2019. szeptember 16. hétfő
Ma Edit, Ciprián névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

A Köztársaság napja...

... ma van – emlékeztet István Kanadából.   >

Tovább

A tanúkat el kell tenni láb alól

Mile Isakov
Mile Isakov
A tanúkat el kell tenni láb alól

Mintha az újságírók előfizettek volna a politikai tévedésekre. – Tegnap még bűnbakok voltak, mert nemcsak újságírók akartak lenni, ma meg azért, mert a szakmában szeretnének maradni.

Mintha semmi sem változott volna, az újságírók ismét a hatalom célpontjába kerültek. Bár sok minden változott, az újságí­rás és az újságírók, bűnük és a bűnhődésük is. A szófogadatlanok egykor pártbüntetést kaptak, aminek következtében kiűzték őket a szakmából, ma pedig egyik helyről a másikra dobálják őket, felmondást is kapnak. A régi hatalomtartók is úgy viselkedtek, mint a tájékoztatási eszközök új hatalomtartói, habár alapítói hatáskörük eléggé gyanús.

Ha emlékezetünk nem csal, a kommunista újságírókat mindig azzal vádolták, hogy nem voltak újságírók. Ők tulajdonképpen nem tájékoztatták a közvéleményt, hanem továbbították az infor­mációkat. Zömmel elfogadták a rájuk kényszerített bűnösséget, ezért is volt a büntetésük jobbára csak nevelő jellegű. A párt tisztában volt azzal, hogy a bűnösök nem léteznek, egyszerűen a hibátlan vezérek bűnét valakinek át kellett vállalnia. Általában azok lettek az áldozatok, akik a legkeményebben kitartottak. Az újságí­rás peremére szorították őket, de soha nem kaptak vagy csak elvétve – felmondást. Akkoriban ez a hatalmasok hatalmát szem­léltette, mint ahogy az Újvidéki Televízió öt elbocsátott újságírója bizonyítja gazdáik tehetetlenségét.

Ha akkor régen nem létezett igazi újságírás, mert csupán politikai propagandának lehetett tekinteni, akkor mi ez, amivel most szembe kell nézni? A politika és az információk bizonyos mértékű versengésében manapság szemtanúi lehetünk az igazi újságírás születésének, és ezzel egyidejűleg az, amit eddig újságí­rásnak neveztünk, a legmélyebb válságát éli. A kihalófélben lévő „faj” ugyanis arra törekszik, hogy mindent elpusztítson maga körül, de elsősorban a saját fejlődéséről szóló igazságot. A hazugság és a másként gondolkodók kiirtása a mai korszerű újságírás védjegyévé nőtt. Még csak most láthatjuk igazán, hogy az újságírók a legsötétebb „sajtószabadság idején” sem hazudtak annyit, mint manapság. Igaz, nem is kényszerültek rá, mert minden hazugság volt, így az újságírás is. Az információkat ma kitalálják, megrendezik, de akkor az egész élet megrendezett volt. Ma szándékos a hazugság, jól átgondolt és erkölcstelen a napi po­litika, a hatalom szolgálatában. Ma pofátlanul és mértéktelenül hazudnak. A hazugság egész stratégiája épült ki, amely számít ugyan arra, hogy a közönség esetleg ezt észreveszi, de mégis reménykedik abban, hogy egy picinyke kis részét el is hiszi. Így aztán a hazugságnak óriásinak kell lenni, hogy ez a kis része mégis nagyobb legyen az igazságnál. Egyes független tájékoztatási eszközök igazmondási igyekezetét sajnálattal veszi tudomásul, azokat pedig, akik az állami médiumokban próbálnak objektívek lenni, felfüggesztik állásukból, sőt az utóbbi időben el is bocsátják őket. Az Újvidéki Televízió is felmondott öt újságírójának, vajon véletlenül-e, magyaroknak. Igazgatói rendelettel tették ezt, éppen azok, akiket a tartományi kormány nevezett ki a szerkesztőségek akarata ellenére. Segítette őket ebben a vajdasági újságíró egye­sület elnöke is. Egyszerűen megírták a döntést, és kézbesítették. A munkafegyelmi eljárás, a szabályzat és a törvény megkerülésével, ugyanúgy, ahogy ők hatalomra kerültek. Szomorú és csúnya dolog, de logikus. Annak, aki törvénytelenül került hatalomra, nem kell tiszteletben tartania az előírásokat, mert rá már nem vonatkoznak. Mindennek a teteje egyébként az írástudatlanságra valló megindoklás: „Az Újvidéki RTV szerkesztéspolitikája iránti kötelezettségből, az európai újságírás bejáródott demokratikus hagyományaival összhangban, továbbá abból a célból, hogy meg­védjük az újságírói hivatás és a Ház alapvető erkölcsi normáit döntést hoztunk az Újvidéki Televízió következő dolgozói munkaviszonyának megszakításáról: Bódis Gábor, Németh G. Árpád, Balázs Attila, Csíkos Zsuzsanna és Keszeg Károly.”

Nevetséges, ha nem lenne tragikus. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a szerkesztéspolitika iránti kötelezettség lénye­gében nem létezik, mert nem létezik szerkesztéspolitika sem. Sohasem íródott meg, és nem is fogadta el az alapító, ami pedig elsődleges kötelezettsége lett volna. Most már világos, hogy miért. Mindenkit megvádolhat azzal, hogy nem tartja magát hozzá, ám nem is tarthatja magát ahhoz, ami nem is létezik. Hiúságukat legyezgetik csak azzal, hogy vadnyugati viselkedésüket az európai demokratikus újságírásra hivatkozva igazolják, holott nem ismerik sem a demokráciát sem a hagyományokat, legkevésbé pedig Európát és az újságírást. A szakma és a Ház alapvető erkölcsi normái között hatalmas a szakadék éppen azóta, mióta ez az új garnitúra hatalomra került, és ezt a kettőt együtt semmiképpen sem lehet védeni. Lényegében ezért is bocsátották el az öt újságírót, mert ezt a két erkölcsi követelményt sehogy sem tudták összekapcsolni. Mindez teljes esztelenség, mégis logikus, ugyanis a szakma szabályait betartva összeütközésbe kellett kerülniük a „Ház” íratlan erkölcsi szabályaival, továbbá a szóbeli szerkesztéspolitikai követelményekkel.

Külön mese, hogy az elbocsátottak mind magyarok, akik pedig a döntést aláírták egytől egyig szerbek. Kell-e ehhez még valami hozzáfűzni? A szakma alapvető erkölcsi normái miatt mégiscsak kell. Az elbocsátottak közül senki sem tagja egyetlen pártnak sem, egy kivételével a VMDK-nak sem. Hát akkor miért? Azért, hogy esetleg belépjenek, és hogy így az igazgatók és a politikusai számára könnyebben irányíthatók legyenek és könnyebben elszigetelhessék őket. Mert mi az, hogy bírálják a VMDK-t és ezzel még csak jobban zavarba ejtik az egyébként sem egységes szerbeket?! És természetesen, ugyan miért bírálnák a „becsületes” magyarokat az Újvidéki Televízióban? És az egyesítésre törekvő szerbeket? Túl bonyolulttá vált az ügy. A magánlap, amit az elbocsátottak egy része indított, ehhez a nehéz ügyhöz tartozik. Tulajdonképpen ez a bűnük és nem az a tény, hogy társtulajdonosok mert egy részük nem is az. Az indoklás ezt is bizonyítja: „a szerkesztőségbeli viselkedésükkel, és a magánlapban való tevékenységükkel, azon kollégák elleni támadásokkal, akik másként gondolkodnak és dolgoznak egyetlen munkahelyükön, a televízióban – nem riadnak vissza még a kifigurázástól és még sértegetéstől sem – ezek az újságírók olyan légkört teremtettek, amely megnehezíti az Újvidéki Televízió magyar nyelvű tájékoztatási szerkesztőségében a normá­lis munkát”. Szinte hihetetlen, de egészen világos, hogy a másként gondolkodás jogára hivatkozva bocsátják el azokat, akik másként gondolkodnak. Ők kinevezték azokat a másokat, mert másként gondolkodnak, de elbocsátják őket ugyanilyen indokkal. Ezt csak pillanatnyilag lehet, és holnap? Vajon ők, ha visszatérnek elbocsátják-e emezeket? Vagy mégis lehetne együtt? Mi a megoldás? Másik televízió vagy másik program, hogy a nézők választhassa­nak, és aszerint fizessenek. Az előfizetést el lehetne osztani, sőt be is lehetne szüntetni. És keresse meg mindenki a magáét. Hadd lássuk, hol hirdetnének a cégek, ott-e ahol „a Ház erkölcsi normáit” védik vagy pedig ott, ahol a hajléktalanok építenek? De nem is kell, hogy ezt mindannyian felmérjük elég az, ha ők tudják, hogy lehet-e így vagy sem. Ez az európai demokratikus hagyo­mány. Ott ugyanis a szakma szerint a legrosszabbaknak mondanak föl, ha a „Háznak” rosszul megy, de elsőként az igazgatók mehetnek, akik a válságot előidézték. Nálunk viszont egyre keve­sebben fizetik az előfizetést, mind kisebb a bevétel a hirdetésekből az igazgatók pedig, akik ezt előidézték, több mint száz hozzá nem értő és iskolázatlan személyt alkalmaztak a televízióban az elmúlt három hónapban. Ezzel párhuzamosan pedig a legjobb újságí­róknak mondtak fel. Megtehetik ezt természetesen a saját Televízi­ójukban és a saját költségükre. Hogy a polgároknak választási lehetősége legyen, másik televízióra is szükség van. Ez az eddigi egyetlen mindannyiunk tulajdona is, nem ajándékozhatjuk oda csak úgy nekik.

1991. március 5.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább

Slobodan Milošević belgrádi börtönnapjai. Hogyan adták ki Hágának? Elrabolták?

Tizenhat éve, hogy a II. világháború utáni Európa legvéresebb háborújának kulcsszereplőjét, Slobodan Miloševićet letartóztatták, és kiadták >

Tovább

Kinek üzlet a holokauszt?

Kik és mennyit kerestek a holokauszton? A legtöbbet a németek, utána pedig a kelet-európai országok. Ne >

Tovább

Jókai és az antiszemita karaktergyilkosság

Jókai utolsó éveit sikeresen megkeserítették. Talán nekünk vigasz, ma a lejáratokat senki sem ismeri, Jókait viszont >

Tovább

A Cseke

Tőle tudtuk meg, hogy például mi a Beatles tagok kedvenc étele. Vagy, hogy a los angelesi >

Tovább

Egy álszent nyárspolgár emlékiratai, aki több százezer magyart pusztított el

Első alkalommal jelentek meg magyar nyelven Rudolf Höss auschwitzi lágerparancsnok emlékiratai, amelyet 1947-es lengyelországi kivégzése előtt, >

Tovább

Az OZNA 35 000 embert ölt meg tervszerűen

Likvidálások voltak Magyarországban, Lengyelországban, Bulgáriában, Romániában is, de közel sem ilyen tömegesek, se nem vezettek nyilvántartást. >

Tovább