2024. november 23. szombat
Ma Kelemen, Klementina, Kolumbán névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

El nem képzelt riport

egy szerbiai irodalmi fesztiválról

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György
El nem képzelt riport

Az eset azért is érthetetlen, mert attól, hogy kilenc író felolvas maximum ötven embernek, még a rezsim nem bukik meg. A kikindai alak vagy túlkompenzál, túlbuzgó, s bizonyítani akarja lojalitását, vagy ukázt kapott felülről – a szervezők korábban elküldték neki a fellépők listáját, számítva a reakciókra, de arra nem reagált. És aligha hiszem, hogy egy sort is olvasott volna az „államellenes”, „szerbellenes” szerzőktől, pláne nem tőlem.

A belgrádi betiltás viszont beleillik a kormányzat Koszovóval kapcsolatos politikájába. Így a minap Észak-Koszovóban plakátok jelentek meg a szerb elnök képével, mögötte egy szakasz szerb katonával, s egy felirattal: „Várunk, főparancsnok.”

Hogy ebből mi lesz még, nem tudni, talán könyvégetés? Volt már olyan. Bár ennyire borúlátó nem akarok lenni. Szerbhorváth György (Élet és Irodalom):

Amikor megérkeztem a kikindai könyvtárba, hogy részt vegyek a 18. Kikinda Short novellafesztiválon, valami rögtön furcsa volt. Egy hölgy megkérdezte, kit keresek, mondtam, a szervezőket. Egy kollégájához fordult, de szó nélkül otthagytak és elrohantak. Az udvaron már ott álltak a székek, két kis asztal, és ügyködtek a hangosítók. Rossz mobilszámot kaptam, s talán egy e-mailt is elnéztem, már ha megkaptam, hogy a résztvevőkkel a találka a szállásunknál van, nem itt.

Mindegy, gondoltam, jól ismerem Kikindát, ezt az észak-bánáti, vajdasági várost a román–magyar–szerb határnál. Itt voltam katona.

Előtte még megálltam a szétvert állapotban lévő Hotel Narviknál, elküldtem a képet egy idősebb narviki norvég úrnak, akivel a Rákóczi Tavernában csevegtem órákon át, minthogy ide jár fürdőzni. Egy jó hónapja meséltem el neki, miért hívják Narviknak a hotelt – a náci megszállás alatt sokakat hurcoltak el oda Kikindáról kényszermunkásnak. Később alakult ki a két település közt testvérvárosi kapcsolat, kicsi ez a világ. Amúgy Kikinda egy szép, szabályos keresztutcákkal bíró város, németek tervezték, építették, magyarok és szerbek lakták, ma szinte csak az utóbbiak.

Lefotóztam az új emlékművet is, amin a kilencvenes évek délszláv háborúiban elesettek és eltűntek neve szerepel. Sokuk neve ismerős volt, mivel a határőrezred írnokaként a feladatom volt, hogy kiküldjem a díszsortüzeket adó szakaszt, majd foglalkozzam a családokkal, az anyákkal. Némelyik megjelent a laktanyában, a tisztek akkorra eltűntek, mert a főkapuból jelezték az őrök, kik jönnek. Néztek rám kegyetlen dühvel, végül ordítottak, hogy „hol a fiam?” Aztán látták, egy alacsony, tizenkilenc éves kisfiúra kiabálnak, megfordultak, elrohantak. Az első elesett nevére is jól emlékezem, Marko Utžanra. A biztonsági kapitány diktálta a felolvasandó búcsúlevelet, ami arról szólt – rémlik –, hogy megkínozták, ezért bosszút állunk, és kiirtjuk a horvátokat. Később az exhumálásnál derült ki, hogy „csak” főbe lőtték. Mindenki okádott.

Szóval, nem túl nosztalgikusan mentem vissza még kétszer a könyvtárhoz, másodjára már eltűntek a hangosítók is, de még ott volt a plakát a nagykapun. Harmadszor már csak ugyanazon nővel találkoztam, épp a könyvtár kapuját zárta be (klasszikus nagy vaskulccsal a százéves fakaput), kértem, telefonáljon a szervezőknek, hogy itt vagyok, de hátat fordítva otthagyott. A kikindai könyvtár pedig nekem emlékezetes hely – 1991 végén, mint az ezred futárja, beiratkoztam, hogy az utazások során legyen mit olvasnom, egyszersmind így óvtam meg úgy-ahogy a mentális állapotomat. Uniformisban, hatalmas pisztollyal az oldalamon érkeztem, a könyvtárosnők csodálkoztak is, mi történik, akkortájt egy katona se mehetett ki a kaszárnyából, kivéve ha Vukovárba, Petrinjába, Benkovacba vagy Boszniába kellett menni harcolni. Ezt már megírtam többször, a lényeg, hogy írnokként én nem mentem sehová, ha rajta voltam a listán, megkérdeztem a tisztemet, a főparancsnokot, hogy mi legyen – húzd ki magad, gépelj tovább. Azóta is gépelgetek.

