Ma Diána, József névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
Boszorkányperek Németországban
A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >
Budapesti fotók a harmincas évekből
Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >
Boszorkányper Magyarországon
A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)
MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 évesnél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >
Kormányrendelet
Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >
Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal
Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >
Budapest, 1936
A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >
A porcelán unikornis
A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >
A magyarok hullottak, mint a legyek
Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >
Így kezdődött...
Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >
Gatyamadzag-induló
Király László
– Jól jegyezzétek meg édes fiaim! Én a valagammal többet tettem a magyar kultúráért, mint a nagy névrokonom, és hasonmásom minden beszédével, érdemrendjével és diplomácia erőfeszítésével együtt.
Jóska bácsit mindenki csak Csicsának szólította, pedig bunyevác létére magyarnak vallotta magát. Dühbe gurult, ha a hatóságok Josipnak, vagy ne adj Isten elvtársnak nevezték. Persze nem véletlenül, hiszen Titót becézték így egykori partizán bajtársai. Mindketten nagy hazafi hírében álltak. Ráadásul magyarul Tito is Jóska volt. A nagy névrokon azonban se ranggal, se diplomával nem rendelkezett (marsall és államfő, Jugóban papírok nélkül is lehetett annak idején). A mi Jóska bácsink viszont zeneakadémiát végzett, és honvéd tüzér százados rangja volt (az utóbbival persze nem dicsekedett). Azonkívül kettőjük közül csak az egyiknek járt ki az elvtárs megszólítás. Érthető hát, hogy a mi Jóska Csicsánk becsületsértésnek tekintette a legcsekélyebb összefüggést is amely arra utalt, hogy egy húron pendül az „állami” Csicsával, akinek a fényképe ott lóg minden kocsma falán. Pedig küllemre is hasonlítottak. Nem erre szokás azt mondani, hogy mégis vannak véletlenek? Nos, a mi Jóska Csicsánk, többek között ezért nem hitt a véletlenekben. Gúnyneve mégis a sírig elkísérte.
Tekintélyt parancsoló, nagypocakú, apró termetű, a trombitásokra jellemzően nagytokájú úri ember benyomását keltette a Csicsa – a mi Csicsánk. Történt egyszer, hogy a Szabadkai Népszínház, melynek (szerinte) ő volt az első trombitása, az Adria partján vendégszerepelt. Fiume (akkoriban már Rijeka) legszebb strandjával rendelkező Park szállójában helyezték el a társulatot. Jóska Csicsa ekkor járt életében először a tengerparton. Odahaza csak a fedett Fekete fürdőbe járogatott el. Oda sem azért, hogy ússzon, tudniillik víziszonya volt. Szombatonként, a színházi előadások előtt befeküdt egy-egy órára a forróvizes kádba. Onnan jól kiázva, fehér lepedőbe burkolózva, kiült a pedikűrös fonott karosszékébe. Amíg körmeit, tyúkszemét és bőrkeményedéseit kezelte a finomkezű süketnéma „doktor”, a Csicsa rendszerint elaludt, és irgalmatlanul horkolt. Ismervén szokását, a városszéli vagányok rendszerint odalopóztak a karosszék támlája mögé majd a horkolás ritmusát követve halk fütyülésbe kezdtek. Tudták, ettől a horkolás fokozatosan elcsendesül, a Csicsa elkezdi fújni a kását, majd felriad. Ez a műsor a városi Narodno kupatilo folyósólyán hétről-hétre rendre megismétlődött. Már csak ezért is érdemes volt szombatonként eljárni a Feketébe.
…
Az Adria habjait látni, és hűs hullámaiban megmártózni (a térdig érő tengerben), ez volt Jóska Csicsa vágyainak netovábbja. Persze ahhoz fürdőnadrág is kellett. Nem úgy, mint a szabadkai szombat délutáni fürdőzésekhez, amihez elegendő volt egy lepedő. Klott gatyája ugyan volt, de abban mégsem mehetett ki a strandra. Így hát az alkalomhoz illően, vett magának egy háromszög alakú, kék színű vászon Fecske fürdőnadrágot Magyarországon. Oldalt gondosan masnira kötötte a madzagját. Szertartásosan gázolt bele a tengerbe. Megállt, kézfejével többször is végigsimította a víztükröt. Tenyerével merített belőle, megszagolta, megízlelte. Nagyon sósnak találta. Megmosakodott, többször megmártózott, azután önfeledten, mint egy gyerek, elkezdett pancsolni a csillogó, kellemesen hűsítő Adriában.
Fél órát tölthetett a tengerben. Közben a fürdőnadrág madzagja valahogy kioldódott, a vászondarab pedig elmerült. Viselője ezt nem észlelte. Pocakjától nem is láthatta, hogy anyaszült meztelen. Maradt volna még a vízben, de két csíntalan gyerek a közvetlen közelében nagy csobbanások közepette vetődött egy óriási felfújt tarka csíkos strand labda után. Egyikük lefröcskölte és majdnem föllökte a Csicsát. Ezért döntött úgy, inkább kimegy a partra. Mert ugye ha elbukik, víziszonya ismét úrrá lesz rajta, mint gyermekkorában, amikor a Ludasi-tóban lubickolás közben mindkét lába belegabalyodott a sűrű hínárba. Gyermekként talán még bele is fulladhatott volna a sekély vízbe, ha édesapja nem menti ki egy evezőlapáttal.
Szóval lassú, kissé bizonytalan léptekkel elindult a tenger partján sütkérező strandoló tömeg felé. Ahogy kiért a száraz homok fövenyre, arra lett figyelmes, hogy mindenki őt bámulja. A fiatal lányok összesúgtak, és mutatóujjukat a Csicsa felé irányították. A középkorú hölgyek szemérmesen lesütötték tekintetüket, amikor a pocakos úr a közelükbe ért. Nocsak – gondolta a Csicsa – ezek mind ott lehettek a tegnap esti előadáson, és most fölismertek. Mi tagadás, hibátlanul fújta az Aida trombitaszólóit. Az egyik jelenetben még a színpadon is láthatták az operarajongók. Talán ez villant végéig az agyán. Jóleső érzés kerítette hatalmába. Büszkén, egyre hetykébben, méltóságteljesebben lépdelt a homokos parton. Egy-egy szégyenlős női tekintetet viszonozva oda-oda bólintott. Ha kalap lett volna a fején, bizonyára megemeli. Micsoda közönség! – merengett. Hadd tudja meg Fiume, ha már ilyen jó zenei érzéke és ízlése van, mi az igazi magyar muzsika. Ilyet még biztosan nem hallott, a monarchia óta – gondolhatta magában. Felsétált hát a fehér támlás padig, ahol trombitáját hagyta. Úgy rántotta le a trombitatokról hatalmas törölközőjét, mint a viador bikáról a vörös köpenyt. Felpattintotta a fekete tok zárját, és kiemelte napnál is fényesebben ragyogó hangszerét. Körülnézett. Még mindig reá szegeződött a strandolók tekintete. A Csicsa ünnepélyesen meghajolt, magasra emelte trombitáját, majd szívhez szólóan rázendített a Rákóczi-indulóra. Néhány robosztus, pattogó taktus után, valaki megszólalt a háta mögött. Ismerős volt a parancsoló hang:
– Azonnal hagyd abba, te vén kéjenc!
Garai Béla bácsi volt az, a rendező. Ilyen dühösnek még soha senki nem látta. Csoda, hogy ott helyben nem kapott gutaütést.
– De Béla, itt a színházunk hírnevéről van szó. Hát nem érted? Ez a legjobb közönségtoborzó! Annak idején Katona Józsi és Déryné is így csinálták – tiltakozott a Csicsa.
– Elhagytad a gatyád, te szerencsétlen. Ezért bámulnak az emberek. Olyan botrányt csináltál pucér valóságoddal ezen az előkelő helyen, hogy akár ma este csomagolhat az egész társulat – ha az elvtársak megtudják. Ráadásul irredentizmussal is megvádolhatnak bennünket – sziszegte fogait vicsorgatva Béla bácsi.
Szegény Csicsa, majd elsüllyedt szégyenében. Trombitája kürtjét férfiassága elé tartva sietős léptekkel hagyta el a szabadtéri előadás színhelyét. Mögötte a rendező haladt. Törülközővel igyekezett eltakarni a figyelő tekintetek elől a Csicsa csupasz fenekét. A helyzet egyre komikusabbá vált. Ekkor tört ki a strand látogatóiból, és a szálloda erkélyeire kitódult tömeg ajkáról a kacagás. Az emberek a hasukat fogták. Könnyezve, valósággal gurultak a nevetéstől.
Aznap este telt ház volt a rijekai operaházban. Az előadás után a közönség őrjöngve követelte, hogy a nap hőse, a nagyszerű trombitás játssza el nekik ismét a „Gatyamadzag indulót”. A Csicsa vette a lapot. Ezúttal szmokingban és frakkban, akkorát remekelt, hogy – azt mondják – azóta olyan hosszantartó éljenzéssel, vastapssal nem üdvözölt muzsikust a fiumei közönség.
Ha odahaza valaki élcelődni próbált emiatt a mulatságos történet miatt, a Csicsa büszkén visszavágott:
– Jól jegyezzétek meg édes fiaim! Én a valagammal többet tettem a magyar kultúráért, mint a nagy névrokonom, és hasonmásom minden beszédével, érdemrendjével és diplomácia erőfeszítésével együtt. Még annak árán is, hogy Liszt Ferenc nyomán, Hector Berlioz szerzeménye a sors fintoraként, Gatyamadzag induló néven vonult be a történelembe – Rijekán.
Kommentek
Szenzációs cikk! Lelki szemeimmel látva Csicsa strandi kivonulását a tengerből, majd a trombitálást, jót mulattam!!!
A többi: a színházi "ráadás" már hab a tortán.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A márciusi ifjak
Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >
Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú
A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >
A második világháborút a zsidógyűlölet okozta
Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >
Puskás fizette a szurkolókat
– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >
Ezen a napon
63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >
A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)
Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >
Június 28. Versailles
Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >
Az „anyások” közutálat tárgyai lettek
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >
„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom
Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni
„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >
Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana
Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >