Ma Olivér névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Adalékok az ellenségképgyártáshoz
…az irodalmi élet felől is nézvést
Szerbhorváth György
Jelezném, a csak részben otthon élő vajdasági fiatal magyar írók korántsem oly harciasak – ám arra még így is jók ők, hogy úgy válhatnak ellenséggé, hogy a közéletben tulajdonképpen meg se mukkantak. Csupán arra panaszkodtak, hogy a vajdasági EH képviselte a rejtélyes, PIM-KMTG által szervezett magyar irodalmi összeboruláson a vajdaságiakat; azok, akik sem korábban, sem az utóbbi 9 hónapban nem tettek le semmi érdemlegeset az asztalra, a javuk pedig egyenesen dilettáns. De ellenség kell a legitimációjukhoz, hát úgy is viselkednek, hogy az összes többi vajdmagy író ellenség, liberális, nem képes párbeszédre, oszt jó van. Szerbhorváth György:
Honnan is kezdjem? Az irodalmi életben ritkán tapasztalt, heves vita folyik Háy János „irodalomtörténete”, a Kik vagytok ti? kapcsán. Ez idő tájt a kishegyesi Dombos Festen pedig összeültek a vajdasági magyar könyvkiadók és a fiatal írók képviselői, hogy megvitassák a részben a pénztelenségből eredő gondokat.
Amely vitára – persze – az Előretolt Helyőrség vajdasági kitolt bázisának felelős szerkesztői, Gruik Ibolya és Mihályi Katalin nem jöttek el. Kettejükről én annyit tudok, hogy az irodalomhoz eddigelé nem sok közük volt, és nem is fiatalok.
No de pont ezért jók ők a magyarországi ideológia meghonosítására (gondolják ők, vagy mások, valahol – mert ugye irodalmat nem lehet fentről, pénzből csináltatni). Gruik azért nem jött el, mert megsértődött azon, hogy miket is mondtak a lap („lap”) indulásakor mások. Jelezném, a csak részben otthon élő vajdasági fiatal magyar írók korántsem oly harciasak – ám arra még így is jók ők, hogy úgy válhatnak ellenséggé, hogy a közéletben tulajdonképpen meg se mukkantak. Csupán arra panaszkodtak, hogy a vajdasági EH képviselte a rejtélyes, PIM-KMTG által szervezett magyar irodalmi összeboruláson a vajdaságiakat; azok, akik sem korábban, sem az utóbbi 9 hónapban nem tettek le semmi érdemlegeset az asztalra, a javuk pedig egyenesen dilettáns. De ellenség kell a legitimációjukhoz, hát úgy is viselkednek, hogy az összes többi vajdmagy író ellenség, liberális, nem képes párbeszédre, oszt jó van.
És eljött július végén a Nagy Nap is, az O1G-Day, melyen Orbán még világosabban lekottázta: kitalál egy eszmét, felvázol egy sosem volt állapotot (illiberalizmus és kereszténység, Európa kapcsán), aztán kinevezi az ellenségeket, és elmondja, hogy ettől az elképzelt ellenségtől (liberálisok, Soros és a világuralom, klímakutatók) ő fogja megvédeni Európát, a kereszténységet. Az O1G-Day napján írom e szöveget, nem fogom kielemezni, bőven akadnak majd hozzáértőbbek.
Inkább visszatérnék Háy Jánoshoz, illetve a jelenséghez: az ellenségképgyártáshoz. Nem az irodalomtörténet-féle műve érdekel (hisz csak részleteket olvastam, és úgysem vagyok szakértő a témában), hanem az, amit a véleményformáló irodalmi értelmiség (ha van még ilyen) tagjaként, népszerű íróként elmond interjúiban. Rémlik, egy évtizede már kirobbantott egy hasonló vitát a vidéki és budapesti értelmiség (vélt) ellentéte kapcsán, de most csak egy újabb interjújának pár részletére térnék ki, mert mintha erre senki nem reagált volna.
A most és még ellenzéki Válasz online-nak adott interjújából kopfként a szerkesztők ugyanis ezt az idézetet emelték ki:
„Ha elmondom liberális barátaimnak, hogy a lányom néptáncol és persze én lelkesedem a népművészetért, pláne, hogy viszonylag jól citerázok, hát úgy néznek rám, mintha Szálasi szárnysegéde volnék.”
És itt meg is állhatunk szuszogni, annak ellenére, hogy Háy rögvest kioszt a konzervatívoknak is. Mármost közhely, hogy ma nemcsak Magyarországon vagy a magyar nemzet közéletében használhatatlan e két politikai fogalom. De hát akkor használjuk, és kérdezzünk rá,
kik is lehetnek Háy liberális barátai, akik szálasiznak a népművészet kapcsán? Mert ha ezt teszik, nem liberálisak, hanem egyszerűen hülyék (vagy valami szélsőbalos őrültek).
És mégis, hogyan lehetnek ilyen barátai, akik ekkora barmok? A barátaink ugyanis azért barátaink, mert nem tartjuk őket hülyének, és talán ők se minket. Nekem biztos nincs olyan barátom, sőt, ismerősöm sem, akivel szóba is állok, és aki, ha liberális, ha nem, leszálasizza azokat, akik népművészettel foglalkoznak.
A másik, hogy mondjon már Háy erre egy példát. Apám révén mondhatni beleszülettem a népművészeti életbe, ő volt a vajdasági Durindó nevű citerazenekar-fesztivál egyik alapítója, a kishegyesieket is vezette, én meg furulyáztam (ultratehetségtelenül), a bátyám révén is rengeteg népzenészt ismerek. Az igaz, hogy a Durindón kisgyerekként halálra untam magam és megutáltam a citerazenét (mínusz Lajkó Félix), és évente nekem elég annyi a népzenéből, ami a Dombos Festen van (bár ma már mi is a népzene? – műfaji átjárás van, word musicként tudják már eladni azt is, ami egyszerűen autentikus népzene), és rokonaim, ismerőseim gyerekei közül sokan néptáncoltak/néptáncolnak (többek közt azért, mert szeretik, de azért is, mert falun más közösségi tevékenységre az ő korukban alig van lehetőség). Ám azon kívül, hogy egy-két népzenész esetleg berúgva zsidózott egyet, másról nemigen tudok, vagy hogy egyébként konzervatív, esetleg csakra-hívő és tagadja a finnugor nyelvrokonságot, az messze nincs az átlagon felül. És sok olyan barátom akad, aki Háy sematikus rendszerében úgymond liberális, de nem hogy Szálasi, még Horthy neve sem bukkant fel sose, meg Orbáné se, senkié se, amikor néptáncról volt szó… Ha „nacionalizmus” van a néptáncban, hát az maximum a magyar népművészet, értsd: a piros-fehér-zöld színek a ruhákon. Ennyi. Ja, és magyarul énekelnek…
Persze az interjúkészítő is visszakérdezhetett volna, hogy hová is akar kilyukadni Háy szerintem kitalált, vagy ha mégsem, akkor erősen túláltalánosított élményprezentálásával (aminek célja persze a szimpla szenzációhajhászás, a nagyot mondás, hogy odafigyeljünk rá és felháborodjunk, vagy esetleg páran csettintsenek, hogy „úú, ’de megmondta a János!”), de nem tette. Megteszi azonban ő maga, és világképe ismét oda fut ki, hogy van ez a Budapest–vidék-ellentét: „Azt is tudni kell, hogy Budapest cseppet sem befogadó város. Az csak valami hamis önhittség az ittlakosok részéről, hogy mindenki állati nyitott.”
Legalább összesen húsz évet leéltem már Budapesten, ráadásul nem szimplán vidéki lennék, falusi, hanem még határon túli is, de csak annyit mondhatok, befogadóim közt voltak ősbudai ősmagyarok, Pesten élő vidéki magyarok, vidékre emigráló határon túliak, zsidók vagy zsidó származásúak, erdélyi származásúak, de akadt olyan is, még a Pesten élő vajdasági magyarok közt is, aki legszívesebben eltörölt volna a Föld felszínéről, mert a „pesti” Soros embere vagyok.
És tényleg, Budapesten sem mindenki befogadó: akadnak olyan alföldi barátaim, akik teljesen ki vannak akadva a Pestre került erdélyi magyar muzsikusoktól, mert átvették a nem-tudom-melyik színházat, meg még többen Vidnyánszkytól, vagy mert az erdélyi magyar építőmunkások nem átallanak kedvenc kocsmájukba beülni. Tehát Háy úgy mond nagyot, hogy végül nem mond nagyot, inkább semmitmondó a mondandója, csak nagyot puffan. A befogadás/kizárás (plusz a neutrális hozzáállás) kissé bonyolultabb, de Háy az orbáni utat járja: mintha egy lenne a nemzet, egy lenne Budapest, aztán mégis másik a vidék stb. stb. Ennek így semmi értelme, ráadásul ezt ő maga is átélte, sőt, egyes műveiben erről is ír.
De nem, megy tovább, akár hókotró a kánikulában: „Budapesti író vagyok, aki, mivel tapasztalata van, vidéki témákat is megír, de soha nem törekedtem szociografikus helyzetelemzésre. A reália nekem csak egy szükségszerű alap, ami nélkül nem tudnék a létről beszélni. Minden budapestiségem ellenére van például véleményem a mezőgazdaság 90-es évekbeli tönkretételéről, a földalapú uniós támogatásokról és a primitív növénykultúrák, mint a repce, a búza, a kukorica térhódításáról, valamint arról, mindez milyen pusztítást hozott a vidéknek. Valószínű, hogy egy törzsökös budapesti írónak erről lövése sincs, mert miért is lenne. Van persze és mindig is volt – a két háború között is – Budapesten egy szűk értelmiségi réteg, amely el van ragadtatva az anyaföldből kiserkent népfitől, de ebbe a szerepbe sosem tudtam belehelyezkedni.”
Hát ez is aztán szép. Erre is csak sületlen példákkal tudok válaszolni: a 90-es években még apámmal kapáltuk a kukoricát. Aztán ki lett adva a főd, s már malacot sem kezdtünk el nevelni, aztán ez a rohadt Pest befogadott (miközben a vidékre kerültek igyekeznek kizárni, vö. a jelenlegi hatalmat, vö. Orbánt, a toposzt, hogy vidékiként egyik célja Budapesten bosszút állni – ebben persze van is valami, de mennyi?). Aztán egy rövid ideig,
úgy hat-hét éve egy baktériumtrágya-gyár marketinglapjának írtam riportokat falusi gazdákról, így még egy felcsúti gazdánál is jártam.
Meg is lepődtem az új technológiákon (GPS, szántás helyett lazítás, pár ember kell 500 hektárhoz, semmi kasza-kapa), néha fellengzősen el is mesélem, hogy mire jöttem rá. És igen, akad pár „pesti”, aki elalél az organikus-bukolikus vidéki élettől, a paraszt gumicsizmájától – de akkor is: hogy vezethető le így ebből a politikai-értelmiségi-irodalmi mező jelenlegi állapota?
Sehogy. És itt be is fejezem, mert aki érti, mire gondolok, az érti, aki nem, az meg Szálasi műveit fogja citerálni.
Azaz még lenne tovább. A magát függetlenként pozícionáló Háy ugyanis eljut arra a (mély)pontra, hogy bizony, mindenkinek meg kell adni az esélyt, így Demeter Szilárdnak is: „Van egy új igazgató, aki ambiciózus, vannak céljai, rengeteget dolgozik, úgy látom, megteremti a működési hátteret és nem zárt ki onnan senkit sem. Semmilyen diszkriminatív lépéséről nem tudok. A Petőfi Irodalmi Múzeum már jó ideje a kortárs magyar irodalom fontos helyszíne, igenis minden magyar írónak joga van ezt a házat használni. S ezt az új igazgató is így gondolja.”
Nos, fentebb már vázoltam röviden, hogyan állnak a Vajdaságban a dolgok az Előretolt Helyőrség kapcsán. Demeter pedig nem ambiciózus, hanem hatalommániás orbánista (110%-ban, ahogy mondta), ambíciója inkább agresszivitás (lásd a verekedésről szóló eszmefuttatásait).
És nagyon félre kell nézni, hogy az egész rendszer, a NER, az MMA, a KMTG és újabban a PIM részéről semmiféle diszkriminációt ne lássunk, és ne a diszkrimináció és a tiltás, ellehetetlenítés jusson eszünkbe a CEU és az MTA kicsinálása, az egyetemi rendszer, a média elfoglalása stb. kapcsán, s hogy mindezek közt az égvilágon ne lássunk semmi összefüggést.
Illetve, hogy ne lássuk a másik oldalon a hívők kistafírozását, ami a Vajdaságban azt jelenti, hogy az EH-szerzők magyarországi viszonylatban is magas honort kapnak, míg a többiek másutt szinte semmit vagy éppen semmit.
Amúgy Demeter romániai magyar származású, és persze ilyenkor szoktak arról regélni, hogy idejött Pestre a kisebbségi, tele komplexussal, aztán bosszút áll a pestieken, a vízfejű fővároson, a liberálisokon, a zsidókon, a migránsokon és a másodgenerációs, sikeres erdélyieken, no meg a vulkanizőrökön. (Miért épp utóbbiakon is? – Hát miért épp akárkin is?)
Egy lélekkurkász persze simán kihozná azt, hogy Háynak, Demeternek és nekem is nehéz gyerekkorunk volt, és különben is. Ez így is van. Főleg ez a különben, amiből mégsem következik az, hogy ha valamiről beszélünk, ne menjünk el könyvtárba, ne olvassunk utána.
Így Háy és Demeter és más hívők figyelmébe is ajánlom azokat a vizsgálatokat, amelyek az MTA Társadalomtudományi Központjában készültek és remélhetőleg még készülnek is, így a kulturális (stb.) elitről (erről Kristóf Luca tanulmányaiban olvashatnak), aztán egyenként húzzák alá pirossal vagy kékkel vagy akármivel, az elittagok közül – de ne csak ez első tízet nézzék – ki budapesti, ki vidéki, ki határon túli, ki ez vagy az, de annak is menjenek utána, szüleik honnan származtak. És mit szólnak ahhoz, arról is írjanak majd, hogy az irodalmi elitben a 6. Závada Pál tótkomlósi, a 7. Dragomán György marosvásárhelyi, majd vidéki származású is, a 10. Grecsó Krisztián Csongrád mélyéből jön, de az 5. Konrád György se a körúton belül lebzselt gyerekkorában, az első Nádas Péter ma meg falun bujkálva irányítja a pesti életet. Így megy ez.
Ha átnézték a listákat, majd onnantól folytatjuk.
(Autonómia)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
VMDK: „A történelmi sebek felszínes kezelése és az érdemi tettek hiánya”
A szervezők célja nem is az 1944/45-ben történt eseményeknek a legújabb kutatások függvényében való újraértékelése, hanem >
Szili Katalin eltörölné azt, ami nincs!
A szerb és a magyar nemzet megbékélésének történelmi folyamata korántsem tekinthető befejezettnek. A Boris Tadić és >
Megérdemelt díj
Varjú Márta jóvátehetetlen kárt okozott a közösségnek, alkotmánysértő módon megfosztotta a vajdasági magyarságot a széleskörű, sokoldalú >
Sajtótájékoztató után - harcolni és túlélni
Magyar Péter olyan nyomás alatt áll, amibe mindenki más már beleőrült, belerokkant volna. Ő egyelőre bírja, >
Határeset
Ami megszokhatatlan, az inkább a határ nehéz átjárhatósága. A hatósága. A hatóság hatósága. Az egyenruha oldalán >
A SZHP/VMSZ hatalom 100 napja
A szabadkai és a zentai „számadás” arra utal, hogy a VMSZ és a SZHP – a >
Csantavéren galoppol a bűnözés!
Mindez – csodával határos módon – a falu vezetőségét nem irritálja. Az ő szemüket ez nem >
A KULTÚRDIKTATÚRA FOLYTATÓDIK!
A nyilvánosság A VMSZ elnökétől megtudta a Létünk pályázat eredményét, mielőtt a felhívást kiírták volna. Pásztor >
Egyoldalú politikai oktatás
Minden akadémián, így a diplomáciain is tanuláskor elsősorban a tudományosságon, a tények megismerésén és nem az >
Miféle nyitás?!
Pásztor Bálint és az apja nemhogy az értelmiség felé voltak képtelenek nyitni, hanem egyáltalán a magyar >
A politikai felelősség elkerülésének kísérlete
II. Pásztor állítása, miszerint a sorkatonaság bevezetése ügyében Vučićtyal „közösen találnak mindkét fél számára elfogadható megoldást”, >
„A mostani körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt”!
“A mai körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt, de az elégedetlen és a határozott polgárok száma >