Vissza 2024-be: aztán mégis megtaláltam a szervezőket és a fellépő írókat, hét szerbet és egy horvátot, magyarként én voltam a meghívott, minthogy a lehetőségekhez mérten az egész régióból igyekeznek vendégeket hívni a rövidpróza-fesztiválra. Idén olyanokat, akik publicisták is. Amúgy íróként is nagy nevek, díjazottak stb., teleírják az exjugoszláviai, ma még szabad lapokat, portálokat.

Ekkor derült ki, hogy a kikindai polgármester, amíg én a főutca környékén bóklásztam és ücsörögtem, két órával a kezdés előtt betiltotta a fesztivált. A biztonsági embereivel, verőlegényeivel jelent meg ott, és azzal indokolta döntését, hogy ezek az írók szerbellenesek – ami így teljesen értelmezhetetlen vád. És hogy államellenesek vagyunk – ami viszont alapjáraton bűncselekmény lenne. És nem tiszteljük a köztársasági elnököt, Aleksandar Vučićot, Orbán Viktor kebelbarátját. Valamint nem tiszteljük őt, a polgármestert sem. Nem kis időbe tartott, hogy kinyomozzuk, ki a fene ő, hisz a szervezőkön kívül senki sem kikindai. Nos, Nikola Lukačról van szó, de ne gondoljuk, hogy magyar a vezetékneve, állítólag boszniai szerb származású betelepült, igaz, már itt nőtt fel. Ide járt középiskolába a kilencvenes években, politikai pályára lépett a legradikálisabb pártban, szakállas csetnikként fungált, mára elegáns öltönyöket hord méregdrága órákkal, tehát ma is a hatalmi pártot erősíti. Ötvenéves, ám a törvénnyel már összeütközött, mert amikor az önkormányzatnál dolgozott, kamu amerikai egyetemi diplomát mutatott be, s így magasabb fizetést kapott – utóbb a bíróság visszafizettette vele a különbséget. Ahogy megbüntették kazetták, videók és CD-k hamisításáért is, de a börtönt megúszta, politikai hátszelének hála. Amúgy még ötvenévesen is vízilabdakapus, érdekes alak lehet.

S volt még egy vádja – hogy mi Kikinda-ellenesek vagyunk, ami az én esetemben is felfoghatatlan a fentebb leírt élményeim fényében, nem beszélve a többiekről.

A felolvasást mégis megtartottuk a főszervező, Vera Papi családi házának udvarában, aki negyven évig volt a könyvtár dolgozója, igazgatója. A közönség egy része is velünk tartott, és végül olyan harsogva nevettünk a betiltáson, ahogy kell. Teszem hozzá, amikor a horvát Edi Matić spliti regisztrációjú autójával elindultunk a házhoz, rögtön leállítottak bennünket a rendőrök, mondjuk, igaz, Edi se volt bekötve. Aztán húsz perc után, a büntetést összedobva mehettünk békével – pontosan 5060 dinárt kértek készpénzben. Se többet, se kevesebbet, pontosan, mert ők nem adnak vissza, vagy megyünk a bíróságra másnap reggel, bár a bíróság szombaton nem is dolgozik. Ezen is csak röhögni lehetett.

Másnap tizenegy óra után indultunk meg Belgrádba, mivel ez amolyan vándorfesztivál. Alighogy kiértünk Kikindából, jöttek a telefonok, üzenetek, hogy ott is be vagyunk tiltva. Nem igazán miattunk, mert a helyszínt, a belvárosban lévő Dorćol Pla­tzot már csütörtökön bezárták, minthogy ott tartották volna meg a „Mirdita, dobar dan” fesztivált (ez albánul, illetve szerbül jó napot jelent), amely albán és szerb fiatalok kulturális-művészeti találkozója lett volna a megbékélés jegyében. Ám csütörtökön megjelent ott száz-százötven tiltakozó, értsd: szerb focihuligánok, „nemzeti munkások” és verőlegények válogatott csapata, nyilvánvalóan a hatóságok által szervezetten. A belügyminiszter pedig a fellépők és a közönség biztonságára hivatkozva az egészet lefújta. A belgrádi polgármester, Aleksandar Šapić, aki szintén a hatalmi párt képviselője, korábban már azt mondta, amíg ő áll a főváros élén, ott nem lesz semmiféle Mirdita. Furcsa egybeesés, hogy a kikindai polgihoz hasonlóan ő is vízilabdázó volt, ráadásul a világ egyik legnagyobbika.

Végül Nagybecskereken megálltunk. A többiek kedvesek voltak, hogy megvárjam az újvidéki buszt, beültünk egy kávézóba. Este hétre érkeztem meg szülőfalumba, Kishegyesre, a Dombos Festre, az irodalmi program végére. Ha máshogy nem, jövőre majd ott tartjuk meg a Kikinda Shortot.

Az eset azért is érthetetlen, mert attól, hogy kilenc író felolvas maximum ötven embernek, még a rezsim nem bukik meg. A kikindai alak vagy túlkompenzál, túlbuzgó, s bizonyítani akarja lojalitását, vagy ukázt kapott felülről – a szervezők korábban elküldték neki a fellépők listáját, számítva a reakciókra, de arra nem reagált. És aligha hiszem, hogy egy sort is olvasott volna az „államellenes”, „szerbellenes” szerzőktől, pláne nem tőlem.

A belgrádi betiltás viszont beleillik a kormányzat Koszovóval kapcsolatos politikájába. Így a minap Észak-Koszovóban plakátok jelentek meg a szerb elnök képével, mögötte egy szakasz szerb katonával, s egy felirattal: „Várunk, főparancsnok.”

Hogy ebből mi lesz még, nem tudni, talán könyvégetés? Volt már olyan. Bár ennyire borúlátó nem akarok lenni.

2024. július 12.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

VMDK: „A történelmi sebek felszínes kezelése és az érdemi tettek hiánya”

A szervezők célja nem is az 1944/45-ben történt eseményeknek a legújabb kutatások függvényében való újraértékelése, hanem >

Tovább

Szili Katalin eltörölné azt, ami nincs!

A szerb és a magyar nemzet megbékélésének történelmi folyamata korántsem tekinthető befejezettnek. A Boris Tadić és >

Tovább

Megérdemelt díj

Varjú Márta jóvátehetetlen kárt okozott a közösségnek, alkotmánysértő módon megfosztotta a vajdasági magyarságot a széleskörű, sokoldalú >

Tovább

Sajtótájékoztató után - harcolni és túlélni

Magyar Péter olyan nyomás alatt áll, amibe mindenki más már beleőrült, belerokkant volna. Ő egyelőre bírja, >

Tovább

Határeset

Ami megszokhatatlan, az inkább a határ nehéz átjárhatósága. A hatósága. A hatóság hatósága. Az egyenruha oldalán >

Tovább

A SZHP/VMSZ hatalom 100 napja

A szabadkai és a zentai „számadás” arra utal, hogy a VMSZ és a SZHP – a >

Tovább

Csantavéren galoppol a bűnözés!

Mindez – csodával határos módon – a falu vezetőségét nem irritálja. Az ő szemüket ez nem >

Tovább

A KULTÚRDIKTATÚRA FOLYTATÓDIK!

A nyilvánosság A VMSZ elnökétől megtudta a Létünk pályázat eredményét, mielőtt a felhívást kiírták volna. Pásztor >

Tovább

Egyoldalú politikai oktatás

Minden akadémián, így a diplomáciain is tanuláskor elsősorban a tudományosságon, a tények megismerésén és nem az >

Tovább

Miféle nyitás?!

Pásztor Bálint és az apja nemhogy az értelmiség felé voltak képtelenek nyitni, hanem egyáltalán a magyar >

Tovább

A politikai felelősség elkerülésének kísérlete

II. Pásztor állítása, miszerint a sorkatonaság bevezetése ügyében Vučićtyal „közösen találnak mindkét fél számára elfogadható megoldást”, >

Tovább

„A mostani körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt”!

“A mai körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt, de az elégedetlen és a határozott polgárok száma >

Tovább