Hol vétett a fehér ember?

Név: Francisco, írta: 2010. november 3. 15:58:55

A Földet nem szüleinktől örököltük, hanem gyermekeinktől kaptuk kölcsön. A washingtoni Nagy Főnök azt üzente, hogy meg akarja venni a Földünket. Hogyan veheted és adhatod az égboltot, a föld melegét? Ez idegen tőlünk. A levegő frissessége, a víz pezsgése nem a miénk, hogyan vehetnéd meg ezeket?

Ennek a Földnek minden része szent az én népemnek. Minden egyes fénylő fenyőtű, minden homokos part, a homályos zugok az erdőkben, minden tisztás és a zümmögő rovarok is szentek az én népem emlékezetében és tapasztalatában. A nedv, amely a fákban áramlik, a vörös bőrű ember emlékezetét hordozza.

A fehér ember halottai elfelejtik szülőföldjüket, amikor a csillagok felé indulnak. A mi halottaink sohasem felejtik el ezt a gyönyörű Földet, mert ő a vörös bőrű emberek anyja. Részei vagyunk a Földnek és ő a mi részünk. Az illatozó virágok nővéreink; a szarvas, a ló, a sas a mi fivéreink. A sziklataréjok, a legelők harmata, a ló test melege és az ember- mind ugyanazon családnak tagjai. Így aztán, mikor a Nagy Főnök Washingtonból azt üzeni, hogy meg akarja venni a földünket, sokat kér tőlünk.

A csillogó víz a patakokban és a folyókban nem egyszerűen víz, hanem őseink vére. Ha eladjuk a Földet, emlékezz rá, hogy megszentelt föld, meg kell tanítanod gyermekeidnek is, hogy a folyók a testvéreink, és a tied is. Ezért ugyanolyan gyengédséggel kell a folyókkal bánnod, ahogy testvéreidet szereted.

A vörös bőrű ember mindig meghátrált a fehér közeledése elől, ahogy a köd a hegyekben elfut a reggeli nap elől. Tudjuk, hogy a fehér ember nem érti meg a mi utunkat. A Föld egy darabja ugyanolyan neki, mint a másik, mert ő idegen, aki éjszaka jön és elveszi a Földtől, amire csak szüksége van. A Föld neki nem testvére, hanem ellensége, és amikor legyőzte, továbbáll. Elhagyja apái sírját és nem törődik velük. Az apja sírját és gyermekei szülőhelyét elfelejti. Anyját, a Földet, és testvérét, az égboltot úgy kezeli, mint birkákat vagy üveggolyókat. Étvágya felfalja a Földet.

A városokat látni fájdalom a vörös ember szemének. Ez talán azért van, mert a vörös bőrű ember műveletlen és nem ért semmit. Nincs nyugodt hely a fehér ember városaiban. Sehol nem hallgathatod a rügyek kipattanását tavasszal, vagy a rovarok szárnyának zizegését. A kocsizörgés sérti a fület. És mi marad még az életből, ha az ember nem hallhatja a varjú magányos kiáltását vagy a békák vitáját a pocsolya mellett éjszaka? Az indián jobban szereti a szél hangját, amint a tó vizéhez ér, a szél szagát, ha a déli eső átmosta, vagy a fenyők illatát hozza.


A levegő kincse a vörös embernek, mert minden dolog ugyanazt lélegzi - a vadállat, a fa, az ember. A fehér ember, úgy látszik, észre sem veszi a levegőt, melyet belélegez. Mint a sok napja haldokló, érzéketlen a bűzre. De ha eladjuk a Földet, emlékezned kell, hogy a levegő kincs nekünk, a levegő szelleme egy minden élővel, melyet fenntart. A szél, amely nagyapánknak az első lélegzetvételt adta, az utolsó sóhaját is befogadja. Ha eladjuk a Földet, szentként kell kezelned, hogy a fehér ember is elmehessen megízlelni a szél ízét, amikor a rét virágai megédesítik.

Megfontoljuk ajánlatodat. Ha úgy döntök, hogy elfogadom, egy feltételt fogok szabni: a fehér ember úgy kezelje a vadállatokat a földjén, mint testvéreit. Láttam ezernyi rothadó bölénytetemet a prérin, a fehér ember a vonatból lövöldözte le őket. Műveletlen vagyok és nem értem, hogyan lehet a füstölgő vasparipa fontosabb, mint a bölény, amelyet mi csak azért ölünk meg, hogy életben maradjunk.

Mi az ember az állatok nélkül? Ha minden állat elpusztul, az ember meghal a lélek magányosságától. Mert bármi történjék az állatokkal, az hamarosan az emberrel is megtörténik. A dolgok összefüggenek. Meg kell tanítanod gyermekeidnek, hogy a talaj a talpuk alatt nagyapáink hamva. Hogy tiszteljék a Földet, mondd el gyermekeidnek, hogy a Föld a mi törzsünk életével gazdag. Taníttasd gyermekeidet, ahogyan mi tanítjuk gyermekeinket, hogy a Föld az anyánk. Bármi történik a Földdel, a Föld fiaival történik. Ha a Földre köpsz, magadat köpöd le. A Föld nem az emberé; az ember a Földé. Minden dolog összefügg, ahogy a vér összeköti a család tagjait. Az élet szövedékét nem az ember szőtte; csak egy szála annak. Bármit tesz a hálóval, saját magával teszi. A mi halottaink sohasem feledik ezt a gyönyörű világot, amely a létet adta nekik. Tovább szeretik a kanyargó folyóit, hatalmas hegyeit és magányos völgyeit, és mindig gyengéd szeretettel vonzódnak a magányos szívű élők felé, és gyakran visszatérnek, hogy az élőket meglátogassák és vezessék. Nem sokat számít, hol éljük hátralévő napjainkat. Nem sok van már hátra. Az indián éjszakája sötétet ígér. Nem lát fényes csillagot a láthatár felett. Gyászos hangú szelek sóhajtanak a távolban. De jönnek, és mennek, mint a tenger hullámai. A fehérek is el fognak tűnni- talán még előbb, mint a mi törzseink. Szennyezd be ágyadat, s egy nap meg fogsz fulladni saját szemetedben. Nem értjük, amikor a bölényeket mészárolják, a vadlovakat befogják, az erdő titkos zugai sok-sok ember kipárolgásától bűzlenek, a vad hegyek gerincén beszélő drótok feszülnek. Hol van a sűrű bozót? Vége már. Hol a sas? Eltűnt. Így aztán, ha eladjuk neked a Földünket, szeresd úgy, ahogy mi szeretjük. Gondozd úgy, ahogy mi gondoztuk. Minden erőddel, teljes lelkeddel, egész szíveddel őrizd meg őt gyermekeidnek, és szeresd úgy, ahogy Isten szeret valamennyiünket! "

Seattle törzsfőnök válasz levele az amerikai Elnöknek. Kelt, 1854.
Forrás: Természetvédelem, Bp., 1986/6