Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Ráadásul most nem is arról van szó, hogy a magyar tigris folyton huzigálja az albán sas tollait, és az oroszokkal meg a szerbekkel egy követ fújva akadályoznák Koszovó tagságát a nemzetközi szervezetekben, a sporttól az ENSZ-tagságig. Mert elvileg ez veszélyt jelent a magyar misszióra, ha az albán szélsőségesek őket vennék célba. Ám mit hoz a sors? Úgy látszik, a koszovói szerbekhez nem jutott el a hír, hogy – amint egy szerb tévépolitológus mondotta – a magyarok és a szerbek évszázadok óta egymás szövetségesei. Halkan teszem hozzá, úgyis mindegy, hogy kivéve az I. és II. világháborút, 1956-ot, a Kalasnyikov-botrányt, Kis-Jugoszlávia 1999-es bombázását. Úgy látszik, keveset emlékezünk, és a minapi száz sebesült is csak lábjegyzet lesz a balkáni válság megírásakor. Szerbhorváth György (Élet és Irodalom):

Hogy a koszovói szerb–albán konfliktus újabb eseményei a kezdet végét vagy inkább a vég kezdetét jelentik-e, meg nem mondom. Az utóbbi évek határ- és útblokádjaihoz, vagy akár a 2004-es szerbellenes pogromokhoz képest az újdonság az, hogy a szerbek most a nemzetközi, úgynevezett béketeremtő KFOR-ral csaptak össze, megsebesítve 27 magyar katonát is. Ettől azonban sem kevésbé, sem jobban nem beszélhetünk nemzetközi eszkalációról.

Az újabb fordulatot kössük április 23-hoz, amikor önkormányzati választásokat tartottak Koszovó északi, nagy többségben szerbek lakta részén, miután a szerbek – a politikusoktól a rendőrökig – szinte mind egy szálig kivonultak az úgynevezett koszovói intézményekből az autók regisztrációja (!) körüli botrány miatt. Az úgynevezett jelzőt azért használom újra, mert a szerb nyilvánosságban hazaárulónak számíthat az, aki nem teszi ki ezt az általuk hamisnak hívott állam és intézményei miatt. Talán csak a kormányfővel kapcsolatban nem hallottam még, hogy „ún. Albin Kurti”. Ráadásul az sem igaz, hogy mindenki kivonult az intézményekből: a Szerb Lista képviselői – tíz helyet garantálnak nekik a pristinai parlamentben – valamiképp maradtak, mert parlamenternek lenni jó…

A helyi választásokon amúgy a több mint negyvenezer regisztrált választópolgárnak csak 3,47 százaléka, azaz 1567, majdnem kivétel nélkül nem szerb polgár jelent meg. Három, szerb többségű községben (opstinában) így az albán hatalmi párt szerzett többséget, ez adja a polgármestereket, ám őket mind ez idáig nem engedték be a helyiek a községházára. Amikor a koszovói speciális alakulatokkal sikerrel bevették az épületeket, kitört a lázadás. Ha a belgrádi hatalom évtizedek óta nem instrumentalizálná a helyi szerbeket; ha nem pujgatná az albánok ellen őket; ha az albánokkal együttműködő helyi szerb politikusokat nem exkommunikálná (gyilkosságra is sor került, a tettest nem találták, illetve a háttér csak sejthető) – másfelől ha a mindenkori pristinai albán hatalom nem a többnyire brüsszelinek nevezett egyezmények bojkottálásán dolgozna ( akadályozva a szerb községek közösségének megteremtését, amelynek egyébként csak az oktatás és a kultúra területén lenne beleszólási joga), azt mondhatnánk, ilyen választásokat a világon senki sehol sem fogadna el legitimnek. De a fentiek miatt ez esetben nincs igazság.

A helyi szerbek és részben az albánok malmára vezetőik most egyszerre hajtják a vizet, és taszítják őket egyúttal szakadékba is, legalábbis lokális szinten. Felelőst azért nehéz találni, mert Aleksandar Vučić és Albin Kurti egymás számára olyanok most, mint gimnazistának az internet – anélkül nincs élet. Elvileg ragyogóan meglennének a koszovói szerb községek problematikája nélkül, ha otthon minden rendben volna. De a figyelemelterelésre való hivatkozás még nem magyaráz meg semmit, hisz akkor az utóbbi harminc vagy még több évre is ezt a politológiai sablont húznánk rá.

Vučić és házi értelmiségi körének, médiájának keretezése ráadásul most még szimplább lett: Kurti (és senki más) a bűnös, aki a KFOR-nak, illetve a NATO-nak akarja ugrasztani Szerbiát. Vučić a hadseregét újra mozgósította a határon (ki tudja, hányadszor, azt viszont sose halljuk, hogy lefújta volna), pedig ha valaki, mondja, ő a béke híve. „A dialógusnak nincsen alternatívája” – szajkózza, de „a népünket megvédjük Koszovón”, ha csak egy ujjal is hozzájuk érnek. De hány ujj hány fejhez vagy testhez? Mert hétfőn ötvenhárom szerb sérült meg, többen lövésektől – akkor hol is van/lesz a határ? Kurti szerintük egyszerre a NATO, Washington, Brüsszel, Berlin és a „tudjuk ki” nyugati hatalmi központok bábja, másfelől meg épp az a baj, hogy a kormányfő elszabadult tankként viselkedik. Kéretik a Nyugat, zabolázza meg, az ő kutyájuk kölyke. Eközben az albángyűlölet, mint kb. mindig, a legprimitívebb módon tombol. Jellemző, hogy a szétforgácsolt ellenzék (a szélsőjobbot kivéve) meg sem mer nyikkani Koszovó ügyében, mert aki lemond az egykori tartomány feletti szerb igényről, az hazaárulóvá válik. Így avatták újra nemzeti hőssé Novak Djokovićot, miután a teniszező a Roland Garroson a meccs után a kamera lencséjére firkálta, hogy „Koszovó Szerbia szíve – stop az erőszaknak”. Ezzel nem az a gond, hogy egy sportoló politizál, hanem hogy Koszovó történelmileg, ha az államiságot vesszük, nem Szerbia szíve (bár a Szerb Pravoszláv Egyház inkább lamentálhat ezen, hisz ott élték túl a török uralmat).

Kurtiék számára aligha az a tét, hogy pár tropa önkormányzatban hány emberüknek adnak munkát – haszon onnan nem fog származni, oda is pumpálni kell a segélyt, akár egész Koszovóba. A cél a független és nem mellékesen etnikailag tiszta állam. Addig folytatják, amíg a szerbek el nem fogynak – a koszovói albánok meg már vagy száz éve arról híresek, hogy idő, mint pelyva, majd kivárják, de próbálkozni addig is lehet.

Visszatérve a szerb elnökhöz – az iskolai lövöldözés és a falusi tömeggyilkosság után persze igen rossz helyzetbe került (adekvát közvélemény-kutatás nem mutatja ki népszerűségének csökkenését, sőt), ezért az erőszakellenes, ellenzéki és részben spontán tüntetéssorozat miatt múlt pénteken „történelmi nagygyűlést” tartott Belgrádban, új mozgalmat hirdetett, majd lemondott pártelnöki funkciójáról (mint elnök eddig ott sem lehetett volna). Napi szinten, órákon át szidja a tévéinterjúkban hol az ellenzéket, hol Kurtit. A koszovói és a belgrádi események kauzális összemosásának nincs érteleme, de az agyak meglódultak. Így kiderült, hogy nemcsak Szijjártó Péter és a Volán buszai siettek a tüntetésre (a Vajdasági Magyar Szövetség is képviseltette magát a bizarr hatalompárti szeánszon, amire a falumból, Kishegyesről például a kézimunkázó idősebb, ám kirándulni szerető hölgyek mentek, és amit félig elmosott az eső), de koszovói albán buszosok is eleget tettek a felkérésnek. A horvát RTL szerint Kurti és Vučić valójában megegyezett: te adsz buszokat, hogy legyen elég tüntetőm, te meg megkapod a koszovói szerb községeket, csak azért csinálj balhét is, hogy hisztizhessünk. Konteónak persze elég érdekes, de másra egyelőre nem jó.

Van azonban itt még egy, nagyobb kontextus – a nemzetközi közösségé. Hogy tényleg, mit csinál konkrétan a KFOR, és mit tesznek a nevezetes, ún. nyugati hatalmi központok. A felvételeket és a sebesültek számát látván (egy az egyhez, azaz kb. félszázan mindkét oldalon) hirtelen Srebrenica jutott eszembe, ahol a holland kéksisakosok addig töketlenkedtek és bíztak a békés megoldásban, hogy népirtás lett a vége. Itt ez már megvolt, de hogy a nemzetközi közösség képviselői immár negyed évszázada molyolnak úgy, hogy kitűzött célok lennének ugyan, de eredmény nincs, az meggondolkodtató. Chamberlainnél is elfuseráltabb béketeremtőknek tűnnek, akik hónapról hónapra megmentik a békét, ünneplik magukat, fogy a tinta és a papír az egyezmények aláírására, aztán ott vagyunk, ahol voltunk. Persze, első körben nem ők a felelősek, hanem – ismét egy közhely – az albán és szerb politikusok, de olykor úgy tűnik, hogy az ENSZ‑, KFOR- stb. stb. szervezetek embereinek Koszovó kifizető- és nyaralóhely. Békésebb, mint egy afrikai ország, a klíma is jobb, mint volt Afganisztánban vagy Irakban, közelebb is van minden európai országhoz. Mondhatnánk, turizmus szempontjából elsőrangú desztináció.

Minden tiszteletem (néha meg dehogy) a békefenntartóknak. Beszéltem már Koszovón szolgáló magyar katonákkal, akik csupa pozitív élményről számoltak be, amolyan „alacsony árak, kiváló vendéglátás” hangnemben. Nem vagyok a tömegoszlatás szakértője, de ha a koszovói szolgálat jutalomutazás és kiváló kereseti lehetőség (s főleg az) a katonának, úgy ne csodálkozzunk, hogy ez történik – a magyar hadvezetés (idézőjelbe kéne tenni) első körben tett reakciói pedig önmagukért beszélnek. Nem tudom, miképpen fog hatni az úgynevezett szerb–magyar történelmi megbékélésre, hogy a szerbek vasbotokkal ütlegelték honvédjainkat, sőt, lőttek és valamiféle robbanóeszközt dobtak rájuk (ha már repeszektől sérültek meg), de eddig feltűnően nagy a csönd.

Ráadásul most nem is arról van szó, hogy a magyar tigris folyton huzigálja az albán sas tollait, és az oroszokkal meg a szerbekkel egy követ fújva akadályoznák Koszovó tagságát a nemzetközi szervezetekben, a sporttól az ENSZ-tagságig. Mert elvileg ez veszélyt jelent a magyar misszióra, ha az albán szélsőségesek őket vennék célba. Ám mit hoz a sors? Úgy látszik, a koszovói szerbekhez nem jutott el a hír, hogy – amint egy szerb tévépolitológus mondotta – a magyarok és a szerbek évszázadok óta egymás szövetségesei. Halkan teszem hozzá, úgyis mindegy, hogy kivéve az I. és II. világháborút, 1956-ot, a Kalasnyikov-botrányt, Kis-Jugoszlávia 1999-es bombázását. Úgy látszik, keveset emlékezünk, és a minapi száz sebesült is csak lábjegyzet lesz a balkáni válság megírásakor.

 

 

 

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

VMDK: „A történelmi sebek felszínes kezelése és az érdemi tettek hiánya”

A szervezők célja nem is az 1944/45-ben történt eseményeknek a legújabb kutatások függvényében való újraértékelése, hanem >

Szili Katalin eltörölné azt, ami nincs!

A szerb és a magyar nemzet megbékélésének történelmi folyamata korántsem tekinthető befejezettnek. A Boris Tadić és >

Megérdemelt díj

Varjú Márta jóvátehetetlen kárt okozott a közösségnek, alkotmánysértő módon megfosztotta a vajdasági magyarságot a széleskörű, sokoldalú >

Sajtótájékoztató után - harcolni és túlélni

Magyar Péter olyan nyomás alatt áll, amibe mindenki más már beleőrült, belerokkant volna. Ő egyelőre bírja, >

Határeset

Ami megszokhatatlan, az inkább a határ nehéz átjárhatósága. A hatósága. A hatóság hatósága. Az egyenruha oldalán >

A SZHP/VMSZ hatalom 100 napja

A szabadkai és a zentai „számadás” arra utal, hogy a VMSZ és a SZHP – a >

Csantavéren galoppol a bűnözés!

Mindez – csodával határos módon – a falu vezetőségét nem irritálja. Az ő szemüket ez nem >

A KULTÚRDIKTATÚRA FOLYTATÓDIK!

A nyilvánosság A VMSZ elnökétől megtudta a Létünk pályázat eredményét, mielőtt a felhívást kiírták volna. Pásztor >

Egyoldalú politikai oktatás

Minden akadémián, így a diplomáciain is tanuláskor elsősorban a tudományosságon, a tények megismerésén és nem az >

Miféle nyitás?!

Pásztor Bálint és az apja nemhogy az értelmiség felé voltak képtelenek nyitni, hanem egyáltalán a magyar >

A politikai felelősség elkerülésének kísérlete

II. Pásztor állítása, miszerint a sorkatonaság bevezetése ügyében Vučićtyal „közösen találnak mindkét fél számára elfogadható megoldást”, >

„A mostani körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt”!

“A mai körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt, de az elégedetlen és a határozott polgárok száma >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |