2019. szeptember 20. péntek
Ma Friderika névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

A Köztársaság napja...

... ma van – emlékeztet István Kanadából.   >

Tovább

A szúnyogirtókat is lelövik

Gáspár Mihály
Gáspár Mihály
A szúnyogirtókat is lelövik
Korduni menekültek a II. világháborúban

Lovon érzi magát a hatalom? Nyil­vánvalóan, különben dehogyis szórná úton-útfélen sziporkáit még oly citrom­emberek révén is, amilyen Nedeljko Šipovac.

„A magyarok szabadon kikiálthat­ják autonómiájukat, a buszon vagy a fán.” Ha, ha, ha! A májam! Ekkora szellemesség „Gargamel”-től tényleg nem volt várható. Pláne nem jelképek­ben kifejezve. Mert, ugye, világos az üzenet: a fát említi nosztalgikusán az expártvezér, de előtte is a buszt, immár jövőbe látóan.

A ruszinokat, ugye, már megindítot­ták. Félő, hogy a Szerémségben élő szórványmagyarság sorsa is erősen két­séges. A módszerek adva vannak, mindent szabad. Mikloševci ruszin ember meséli: „Vasárnap volt, éppen ebédhez készültünk. A leves az asztalon gőzöl­gött, de a kanalat már nem emelhettük a szánkhoz. Bejöttek. Hogy azonnal csomagoljunk, fél órán belül a busznál legyünk. Nem volt választás. A pénzt, az ékszert vehettük csak magunkhoz, másra nem volt időnk. Jó órával később már ez se maradt. Mielőtt kitereltek a buszból, megmotoztak...” Sztori a sok közül. Listákról, fenye­getőzésekről nem is szólva. A katona­ságról sem.

Nyolcvan tank csak Oromhegyes körül! Egy is sok lenne. Főleg, ugye, ha kerül egy őrült – és miért ne kerülne? –, aki netalán „megtéved”. Mondd már! Ha városokat szét lehet lőni, egy Orom­hegyessel több vagy kevesebb, oly mindegy, nem? Amiatt talán még ma­gyarázkodni, mosakodni sem kell a vi­lág előtt. A hatás viszont kétségkívül óriási lenne. Hogyne. Ezrével érkeznek most Boszniából az otthonukból kiűzöttek, belőlünk viszont olyan sok van. Vagy tévedek? Nem hiszem. Még mindig megvagyunk pár százezren.

Ők meg – mármint Slobóék – a szent ügy, a CÉL érdekében tényleg nem válogatnak az eszközökben. Félel­metes. Lakásomban ülők, hallom, lőnek. Géppuska? Nem értek hozzá. Betelefonálok a szerkesztőségbe, Habram rögtön mondja, hogy „légvédelmi ágyú”. Miért? Szerinte, akárcsak egy nappal előtte Szabadkán is, biztos, hogy hazatérni készülő bosnyákok „mu­latoznak”.

Hát nem. Ezúttal igazi volt a célpont. Egy repülőgép. Mezőgazdasági masina, szúnyogirtani röpült föl. Szerencsére megúszta, sőt, mint utólag kiderült, a pilóta nem is tudott róla, hogy lőtték. A jelek szerint azonban a katonaság sem hajlandó a kellemetlen incidens tényét tudomásul venni. Egy szó nem sok, annyival sem reagált az esetre a közvé­lemény felé. Ennek csak két oka lehet. Az egyik, hogy úgy gondolja, nem is tartozik magyarázattal senkinek, lévén ő állam az államban; a másik viszont, hogy restelli. Mit? Természetesen azt, hogy ilyen alacsonyan repülő, relatív lassú gépet sem tudott a mesterlövésze eltalálni...

Persze ebben a piszkos háborúban nem mindenkinek volt ilyen „szeren­cséje”. A tévéhíradó a minap egy rövid hírrel és képsorral a hadirokkantak ba­jairól Idézem: „A háború rokkantjai mi­nimális személyi jövedelmet követelnek addig, amíg nem lesznek képesek önál­lóan gazdálkodni.” A képen pedig em­berek. Kéz vagy kezek, láb vagy lábak nélkül. „Amíg ők nem fognak önállóan gazdálkodni..?” Nem cinikus? Az. A köbön.

Amíg ilyenek vannak itt, evidens, hogy ennek az országnak a bajból nem lesz sose elég. A szerbek akik..” Ez már Karadžić. Ő is citromember, ő is szellemeskedik, hogy Bosznia-Hercego­vina területének 65 százalékában ők a többségi nemzet. De még mennyire.

Csak tudnám, akkor hogy az istenben veszítették el a választásokat?

Micsoda vezérek! Ahogy Đilas mond­ta: „Nemcsak hogy nem tudnak kive­zetni bennünket a válságból, de ahhoz még tehetségük sincs.” Csoda, hogy szökik tőlük a világ, mint a leprástól? Igaz, ha csak tőlük szökne, az még hagyján. De velük együtt tőlünk is. Mert, sajnos, itt születtünk. Ha tetszik, ha nem, a sorsközösséget vállalnunk kell a cifra nyomorban.

Már az a tudat is rettenetes, hogy száz kilométerre vagy kettőre innen gye­rekek, ha meg nem is halnak, de éhez­nek és szoronganak. Az pedig egyene­sen borzasztó, hogy a passzív ellenállá­son kívül jóformán semmit sem tehe­tünk értük. Annál kevésbé, mert egyre kézzelfoghatóbban bizonyosodik ben­nünk annak a tudata, hogy megoldás – ha egyszer lesz –, s kiút – ha rátalálunk –, tulajdonképpen és kizárólag itt belül van, hozzá a segítséget kívülről nem várhatjuk.

Hogy is várhatnánk? Hogy is képzel­heti el valaki, hogy egy civilizált más világ megérti azt, amit itt szent ügynek tekintenek. Hogy meg tudja érteni, mi a szösz, ami miatt egyazon nép, amely egy nyelvet beszél, mégis két nemzet. Bárhogy is nézzük a dolgokat, a szögedi és teszem azt győri atyafi között nagyobb a különbség, mint egy átlag horvát és átlagszerb között. És ez az, amit nem lehet megemészteni, még kevésbé megérteni. Ezért kínlódik oly régóta és eredménytelenül Európa, Amerika és a fél világ egy új ország és balkáni polgárháború elrendezése kö­rül.

Hasztalan. Mert miközben Brüsszel­ben, Helsinkiben, Lisszabonban vagy Hágában már hónapok óta úgy tesz­nek, mintha Jugoszlávián kívül tényleg jobb dolguk nem volna, itthon folyama­tosan zajlik a verseny, a győztes az, aki bebizonyítja, hogy több szerbet mészá­roltak le a muzulmánok, horvátok, mint amennyi muzulmánt, horvátot a szer­bek.

Ezt az életfilozófiát pedig szokványos módon, restriktív intézkedésekkel, em­bargóval vagy elszigetelődéssel lehetet­len megcáfolni Ahhoz más kel. De mi?

Vagy inkább mi nem? Úgy könnyebb válaszolni. Mert akkor nem a Ml, ha­nem a KI és KIK lesz a lényeg!

1992. május 20.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Tovább

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább

Slobodan Milošević belgrádi börtönnapjai. Hogyan adták ki Hágának? Elrabolták?

Tizenhat éve, hogy a II. világháború utáni Európa legvéresebb háborújának kulcsszereplőjét, Slobodan Miloševićet letartóztatták, és kiadták >

Tovább

Kinek üzlet a holokauszt?

Kik és mennyit kerestek a holokauszton? A legtöbbet a németek, utána pedig a kelet-európai országok. Ne >

Tovább

Jókai és az antiszemita karaktergyilkosság

Jókai utolsó éveit sikeresen megkeserítették. Talán nekünk vigasz, ma a lejáratokat senki sem ismeri, Jókait viszont >

Tovább

A Cseke

Tőle tudtuk meg, hogy például mi a Beatles tagok kedvenc étele. Vagy, hogy a los angelesi >

Tovább

Egy álszent nyárspolgár emlékiratai, aki több százezer magyart pusztított el

Első alkalommal jelentek meg magyar nyelven Rudolf Höss auschwitzi lágerparancsnok emlékiratai, amelyet 1947-es lengyelországi kivégzése előtt, >

Tovább