Ma Andrea, Ilma, Apolló, Aladár névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes >
Napi ajánló
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
„Tükröm-tükröm, mondd meg nékem, ki a főfelelős a vidéken?”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök kísérői, illetve apródjai. Még az olyanokon is, ahol a pártnak nem sok vagy éppen semmi keresnivalója nincs, illetve azokon, ahol elsődlegesen nekik kellene megjelenni. A sajtóban azonban úgy említik őket, hogy „jelen voltak” még. Ez egyúttal az intézmények semmibevételét, az ifjú Pásztor személyi kultuszának, a rossz hírű egypárti irányító rendszernek az építését is jelenti! Jól mutatja ezt például Pásztor Bálint VMSZ-elnök március 26-i budapesti találkozója is Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkárral, amelyen „a vajdasági magyarság számára releváns projektumokról egyeztettek”. A hírekben első helyen a nem illetékes Pásztor Bálint szerepelt Fremond Árpád, az MNT elnöke helyett, akinek a feladata lenne az ilyen projektumokról való egyeztetés. Egyébként is, milyen projektumokról egyeztetett Pásztor? Ki határozta meg ezeket a projektumokat és ki hatalmazta meg az illetéktelen juniort, hogy ezekről tárgyaljon? Nem az MNT ülésén kellett volna ezekről előbb vitát nyitni? A magyarországi tisztségviselők ezt nem tudják? Miért a pártelnök nyilatkozik és miért nem az MNT elnöke? Vagy az „egy közösség, egy párt, egy vezér” elv az érvényes? Bozóki Antal:
Egy dolog a jogaidat ismerni, egészen más megélni azokat.
Jedno je znati svoja prava, sasvim drugo je živeti ih.
Mirjana Đurđević, irodalmár
Szerbiában az intézmények már huzamosabb ideje nem a törvény szerint működnek, hanem a Szerb Hatalmi Párt (SNS/SZHP) vezetőinek utasításait követik. A jelenlegi mély társadalmi válság kialakulásának egyik forrása éppen az, hogy a jogállam nem működik. Lehetővé tette ez a törvénytelenség különböző formáinak kialakulását.
A tiltakozó egyetemisták és néptömegek egyik követelése pontosan az, hogy az állami intézmények elkezdjenek el végre (törvényesen) működni, hogy megfékezzék az elterjedt korrupciót és protekcionizmust, valamint hogy állapítsák meg az ezzel kapcsolatos felelősséget.
Az intézmények vezetőinek pártalapú kinevezése és irányítása egyaránt vonatkozik a vajdasági magyar intézményekre, szervezetekre és a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) „alapította” sajtóra is.
A MNT minden (most 33) tagja a VMSZ Magyar Összefogás listáján került a testületbe a 2022. november 13-i választásokon.
A VMSZ befészkelte magát számos civil szervezetbe is, mint például a Vajdasági Magyar Jogász Egyletbe (VMJE), a Vajdasági Magyar Orvosok és Fogorvosok Egyesületébe, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületébe (VMÚÉ), stb., csakúgy, mint a tudományba, az egyetemre, a sajtóba és számos művelődési egyesület vezetőségébe is. Valójában a társadalom csaknem minden rétegébe.
Az egypárti MNT dönt a Magyarországról befolyó pénzek elosztásáról, pályázatok kiírásáról, rendezvények meghatározásáról, elfogadásáról és támogatásról, a káderkinevezésekről, felmentésekről, „személyi módosításokról”, a társalapított intézmények vezetőinek kinevezéséről a kultúrában, az oktatásban és a médiában is (akár a közösségek álláspontja ellenére is), illetve „javaslatot tesz” vagy „véleményezi” a más szervek illetékességi körébe
tartó kinevezéseket.
Röviden, az MNT a pártkatonák által – polip módjára – uralja a társadalmi élet majdnem minden területét. Ennek a testületnek az élén Fremond Árpád van, akit a tisztségre a 2023-ban elhunyt Pásztor István jelölt. Az így kialakult piramisnak a csúcsán pedig a VMSZ elnöki tisztségét az apjától megöröklő II. Pásztor (Bálint) áll.
Hogy milyen hierarchikus viszonyok uralkodnak a pártban, jól mutatja az is, hogy Pásztor Bálint a hírekben gyakran az MNT elnöke és a Tartományi Képviselőház elnökének megtett Juhász Bálint előtt szerepel. Még akkor is, ha történetesen nem pártügyekről, illetve olyan témákról van szó, amelyben a junior Pásztor nem illetékes. Azért, hogy mindenki tisztában legyen, ki a legfelelősebb, kitől függnek a többiek, vagyis „ki az úr a háznál”!
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök kísérői, illetve apródjai. Még az olyanokon is, ahol a pártnak nem sok vagy éppen semmi keresnivalója nincs, illetve azokon, ahol elsődlegesen nekik kellene megjelenni. A sajtóban azonban úgy említik őket, hogy „jelen voltak” még. Ez egyúttal az intézmények semmibevételét, az ifjú Pásztor személyi kultuszának, a rossz hírű egypárti irányító rendszernek az építését is jelenti!
