2024. december 6. péntek
Ma Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

Egy tüntetés képei

Dormán László
Dormán László
Egy tüntetés képei

Talán az angol rendőrrel, a bobbyval kellene kezde­ni, akinek még fegyvere sincs. Vagy a pázsittal, amit kétszáz éven át kell kitartóan öntözni és akkor bizto­san sűrű és szép zöld lesz. Olyan, mint a demokrácia; csak hagyni kell és kihajt, megerősödik saját magától is, ha locsolás közben le nem tiporják.

Fotókiállítás Belgrádban, az Egyetemista Mű­velődési Központ galériájában: Belgrád 1991. március 9-én és az azt követő napokban. Profik és amatőrök lelkes, de lehangoló tárlata. Hogyan esett hanyatt a demagógia. Mert ugye, ezt a népet nem verheti senki, kivéve a mindenkori hatalmat és a mindenkori hata­lom mindenkori végrehajtó szerveit. Eddig azt hittük, hogy gumibot és könnygáz, lovas rendőr és gumigolyó, páncélkocsi és éleslövészet, sebesülés és halál csak Dél-Amerikában, Pekingben, Libanonban, a sötét Afri­kában, a Szovjetunió peremvidékein, Bukarestben és Irakban van. Nálunk is csak 1968 júniusában volt Új-Belgrádban, az akkori egyetemista tüntetéseken és akkor is merő véletlenségből, mert a nagy Broz volt olyan bölcs, hogy a tüntetések brutális leverése után tárt karokkal fogadta az egyetemisták küldöttségét, hogy miért nem hozzám jöttetek mindjárt?! És a hatalmas ígéretek után olyan sötét és agyafúrt rep­resszió következett, hogy a mái napig nem hevertük ki.

Engem 1974 szeptemberében hívattak be először, éppen egy Csoóri-est után. Milyen véletlen, most is Csoóri-est volt a Rádió M stúdiójában. Akkor klasszi­kus beszervezési kísérlet volt, s ha most azt próbálom bizonygatni, hogy sikertelen, pedig az volt, ki hiszi azt el nekem. A módszer is klasszikus volt: megismerni, gyönge pontot találni, érzékenyét, minél könnyebben sebezhetőt, megfélemlíteni és – beszervezni. Ez nem besúgás, ez a szocializmus szent ügyének a szolgálata, hazafias kötelezettség – mondta az én ügyemmel megbízott, hogy is mondjam, hivatalnok elvtárs, de, azt hiszem, az lesz a legjobb kifejezés, hogy belügyes, arra a kissé félénken kiejtett megjegyzésemre, hogy én nem akarok besúgó lenni.

– Valld be, hogy bűnös vagy – harsogta most már fenyegetően. – Valld be és mi megbocsájtunk. Mi mindent tudunk, neked csak be kell vallanod, és kész.

Ez nem kapitalista polícia, ez szocialista belügy, érted? Te csak bevallod és kész.

– Nincs mit bevallanom – motyogtam.

– Nincs?! Valld be! – harsogta az íróasztal túlolda­láról. Mutatóujját nekem szegezte. – Tito mellett vagy-e? Valld be! Az önigazgatás mellett vagy-e?! Az el nem kötelezettség mellett vagy-e?! Valld be! Mi mindent tudunk rólad.

Annyira rám ijesztett, hogy szóhoz sem tudtam jutni. Még szerencse, hogy be sem várta esetleges válaszaimat.

Hirtelen újból hangnemet váltott.

– Nézd, te beismered a bűneidet, és mi megbocsáj­tunk. Figyelj, mondd meg, mennyit akarsz keresni, milyen kiállításokat akarsz, a kiállításokról milyen kriti­kákat akarsz. Gondolj bele, le-föl furikázhatsz az autód­dal a városban, igyál közben annyit, amennyi beléd fér, csak arra ügyelj, hogy embert ne ölj, mi minden följelentést idejében törlünk. Ez mind a mi gondunk. Te havonta egyszer találkozol az emberünkkel, és elmondod neki, hogy a Forum harmadik emeletén ki mit mondott.

Én csak összekulcsoltam a kezem a szám előtt, és a fejemet ráztam, szólni már nem tudtam. Hónapokon át ismétlődtek a becitálások, de az is lehet, hogy évekig tartottak. Akkor hagyták abba, amikor az újvi­déki Gavrilović, akit később ki is végeztek, a Park szállónál le nem lőtt két rendőrt.

A március 9-ei mérleg: egy tüntető, aki talán nem is volt az, és egy rendőr. És rengeteg sebesült.

Nézem a fotókiállítás képeit. Olyan tárlat ez, amely egyre gyarapodik. Hozzák az emberek a képeket, az amatőrök a printeren készült színes képek tömkelegét, a profik a szombati tüntetés szétveréséről, az egyete­misták hétfő éjszakai, a Branko hídján történt áttöré­séről, a Terazije kútja körüli több napig tartó tünte­tésről, az egyesült ellenzék szerdai nagygyűléséről, ahol már mutatóba is alig lehetett rendőrt találni.

Az az általános szabály, hogy a fotóst egyik oldal sem bántja, a bérces Balkánon még ismeretlen. Mint ahogy tavalyelőtt Romániában a mesterlövészek éppen a sajtó embereit vették megkülönböztetett előszere­tettel célba. Igazi közelharcot ábrázoló kép kevés van a falakon. Tudok olyan fotósról, akinek a tüntetők vas­rúddal verték szét a fényképezőgépét, és ismerek olyan fotóst, akinek a rendőrök gumibottal verték ki a kezéből a gépet olyan gyengéden, hogy a mutatóujját is eltörték közben. És sokat letartóztattak közülük, rengeteg kilőtt filmet harácsoltak. A kiállításról tehát sok felvétel hiányzik. Mint ahogy hiányolom azokat a fotókat is, amelyek a Borbában jelentek meg a kórház­ban fekvő sebesült egyetemi hallgatókról, akiket a Branko hídján harminc méterről gumigolyóval lőttek fejbe a hétfő éjszakai áttöréskor. Fogak, állkapcsok roncsolódtak szét. Egy-két bátor fotós innen is hozott vakuval készült dokumentum felvételt.

A legtöbb kiállított fotó szombaton, március 9-én készült. A szocialista rendőrség a békésen tünteti tömeg kellős közepébe lövi a könnygázbombákat, nyolc bátor kékruhás, gázálarcban, fején védősisakkal ütlegel egy szál földön fetrengő tüntetőt. Miután az újvidéki különleges egységek tagjai megtisztították a csatatérré változott Köztársaság teret, a London kávéház körül forrósodott fel a levegő. A tüntetők itt már törtek-zúztak, amit értek, az utca közepén két rendőr­autó füstje szállt a magasba, a gumik hatalmas robbanássál pukkadtak szét. Az első útkereszteződésnél a Milos kenéz utca teljes szélességében rendőrök sora­koztak fel. Éppen föl akartam mászni egy kőkerítésre, amikor eldördültek az első lövések. Ha három másod­perccel később kezdenek el lőni, vagy három másodperccel előbb mászok föl, akkor sikerül elkapnom; őket, éppen ahogy lőnek. Vagy ők lőnek le engem. Ki tudja. Mire körülnézek, már szinte üres az utca, egy kapualjban keresek menedéket, lefényképezem a felsorakozott rendőröket, kezükben pisztoly. A legszélsőbb közülük farkasszemet néz a sarok mögül előbukkanó fotóssal. A fotóst másnap letartóztatják, de aztán kiengedik. Ő az, aki a kiállítás anyagából rekordidő alatt könyvet fog kiadni. Előbukkanó fotós. A következő pillanatban öten szaladnak egy vértől csöpögő szőke fiúval. Az egyik azt kiabálja, hogy gyilkosok! A sebesültet beteszik egy előállt sárga Mercedes taxiba, honnan került elő ilyen gyorsan, nem tudom. Öt fölvételt tudok készíteni az egészről, a teljes jelenet gyorsabban játszódott le, mint ameddig ezt elmond­tam. Egy fotós a közelemben nagy teleobjektívvel kísérte a rendőröket, közel hozta őket éppen a lövések pillanataiban, az egyik csukott szemmel, vaktában lő a fotós felé, és többen is lőnek, nem a levegőbe, hanem vízszintes irányba, egy nagyon kicsit fölfelé, mert a London előtt éppen emelkedik az utca. Egy lány valahonnan a London tetejéről fényképezett valami amatőr géppel, színesben, magamat keresem a tö­megben, de nem találom. Aprók vagyunk, mint a hangyák. A rendőrök háta mögé kanyarodik egy autó­busz, beszállnak egytől-egyig és elrobognak. Később tudom meg, hogy nišiek voltak.

Egy fotón falat bontó rendőrök láthatók. Egyik-má­sik kezében tízszer-tízes utcakő, ez volt a tüntetők leghatásosabb fegyvere. A pajzsos, védősisakos rendőrök kővel és téglával dobálják a tüntetőket.

Legjobb lesz mégiscsak a londoni bobbyval befe­jezni, akinek még fegyvere sincs, még csak gumibotja sincs, mert nincs rá szüksége. Neki tekintélye van.

2009. augusztus 12.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A márciusi ifjak

Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >

Tovább

Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú

A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >

Tovább

A második világháborút a zsidógyűlölet okozta

Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >

Tovább

Puskás fizette a szurkolókat

– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >

Tovább

Ezen a napon

63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >

Tovább

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Tovább

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább