2020. március 29. vasárnap
Ma Auguszta, Bertold névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

In memoriam: Soltis Lajos (1950-2000)

Gogó levele Didihez

Soltis Lajos
Soltis Lajos

Én még egyelőre a Vajdaságban vagyok. Jeligém: A szélrósza minden irányába röpködő, seggbebaszott nádiveréb, ki énekelni szeretne, ha hagynák! És ha nem...akkor is... Soltis Lajos:

„Estragon: Didi, hadd, hogy megöleljelek!

Vladimir: Majd máskor, majd máskor.”

Ha valakivel össze voltam nőve a színházban, az te voltál, Bütyi.

Ha valakinek sokt köszönhetek a kollegáim közül, az is te voltál Bicskei.

Egy időben jó színházat is csináltunk, Didi.

Csak két latainer ember voltunk, és közben kivágták az erdeinket körülünk.

És ebben óriási szerepünk volt, mert mi is favágók lettünk, Te és én.

Baal – Ekart!

Tégedet görcsösen érdekelt a siker, a pénz, az érvényesülés, és közben mindig sleppeltél valakit magaddal és sleppeltetted magad másokkal.

És érvényesültél (érvényesültetek. Csak közben a színház ment tönkre. De azért Te (ti) már nem voltatok felelősek. Te (ti) mindig előre mostad (mostátok) a kezeidet (kezeiteket).

És ez most is így van.

Mi maradtunk szürke túlélőknek? Nem eléggé bátraknak se ahhoz, hogy ugorjunk az első riasztásra, se ahhoz, hogy szembeszálljunk ezzel a szörnyeteggel, amely az egész világot terrorizálja.

Maradtunk szarcsipegető madaraknak: a hatalom halálkövületein moháknak, savainkkal, ösztöneinkkel mindent lassan, de biztosan szétmaróknak.

Mindig tudtam, mikor fogsz lépni, és azt is, merre. Mindig is gyáva voltál fölemelt fejjel elmenni, ezért hát alkalmat teremtettél magadnak a szökéseidhez.

Már nagyon vártam, mikor jelentkezel. Benne voltál a levegőben, a napokig fújó kossava hozott. És azt is tudtam, hogy nagyon látványosan fogsz ismét felbukkani, egy városdzsungelből, ahol sanyarogsz önkéntes száműzetésedben.

Hidd el, nem haragból szólok hozzád. Hiányzol. Nagyon. És mindenki, aki elment, aki utánatok ment és azok is, akik sehova se mentek, és már sehonnan se jöhetnek vissza.

Mi egyébként jól vagyunk. A kukoricaszárat már mind kivágták, de a búza már zöldül.

Kegyelmeséktől esténként kis lábaskánkban hazahozzuk odapörkölt jogainkat, és miközben kutyaként marakodunk az elénk dobott, kicsontolt demokrácián (csak nekünk nem a színhús jut) homályos koncepciójú előadásokkal, érthetetlen történelmi átértelmezéssel, önmagunkat ismételgető megoldásokkal, közhelyekkel, szétdúlt lelkivilággal és sok más marhasággal próbálunk megkapaszkodni az ár ellen úszó szalmaszálban, eljutni a tiszta forrásig, oda, ahol az össz bűnünk, létezésünk fakad. Ebből a kínból hiányzol te nekem, Wili – mert most így hívnak – ebből az emberfaló, fölébredek-e holnap világából. És ha föl, mire? Lesz-e még gyerek, ház, asszony, anya, szerető, betű, betévő falat. Ebből a kérdéskörből zártad ki magad, és mindezt csak azért, hogy világra szóló fájdalommal üljed le a saját magad szabta börtönbüntetésedet, vívajd meg önmagaddal a magad háborúját.

Senki sem kerülheti el a maga büntetését, börtönét és senki sem úszhatja meg tiisztára mosott kézzel az ártatlanság nyakának elvágását.

Én sem.

Ezt akartam neked elmondani, Bicskei István, én, Soltis Lajos, aki veled valaha színházat akartam és tudtam volna csinálni, de nem figyeltünk oda egymásra kellőképpen, és legyőzött bennünket a középszerűség, a kisember-filozófia.

És még valamit. Bizonyára én is sokat vétettem ellened. Meg mások ellen is. Ne soroljam őket, tudják. Most úgy érzem, végre már le kellene győznünk magunkban a kisördögöt, a kisembert, a szarrágót és tenni végre azt, amire fölesküdtünk: szolgálni Tháliát.

Ha nem vigyázunk, ez a nagy színház elnyeli a mi kis templomunkat, és oltár nélkül maradunk, ja, és hívők nélkül. És ezt a felelősséget nem ruházhatjuk át sem rossz szervezőkre, dramaturgokra, igazgatókra, sem arra hány ezer márkáért nem dolgozunk vagy nem dolgoztatnak bennünket.

Azért írok Neked, mert a legmesszebbre Te menekültél. Hátha a többiek is elolvassák, na meg azért, mert a rólunk készült felvételt is szarrá tette a nagy manipulátor. Csak nekünk már videóra sem futja az áramunkból. Egyébként szervezem a csövezők színházát, ha kedved van (vagy kedvetek), jelentkezz (jelentkezzetek).

Én még egyelőre a Vajdaságban vagyok. Jeligém: A szélrósza minden irányába röpködő, seggbebaszott nádiveréb, ki énekelni szeretne, ha hagynák! És ha nem...akkor is...

Gogó

2017. április 19.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Felemelt kezekkel menekülünk, de nem tudjuk, hogy pontosan hova

Most már mindenki tisztában van vele, elvesztettük az ismeretlen ellenséggel szembeni háborút. Berendezkedtünk a megalázó védekezésre. >

Tovább

Orbán és Vučić – több mint barátság

Ahol viszont egészen döbbenetes a két ország politikai berendezkedése közötti hasonlóság, az egyértelműen a média, itt >

Tovább

Centrális erőtereket mindenhova

Nézzük csak meg például, hogy mi történt a Magyar Szóval az elmúlt 9 évben, hogyan lett >

Tovább

Földrengés Zágrábban

Látom az ismert utcákat, óváros romos épületeit, az utcák tele törmelékkel, az az utcára menekült embereket, >

Tovább

Nemzet a pártok csapdájában

A jelenlegi szörnyű magyar szakadék felett csak akkor épülhetnek hidak, ha a szakadék mindkét partján elmélyült >

Tovább

A bekötött szemű pilóták

Vesztegzár alatt az újságíró kénytelen más jegyzetfüzetébe belelesni, lévén, hogy a sajátja üres. Olyanéba, aki még >

Tovább

Nyomunkban a Nagy Testvér

Félő, hogy a járványveszélyben felerősödő globális félelem a diktatúrába sodorja a tömegeket. Végel László: >

Tovább

Nem a fölhatalmazási törvényre

A válság kellős közepén összetörni az alkotmányos államrendet: ez shakespeare-i jelzőkért kiált. De még van néhány >

Tovább

Róka fogta csuka

A harminc évvel ezelőtti marosvásárhelyi március arra kényszerített minket, hogy kétségbeesetten kapaszkodjunk a politikai párbeszéd eszközeibe, >

Tovább

Zágráb, földrengés, Karmelita kolostor, hajnali vásárlás

Március 22. Tovább növekedett a fertőzöttek a halálos áldozatok száma is a környezetünkben. Ebben Horvátország vezet és >

Tovább

Hivatalosan is megkezdte tevékenységét a FüVÉSZ

Most az a legfontosabb, hogy a koronavírus jelentette krízishelyzetet egészségben, lélekszámunkban nem megfogyatkozva átvészeljük, utána azonban >

Tovább

From ver ju?

U jednom momentu naše uzaludne autobuske rasprave, pominjem koronu koja pogoduje eksponcijalnom porastu vidljivosti i čujnosti >

Tovább