Jól mutatja ezt például Pásztor Bálint VMSZ-elnök március 26-i budapesti találkozója is Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkárral, amelyen „a vajdasági magyarság számára releváns projektumokról egyeztettek”.
A hírekben első helyen a nem illetékes Pásztor Bálint szerepelt Fremond Árpád, az MNT elnöke helyett, akinek a feladata lenne az ilyen projektumokról való egyeztetés. Egyébként is, milyen projektumokról egyeztetett Pásztor? Ki határozta meg ezeket a projektumokat és ki hatalmazta meg az illetéktelen juniort, hogy ezekről tárgyaljon? Nem az MNT ülésén kellett volna ezekről előbb vitát nyitni? A magyarországi tisztségviselők ezt nem tudják? Miért a pártelnök nyilatkozik és miért nem az MNT elnöke? Vagy az „egy közösség, egy párt, egy vezér” elv az érvényes?
Nemcsak Fremond Árpád, de Juhász Bálint a Tartományi Képviselőház elnöke is – aki a néhai Pásztor Istvánt a „mentorának” nevezi – alárendelt, függő viszonyban van Pásztor Bálinttól, aki a képviselőház elnöki tisztségére ajánlotta (és bármikor vissza is hívhatja). Nem egy önálló egyéniség, aki a tehetsége és az eredményei által megérdemelten jutott volna ilyen magas tisztségbe.
Juhásznak – a vajdasági parlament elnöki funkciójának pártatlan ellátása miatt – le kellett volna mondania a VMSZ Intéző Bizottsága elnökségéről, csak éppen nem tette meg.
A képviselőházban nem sok dolga lehet (a Tisztelt Ház 2024. december 17. után először 2025. április 17-én ülésezett). A hírekben leginkább a VMSZ elnökének kíséretében jelenik meg, mint például legutóbb a magyar állami kitüntetések április 3-i átadásán Szabadkán. Munkaidőben pártügyekben is szerepel (akárcsak a volt mentora).
Juhász Bálintot és Fremond Árpádot – a hírekből ítélve – nem zavarja, hogy nincsenek különválasztva az állami és a párttisztségek, hogy nem ismerik a feladataikat és a protokollt (az őket követő újságírók se), hogy nekik csak Pásztor Bálint kísérőinek, bábjainak a megalázó szerepe jutott. Ez azonban nem semmit változtat, semmivel nem csökkenti a tartomány és a magyar közösség helyzetének valamint jogainak leépítése miatti felelősségüket!
Következő cikk: Eltűnt a türelmes középút
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Megint szép lett
Kellett ez a néhány nap, hogy feldolgozzam azt, ami Magyarországon történt időszámításunk után 2026-ban. Nehéz pontos, >
És most hogyan tovább?
Most ugyan a Fidesszel egy szörnyrendszer light bukott meg, de Magyar Péter kormánya nagyon megnehezítené saját >
Csapdahelyzet a VMSZ számára
Ezek a kizárólagos mondatok az egész vajdasági magyar közösség üzenetét tolmácsolták és szembeállították a határon túli >
VMDK: Stop a politikai erőszaknak!
A megfélemlítés eszközei nem válhatnak a politikai küzdelem részévé! Követeljük a rendőrségtől és az illetékes hatóságoktól >
Végre
Megtörtént a felszabadulás, forradalom zajlik, a rendszer végre megváltozhat. Magyar Péter történelmi érdeme, hogy elindította a >
Radics Viktória: Pásztor és társai a csatlósok közé tartoznak, tehát cinkosok és bűnrészesek
Magyar Péter karakán, szavatartó politikusnak látszik, aki nem legyint elnézően a Fidesz bandavezéreinek és csatlósainak bűneire >
A VMSZ POLITIKAI ÉS ERKÖLCSI BUKÁSA
Pásztor Bálintnak és politikai körének vállalnia kellene a felelősséget, és távoznia a közéletből. Ha ezt nem >
A VMDK azt üzente Magyar Péternek, hogy ne melengesse keblén a viperát!
Felháborító, hogy azok beszélnek partnerségről, akik az utolsó pillanatig kétes körülmények között gyűjtötték a levélszavazatokat a >
Önök legnagyobb bűne, hogy minderről a vajdasági magyarság egy jelentős része még csak nem is hallott!
Az az igazság, hogy Önök morálisan olyan mélyre süllyesztették ezt a társadalmat, hogy évtizedekbe telik majd >
Jó lenne, ha a damaszkuszi úton a VMSZ nem tagadná meg önmagát
Miután a VMSZ vezetői a magyarországi parlamenti választások után azzal mosakodnak, hogy ők nem tehetnek róla, >
Szerbia a mérsékelt autokráciák között
Aleksandar Vučić elnök és a Szerb Haladó Párt uralja a politikai rendszert, hatékonyan ellenőrizve a kormányt, >
VMDK: Palics többet érdemel nem csak kirakatintézkedéseket
Juhász Bálint „stratégiai fejlesztésről” szóló kijelentései, valamint a VMSZ politikusainak – köztük Pásztor Bálint – támogatása >

