2024. december 21. szombat
Ma Tamás, Péter névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Tisztelt Bódis Gábor!

Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számá­ban közölt vezércikkének néhány mondatára. >

Tovább

Pornó anziksz

Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pe­dig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >

Tovább

Csetnikek és usztasák

MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >

Tovább

Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért

A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >

Tovább

Tanmesék felnőtteknek

Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >

Tovább

Két kezünket összetéve…

Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >

Tovább

Szárnyát vagy combját?

Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >

Tovább

Isten éltesse, Tanár úr!

Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készü­letlenül, soha nem >

Tovább

It's toasted

Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >

Tovább

Tisztelt Ágoston András!

Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyál­talán levelére, amelynek felszólító hangne­me – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >

Tovább

Pásztornak, Végelnek egy a hangja

A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >

Tovább

Lelkierő és türelem

Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >

Tovább

Félidős a Magyar Nemzeti Tanács

Pótvizsga média- és kultúrpolitikából, átmenő osztályzatok nyelvhasználat- és oktatásügyben

Pressburger Csaba
Pressburger Csaba
Pótvizsga média- és kultúrpolitikából, átmenő osztályzatok nyelvhasználat- és oktatásügyben
Nemzetek menetelése (MkIxI fotója)

Az MNT kétéves tevékenységét nyomon követő független szakemberek egyöntetű véleménye szerint az oktatáspolitika és a hivatalos nyelvhasználat előmozdítása terén sikerült a legtöbb pozitív pontot szereznie a vajdasági magyarság kisebbségi önkormányzatának. A testület művelődés- és médiapolitikájáról azonban nem sok jót tudtak mondani – írja a Blic Édes Otthon csapata.

Az első közvetlen nemzeti tanácsi választásokat 2010. június 6-án tartották meg Szerbiában. Az új összetételű Magyar Nemzeti Tanács pedig 2010. június 30-án alakult meg. A 35 fős testületben abszolút többséget szerzett Magyar Összefogás lista magabiztosan irányítja a vajdasági magyarok kisebbségi önkormányzatát és valósítja meg a lista gerincét képező párt, a Vajdasági Magyar Szövetség elképzeléseit.

Két éve alakult új összetételében az MNT jóval intenzívebb és hatékonyabb munkát folytat, mint az elektorok útján megválasztott elődje. Ez elsősorban annak tudható be, hogy 2009-ben meghozták a nemzeti tanácsokról szóló törvényt, amely által kibővült és konkretizálódott a nemzeti tanácsok feladat- és hatásköre, de az anyagi háttere is megerősödött.

Az elmúlt két év során az MNT öt stratégiai dokumentumot hozott meg: az oktatási, a kulturális, a média-, a nyelvhasználati és a civil stratégiát. Ezáltal lefektette azokat a célkitűzéseket, amelyek középtávon meghatározzák a vajdasági magyarság kulturális autonómiájának alakulását.

2010 óta több tucatnyi médium, kulturális és oktatási intézmény alapítói jogait vette át vagy társalapítói jogokat szerzett. Emellett kijelölte azokat a nemzeti jelentőségűnek titulált intézményeket, rendezvényeket és díjakat, amelyek biztos anyagi támogatásra számíthatnak a szerbiai, vajdasági és magyarországi költségvetésből.

A Blic Édes Otthonnak nyilatkozó szakemberek egyértelműen az oktatáspolitika és a nyelvhasználat területén elért eredményeket nevezték a legpozitívabbaknak, a kultúrával és különösen a médiával összefüggő döntéseket pedig a legnegatívabbaknak. Letsch Endre szerint a média és az önkormányzatok kérdéskörében az MNT feleslegesen konfrontatív viselkedést tanúsított, ezért közepesnél gyengébb osztályzatot érdemel általános tevékenységére. Dr. Gerold László, aki elégtelen osztályzatot adott az MNT kultúrpolitikájára, egészében véve elégségesnek tartja a testület munkáját, éppen az oktatás és hivatalos nyelvhasználat kérdéskörében hozott fontos intézkedései okán. Dr. Csányi Erzsébet a maximalista stratégiai célkitűzések fényében négyessel értékelte az MNT elmúlt két éves tevékenységét, míg Szerencsés Zsuzsanna közepes osztályzattal illette az önkormányzat teljes körű munkáját, azzal, hogy a médiastratégiát pótvizsgára ítélte.

Dr. Korhecz Tamást, az MNT elnökét is megkerestük, hogy értékelje a testület munkáját, de a június 30-ra ígért, átfogó beszámolójának elkészítése előtt nem kívánt nyilatkozni e kérdésben.

•••

Hivatalos nyelvhasználat

Letsch Endre ügyvéd, törvényszéki tolmács

Általános értékelés: A hivatalos nyelvhasználat tekintetében az MNT munkáját sikeresnek, az elért eredményeket pozitívnak tartom. Más kérdés, hogy az egyenjogú nyelvhasználat jogának gyakorlása sokszor nehézségekbe ütközik, és nagymértékben lassítja, bonyolítja az ügyintézést. Persze ez nem föltétlenül az MNT hibája, de hivatalos ügyintézéskor a magyar nyelv használata mindmáig kontraproduktív és kerékkötője lehet a hatékony tárgyalásoknak. Ez különösképpen a szórványban élő magyarok esetében igaz.

Pozitívumok:

- a nyelvi stratégia elkészítése és az ezzel kapcsolatos gyakorlati tudnivalókról készült kiadvány

- a jogszabályok magyar nyelvű fordítása

- a magyar–szerb kétnyelvű jogi szótár megjelenése

Negatívumok:

- az eredményeknek a gyakorlati haszna kétséges, főleg a szórványban

- a megvalósítás a gyakorlatban sok szubjektív és objektív korlátba ütközik

Osztályzat: 4

•••

Oktatás

Dr. Csányi Erzsébet egyetemi tanár, a Magyar Tanszék vezetője

Általános értékelés: Az oktatásfejlesztési stratégia egyik legnagyobb horderejű elképzelése tavaly 470 elsőéves és 101 idősebb egyetemistát juttatott jelentős ösztöndíjhoz, ami nagy horderővel bír a vajdasági magyarság iskolázottsági szintjének növelése tekintetében. Égető probléma, hogy a már végzett, sőt, ledoktorált fiataljaink elhelyezkedési gondokkal küszködnek, de az MNT karrierkövető és elhelyezkedést segítő programjának sikerességéről még nem beszélhetünk.

Pozitívumok:

- az egyetemi ösztöndíjprogram elindítása

- a szerb nyelvi felzárkóztató képzés megszervezése

- a felsőoktatási felvételihez segítséget nyújtó portál elkészítése

Negatívumok:

- nem készült el a tervezet dátumig az újvidéki Európa Kollégium

- nem lehet tudni, hogy átalakul-e a Magyar Nyelvű Tanítóképző Kar Pedagógiai Karrá (a tervek szerint ez év őszétől kellene átalakulnia)

- nem indult el a pályakezdést támogató program

- nem valósult még meg a diákhitel-program

Osztályzat: 4

•••

Kultúra

Dr. Gerold László nyugalmazott egyetemi tanár, műkritikus

Általános értékelés: Üdvözlöm a kulturális stratégia megalkotását, de tartalmával szemben vannak fenntartásaim, ugyanis nem kellő felmérés alapján készült, ezért nem nyújthat megbízható perspektívát. Elfogadása igazi közvita nélkül, fontos városok mellőzésével, sebtében történt.

Pozitívumok:

- a színházak tájolásának serkentése

- a színházi projektumok és a Tanyaszínház támogatása

- a könyvek, folyóiratok megjelenésének támogatása

Negatívumok:

- a kulturális stratégia nem a művészi színvonal fontosságát hangsúlyozza

- nem foglalkozik a gyermekszínházakkal, az intézményes színészképzéssel, a mozgásszínházzal és az alternatív csoportokkal

- nem biztosított megfelelő próba- és játszóhelyet a Népszínház társulatának, ehelyett a Vajdasági Magyar Nemzeti Színház megalapításán fáradozik

- hamis múltképet fest, tévhiteket terjeszt, önkényesen listáz, beavatkozik a díjak elosztásába

- nem törődik kellően a könyvterjesztéssel és a könyvbehozatallal

Osztályzat: 1

•••

Média

Szerencsés Zsuzsanna médiaelemző

Általános értékelés: Vitathatatlan, hogy az anyanyelvű tájékoztatásnak kiemelkedő szerepe van az identitás megőrzésében. Csakhogy az MNT médiapolitikája a nemzeti identitás, a közösségi érdekek és kohézió védelmének jogcímén kötelező elvárásként definiálja újra a közszolgálatiságot és az etikai normákat. A médiastratégia egyetlenegy szóval sem tesz említést a sajtó függetlenségéről és a szerkesztési autonómiáról.

Pozitívumok:

- a magyar nyelvű tájékoztatás átfogó helyzetfelmérése

- a meglévő médiarendszer belső tartalékai ésszerűsítésének, és az egymás közötti együttműködés fejlesztésének megcélozása

- az újságíróképzés és -továbbképzés jelentőségének felismerése

- a folyamatos magyar nyelvű rádió- és televízió műsor ambicionálása

Negatívumok:

- a magyar médiarendszer centralizálása

- a szerkesztéspolitika külső ellenőrzése és befolyásolása

- a sajtófüggetlenség és a szerkesztési autonómia törvénysértő korlátozása

- eluralkodott egypárti monopólium

- a párbeszéd és a pluralizmus elfojtása

- az öncenzúra ösztönzése

Osztályzat: 1

•••

Az MNT a legsikeresebb a nemzeti tanácsok közül

A Regionalizmusért Központ újvidéki székhelyű civil szervezet fölmérést készített öt nemzeti tanács, köztük a Magyar Nemzeti Tanács munkájáról. Általánosságban véve az áttekinthetőség elvét és a demokratikus döntéshozatali folyamatok erősítését szorgalmazzák a szakemberek minden tanács esetében.

Az MNT-re vonatkozó eredményekről Jelena Lončart, a projekt egyik kidolgozóját kérdeztük.

– Hogyan értékelné általában véve a Magyar Nemzeti Tanács munkáját?

– Az MNT kétségtelenül a legsikeresebb nemzeti tanács, legalábbis, ha azokat az intézményeket vesszük számba, amelyek alapítójogát átvette, vagy amelyeket a közösség szempontjából kiemelt jelentőségűnek minősített. Ezen kívül ez a tanács a legfölszereltebb, szakmaiságát tekintve pedig a legkiemelkedőbb. Teljesítőképessége kiváló, támogatottsága pedig mind az anyaország mind a kisebbségi politikai pártok részéről megvan.

– Miben látják az MNT gyenge pontjait?

– Kutatásunk rámutatott arra, hogy az MNT kevés figyelmet szentelt a magyar közösség teljes körű és független tájékoztatásának. Annak ellenére, hogy a tanács jelentős erőfeszítéseket tett a médiumok támogatásáért, illetve annak érdekében, hogy minél több polgárhoz anyanyelvén szóljanak a médiumok, valamint hogy összekösse a különböző magyar nyelvű adókat, a témával kapcsolatban megkérdezett érintettek jelentős hányada bírálta a 2011-ben elfogadott Vajdasági Magyar Médiastratégiát. A legtöbben azt sérelmezik, hogy az MNT alapította médiumokra a „magyar szellemiség” elvét kényszerítik rá, ami nagyban befolyásolja ezen intézmények függetlenségét.

– A fölmérés szerint mely lépések a legsikeresebbek?

Az MNT, megalapításától egészen a mai napig, a legkézzelfoghatóbb eredményeket a magyar nyelvű oktatás terén mutatott fel. A tanács munkájának eredményeként a magyar nyelvű oktatás szinte minden vajdasági diák számára elérhető. Az MNT munkája során, az anyagi támogatás mellett, tájékoztatja az intézményeket a különböző támogatási lehetőségekről, a pályázatokról, valamint a fejlesztési esélyekről.

2012. július 3.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy illúzió múltja

Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >

Tovább

Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét

„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >

Tovább

Reagálás A szakma becsülete című írásra

Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >

Tovább

A város hangulatának megörzése nem kérdés

„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >

Tovább

Vargabetű

„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >

Tovább

Az eurómilliós botránylista

„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >

Tovább

Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye

A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >

Tovább

Ne ítélkezzünk előre!

Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >

Tovább

Nem rosszak, csak naívak

Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >

Tovább

A "biodekor" listáról

„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >

Tovább

Kár a bélyegért!

„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >

Tovább

Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?

"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >

Tovább