2019. július 23. kedd
Ma Lenke, Brigitta, Apollinár névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

A Köztársaság napja...

... ma van – emlékeztet István Kanadából.   >

Tovább

Ellenzékiek Európában

Várady Tibor
Várady Tibor
Ellenzékiek Európában

A Borba hozott csak előzetes bejelentést az értekezletről, jelezve, hogy a jugoszláv ellenzék vezetői találkoznak majd Genfben, és az értekezlet titkos lesz. Nehezen tudom ma­gammal kapcsolatba hozni a „vezető” meg­határozást, és furcsállom a titkos jelleget is, hisz nemigen találkoztam az utóbbi napok­ban emberrel, aki ne tudott volna róla. Mind­ez talán segít is, tekintettel a titok és a fontosság ősi összefüggésére.

Genf

A belgrádi repülőtéren ott van már Vuk Drašković öt-hat hívével (testőrével), Slobodan Rakitić, az SZMM parlamenti frakciójának vezetője, a demokratáktól Vojislav Koštunica. Dragan Veselinov, a Népi Parasztpárt elnöke már az étteremben kávézik. Mirko Tepavac, a belgrádi UJDI-sokkal, Vesna Pešićtyel és Sto­jan Cerovićtyal érkezik. Mondják, hogy Ivan Đurić már Genfben van. Megérkeznek Srdan Darmanović Titográdból és Gajo Sekulić a boszniai UJDI-ból. Mindenki tüntetően barát­ságos mindenkivel. A beszélgetések során aztán kiderül, hogy tulajdonképpen senki sem tudja, mit is fogunk csinálni Genfben.

Általános meglepetésre az utasokhoz csat­lakozik Balša Špadijer, a szerbiai alkotmány­bíróság elnöke is. (Valaki úgy tudja, hogy tagja az SZSZP főbizottságának is.) Megindul­nak a gyanakvások, találgatások. Veselinov megjegyzi, hogy ez csak azt jelentheti, hogy ellenzékbe vonult az SZSZP. Később halljuk, hogy az egyik svájci szervezőnek az unokaöccse, így kapott meghívást. Az uralkodó párt az unokaöccs szerepében keresi tehát a jugo­szláv válság megoldását.

Mondogatjuk azt is: ennyi ellenzéki nagy kísértés – fel is robbanhat a gép. Ezt minden­ki viccnek szánja – de senki sem nyugodt.

Genfben egy-két szervező vár, és Vuk hívei­nek egy csoportja. Valahogy vele együtt kerü­lök túl a vámvizsgálaton, úgyhogy engem mutat be elsőnek a svájci szerb megújhodás aktivistáinak. Valaki megkérdezi, igaz-e, hogy apad a tagság létszáma. Vuk megnyugtatja őket, hogy ellenkezőleg, erősödik a mozga­lom, és hozzáteszi, hogy van már 20 SZMM-es a moszkvai Lomonoszov Egyetem tanárai közt is. Közben cinkosán néz rám, de nem bánja, hogy a genfi hívók komolyan veszik.

Az Eden szállodában vagyunk valamennyi­en elszállásolva. Ott van már Ivan Đurić, a boszniaiak közül Muhamed Filipović és Rasim Kadić, Szlovéniából Jožef Školjč, Jože Mencinger, Peter Jambrek és Rastko Močnik, Kosovóról Veton Surroi, Szkopjéból Ljubomir Frcskovszki, Nano Ruzsin. Várjuk a horváto­kat, nem tudni, hogyan érkeznek. Aztán va­csoránál elkezdődik a beszélgetés, és minden bevezető nélkül, mindenki rögtön ott van a lényegnél. Az embernek az az érzése, hogy akik itt vannak, meg is tudnának egymással egyezni; valószínűleg ez a különbség hatalmi és értelmiségi pozíció között. (A történelem persze azt is mutatja, hogy roppant nehéz egy értelmiségi álláspontot átmenteni hatalomra jutás után – de nem egészen könnyű értelmiséginek maradni az ellenzéki politiká­ban sem.) Tepavac mellett ülök. Pesszimista, azt hiszi, nincsen olyan belső erő, mely elég gyorsan fel tudná váltani és meg tudná változtatni az uralkodó esztelenséget. Akár­mennyire megalázó is, csak európai gyámko­dásban bízhatunk.

