Ma Olivér névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Tisztelt Bódis Gábor!
Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számában közölt vezércikkének néhány mondatára. >
Pornó anziksz
Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pedig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >
Csetnikek és usztasák
MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >
Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért
A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >
Tanmesék felnőtteknek
Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >
Két kezünket összetéve…
Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >
Szárnyát vagy combját?
Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >
It's toasted
Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >
Isten éltesse, Tanár úr!
Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készületlenül, soha nem >
Tisztelt Ágoston András!
Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyáltalán levelére, amelynek felszólító hangneme – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >
Pásztornak, Végelnek egy a hangja
A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >
Lelkierő és türelem
Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >
Ki szívét osztja szét
Pál Károly
Ki szívét osztja szét,
követik merre jár,
hegyeken és tengereken túl
értik majd szavát.
(Koltay Gábor: Sacra Corona)
A bácsfeketehegyi Fecske című havi- és falulap szerkesztője, akinek a türelmével minden lapzártakor visszaélek, tudja, hogy baj van az időbeosztásommal. Mondom mindezt annak a tudatában, hogy eddig még nem történt meg velem, hogy időre leadtam volna az írásomat, amellyel szeretnék nyomot hagyni magam után. Pedig, ha nekilendülök, egy éjszaka elegendő számomra, hogy megírjam a magam két gépelt oldalát, amellyel megpróbálom megosztani gondolataim egy részét a lap olvasóival.
Mint általában az emberek, én sem szeretem a dicsekvőket, és ebből eredően nekem sem szokásom dicsekedni. Ezúttal sem teszem, csak úgy megemlítem, hogy sokszor meglepődöm azon, hogy általam nagyra becsült, írástudó emberek megszólítanak, és azt mondják, hogy tetszett nekik az írásom amit a Fecskében, a Hét Napban, vagy pedig a VMSZ kiadványában, az Új esélyben olvastak. Így tudtam meg, például azt is, hogy a Hét Napban rendszeresen helye lenne mindennapjainkat feltérképező cikkemnek, csak azt ne írjam bele, hogy a bácsfeketehegyi Fecske olvasóinak szántam a gondolataimat, mások meg arra bíztatnak, hogy előbb – utóbb könyvbe kell gyűjtenem mindazt, amit az elmúlt pár évben papírra vetettem. Ilyenkor általában azt válaszolom, hogy nincs nekem időm ilyesmire, miközben azon töröm a fejemet, hogy mennyire gondolják komolyan beszélgetőtársaim mindazt amit mondanak.
Mindannyiunk élete, az én életem is, tele van kérdőjellel. Mit, és hogyan kellene tenni azért, hogy rendbe jöjjenek, elrontott, vagy elromlott dolgaink. Mikor lesz már végre elfogadhatóbb rend az életünkben, családunk életében, miként lehetne olymódon elrendezni dolgainkat, hogy rend legyen közösségünkben. Persze azt is jól tudom, megtapasztaltam számtalanszor, hogy meghalt Mátyás, és oda az igazság, meg tudnék más, ide illő népi bölcsességet is felsorolni, de azért nem mindegy, hogy sokszor kényszerpályára kerülve kell keresni a kevésbé rossz, és fájó megoldást gondjainkra.
Gondok pedig vannak. Emberi természetünkből fakadva, talán kicsit szívesebben is beszélünk róluk, mint örömeinkről. Nem titkolom, hogy sokan megkeresnek, és kérnek, hogy próbáljak segíteni, helyre hozni dolgokat, amelyek nélkül, úgy érzik, nem eléggé kerek a világ körülöttük. Nem titkolom azt sem, hogy kötelességemnek érzem a segítségnyújtást, ha az emberileg lehetséges, és nekem is rosszul esik, amikor azt kell mondanom, hogy nem tudok segíteni. Embere válogatja, hogy miként reagálnak egyesek, a kedvezőtlen válasz hallatán, hiszen jóakaróim közül sokan, többek között, olyan híreket is terjesztenek rólam, hogy nekem csak egy szavamba került volna a segítségnyújtás.
Na de mielőtt belebonyolódnák ebbe a gondolatmenetbe, gyorsan témát váltok, és elmondom azt, hogy természetemből kifolyólag bizakodó vagyok. Hiszek abban, és rendszeresen meggyőződök arról, hogy a Teremtőnk odafigyel sokszor keservesnek, reménytelennek tűnő mindennapjainkra. Gondolom, hogy mások is megtapasztalták már azt, hogy a legváratlanabb módon, és pillanatban megoldódott a rájuk telepedett gond, kiderült felettük az ég, újra szép lett a virágos rét, édes lett a méz.
Nincsenek véletlenek, mindennek megvan a rendelt ideje, úgy az örömnek, mint a bánatnak, a jónak, és a rossznak, a születésnek és az elmúlásnak. Az utóbbinál maradva, tudjuk jól, hogy milyen fájó az, ha valaki szeretteink közül, a minden élők útján elhagy bennünket. Még akkor is fáj ez, ha az elválás megváltást hoz úgy a szenvedőnek, mint az érte aggódóknak, hiszen a távozóval az itt maradóknak is kiszakad, visszavonhatatlanul eltűnik valami az életéből.
Pantha rhei, minden folyik, minden változik. Mindig minden ugyanaz, és mégis más, állapította meg annak idején az epheszoszi Hérakleitosz (Kr. e. 530-470), az ógörög bölcs, a dialektika - az egység, és az ellentétek harcáról szóló alapelvét, hozzátéve a gyengébbek kedvéért azt az érthető igazságot is, hogy kétszer nem léphetünk be ugyanabba a folyóba.
Bizony sok minden változik körülöttünk, gyakran kell kapkodni a fejünket, hogy megértsük a világot, és az életünket dinamikussá tevő új megoldásokat, történéseket, nem feledve közbe azt sem, hogy annak idején, a mi időnkben, is gyakran azt mondták az idősebbek, hogy bezzeg ezeknek a mai fiataloknak semmi sem szent.
Mondom ezt, miközben nagyon jól tudom, hogy nincs igazam, nincs igazunk, hiszen nap, mint nap meggyőződhetünk arról, hogy nagyon is jól tudják a mai fiatalok, a szabályt erősítő mindenkori kivételektől eltekintve, hogy mit akarnak. Ugyanazt akarják, mint amit annak idején fiatalként mi akartunk, szebben jobban élni, önállóan dönteni saját sorsuk alakulásáról, aktív, és nyertes részeseivé válva a körülöttük változó világnak. Másként teszik ugyanazt, amit mi tettünk, betartva a Teremtőnk által megfogalmazott, és az élet mindenkori megújulását biztosító alapelveket, járva a nekik rendelt utat, a génjeikbe foglalt parancsot követve.
Ki szívét osztja szét, énekli a Kormorán együttes, és sokan mások Koltay Gábor történelmi filmdrámájának, a Sacra Coronának hozzánk is szóló betétdalát. Rólunk is szólnak ezek a gondolatok, arról, hogy magyar népünk minden előttünk élt generációjának - Szent István államalapító királyunk előtt, és utána is - meg kellett vívnia a maga csatáját, azért, hogy nemzetként mi, ma is magyarok lehessünk. Magyarként, és egyenrangú népként a velünk, mellettünk, és körülöttünk élő más népekkel. Hiszen ők is ugyanazt a harcot vívják, mint mi, túlélő nemzetként akarják megélni azokat a mindenkori kihívásokat, amelyek végső célja gyermekeink, és unokáink, valamint az utánuk jövő utódok szebb élete, biztos jövője az idők végezetéig.
Sokszor, sokan nem hiszünk mindebben, hiszen gyakran eltorzul körülöttünk a valóság, összetorlódnak a gondok, csábit a bibliai széles út csalfa hívó szava. Nyüzsögnek a sarokba sepert kérdőjeleink, riogassuk, és bántsuk egymást, irigykedünk nemzettársunkra, megpróbálunk kisebb lenni a mákszemnél is, azt remélve, hogy ezáltal majd jobban megtűrnek bennünket azok, akikről sokszor nem is sejtjük, hogy ugyanabban a cipőben járnak, mint mi.
Nem járható ez az út, és bízom abban, hogy sokan, nagyon sokan úgy érzik velem együtt, hogy ez így van. Nem vagyunk sem mi, sem a velünk élő más nyelven beszélők kiválasztott nép, akinek eleve megadatott a mások feletti uralkodásról szóló jog.
Egyformák vagyunk a Teremtőnk, és a Megváltónk előtt, aki gondoskodik róla, hogy helyükre kerüljenek a dolgok, megoldódjanak a kérdőjeleink. A miénk is, és a velünk élő más népeké is. Így van ez rendjén, és ezért így is fog ez lenni állandóan változó világunkban az idő végezetéig.
Kommentek
Mondhatnám számból vetted ki a szót, mint ahogy azt mondjuk ha valamivel egyetértünk. Nem tartozom az álltad említett nagyra becsült emberek közzé, de mint földid, szeretem az igazmondást, még sok ilyen írást szeretnék olvasni tőled.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Egy illúzió múltja
Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >
Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét
„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >
Reagálás A szakma becsülete című írásra
Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >
A város hangulatának megörzése nem kérdés
„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >
Vargabetű
„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >
Az eurómilliós botránylista
„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >
Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye
A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >
Ne ítélkezzünk előre!
Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >
Nem rosszak, csak naívak
Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >
A "biodekor" listáról
„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >
Kár a bélyegért!
„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >
Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?
"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >