Ma Zénó, Flórián névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
A Vatikán 166. sz. közleménye
Ma tették közé a Szentszék állásfoglalását. >
A hűséges Hachiko története
Hachiko 1923 novemberében látta meg a napvilágot Japánban, Odate városában. Alig két hónapos volt, amikor >
Hogyan szaporodnak a rendőrök?
Dublinban elszabadult egy rendőrségi ló. Utóbb a termetes állatból előtört a párzási ösztön, és majdnem >
Amerika felfedezése annak köszönhető, hogy Kolumbusz nőtlen volt
Kolumbusz Kristóf kizárólag azért fedezhette fel Amerikát, mert nőtlen volt – jelenti kanadai tudósítónk. Tudniillik ha >
Okosabb vagy, mint egy ötödikes?
– Budapest melyik európai ország fővárosa? – így hangzott az amerikai iskolákban a harmadikos földrajz tananyagnak >
A fasiszták zászlaja alatt
A fasiszták zászlaja alatt1 A filozófus bevásárolt és már majdnem hazaért a lakásába. Fényes nappal, Budapest szívében. >
Motivált zsírégetés
Végre egy szellemes hirdetés a reklámok sivárságában: >
Úrvezetők Kínában
A felvételek gyűjteménye gyakorlatilag egyetlen sarkon készült. >
Előkerült az egyik legijesztőbb felvétel a Japánt sújtó szökőárról
Néhány napja tűnt fel a videómegosztókon a döbbenetes amatőr felvétel. >
Mosdók a világ minden tájáról
A leleményesség határtalan. >
Balla László esete Tito marsallal
Balla László* mérnök, a szabadkai Műszaki Iskola igazgatója, neves sportoló, Szabadka város díszpolgára, az egykori Jugoszlávia >
Távol Nigériától
Közel tíz éve, amikor először jártam Nigériában, ellenállhatatlanul magával ragadott a földrész gyönyörűsége. Megismerni egy másik, >
Napi ajánló
Végiggondolni az orosz kapcsolatokat
„A Krím és Kelet-Ukrajna szempontjából a líbiai példa fontos referenciapont.“ Rényi Pál Dániel (Magyar Narancs):
Nem számít háborús krízisre, de a katonai stratégiák újragondolását sürgetné a kelet-közép-európai térség biztonságpolitikájának legismertebb magyar szakértője. Tálas Pétert Putyin ambícióiról és a NATO szerepéről is kérdeztük. (...)
MN: Mi vezette arra Putyint, hogy az integrációs törekvéseket területfoglalással próbálja meg elérni?
TP: Tökéletes populista nacionalizmust valósít meg Oroszországban. Nem véletlen, hogy sokaknak imponál Európában, ahol újra terjed a rendpártiság és a nacionalizmus kultusza. Ha meg kéne húzni a startvonalat, hogy mikor indult el Oroszország ebbe az irányba, én a 2003 és 2005 közötti időszakot - a színes forradalmak időszakát - jelölném meg. Oroszország a grúz felkelés és az ukrán narancsos forradalom mögött egyaránt a Nyugat és főként az Egyesült Államok pénzét és befolyását látta. Elsősorban azt, hogy olyan típusú demokráciaépítést próbálnak megvalósítani az amerikaiak, mint amit Afganisztánban és Irakban is. Putyinéknak szent meggyőződésük lett, hogy minden, ami Oroszország érdekeit sérti, csak Nyugatról vezényelt és pénzelt akció lehet. Az oroszok a 2010-es és 2011-es arab tavasz mögött is az amerikaiak árnyékát látják, miközben a nyugati elemzők épp azt találták drámainak, hogy az amerikai hírszerzésnek fogalma nem volt, mi fog történni ezekben az országokban. Ezt az ellenségképet Putyinék remekül kommunikálják befelé. Mindig Amerika a fő ellenség, nem Európa. Az amerikai-orosz éves gazdasági forgalom elhanyagolható, 23-26 milliárd dollár körüli, míg az unió és Oroszország között évi 300-320 milliárd dolláros kereskedelmi forgalom bonyolódik, és az európai országoknak további 160 milliárd dollárnyi oroszországi befektetésük is van. Tavaly május 9-én, amikor az oroszok a németek és a fasizmus legyőzését ünnepelték, a moszkvai felvonulás tévéközvetítésének kellős közepén simán elfért a "Volkswagen - Das Auto" reklám. Mindez azért is érdekes, mert ma épp Obama hátán púp ez az egész ukrán válság. Az amerikai társadalomnak elege van a háborúkból, és egyébként is helyi ügyként tekintenek erre a történetre. Ők nem az oroszoktól tartanak, hanem Kínától.
MN: A putyini logika szerint a Majdan felkelőit is az amerikaiak pénzelték és készítették fel.
TP: Putyin befelé ezt hajtogatja, bár már erről is elszólta magát. Nemrég arról beszélt, hogy vannak rossz ukrán oligarchák, akik kiálltak a Majdan mellett. Az amerikai háttértámogatással szemben valóban sokkal valószínűbb, hogy a Janukoviccsal elégedetlen oligarchák álltak a Majdan mögött. Janukovics a legbefolyásosabb 8-10 oligarchából végül csak hármat-négyet hagyott meg a kormányzat közelében, a többieket eltávolította az addigi forrásoktól. Ők bizonyosan támogattak minden, Janukovics meggyengítésére irányuló megmozdulást.
MN: Oroszország elfoglalta a Krím félszigetet, de ugyanezt a donyecki térséggel aligha tudja megtenni - nemzetiségi, geopolitikai és helyi politikai okok miatt sem. Mi akkor Putyin igazi célja ezeken a területeken?
TP: A kijevi kormány ellehetetlenítése. És hogy arra miért van szüksége? Az egyik magyarázat szerint nem tudja elengedni Janukovicsot. Pedig Janukovics a 20 milliárd dolláros csekk birtokában sem tudta kezelni a tiltakozást. Csak annyit kellett volna tennie, hogy engedi tüntetni az embereket, és nem megy nekik. De Putyin szempontjából a történetnek van egy másik vetülete is. Kicsit sértve is érzi magát. Adott Ukrajnának 15 milliárd dollárt, és elengedett még 5-öt a gáztartozásból. Az államotok nem működik, a vezetőitek húsz éve korruptak. Meg akarlak benneteket menteni, ti pedig beleharaptok a kezembe. Ráadásul más jelentőséget tulajdonított a megmozdulásokat kiváltó uniós társulási szerződésnek is. Azt feltételezte, hogy ez egy döntő, geopolitikai jellegű megállapodás, aminek aláírásával Kijev az unió érdekszférájába kerül. Miközben a helyzet épp attól drámai, hogy senki nem akarja Ukrajnát megmenteni! Ukrajna, és ebben Putyinnak van némi igazsága, az elmúlt húsz évben nem volt képes normális államként funkcionálni, a Nyugat pedig nem akarja finanszírozni azokat az ukrán oligarchákat, akik drámai szegénységbe taszítottak egy 48 milliós tömeget. Mindezzel együtt az orosz elnök Dél- és Kelet-Ukrajna esetében nem gondolkodik a krímihez hasonló megoldásban. Pontosan tudja, hogy ezeken a területeken a politikai identitása még az orosz nyelvűeknek sem putyinista, és az ottani szeparatistáknak közel sincs akkora támogatásuk, mint a krímieknek. Végül nem szabad számításon kívül hagyni Putyin 2012 óta megrendült belpolitikai helyzetét sem. Az orosz gazdaság látványosan lassul, az orosz társadalom egyelőre képtelen modernizálódni, s az elnök egyre gyakrabban kénytelen szembenézni az elégedetlen városi középrétegek tiltakozásával is. A Krím "visszaszerzése" és az orosz nacionalizmus felszítása egyfajta belső válságkezelés is. Nem is sikertelen, hiszen az elnök népszerűsége egekben van.
MN: A katonai hírszerzés különleges egysége, a GRU Szpecnaz ügynökei konfliktusokat szítanak a keleti és déli térségben, de az oroszok hivatalosan nem vállalják fel a hadviselést. Mi ennek a fő oka? Tartanak a szankcióktól?
TP: Oroszország látszólag mindig ugyanazt csinálja, mint a Nyugat. Nem visel háborút, amit pedig csinál, azt "humanitárius intervencióként" adja el. Nem szeretne végletesen elszigetelődni, és Putyin nem akarja hagyni, hogy fogást találjanak rajta - nem is igazán találnak. Az a 3-4 ezer zöldruhás pedig, akit az oroszok átdobtak a határ túloldalára, elegendő ezekhez az akciókhoz. A Szpecnaz emberei AK 101-es gépkarabélyokkal és a RPG 30-as gránátvetőkkel közlekednek Kelet-Ukrajnában. Nyilvánvaló, hogy Oroszországból jöttek: ilyen fegyvereket nem lehet egy ukrán falusi boltban összevásárolni. És persze ott vannak mellettük az oroszbarát ukrán oligarchák és a lakosság egy kisebb része is. A Krím és Kelet-Ukrajna szempontjából a líbiai példa fontos referenciapont - abból sokat tanultak az oroszok. Líbiában az amerikaiak "humanitárius intervenciót" hajtottak végre, és annak égisze alatt váltották le a rendszert. Oroszország, illetve Kína perspektívájából Ben Ali vagy Mubarak távozása rendben van, mert belső folyamatok eredménye a bukásuk. De Líbia nincs rendben. Az, hogy az amerikaiak adják át Kadhafit a helyi erőknek és döntik meg a rendszert, nekik nem kóser. Márpedig az oroszoknak nagyon fontos kérdés, hogy Kína mit gondol az ukrán-orosz konfliktusról. És ők vélhetően csak akkor veszik tudomásul ezt a beavatkozást, ha az nem nyílt háborús konfliktusként valósul meg.
MN: A múlt heti genfi válságtanácskozáson megállapodást írt alá az Egyesült Államok, az Európai Unió és a két érintett ország képviselője arról, hogy törekednek a konfliktus fegyverek nélküli rendezésére. Mi ennek az egyezségnek a lényege?
TP: Két fontos állítás olvasható ki a megállapodásból. Az egyik, hogy ne hagyjuk eszkalálódni a fegyveres konfliktusokat, és kezdődjön meg a fegyveresek leszerelése. A másik, hogy Ukrajna valamilyen föderalizálására kerüljön sor. Ebbe szerintem az ukrán kormány már belement, de nagy kérdés, hogy ki tudnak-e alakítani egy olyan decentralizált rendszert, amelyre Oroszországnak csak korlátolt ráhatása van. Ami feltűnő, hogy ebben az egyezségben egyetlen betű nincs a Krímről. Ez azt üzeni, hogy a Nyugat tudomásul vette a félsziget viszszacsatolását, ami nagy győzelem Putyinnak, aki emellett el tudta hitetni a világgal, hogy igenis lehet háború Dél- és Kelet-Ukrajnában. A megegyezés öszszességében arról szól, hogy a Nyugatnak ne kelljen nagyobb szankciókat elrendelnie Oroszországgal szemben. A politikusokat mindkét részről afelé nyomják a gazdaság szereplői, hogy ne élezzék ki a helyzetet addig, hogy az üzleti érdekek sérüljenek.
MN: Jelenleg is ukrán nacionalista csoportok portyáznak keleten, a helyi erők pedig - újabban a kelet-ukrajnai Szlovjanszk önvédelmi alakulata - Moszkva beavatkozását sürgetik. Ez is a provokáció része, vagy eszkalálódtak az események?
TP: Ez a genfi megállapodás gyengeségének egyik jele. A kelet-ukrajnai szeparatista fegyveresek már a genfi megállapodást követően bejelentették, hogy az rájuk nem vonatkozik. A kérdés, hogy a kijevi hatalom képes lesz-e fellépni ellenük, illetve Oroszország tesz-e a leszerelésük érdekében. Szerintem egyik sem következik be, Moszkvának nem érdeke ugyanis az ukrajnai nyugalom mindaddig, amíg nem érte el célját: az ország föderalizálását. (...)
MN: Magyarországnak lehet szerepe ezekben az akciókban?
TP: A többi európai országhoz hasonlóan nekünk is át kell értékelni a biztonsági stratégiákat - ideértve a nemrég elfogadott Nemzeti biztonsági stratégiát és a Nemzeti katonai stratégiát. Hogy lesznek-e csapatok Magyarországon, az a magyar politikai eliten múlik, az ilyen lépéseket ugyanis többnyire az érintett tagország szokta kezdeményezni. Ha a magyar politika nem tekinti reális fenyegetésnek az ukrán fejleményeket, akkor valószínűleg nem jönnek NATO-egységek. Összességében ugyanakkor azt gondolom, hogy a magyar politikai elitnek is végig kell gondolnia az orosz kapcsolatait. Oroszországnak voltak olyan lépései, amik intő jelek kell legyenek számunkra is. Képzeljük el azt a helyzetet, hogy egyik nap 270 dollárért adják ezer köbméterét a gáznak, másnap felemelik 470-re. Vagy bejelentik, hogy egy ideig nem szállítanak fűtőanyagot az atomerőművünkhöz, vagy magasabb kamatot kérnek a hitelszerződésben foglaltaknál. Oroszországot a szerződéses viszony láthatóan nem mindig izgatja. Putyin nemrég levelet írt az európai nagyhatalmaknak, hogy sajnos a "megbízhatatlan Ukrajna" miatt könnyen lehet, nem fogja tudni biztosítani Európa földgázellátását, és kénytelen lesz elzárni a csapokat. Ez gyakorlatilag egy fenyegetés. Erre reagált Barroso azzal, hogy Oroszország "mint olaj- és energiaszállító megbízhatatlan" - az Európai Bizottság elnöke ritkán fogalmaz ilyen egyértelműen.
MN: Ebben a játszmában mekkora szerepe lehet a paksi atomerőmű bővítéséről szóló szerződésnek? Előállhat-e olyan helyzet, hogy a magyar kabinetnek döntenie kell a nyugati szövetséges rendszer és az orosz üzleti kötődések között?
TP: Európában nagyon sokan el akarják kerülni a gazdasági szankciókat Oroszországgal szemben. A magyar kormány akkor kerülhet döntési kényszerbe, ha valóban előáll ez a helyzet, de ez azért nem látszik valószínűnek. Hogy mást ne mondjak: ha van ország, amely nagy üzleteket csinált az oroszokkal még az ukrán válság idején is, az épp Németország. Gondoljunk az új német-orosz gázvezetékre, vagy arra, hogy a német vasút épp most köt grandiózus megállapodást az orosszal. A briteknek, a németeknek, az olaszoknak vagy a spanyoloknak mind óriási üzleteik vannak az oroszokkal.
MN: Mik a krízis fő tanulságai? Min kell változtatnia a NATO-nak?
TP: A NATO-nak is újra kell gondolnia a komplett katonai stratégiáját, beleértve azt az 1997-es ígéretét, hogy nem telepít jelentős kontingenseket az újonnan felvett tagországokba. Ma a legtöbb európai stratégiában az szerepel, hogy sem most, sem a belátható jövőben nem tételezünk fel konfliktusokat állam és állam között. Szerintem ezt is meg kell változtatni: feltételezhetünk. A grúz és a krími példa is ezt mutatja. Fel kell készülni, hogy ne ismétlődhessen meg mondjuk a balti országok bármelyikében az, hogy Oroszország ügynököket küld oda és zavargásokat szít. Erre az új típusú hadviselésre, az álcázott akciókra választ kell találnia a nemzetközi közösségnek. De leginkább arra kell ráébreszteni az orosz vezetést, hogy stratégiailag követ el óriási hibát, ha érdekeit a 21. században 19. századi eszközökkel akarja érvényesíteni.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Európa Oroszország támadásai alatt áll, és kérdés, miért nem tesz ezek ellen
Ezt a kérdést teszi fel a Politico amerikai portál európai kiadásában. „Egy ideje az orosz titkosszolgálatok agresszív akcióit >
A Monroe-elv és ami ebből következett
A gyakorlatban azonban a hidegháború viszonyai között, a szovjet és kommunista fenyegetés nyomásában a nemzetbiztonságát fenyegetőnek >
Izrael nem alapozhatja politikai stratégiáját a megkérdőjelezhetetlen katonai erőre
A palesztinokhoz fűződő viszonyt egy évtizeden át a jobboldal szabta meg, ám felsült vele. A hadsereg >
Még Trump sem állhat a törvény felett
Őt is megilleti persze a tisztességes tárgyalás és az ártatlanság vélelme. Ám nem szabad semmiféle kiváltságot >
Európa új frontvonalai
Az olasz Külpolitikai Intézet igazgatónője szerint új határok alakulnak ki Európában, mert a háború bebizonyította, hogy >
A szaudi-iráni megállapodásról
Persze, van még egy ismerős ismeretlen ebben s közel-keleti egyenletben, aki nem is olyan háttérszereplő, különösen, >
Putyin határtalan étvágya – Moldova, Koszovó és Bosznia
Moszkva meg akarja buktatni a kisinyovi kormányt, hogy az ország orosz befolyás alá kerüljön, és ezzel >
Léggömb, vagy csak egy lufi?
Az aligha új, hogy két állam kémkedik egymás ellen, amióta világ a világ, ez az egyik >
Az olasz miniszterelnök jobb, mint a híre
A Die Welt korábbi főszerkesztője nem ért egyet azokkal, akik félreverik a vészharangot az olasz miniszterelnök >
Mi a gond a kínai lakosság csökkenésével
Paul Krugman kétségbe vonja a hivatalos kínai adatokat, mármint hogy tavaly váratlanul fogyni kezdett a lélekszám, >
Netanjahu Izrael legnagyobb ellensége, miért nem száll vele szembe a Nyugat?
Hiszen a keményen jobbos vallási koalíció nekimegy a polgári szabadságjogoknak, külföldön pedig megbízhatatlan partnernek ígérkezik. Netanjahu >
Ha Putyin belebukik a kalandba, egy jó ideig káosz áll be
Viszont kiaknázhatja Magyarország, Lengyelország és Románia, hogy megkaparintson olyan tartományokat, amelyekről 1919 és 45 között volt >