Ma Olivér névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
A Yugovich-jelenség
Bence Erika
Sosem hittem volna, hogy megtörténhet, miszerint egy irodalmi ízlést és típust felmagasztaló, felemelő véleményem miatt támad rám a „tömeg”. Miközben a bírált személy értetlenül tekinget. Miről van szó? Az emberi lélek kisszerűségéről. Azt hiszem. Bence Erika:
Az az igazság, hogy legszívesebben káromkodni volna kedvem. Az az igazság, hogy káromkodom is, mint a vízfolyás!
Írtam egy kritikát. Nem először életemben. Ha a tankönyveket nem számolom, akkor tizenkét önálló kötetem van. Az év végéig megjelenik a tizenharmadik. Ebből tizenegy tanulmányokat és kritikákat tartalmaz. Az első kritikám harminchárom évvel ezelőtt jelent meg. Az első kritikakötetem huszonegy éve. Az elmúlt évek alatt folyamatosan írtam. Több irodalmi és társadalomtudományi folyóirat állandó munkatársa vagyok – gondolom, azért kérnek fel folyamatosan könyvek értékelésére, mert ismerik a nevemet, a munkásságomat; talán, még egy kis elismertséget is szereztem kritikusként. A doktori értekezésem témája a magyar történelmi regény alakulástörténete volt. Az irodalomtudomány doktora vagyok. Irodalomtörténeti tárgyakat tanítok. Rendes egyetemi tanár.
Munkásságom során ismert és jelentős írók nagyon híres regényeiről is írtam. Értelmeztem, elemeztem, rámutattam a hiányosságokra, bíráltam, elmarasztaltam, egyszer-kétszer előfordult, hogy a „földbe döngöltem” a rossz írót és művét. Kazinczy Ferenc, a magyar irodalom atyja erre azt mondja Epigrammai morál című versében, hogy „azt”, mármint a dilettáns írót: „Csípd, döfd, rúgd, valahol kapod a gaz latrot! Az illyet / Ütni, csigázni s agyonverni (nevetve) szabad.” (Okulva a történtekből, nehogy félreértésre kerüljön sor: Kazinczy szellemi értelmű kivégzésre gondol!)
Írtam egy kritikát Robert Yugovich Roncsgyár című új könyvéről, miközben a kötetet elhelyeztem a hatkötetes életmű egészében, elemezve a könyvek műfaji, tematikai, beszédmódbeli karakterisztikáit – a magyar irodalom hasonló jelenségeivel, területeivel vetve össze őket. Mivel folyóiratban csak jövő év tavaszán lát napvilágot, elküldtem a szerzőnek, ne legyen addig sem titok, hogy írtam róla. Yugovich megkérdezte, felteheti-e a Facebook-oldalára. Ilyen esetben, amikor az írás közlési jogát már egy lap vagy folyóirat magáénak mondhatja, engedélyt kell kérni az előzetes közléshez. Nem mindig adnak erre lehetőséget – itt azonban arról van szó, hogy a két közlés között elég nagy időbeli távolság húzódik majd, s most csupán elektronikus formában történő megjelenésről van szó. Ezért hozzájárultak, hogy felkerülhessen a közösségi hálózati oldalra. is
A kritika értékelő, de nem elmarasztaló. A bírált könyv szerzője „örült neki”, talán még egy kicsit megtiszteltetésnek is vette, lévén arról szó, hogy a könyvek értéke a szakma figyelmével arányosan nő, míg az elhallgatás a könyv, az életmű legnagyobb ellensége. Még a negatív kritikánál is rosszabb. Meg, ha logikusan gondolkodunk, el tudják képzelni, hogy bármely író, köztük Robert Yugovich szívesen oszt meg, hívja fel a figyelmet egy róla szóló negatív kritikára?
Az viszont már közösségünk lelki állapotára, ingerküszöbének, toleranciaszintjének alacsony és labilis mivoltára mutató tanulság, ami a Yugovich-poszt alatti, a szerző rajongóinak kommentárjaiból vonható le. Kezdetben magam is és Yugovich is „értetlenkedve” kezdtünk válaszolgatni. Hogy mi van? Miért kezdték el védeni a szerzőt ellenemben? Miért kezdték a szakmaiságomat, a beszédmódomat és a szándékomat ócsárolni, olyanokat írni, hogy a „kezdeti irodalmi nonszensz”, meg hogy „szakmaiatlanságba fullad”, meg „csak valami negatívat szeretett volna mondani”, holott ők biztosíthatják az írót, hogy nagyon jó, meg hogy remek könyvek, s hogy ők nagyon szeretik. Mi van? Hiszen én ugyanezt mondtam!
Nagyon sok minden van ezekben a véleményekben! A populista társadalmak értelmiségellenessége éppúgy, mint a saját szinttől és igényektől magasabb, vagy igényesebb elutasítása. Meg az a – főleg tekintélyuralmi rendszerek alakította – társadalmi közmegegyezés, miszerint „igazság csak egy van”. Benne van ebben a reakcióban a kisember félelme is attól, ami más, ami eltérő, illetve ami nem egyszerű és nem általános.
A biztosítékot, gondolom, az ütötte ki, hogy egyrészt megjegyzéseket tettem a Roncsgyár könyvészeti hiányosságaira, arra, hogy a kiadás – szamizdat jellegének köszönhetően – nem egészen perfekt. Nem véletlen, hogy a jelentős, befutott írók nagyon is megnézik, melyik és milyen színvonalú kiadónak adják a kéziratukat, mert levonhat a könyv jelentőségéből, ha a kiadás maga nem teljesen korrekt. Viszont ezek a megjegyzések nem vonatkoznak közvetlenül Yugovich írói teljesítményére.
Olyan érzésem is van, mintha egyesek azt üzennék, hogy „ne zavard a köreinket!” – vagyis a „Yugovich-jelenség”-et, a szórakoztató (régen: ponyva-) irodalomnak e változatát magukénak vallók úgy érzik, „elveszek” tőlük valamit, megzavarom a nyugalmukat, ha olyasmikről is beszélek, olyasmiket is észreveszek a szövegben, amire maguktól nem jöttek rá, vagy másként gondolják. És akkor nem is lehet úgy!
Az eredeti kritika egy magyarországi irodalmi folyóirat kritikarovata, nem a bulvársajtó számára készült. Ezeknek a folyóiratoknak van saját, kialakított nyelve, színvonala és célzott olvasóközönsége is, akiket az itt közölt szövegek megszólítanak. Akik ezt a nyelvet igénylik. Rosszindulatú tehát azt kérni számon egy – a Facebookra is felkerült, de nem oda szánt – szövegen, illetve szerzőjétől, hogy miért nem közérthető, miért nem a Facebook beszélt nyelvéhez igazodik.
Közös sajátossága ezeknek a „véleményeknek” és megjegyzéseknek, hogy csak kinyilatkoztatnak, de nem érvelnek. Sértenek. Céljuk az eltaposás. Olyanok, mint a populista társadalmak gépezete terjesztette propaganda, vagy az a módszer, ahogy megpróbálnak „eliminálni” zavaró tényezőket, köztük embereket. Akik valamilyen szempontból nem illeszkednek a közmegegyezésbe, a rendszerbe Az ilyeneknek – mint most nekem – a felkészültségét, a szakmaiságát, az erkölcsi kiállását vonják kétségbe. Ezért és nem magamutogatás céljából írtam le az első bekezdésekben a szakmai önéletrajzom néhány adatát.
Még az sem baj, hogy ha állításaik nélkülöznek minden hozzáértést és tényleges szakmaiságot. Hogy ostobaságok. Királyi többesről. Vagy a helyesírásról. Meg az irodalmi értékről.
Sosem hittem volna, hogy megtörténhet, miszerint egy irodalmi ízlést és típust felmagasztaló, felemelő véleményem miatt támad rám a „tömeg”. Miközben a bírált személy értetlenül tekinget. Miről van szó?
Az emberi lélek kisszerűségéről. Azt hiszem.
.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
VMDK: „A történelmi sebek felszínes kezelése és az érdemi tettek hiánya”
A szervezők célja nem is az 1944/45-ben történt eseményeknek a legújabb kutatások függvényében való újraértékelése, hanem >
Szili Katalin eltörölné azt, ami nincs!
A szerb és a magyar nemzet megbékélésének történelmi folyamata korántsem tekinthető befejezettnek. A Boris Tadić és >
Megérdemelt díj
Varjú Márta jóvátehetetlen kárt okozott a közösségnek, alkotmánysértő módon megfosztotta a vajdasági magyarságot a széleskörű, sokoldalú >
Sajtótájékoztató után - harcolni és túlélni
Magyar Péter olyan nyomás alatt áll, amibe mindenki más már beleőrült, belerokkant volna. Ő egyelőre bírja, >
Határeset
Ami megszokhatatlan, az inkább a határ nehéz átjárhatósága. A hatósága. A hatóság hatósága. Az egyenruha oldalán >
A SZHP/VMSZ hatalom 100 napja
A szabadkai és a zentai „számadás” arra utal, hogy a VMSZ és a SZHP – a >
Csantavéren galoppol a bűnözés!
Mindez – csodával határos módon – a falu vezetőségét nem irritálja. Az ő szemüket ez nem >
A KULTÚRDIKTATÚRA FOLYTATÓDIK!
A nyilvánosság A VMSZ elnökétől megtudta a Létünk pályázat eredményét, mielőtt a felhívást kiírták volna. Pásztor >
Egyoldalú politikai oktatás
Minden akadémián, így a diplomáciain is tanuláskor elsősorban a tudományosságon, a tények megismerésén és nem az >
Miféle nyitás?!
Pásztor Bálint és az apja nemhogy az értelmiség felé voltak képtelenek nyitni, hanem egyáltalán a magyar >
A politikai felelősség elkerülésének kísérlete
II. Pásztor állítása, miszerint a sorkatonaság bevezetése ügyében Vučićtyal „közösen találnak mindkét fél számára elfogadható megoldást”, >
„A mostani körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt”!
“A mai körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt, de az elégedetlen és a határozott polgárok száma >