2019. szeptember 20. péntek
Ma Friderika névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

A Köztársaság napja...

... ma van – emlékeztet István Kanadából.   >

Tovább

Napjaim

Herceg János
Napjaim

1990.V.14. Ma reggel nem dolgozom. Levelet kell írnom, válaszul L. Klárinak, aki azt írta Jeruzsálemből, hogy itthon volt, kiment a temetőbe, s még élő osztálytársaival találkozott.

Engem is keresett, de sem élő valóságomban, sem telefonon nem talált, s már másnap visszament Izraelbe. Igen, mert én meg éppen akkor, a bőséges húsvéti ebéd után felmentem egy hétre Budapestre. Nem a lányom vezetett, szokása szerint 120-130 kilométeres sebességgel, hanem az unokám nyugodt kényelemmel, úgyhogy Soltvadkerten meg is álltunk egy pisztáciafagylalt kedvéért. Klárit 45 éve nem láttam. Akkor kimentem a vasútállomásra, elbúcsúzni zsidó barátaimtól, s így tőle is. Furcsa volt, hogy nem ők sírtak, ők boldogan ragyogtak a megért, s még többet ígérő szabadság igézetében. Mi voltunk mélyen meghatva, akik itt maradtunk talán azért, mert tudtuk, hogy nélkülük Zombor többé nem lehet az, ami volt. De mint most a leveléből kiderül, a honvágyat nem tudták leküzdeni. Egész sor lányt említ, s köztük H. Zsuzsát, G. Verát, akikkel fenntartották a barátságot odakint. Lányok? Nem egy közülük már régen nagymama, s ami összeköti őket, a szülőföld emléke, annyi minden után mégis, meg az anyanyelv, s talán új hazájukban boldogok, ha összejönnek néha, és magyarul beszélhet­nek.

1990.V.20. En­gem aztán a budapesti tévé emberei négy nap alatt alaposan kikészí­tettek. Mindent fel akartak venni itt, Doroszlón, meg odabenn Zomborban is. Gye­rünk ahhoz a házhoz, ahol születtem. De hát mondtam már, hogy régen nincs meg! Hát akkor azokhoz a házakhoz, ahol tartósan éltem. A Szentkúthoz kellett kimenni velük, mert mindent látni akartak És hallani, persze, mert folyton beszéltettek A kérdé­sekhez I. Sándort angazsálták, akivel ötven év előtt együtt dolgoztam a zombori Új Hírek című nyolcoldalas napilap szerkesztő­ségében. Neki azóta számos regénye jelent meg, miközben főmunkatársa volt a legte­kintélyesebb polgári napilapnak, hangja so­káig minden reggel hallható volt a Kossuth Rádióban, időszerű eseményeket kommentálta, s most a tévésekkel hazanézett szülőfalujába,Temerinbe is. Ahol persze nagy szeretettel fogadták, kézről-kézre adták, talán a nagyharangot is megkondították a tiszteletére. „Szeretném, ha arról beszélnél, mit jelent kisebbségi írónak lenni!” A szónoki kérdésre szónoki választ kellene adni, de én ilyenkor mindig zavarban vagyok. „Hát mint az ötágú síp egyik hangja...” biztat tovább, mintha ezzel megkönnyítené a választ. Szolgálat, mondanám. Népünkről írni, s a népünknek. De ez meg közhely, s azon kívül, hogy üres sablon, a lelkiismeretemet is felborzolja, hiszen akkor éreztem a legjobban magam, ha kiléphettem önmagamból és környezetemből, álarcosan játszhattam a szavakkal, mint a cirkuszi akrobaták, ahogy önfeledten, l'art pour l'art lógnak a szeren. „Kekez Tuna!” - igyekszik segíteni, s még csak azt se mondhatom, ha őszinte akarok lenni, hogy máig álomalak maradt az is.

„Szerbül jelentek meg könyveid...” Na, végre, sóhajtok fel, hogy ezzel a kitérővel megkönnyítette számomra a választ, a köztünk lévő különbséget illetőleg. Elmondom hát, hogy időnként csakugyan kiadják a könyveinket nemcsak szerbül, hanem szlovákul, ruszinul, sőt albán fordításban is megjelent egy-egy könyvem. S ha már az együttélés kapcsolataihoz értünk újra megemlítem Sztapárt, amellyel az utóbbi években irodalmi esteket rendezünk Nem nagy közönség előtt persze, inkább csak a magunk örömére, Sztapáron és Doroszlón felváltva. A múltkor Stevan Raičković volt velünk, meg Pap József és a szlovák költő, Palo Bohuš, és a legrégibb szerb folyóirat, a Letopis szerkesztője, Boško Ivkov. „Jó dolog lehet ez a kétlakiság!” - szól közbe az ordítón tájékozatlan rendező, s erre aztán már tényleg le kell tenni a lantot, illetve azt az ötágú sípot. Még Milánhoz viszem be őket, illetve ők engem, s ott megint leesik az álluk, hogy a barátom „milyen jól beszél magyarul”. S amikor hallják, hogy Pesten háromszor volt kiállítása, itt is megcsodál­ják a képeit.

1990.V.23. Tegnap én is elsirattam a megszűnt magyar újságokat, köztük a Dolgozókat, amelybe hetenként rendszeresen írtam. Megszoktam és megszerettem ezt a nem túlságosan elterjedt újságot, amelynek az egykori Szervezett Munkást kellett pótol­ni, ha nem is olyan harcias hévvel kiállva a dolgozók érdekeiért, mint hatvan év előtti elődje, amely a párt támogatásával jelent meg, s nemcsak ipari üzemekben és mű­helyekben olvasták. Uradalmi istállók mé­lyén is felolvasta valaki vasárnap délután az egybegyűlteknek a boldogabb jövőt ígérő cikkeket, utódja, amely most kénytelen volt beadni a kulcsot, jobban szerkesztett, kitű­nő lap volt, munkatársainak adottságai messze felülmúlták a régi munkásújság alkalmi cikkíróinak adottságait, legalábbis, ami az írni tudás formai részét illette. S mivel családi lap akart lenni, a hangát se csupán harcra köszörülte. S most, hogy megszűnt, engem mélyen meghatott az a kis társadalmi akció, amely a megmentésé­re szerveződött. Jó, a boldogabb jövő nem úgy jött be, ahogy ígérték, így aztán osz­tályjellegén túl az a tény, hogy magyarok írták magyaroknak ezt az újságot, külön sebet ejtett rajtunk. Koronként és helyen­ként bátor hangot is megütött egy-egy lapszéli jegyzetében, mintha ott többet le­hetett volna mondani, mint másutt, úgy­hogy néha röstelltem is a magam visszafo­gott, békülékeny attitűdjét. De minden szerdán reggel fél nyolckor boldogan vár­tam a fotós kollégát, hogy kimenjünk vala­hova, gyárba, szövetkezetbe, és délután aztán meg is írjam, amit hallottam és láttam. Jót tett nekem ez a kis kimozdulás a magányomból. Ilyenkor nem is dolgoz­tam reggel, mint máskor, amikor hajnali ötkor meghallgatom a híreket, s fél hétkor már a gépemnél ülök. Mert én még a régi falusi életforma szerint élek, este kilenckor eloltom fejem fölött a lámpát, s reggel öt után fölkelek. Most, amióta ez sincs, a Dolgozók, kicsit elkutyultam, félóra hosszat is ellustálkodom, s ilyenkor gyakran gondo­lok arra, mi lesz, ha a többi magyar lapot is utoléri a nemezis, s a céhbeli nép együtt énekelheti az újsághoz tartozó emberekkel: Se pénz, se posztó, búcsúzik a hírlaposztó.

Herceg János a Híd-díj kapcsán

1990. június 6.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Tovább

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább

Slobodan Milošević belgrádi börtönnapjai. Hogyan adták ki Hágának? Elrabolták?

Tizenhat éve, hogy a II. világháború utáni Európa legvéresebb háborújának kulcsszereplőjét, Slobodan Miloševićet letartóztatták, és kiadták >

Tovább

Kinek üzlet a holokauszt?

Kik és mennyit kerestek a holokauszton? A legtöbbet a németek, utána pedig a kelet-európai országok. Ne >

Tovább

Jókai és az antiszemita karaktergyilkosság

Jókai utolsó éveit sikeresen megkeserítették. Talán nekünk vigasz, ma a lejáratokat senki sem ismeri, Jókait viszont >

Tovább

A Cseke

Tőle tudtuk meg, hogy például mi a Beatles tagok kedvenc étele. Vagy, hogy a los angelesi >

Tovább

Egy álszent nyárspolgár emlékiratai, aki több százezer magyart pusztított el

Első alkalommal jelentek meg magyar nyelven Rudolf Höss auschwitzi lágerparancsnok emlékiratai, amelyet 1947-es lengyelországi kivégzése előtt, >

Tovább