Ma Katalin, Liza névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Tisztelt Bódis Gábor!
Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számában közölt vezércikkének néhány mondatára. >
Pornó anziksz
Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pedig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >
Csetnikek és usztasák
MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >
Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért
A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >
Tanmesék felnőtteknek
Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >
Két kezünket összetéve…
Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >
Szárnyát vagy combját?
Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >
Isten éltesse, Tanár úr!
Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készületlenül, soha nem >
It's toasted
Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >
Tisztelt Ágoston András!
Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyáltalán levelére, amelynek felszólító hangneme – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >
Pásztornak, Végelnek egy a hangja
A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >
Lelkierő és türelem
Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >
Suszter meg a kaptafája!
Pál Károly
Hiszem, és vallom, hogy nem vezet jóra az, ha mi magyarok egymás torkának esve próbáljuk bizonyítani azt, hogy jobban tudjuk tenni dolgunkat a szomszéd utcában lakó másik magyar embernél. Nem jó ez a hozzáállás, hiszen szétforgácsolja az erőt, feszültséget kelt, és lényegében mindazok malmára hajtja a vizet, akik azt szeretnék, ha magyar közösségünk mihamarabb lemondana az önálló gondolkodás jogáról.
Sokfélék vagyunk, sokféleképp gondolkodunk mi magyarok, talán ez is segítette azt, hogy megkapaszkodhattunk az őseink által választott szőlő-, meggy- és búzatermő földben, itt a Telecska déli lejtőin. Egyedüli nép vagyunk ezen a tájon kiknek az ősei saját akaratukból választották Bácsfeketehegy határát az ígéret földjének. Ebben az évben, 2011-ben van 227 éve annak, hogy kun származású magyar őseink, hátrahagyva a kunhegyesi földnélküli életet, felépítették otthonukat Feketehegy pusztán. Önként, saját akaratból, császári jóváhagyással jöttek hitvalló református eleink falunk mai határába új életet kezdeni. Választhattak volna talán jobb fekvésű, bőtermőbb vidéket is, de nem, ők csak azért is ide akartak jönni, mivel itt akkor még más nép nem élt, ők pedig még indulás előtt eldöntötték, hogy más népekkel nem akarnak keveredni.
A sors fintora az, hogy az elmúlt évszázadok során a császárok, királyok, marsallok, majd pedig a legfrissebb történelmi időkben a diktátorok döntése nyomán más népek sorát költöztették Bácsfeketehegyre. Jöttek előbb a svábok, majd 1920-ban a szerbek, ezt követően, a magyar időben, székelyföldi magyarok, majd pedig a svábok, és a székelyek elűzése után főleg Montenegróból érkeztek az új szomszédok. A régi Jugoszlávia szétesését előidéző diktátorok által vezetett testvérháború következményeként bekövetkezett, kikényszeríttet népvándorlások hozadéka, pedig már mindannyiunk számára közismert. Népek jöttek, mentek mi pedig maradtunk, és valahogy mindég megtaláltuk a módját a befogadásnak, és a közös életnek.
No, de nem a történelemről, annak szebb, és csúnyább oldalairól, szeretném megfogalmazni gondolataimat a bácsfeketehegyi Fecske idei első számában, hanem egészen másról. Arról fogok ezúttal írni, hogy gyakran visszahallom, hogy amikor egyes körülöttünk történő dolgokról fejtem ki a véleményem igencsak óvatosan, sokszor szinte érthetetlenül szoktam fogalmazni. Óvatoskodsz, mondják a jóakaróim, miközben mások telekürtölik a falut arról, hogy már megint te vagy a kerékkötője az ő boldogulásuknak.
Tiszta vizet kell önteni a pohárba, biztatnak, miközben én is érzem, hogy igazuk van. Nem mintha feljogosultnak érezném magamat bármilyen, öröknek tűnő igazság kinyilatkoztatására, ettől még a gondolat is távol áll tőlem, de az egyik legutóbbi esemény olyannyira kizökkentett közismert béketűrésemből, hogy megpróbálom, remélem senkit sem bántó módon, de világosan, megfogalmazni róla a véleményemet.
Arról a hasznos akcióról van szó, amelynek az a célja, hogy időben kiszűrje a női léthez kapcsolódó rákos betegségek lehetőségét, és csökkentse a kór elhatalmasodásának veszélyét. Nem az zavart, hogy az akciót helyi szervezői, és patrónusai, a bácsfeketehegyi magyarok körében nem nagy népszerűségnek örvendő Demokrata Párt promóciójára használták ki az eseményt, hanem az, hogy a nagy igyekezetükben majdnem kellemetlen helyzetbe hozták a mellrákszűrési akcióba résztvevő nőket.
Miről is van szó? Az akciót szervező Községi Önkéntes Véradók Egyesülete, Kishegyesen és Szikicsen ott szervezte meg a rákszűrést, ahol annak a helye is van, a helybeli egészségházban. Egyedül a bácsfeketehegyi egészségház tűnt alkalmatlannak a helybeli szervezőknek, és az egyesület elnöke minden követ megmozgatott azért, hogy a Kultúrotthonban történjen meg a vidéki orvoscsoportok munkája. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudta, azon a szombaton esedékes a szőlészek és borászok hagyományos Mátyás-napi bácsfeketehegyi találkozója a Kultúrotthonban, az emeleten pedig, szintén sok vidéki vendéggel járó, előre betervezett, tevékenysége van a Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaságnak. A véradók, sok emberrel, és intézménnyel hadilábon álló elnöke úgy látszik, olyannyira idegenkedik falunk egészségházától, hogy igen illetlen, és teljesen illetéktelen módon szeretett volna beleavatkozni a Kultúrotthon aznapi használatába.
Talán még ez sem lett volna baj, hiszen a Kultúrotthon azért épült, hogy mindannyiunk hasznára legyen, és hála Istennek, elmondhatom, hogy nem panaszkodhatunk a kihasználtságára, és elfogadottságára. A baj szerintem akkor következett volna be, ha azon a szombat délelőttön, a rákszűrésen megjelenő nők, feleségeink, anyáink, nagyanyáink, és testvéreink, akik gondolom nem kis szorongással járultak az orvosok elé, nem az egészségházban várták volna ki a sort a vizsgálatra. A baj akkor lett volna, ha a beidézett nők, ez helyett, a borásztalálkozóra érkező, a Kultúrotthon udvarát megtöltő, és a borásztalálkozó alkalmából pálinkát, és bort bőségesen fogyasztó, férfiak között vonultak volna fel a Kultúrotthon emeletében rájuk váró vizsgálatra.
Tudom, hogy az egészségházunk nem olyan csinos és tágas, mint a Kultúrotthonunk, de azért ha belegondolunk, a községnek köszönhetően, van benne központi fűtés, nyáron hűthető. Igaz eléggé kopottas, de azért mindennap kitakarítják a takarítónők. Olyan amilyen, de a miénk. És, ami a lényeg, azon a szombat délelőtt sem volt tele borospoharat szorongató férfiakkal, akik, akarva akaratlanul, végignézhették volna, hogy ki mindenki jelent meg a nők közül a mellrákszűrési akción.
Erről talán ennyit. Csak úgy halkan említem meg, hogy a borásztalálkozó keretében egyes helybeli és vidéki egészségügyben dolgozó vendége által megvalósított demokrata párti promóció nem zavar, hiszen hithű vmsz-es politikusként tudom, hogy az ízlések, és a pofonok mindég különbözőek, na meg azt is, hogy magyar választóink véleménye az egyedül mérvadó ebben a kérdésben. Azt azonban nem hagyhatom szó nélkül, hogy a bácsfeketehegyi egészségház jelenlegi kopottas állapota, a borászegyesületünk nevében szószólóként megnyilatkozó főlovag véleményével szöges ellentétben, elsősorban nem a község, meg a falunk szégyene, hanem az Egészségügyi Minisztériumban uralkodó pénzhiány eredménye. Csak remélni merem, hogy aznapi vendégeink, a demokrata párti magyar parlamenti képviselők, dr. Bíró István, és dr. Lódi Gábor, valamint a velük egy követ fújó házigazdáik, ezúttal a helyszínen felmérték, hogy miként tudnak hozzájárulni falunk egészségházának kicsinosításához. Mivelhogy tartományi, és köztársasági anyagi vonatkozása van a dolognak, ott pedig elsősorban ők az illetékesek.
Nagyon nem szeretem, ha bárki lekicsinyli azt, amink van, azt, amit mi teremtettünk meg, mi őriztünk meg. Főleg azt nem szeretem, ha ezt olyanok teszik, akik eddig nem sokat tettek le az asztalra. Mindannyiunk közös asztalára. Úgy gondolom, hogy a bácsfeketehegyi emberek döntő többsége, kapásból megállapítja, hogy ilyen tekintetben kinek mennyit ér a szava. Na meg a tette. Az eddigi, meg hát a mostani is.
Erről talán ennyit. Azzal kezdtem, hogy nem jó, ha mi magyarok egymás torkának esünk. Nem jó, mert így is kevesen vagyunk, olyannyira kevesen, hogy mindenkinek jut hely a nap alatt. Hely is meg teendő is. Mindenki választhat magának közös hasznot szolgáló, elvégzendő feladatot. Nyitva a pálya. Szabad építkezni, munkahelyet teremteni, szépíteni, csinosítani falunkat. Szabad pénzt, közös célokra fordítandó pénzt hozni a faluba. Szabad közösségi életet teremteni, tudást biztosítani, információt terjeszteni. Nyitva a pálya az örökké elégedetlenek, a készben turkálok, a mindent lekicsinylők, a múltat visszasírók, és mindenki más előtt, aki, rombolás helyett, tenni akar közösségi megmaradásunkért.
Szabad harcolni minden egyes fiatalunk itthon maradásáért, az eltávozottak hazatéréséért. Fiatalok nélkül nincs jövő, nincs értelme semminek. Éppen semminek, még a rombolásnak sem. Ezért szabad örülni minden megszületett bácsfeketehegyi magyar kisbabának. Szabad örülni minden hazatérőnek, haza kívánkozónak, és szabad bízni abban, hogy van értelme itthon maradni. Van értelme, mert változni fog ez az ország, amiben élünk. Jobb irányba fog változni. Újra lesz értelme itt, ebben a faluban, a mi falunkban, Bácsfeketehegyen a munkának, a bizakodásnak, a tervezésnek, és a gyermekáldásnak.
Sok mindent megéltem, meg átéltem eddigi életembe. Jót is, rosszat is. Ugyan úgy, mint mi mindannyian. Ki így, ki meg amúgy. Nem tudjuk, hogy mi vár ránk még az életben, egyikünk sem tudja. Nem tudhatjuk, mi történik még velünk mielőtt a Teremtőnk a minden élők útjára nem szólít, előbb-utóbb, bennünket.
Nem tudom, nem tudhatom én sem, hogy mi vár rám, de abban nagyon bízom, és hiszem, hogy Megváltónk megadja a lehetőséget, hogy Bácsfeketehegyen még sokáig, reményeim szerint az idők végezetéig, örüljenek az utánunk jövő magyar utódaink annak, hogy az ősök ide, erre a tájra, álmodták meg új szálláshelyüket.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Egy illúzió múltja
Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >
Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét
„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >
Reagálás A szakma becsülete című írásra
Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >
A város hangulatának megörzése nem kérdés
„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >
Vargabetű
„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >
Az eurómilliós botránylista
„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >
Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye
A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >
Ne ítélkezzünk előre!
Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >
Nem rosszak, csak naívak
Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >
A "biodekor" listáról
„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >
Kár a bélyegért!
„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >
Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?
"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >