőhalmok? Üszkös gerendák? Aztán Mostar: „...a sötét pompájú kertek a karcsú, fehér minaretek és a zöldes kőből épült, megfeketedett tornyokkal díszített, fedett hidak” városa... Ro­mok gránátszilánkok bombakráte­rek.. „Ez itt a Šantić-kafana...” Mi lett vele? Mehmed pasa kis dzsámija... Ép maradt? „Erős a Neretva hídja, hatal­masak a hidat védő tornyok.” Meddig bírják? Nem téved-e oda egy golyó?

Aztán jön a finálé: az Adria. Dub­rovnik „Olívaszínű szigetekkel tele­szórt végtelen tenger...” Kinek nem vérzik a szíve, ha ezt olvassa? „...A hatalmas bástyáival, égnek törő falai­val, patinás fényű kupoláival felmaga­sodó, sziklákra épült város fehér láto­mása.” Valóban, már csak látomás. Már csak álom. Már csak ábránd. „Szép város – mondják a szerzők –, régi város.” Akik lőtték, akik lövik, akik rombolják, azoknak nem szép. Nem régi. Nem álom. A gyűlölet tár­gya. „Régi paloták szegélyezik a te­ret... Jobb felől hatalmas külső lépcső vezet fel a jezsuiták templomá­hoz... Homlokzatok. Teraszok, vas­korlátok asztalok és szobrok elveszí­tették dologiságukat. Szinte súlytala­nul állnak és mintha feloldódnának.” Feloldódtak vagy romba dőltek? Összeomlottak az esztelenség, a féktelen düh, a bosszúvágy, a vérszomj roha­ma alatt. 1667: földrengés. 1808: Na­póleon. És 1991-1992: földrengés és napóleonok. Mi marad meg ezek után a „fehér város”-ból, ahogy ősz kalau­zunk nevezi?

S ha bejárjuk a szerzőkkel Diocletianus városát, aztán Omišt, Komižát, a Plitvicei-tavakat, melyek most kihal­tak, félelmetesen csöndesek lehetnek, s becsukjuk a könyvet mely tizen­nyolc évvel ezelőtt volt új, időszerű és kedves olvasmánya több ezer ember­nek, a tegnap esti hír jut eszünkbe: ágyúznak bombáznak ég a Baščaršija, lángolnak az olajtartályok Bo­sanski Brodban, alig van már ép ház Eszéken, a mélybe hullanak a hidak, s ki tudja, mikor jelentkezhet ismét S. Szarajevóból. Mert ott akar maradni, nem akar eljönni, vállalja a sorsát Egyszer úgyis meg kell halni.

*

A kézirat gépelése után hallom: találat érte a hidat.

Küldje tovább ezt a cikket.

Tárgy:	Üzenet az óvóhelyről és amit egy régi könyv mesél
Címzett:
Feladó:
Üzenet:

Ez a kis program automatikusan elküldi emailben a cikk URL-jét (internetes címét), önnek csak a címzett emailjét, illetve saját mailcímét kell megadnia. Pár soros megjegyzést is mellékelhet az üzenethez az "Üzenet" mezőben.

Kommentek

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A márciusi ifjak

Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >

Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú

A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >

A második világháborút a zsidógyűlölet okozta

Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >

Puskás fizette a szurkolókat

– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >

Ezen a napon

63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >