2019. augusztus 21. Szerda
Ma Sámuel, Hajna, Piusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

A Köztársaság napja...

... ma van – emlékeztet István Kanadából.   >

Tovább

A bekódolt röhögés

Tolnai Ottó
Tolnai Ottó
A bekódolt röhögés

Az, hogy a Művészklubhoz kötődik a Nap­ló, számomra jelképes szinte.

Először is persze az, hogy végre ismét van klubunk, egyáltalán van a Művészklub.

Ott tárgyaltam volt a két, ahogy újságírá­sunk egyik doyenje nevezte őket, bohó alapító­val, jóllehet előbb még pártot akartunk alapíta­ni (valamiféle európai partot – most is hisszük, arrafelé egérutunk), és aztán ott egyeztünk meg a Naplót Illetően is.

A Művészklub bérlői is kötődnek a laphoz, ők már kedden este árulják a nyomdából hozott, még meleg példányokat – miközben mi megtárgyaljuk a számot, s a soron levő szerkesztő felvázolja a következő tartalmát...

A Symposiont és az Új Symposiont sem tudom különválasztani a Futaki úti kocsmáktól és a Forum klubjától – egészen addig, amíg egy este abból a klubból el nem vezettek néhányunkat a rendőrök; később is jártunk oda, ma Is beülök olykor, de aztán már nem az volt, legalábbis néhányunk számára, aztán már nem arról volt szó.

A bohó jó kifejezés, megörültem neki, egyér­telműen azt jelenti, nem az úgynevezett struktúrák nevezték ki, nem tagja a halódó pártnak s a többi, mondom, jó kifejezés, mégsem egészen pontos, mivel inkább a dotált, tegnap még egzak­tul irányított, szigorúan ellenőrzött lapok főnökei en­gedhetnek meg maguk­nak némi nagyvonalúsá­got, nagyképűséget, és ha lenne humorérzékük, akár némi bohóságot is megengedhetnének ma­guknak, hiszen kész, jól ki­épített apparátus dolgozik nekik, magától is megy a dolog, a független, vagy ahogyan jobban szeretik ne­vezni magánlap szerkesztői­nek viszont az égvilágon mindent előlről kell kezdeni­ük, valóban csak magánkapcsolataikra támaszkod hatnak, mindenesnek kell lenniük.

Míg az első szám friss példányait lapoztuk ott, a Művészklub mélyvizében, valaki odajött asztalunk­hoz, s a lapra meredve megkérdezte, még nem tiltották be?! Nem volt túl komoly a kérdés, de bohó szerkesztőtársaim így is nagyot és jóízűt nevettek rajta. Én Is jól tudtam, hogy a kérdés per pillanat deplaszírozott, lévén a legöregebb közöttük, mégis összerezzentem. Úgy látszik, morfondí­roztam titokban, az én génjeimbe ilyen kifeje­zések vannak betáplálva, mint a betiltás, a leváltás, bírósági tárgyalás et cetera. Feltéte­les reflexeim ilyesmikre reagálnak, ilyesmikre rezzenek össze, kezdek el vacogni. Igen, hiszen az irányított és szigorúan ellenőrzött lapokat sosem is kellett betiltani, csak az irodalmi és az egyetemista újságoknak jutott ez a sors. Nem egészen véletlen tehát, hogy most, amikor bizonyos tekintet­ben ismét valami hasonló szabadság dereng – azért fogalmazok így, mert, szemben bohó társaimmal, én nem látom tényleges szabad­ságnak ezt, és még véletlenül sem hiszem azt, mint egyes nagyképű szerkesztők, hogy én harcoltam ki (előbb rá kellene kérdeznünk, kitől is kaptuk, ki is harcolta ki – netán éppen azok, akik ellen mi harcolunk?) –, tehát most, amikor bizonyos tekintetben ismét valami hasonló szabadság dereng, én újra szerkeszteni kezdek.

Igen, húsz év után ismét lapot szerkesz­tek. És szemben bohó társaimmal, nem kis lámpalázzal. Nem, hiszen az a lap, amelyet elvettek tőlem, amelyről leválasztottak, lemani­puláltak, letiltottak – az a szerkesztési mód, stílus, amit én hozok magammal a Naplóhoz, már mitikus dimenziókat kapott az időben (nagy, merész kalandnak nevezik, és éppen fésületlenségében, jó értelemben vett felelőtlen­ségében, bohóságában te­hát, próbálják tetten érni, megnevezni titkát, a kor legjobb magyar folyóiratá­nak titulálva). Egyértelmű­en múlt időben beszélnek róla, megismételhetetlennek mondják. Őszintén szólva némi mosollyal kö­vetem ezeket az obszervációkat, mint azok a meste­rek, akiknek mindennek el­lenére sikerült megőrizniük mesterségük titkát – a tit­kot, amely, mint általában lenni szokott, sokkal egysze­rűbb, mint gon­dolnánk. .

Mondom, enyhe melankóliával ültem ott a Művészklubban az első számot forgató, nagyokat nevető társaim között. És éppen ez a bohó­ság, ez a jóízű nevetés idézte fel bennem az első betiltást, szerkesztéstől való eltiltásom kezdetét.

Méhkasként zsongott az Új Symposion Ka­tolikus portai szerkesztősége azon a napon, 1971-ben. A nyomda késése miatt sűrű egy­másutánban jelentek meg a számok, tele volt velük a libegő padló. Az a libegő, nem biztonsá­gos padló (rosszul, fele­másan adaptálták ugyanis az épületet) en­gemet mindig a vízen járásra emlékeztetett, s mint később bebizonyo­sodott valóban az is volt. Mindenki ott ült, talán azért tűnt váratlannak, hogy kinyílt az ajtó, hogy még valaki más is be akart jönni. Kinyílt tehát, és az egyik ifjú aktivista barátunk lépett be. Betiltották a Sympót – mondta. Hirtelen elnémultunk. Úgy némán és ijed­ten ültünk sokáig. Az előző években gyakran jártam kihallgatásra, sokszor ültem vacogva a rendőrség folyosóján a tyúktolvajokkal – ám ez a vacogás, ami akkor eluralkodott rajtam (s a tárgyalásokon még majd jobban), valami egé­szen más volt, erre igazán nem voltam fizikailag felkészülve.

A szerkesztőség tele volt képzőművészeti tárggyal – a képzőművészet, a vizualitás nem csak külső dimenziója volt a lapnak. A falon Benes és Maurits képei, az asztalon, szekré­nyeken egy magyarországi kiállítás ittrekedt munkái, festmények – és Haraszti István mo­biljai. Haraszti később ismert művésszé lett, ő volt az első, aki Calder, Säffer és Tinguely eredményeit felénk is kamatoztatta, noha az ő munkái egyszerűbbek, szolidabbak, tartósab­bak voltak, mint a nagy kísérletezőké. Szeret­tük, gyerekeink meg egyenesen imádták azokat a fém libikókákat, pimasz szerkentyűket. Éle­tünk részévé lettek a szó szoros értelmében.

A csomagolópulton (magunk terjesztettük a lapot) ott állt Haraszti kis páncélszekrénye. Azt szerettük, legalábbis mi felnőttek, legjobban. Ha megcsavartad nyitókerekét, a zár elindított egy magnószalagot, és valami isteni nagy röhögésbe fulladó kacaj hangzott fel. De akkorra valahogy megszoktuk, rég nem csavargattuk már.

Na már most ott, abban a nagy levertség­ben, ijedtségben – abszolút csöndben, valaki megmozdult, összegyűjtött annyi erőt, hogy felálljon. Felállt, odament a kis Wertheim-szekrényhez, vaspénztárhoz, és megcsavarta nyitó-szerkezetét Es felhangzott az isteni kacaj.

Noha nietzscheánus voltam, a nevetés mibenlétét csak akkor, ott a kassza előtt értettem meg. Ezért nem mondott később nekem már semmi újat híres Nietzsche-könyvében Bataille, amikor a beteg filozófus kaca­jából kihallotta a sírást és az eljövendótől való rettegést is...

A Napló első számát lapozó társaság bohó vidámsága azt az egykori kis páncélszekrényt idézte elém, és örültem, hogy új társaim széfjé­be – génjelbe már eleve be van táplárva, kódol­va az a bizonyos röhögés, metafizikus kacaj. Sót, annak is örültem, hogy melankóliámmal, berzenkedésemmel, fantomfélelmeimmel, be­idegződéseimmel csak még fokozom azt.

1990. június 6.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább

Slobodan Milošević belgrádi börtönnapjai. Hogyan adták ki Hágának? Elrabolták?

Tizenhat éve, hogy a II. világháború utáni Európa legvéresebb háborújának kulcsszereplőjét, Slobodan Miloševićet letartóztatták, és kiadták >

Tovább

Kinek üzlet a holokauszt?

Kik és mennyit kerestek a holokauszton? A legtöbbet a németek, utána pedig a kelet-európai országok. Ne >

Tovább

Jókai és az antiszemita karaktergyilkosság

Jókai utolsó éveit sikeresen megkeserítették. Talán nekünk vigasz, ma a lejáratokat senki sem ismeri, Jókait viszont >

Tovább

A Cseke

Tőle tudtuk meg, hogy például mi a Beatles tagok kedvenc étele. Vagy, hogy a los angelesi >

Tovább

Egy álszent nyárspolgár emlékiratai, aki több százezer magyart pusztított el

Első alkalommal jelentek meg magyar nyelven Rudolf Höss auschwitzi lágerparancsnok emlékiratai, amelyet 1947-es lengyelországi kivégzése előtt, >

Tovább

Az OZNA 35 000 embert ölt meg tervszerűen

Likvidálások voltak Magyarországban, Lengyelországban, Bulgáriában, Romániában is, de közel sem ilyen tömegesek, se nem vezettek nyilvántartást. >

Tovább