Amikor a szobámba kerülök, ebben is meginog a bizalmam. A Szeles Mónika-Capriati meccset nézem. Egy szünetben két kommentátor magyarázgatja, hogy a horvát Ivanišević és Prpić nem akarnak jugoszláv színekben fellépni az olimpián, míg Szeles Mónika akar. Az egyik megkérdezi, hogy vajon Mónika szerb-e vagy horvát. „Rögtön megnézem” – szól a másik, majd papírjai közt keresgél, de csak azt az adatot találja, hogy Mónika újvidéki. „Novi Sad, Novi Sad…“ – mondja – „na várjunk csak… ez nem Horvátország… nem is Szerbia…” (de megdob­banna erre autonomistáink szíve!) „mi lehet akkor?” – bizonytalanodik el a második ripor­ter. „Talán Macedónia” – mondja az első. „Az, azt Persze, Macedónia” – talál vissza önbizalmára a második kommentátor. Tehát Szeles Mónika macedón!

Ezek tehát az európai szakértők. Meg tud­ják ezek érteni a problémákat mielőtt ránk ­tukmálnák a megoldást? (Vagy talán pont az találhat itt csak megoldást, aki semmit sem ért és semmihez sincs köze?)

Másnap mégis a dolgok megértésére pró­bálunk támaszkodni. Megjönnek a horvátok is (Ivan Zvonimir Čičak, Žarko Puhovski, Dragomir Vojnić, Nenad Popović), a vártnál gyor­sabban alakul ki egy képlet azzal, hogy az erkölcsi buktatókon szinte mindig a kis töré­keny Milorad Pupovac (horvátországi szerb) akaratereje és tekintélye segít át. Odáig ju­tunk, hogy nem a határok megváltoztatásá­ban van a megoldás, hogy messzemenően szavatolni kell a kollektív jogokat minden kisebbségi helyzetben levő népcsoportnak, hogy ezeknek a jogoknak a védelme nem fejeződhet be a köztársasági határokon (vagy országhatárokon). Regionalizációt követelünk köztársasági centralizáció helyett, elítéljük a sajtóháborút. Hosszas vita után megegyezünk egy Kosovóra vonatkozó mondatban is. („Kü­lönösen fontosnak tartjuk, hogy a hosszantar­tó viszályokat demokratikus úton rendezzék Kosovón.”) Amikor szinte mindenben meg­egyeztünk, Peter Jambrek, a szlovén alkot­mánybíróság bírája még javasolja, hogy konstatáljuk: Szlovénia az agresszor (JNH) elleni harcban kivívta teljes függetlenségét, és már most önálló állam. Az UJDI tagja, a szlovén Rastko Močnik reagál erre, kimondja, hogy ilyen mondatban úgysem tudunk megegyezni, és nincs is itt rá semmi szükség. Rasim Kadić egy körmönfont ellenérvet tarto­gat: ha Szlovénia már nem része Jugoszláviá­nak, akkor a szlovén résztvevőknek nem lehet megtéríteni a repülőjegyet, hiszen a keret csak „jugoszláv értelmiségieknek és ellenzéki politikusoknak” ad helyet. A mondat kimarad. Szombat este 11 óra tájt kész a szöveg. Találgatom, hogy ez mennyire játék, mennyi­re valóság, hisz nemcsak hogy egyetlen egy emberéletet sem mentettünk meg vele, de egyetlen puskalövést sem akasztottunk meg. Tepavac vigasztal, meséli, hogy mennyire komolytalan amatőrtársaságnak tűntek soká­ig a később győztes mozgalmak.

Talán… Másnap a sajtókonferenciát Ivan Đurić és én tartjuk, tekintettel arra, hogy franciául kérik. Egy újságíró megkérdezi, mit fogok csinálni, ha Genscher elismeri Szlové­niát és Horvátországot. (Én mit fogok csinál­ni? Ennyire politikusnak néznek már? – Mindenesetre „politikus” választ adok.)

Berlin

Berlinben hasonló a képlet azzal, hogy ezúttal elmaradnak az „igazi” politikai nevek (nincs itt Drašković, Čičak, nem képviseli senki sem például a demokratákat). Keveseb­ben vagyunk, de itt van Branko Horvat Zág­rábból, Sonja Licht Belgrádból, Voja Stanovčić, a Szerb Tudományos Akadémia tagja, Vladimír Milcsin szkopjei rendező – és több genfi ismerős. Ezúttal sokkal több az újságí­ró. A Reichstagban vagyunk. Előtte, a Bran­denburgi kapunál szovjet katonatiszti sapká­kat és NBK rendőrségi jelvényeket, karszala­gokat árulnak a kurdok.

A Reichstag épületébe nem viszünk gyu­fát.

Akik Genfben voltunk, úgy érezzük hosszú a bevezető. De talán így természetes. Beszél néhány német szakértő, és parlamenti képvi­selő is. Büszkék, hogy nem tévednek el Banija és Kordun megkülönböztetésénél.

Az épület előtt vagy ezerfőnyi horvát tün­tet. (Mi adtunk rá okot?)

Második nap délután fogunk hozzá a köz­lemény megfogalmazásához. Ismét belesod­ródom a fogalmazó bizottságba. A szövegké­szítés több realitástudatot parancsol. Világo­sabban mutatkoznak egy-egy gondolatmenet buktatói. Különösebb nehézségek nélkül megfogalmazódik itt is az az elv, hogy határkiigazítások helyett nemzetközileg ellenőrzött kisebbségvédelem és regionalizáció a megol­dás. Hozzátesszük, hogy semmilyen kisebb­ségben élő nemzet vagy nemzetiség alkotmá­nyos meghatározása sem változtatható meg beleegyezésük nélkül. (Tehát a szerbek sem lehetnek nemzetből kisebbség Horvátország­ban – ha ezt nem akarják.) Hozzátesszük, hogy általános emberi jogként kell elismerni a polgárháborúban való részvétel megtagadását.

Sokkal nehezebben fogalmazódnak meg a JNH és más fegyveres egységeket intő, elítélő mondatok, és a kilátásba helyezendő konkrét (európai) szankciók.

Puhovski kiszámítja, hogy otthon már óránként veszíti életét egy-egy ember.

Berlini Nyilatkozatnak nevezzük a szöveget.

A szó szoros értelmében az utolsó pillana­tig tart a szövegalakítás. Aztán a belgrádiakkal, macedónokkal rohanok a Schönefeld (volt NDK kelet-berlini, még orosz feliratos) repülőtérre – valószínűleg le is késnénk a gépet, ha nem késne a JAT is. A horvátok és szlovének ott maradnak, hogy legépeljék a szöveget. Nekik valamivel később indul a gépük – a volt nyugat-berlini Tegel repülőtérről.

1991. szeptember 25.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább

Slobodan Milošević belgrádi börtönnapjai. Hogyan adták ki Hágának? Elrabolták?

Tizenhat éve, hogy a II. világháború utáni Európa legvéresebb háborújának kulcsszereplőjét, Slobodan Miloševićet letartóztatták, és kiadták >

Tovább

Kinek üzlet a holokauszt?

Kik és mennyit kerestek a holokauszton? A legtöbbet a németek, utána pedig a kelet-európai országok. Ne >

Tovább

Jókai és az antiszemita karaktergyilkosság

Jókai utolsó éveit sikeresen megkeserítették. Talán nekünk vigasz, ma a lejáratokat senki sem ismeri, Jókait viszont >

Tovább

A Cseke

Tőle tudtuk meg, hogy például mi a Beatles tagok kedvenc étele. Vagy, hogy a los angelesi >

Tovább

Egy álszent nyárspolgár emlékiratai, aki több százezer magyart pusztított el

Első alkalommal jelentek meg magyar nyelven Rudolf Höss auschwitzi lágerparancsnok emlékiratai, amelyet 1947-es lengyelországi kivégzése előtt, >

Tovább

Az OZNA 35 000 embert ölt meg tervszerűen

Likvidálások voltak Magyarországban, Lengyelországban, Bulgáriában, Romániában is, de közel sem ilyen tömegesek, se nem vezettek nyilvántartást. >

Tovább