Ma Benedek, Bence, Miklós névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
Boszorkányperek Németországban
A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >
Budapesti fotók a harmincas évekből
Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >
Boszorkányper Magyarországon
A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)
MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 évesnél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >
Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal
Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >
Kormányrendelet
Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >
Budapest, 1936
A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >
A porcelán unikornis
A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >
A magyarok hullottak, mint a legyek
Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >
Így kezdődött...
Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >
Ellenzékiek Európában
Várady Tibor
A Borba hozott csak előzetes bejelentést az értekezletről, jelezve, hogy a jugoszláv ellenzék vezetői találkoznak majd Genfben, és az értekezlet titkos lesz. Nehezen tudom magammal kapcsolatba hozni a „vezető” meghatározást, és furcsállom a titkos jelleget is, hisz nemigen találkoztam az utóbbi napokban emberrel, aki ne tudott volna róla. Mindez talán segít is, tekintettel a titok és a fontosság ősi összefüggésére.
Genf
A belgrádi repülőtéren ott van már Vuk Drašković öt-hat hívével (testőrével), Slobodan Rakitić, az SZMM parlamenti frakciójának vezetője, a demokratáktól Vojislav Koštunica. Dragan Veselinov, a Népi Parasztpárt elnöke már az étteremben kávézik. Mirko Tepavac, a belgrádi UJDI-sokkal, Vesna Pešićtyel és Stojan Cerovićtyal érkezik. Mondják, hogy Ivan Đurić már Genfben van. Megérkeznek Srdan Darmanović Titográdból és Gajo Sekulić a boszniai UJDI-ból. Mindenki tüntetően barátságos mindenkivel. A beszélgetések során aztán kiderül, hogy tulajdonképpen senki sem tudja, mit is fogunk csinálni Genfben.
Általános meglepetésre az utasokhoz csatlakozik Balša Špadijer, a szerbiai alkotmánybíróság elnöke is. (Valaki úgy tudja, hogy tagja az SZSZP főbizottságának is.) Megindulnak a gyanakvások, találgatások. Veselinov megjegyzi, hogy ez csak azt jelentheti, hogy ellenzékbe vonult az SZSZP. Később halljuk, hogy az egyik svájci szervezőnek az unokaöccse, így kapott meghívást. Az uralkodó párt az unokaöccs szerepében keresi tehát a jugoszláv válság megoldását.
Mondogatjuk azt is: ennyi ellenzéki nagy kísértés – fel is robbanhat a gép. Ezt mindenki viccnek szánja – de senki sem nyugodt.
Genfben egy-két szervező vár, és Vuk híveinek egy csoportja. Valahogy vele együtt kerülök túl a vámvizsgálaton, úgyhogy engem mutat be elsőnek a svájci szerb megújhodás aktivistáinak. Valaki megkérdezi, igaz-e, hogy apad a tagság létszáma. Vuk megnyugtatja őket, hogy ellenkezőleg, erősödik a mozgalom, és hozzáteszi, hogy van már 20 SZMM-es a moszkvai Lomonoszov Egyetem tanárai közt is. Közben cinkosán néz rám, de nem bánja, hogy a genfi hívók komolyan veszik.
Az Eden szállodában vagyunk valamennyien elszállásolva. Ott van már Ivan Đurić, a boszniaiak közül Muhamed Filipović és Rasim Kadić, Szlovéniából Jožef Školjč, Jože Mencinger, Peter Jambrek és Rastko Močnik, Kosovóról Veton Surroi, Szkopjéból Ljubomir Frcskovszki, Nano Ruzsin. Várjuk a horvátokat, nem tudni, hogyan érkeznek. Aztán vacsoránál elkezdődik a beszélgetés, és minden bevezető nélkül, mindenki rögtön ott van a lényegnél. Az embernek az az érzése, hogy akik itt vannak, meg is tudnának egymással egyezni; valószínűleg ez a különbség hatalmi és értelmiségi pozíció között. (A történelem persze azt is mutatja, hogy roppant nehéz egy értelmiségi álláspontot átmenteni hatalomra jutás után – de nem egészen könnyű értelmiséginek maradni az ellenzéki politikában sem.) Tepavac mellett ülök. Pesszimista, azt hiszi, nincsen olyan belső erő, mely elég gyorsan fel tudná váltani és meg tudná változtatni az uralkodó esztelenséget. Akármennyire megalázó is, csak európai gyámkodásban bízhatunk.
Amikor a szobámba kerülök, ebben is meginog a bizalmam. A Szeles Mónika-Capriati meccset nézem. Egy szünetben két kommentátor magyarázgatja, hogy a horvát Ivanišević és Prpić nem akarnak jugoszláv színekben fellépni az olimpián, míg Szeles Mónika akar. Az egyik megkérdezi, hogy vajon Mónika szerb-e vagy horvát. „Rögtön megnézem” – szól a másik, majd papírjai közt keresgél, de csak azt az adatot találja, hogy Mónika újvidéki. „Novi Sad, Novi Sad…“ – mondja – „na várjunk csak… ez nem Horvátország… nem is Szerbia…” (de megdobbanna erre autonomistáink szíve!) „mi lehet akkor?” – bizonytalanodik el a második riporter. „Talán Macedónia” – mondja az első. „Az, azt Persze, Macedónia” – talál vissza önbizalmára a második kommentátor. Tehát Szeles Mónika macedón!
Ezek tehát az európai szakértők. Meg tudják ezek érteni a problémákat mielőtt ránk tukmálnák a megoldást? (Vagy talán pont az találhat itt csak megoldást, aki semmit sem ért és semmihez sincs köze?)
Másnap mégis a dolgok megértésére próbálunk támaszkodni. Megjönnek a horvátok is (Ivan Zvonimir Čičak, Žarko Puhovski, Dragomir Vojnić, Nenad Popović), a vártnál gyorsabban alakul ki egy képlet azzal, hogy az erkölcsi buktatókon szinte mindig a kis törékeny Milorad Pupovac (horvátországi szerb) akaratereje és tekintélye segít át. Odáig jutunk, hogy nem a határok megváltoztatásában van a megoldás, hogy messzemenően szavatolni kell a kollektív jogokat minden kisebbségi helyzetben levő népcsoportnak, hogy ezeknek a jogoknak a védelme nem fejeződhet be a köztársasági határokon (vagy országhatárokon). Regionalizációt követelünk köztársasági centralizáció helyett, elítéljük a sajtóháborút. Hosszas vita után megegyezünk egy Kosovóra vonatkozó mondatban is. („Különösen fontosnak tartjuk, hogy a hosszantartó viszályokat demokratikus úton rendezzék Kosovón.”) Amikor szinte mindenben megegyeztünk, Peter Jambrek, a szlovén alkotmánybíróság bírája még javasolja, hogy konstatáljuk: Szlovénia az agresszor (JNH) elleni harcban kivívta teljes függetlenségét, és már most önálló állam. Az UJDI tagja, a szlovén Rastko Močnik reagál erre, kimondja, hogy ilyen mondatban úgysem tudunk megegyezni, és nincs is itt rá semmi szükség. Rasim Kadić egy körmönfont ellenérvet tartogat: ha Szlovénia már nem része Jugoszláviának, akkor a szlovén résztvevőknek nem lehet megtéríteni a repülőjegyet, hiszen a keret csak „jugoszláv értelmiségieknek és ellenzéki politikusoknak” ad helyet. A mondat kimarad. Szombat este 11 óra tájt kész a szöveg. Találgatom, hogy ez mennyire játék, mennyire valóság, hisz nemcsak hogy egyetlen egy emberéletet sem mentettünk meg vele, de egyetlen puskalövést sem akasztottunk meg. Tepavac vigasztal, meséli, hogy mennyire komolytalan amatőrtársaságnak tűntek sokáig a később győztes mozgalmak.
Talán… Másnap a sajtókonferenciát Ivan Đurić és én tartjuk, tekintettel arra, hogy franciául kérik. Egy újságíró megkérdezi, mit fogok csinálni, ha Genscher elismeri Szlovéniát és Horvátországot. (Én mit fogok csinálni? Ennyire politikusnak néznek már? – Mindenesetre „politikus” választ adok.)
Berlin
Berlinben hasonló a képlet azzal, hogy ezúttal elmaradnak az „igazi” politikai nevek (nincs itt Drašković, Čičak, nem képviseli senki sem például a demokratákat). Kevesebben vagyunk, de itt van Branko Horvat Zágrábból, Sonja Licht Belgrádból, Voja Stanovčić, a Szerb Tudományos Akadémia tagja, Vladimír Milcsin szkopjei rendező – és több genfi ismerős. Ezúttal sokkal több az újságíró. A Reichstagban vagyunk. Előtte, a Brandenburgi kapunál szovjet katonatiszti sapkákat és NBK rendőrségi jelvényeket, karszalagokat árulnak a kurdok.
A Reichstag épületébe nem viszünk gyufát.
Akik Genfben voltunk, úgy érezzük hosszú a bevezető. De talán így természetes. Beszél néhány német szakértő, és parlamenti képviselő is. Büszkék, hogy nem tévednek el Banija és Kordun megkülönböztetésénél.
Az épület előtt vagy ezerfőnyi horvát tüntet. (Mi adtunk rá okot?)
Második nap délután fogunk hozzá a közlemény megfogalmazásához. Ismét belesodródom a fogalmazó bizottságba. A szövegkészítés több realitástudatot parancsol. Világosabban mutatkoznak egy-egy gondolatmenet buktatói. Különösebb nehézségek nélkül megfogalmazódik itt is az az elv, hogy határkiigazítások helyett nemzetközileg ellenőrzött kisebbségvédelem és regionalizáció a megoldás. Hozzátesszük, hogy semmilyen kisebbségben élő nemzet vagy nemzetiség alkotmányos meghatározása sem változtatható meg beleegyezésük nélkül. (Tehát a szerbek sem lehetnek nemzetből kisebbség Horvátországban – ha ezt nem akarják.) Hozzátesszük, hogy általános emberi jogként kell elismerni a polgárháborúban való részvétel megtagadását.
Sokkal nehezebben fogalmazódnak meg a JNH és más fegyveres egységeket intő, elítélő mondatok, és a kilátásba helyezendő konkrét (európai) szankciók.
Puhovski kiszámítja, hogy otthon már óránként veszíti életét egy-egy ember.
Berlini Nyilatkozatnak nevezzük a szöveget.
A szó szoros értelmében az utolsó pillanatig tart a szövegalakítás. Aztán a belgrádiakkal, macedónokkal rohanok a Schönefeld (volt NDK kelet-berlini, még orosz feliratos) repülőtérre – valószínűleg le is késnénk a gépet, ha nem késne a JAT is. A horvátok és szlovének ott maradnak, hogy legépeljék a szöveget. Nekik valamivel később indul a gépük – a volt nyugat-berlini Tegel repülőtérről.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A márciusi ifjak
Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >
Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú
A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >
A második világháborút a zsidógyűlölet okozta
Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >
Puskás fizette a szurkolókat
– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >
Ezen a napon
63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >
A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)
Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >
Június 28. Versailles
Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >
Az „anyások” közutálat tárgyai lettek
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >
„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom
Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni
„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >
Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana
Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >