2019. augusztus 26. hétfő
Ma Izsó, Tália, Natália, Zampfira névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A gyűlölet

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

Lélegezzünk föl: erkölcsi és pszichológiai értelemben a gyűlölt Orbán-rezsimnek vége. Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):

2017 áprilisában Magyarországon is fény derült valamire, amit a legfényesebb elmék Nyugat-Európában és Észak-Amerikában a tizenkilencedik század elején értettek meg, s amikor ennek itt is eljött az ideje, Ausztria-Magyarországon meg a huszadik század elején. Arra ugyanis, hogy függetlenül az uralkodó kormányrendszertől, a polgári társadalom kultúrája egyenlőségi kultúra, és evvel az elsöprő kulturális ténnyel nem ajánlatos politikailag szembe szegülni.

Az, amit Tocqueville nyomán „demokratikus kultúrának” szokás nevezni (figyelem: NEM demokratikus politikai rendszernek, hanem társadalmi beállítottságok, magatartások együttesének), egyszerűen nem viseli el, hogy valaki azt mondja a társadalomnak: „én különb vagyok nálatok, fogjátok be a szátokat, kövessetek és engedelmeskedjetek”. Már Machiavelli megállapította egy híres passzusában, hogy köztársaságot csak úgy lehet létesíteni, ha a nemességet megszüntetik (ő úgy írta: ha a nemességet kiirtják). Lehetnek gazdasági, szociális, politikai, kulturális, regionális egyenlőtlenségek: de a modern, világi, „demokratikus”, egyenlőségpárti  szemléletű társadalom soha nem fogja megszentelt természeti ténynek tekinteni őket.

A modern polgári társadalom a plebs társadalma, azé, amelyet konzervatív korok „aljanépnek”, „csőcseléknek” tekintenek: az 1960-as évek óta a burzsoázia is farmert hord, filmet néz és popzenét hallgat, az uralkodó osztály és az intellektuális elit kettévált. (Az utóbbi professzionista lett: értelmiséginek lenni egy ideje már – többnyire és sajnos – „szakma”.) Mindenki polgár. A nagypolgár is kispolgár. Magyarország is középosztályi társadalom, ha szegényebb is, mint burgenlandi és bajorországi eszményképei.

Orbán Viktor rendszere annyit megértett ebből, hogy próbálta valamelyest kiszolgálni a tömegszenvedélyeket (látványsport, kommersz-gagyi álkultúra, turizmus, rasszizmus, autó, mobil), és nem szegült ellene a fogyasztói hedonizmusnak (s ha mégis – netadó, vasárnapi boltbezárás – , hamar visszavonult), tudomásul vette, hogy a szabad szex, a vallástalanság, az anyagiasság megfordíthatatlan trend. Az eredmény az lett, hogy az állami „kultúra” (a politikai szónoklattól az állami rádióig, televízióig és a lebutított, durva médiapropagandáig) ugyan rendkívül közönséges, de ebben sok a megvetés: „ezt nektek” – ez a tónus. A megvetés és az arrogancia egyre fölismerhetőbb.

Az állami vagyon törvényesített átjátszása a vezető körök ellenőrizhetetlen magánkörletébe is azért vált ki fölháborodást, mert pimasz nyíltsággal zajlik, ebből is süt a megvetés: nektek, aljanép, ehhöz nincs közötök. Beköltözünk a főúri kastélyokba, a királyi Várba, mi vagyunk a gazdák.

Ámde ha valaki azt érzékelteti, hogy „mi vagyunk az urak”, akkor evvel azt is sugallja, hogy „ti vagytok a szolgák” – márpedig az ilyesmit a modern, polgári, világi, „demokratikus” érzület („szociális-morális kozmosz”) nem bírja elviselni.

Nincs már nemesség: senki – tetszik érteni: SENKI – nem hisz benne, hogy a nagyobb hatalmú, nagyobb vagyonú, magasabb rangú, magasabb műveltségű személyek és csoportok egyben kiválóbbak. Azok az idők már elmúltak. Még a sztárkultusz is „demokratikus”: a sztárt elvégre a közvélemény „választja” és taszítja le a trónjáról, és mindenki számára nyilvánvaló, hogy a döntő tényező itt a plebs szeszélye. A sztárban a „mi” preferenciánk, a „mi” ízlésünk a vonzó, illetve épp az az ijesztően demokratikus hajlamunk, hogy a nagy hírnévre kiválasztott, esetleges senkin röhögjünk. A sztárt csodálják és megvetik. Ha a sztár azt képzeli, hogy ő kultúrhérosz, akkor kinevetik.

Orbán Viktor rendszere nem értette meg (pedig kezdetben kapiskálta), hogy a diktatúra ízléskérdés. Azt még látta, hogy a liberálisok többek között azért váltak annyira népszerűtlenné, mert azt a benyomást keltették, hogy „kioktatják” a közönséget. Márpedig a tocqueville-i és nietzschei „demokratikus” tömegkultúrában a tanulatlan tömeg tudja jobban, illetve a tanulatlan tömeg dönti el, hogy mire nevelhetik, mire nem – azaz hogy milyen kulturális preferenciákat fogad el, és milyen formában. A modern polgári társadalom „népe” nem föltétlenül híve a szabadságnak, de nem fogad el diktátumot, amely mindössze arra hivatkozik, hogy a diktátor „jobban tudja”.

A modern polgári társadalomban uralkodó relativista szkepszis, amelyben egyetlen erkölcsi kritérium van – AZ EGYÉNI BOLDOGSÁG, ez pedig mindenki esetében más és más – nem engedi meg, hogy túl sok mindent írjanak elő „fölülről”, mert a társadalom nem hiszi, hogy ehhöz bárkinek lenne joga „ott fönn”. Mert hiszen „ott fönn” is csak ugyanazok a nemtudomka, önző marhák találhatók, mint idelenn: milyen jogon szólnak bele ezek a véletlenül fölkapaszkodott senkik – akik semmivel se jobbak „nálunk” – a mások dolgába, pláne ha szemlátomást nem is konyítanak hozzá?

És amikor a hatalom képviselői egyre több örömöt vesznek el az emberektől, illetve a torkukon akarják lenyomni azt, amit a közönséges, ostoba, durva tömeg élvezeteinek hisznek (stadionépítés, olimpia), s amikor egyre gőgösebben beszélnek a néppel – mindenekelőtt a modern polgári társadalomban döntő szemléleti befolyással bíró (trend- és divatteremtő) fiatal középosztállyal, diáksággal – , akkor kialakul a gúny és a harag halálos méregkoktélja, amellyel szemben a rezsim nem tarthatja fönn magát.

A korszerű fajgyűlölet még elmegy (lásd a Jobbik korábbi sikereit az egyetemi ifjúság körében a párt radikálisan szélsőjobboldali korszakában), de az ósdi Nyugat-ellenes sovinizmus, a rég lejárt nőgyűlölet és homofóbia, a sujtásos-paszományos (ordítóan őszintétlen és hamis) magyarkodás már nem. Kisebb enklávékban megvannak még ennek a gyökerei, sőt: valamilyen folklorizálódott alakban még él a hagyományos magyar nacionalizmus hologramja (pl. Trianon, amelynek a fájdalma olyan regionális valóságokkal kapcsolatos, amelyekről a magyarországi nagy- és kisvárosi fiatalság sose hallott és nem is akar hallani).

Az a vezetőség, amely egyszerre divatjamúlt, tahó, ÉS UGYANAKKOR arisztokratikus allűrökkel parancsolgat és páváskodik, meg egyre ügyefogyottabban próbálja kitalálni, hogy a plebs mit szeretne hallani – s ezek mindig rágalmak, uszítások, összeesküvés-elméletek, primitív hazugságok, amelyek sértik a hülyének nézett nép büszkeségét – , nem érti az idők szavát.

Az idők szavával szemben nekem is súlyos kifogásaim vannak, de én csak magánember vagyok, és nincs hatalmam; ráadásul nem vagyok semmilyen hatalom híve. Különösen nem a kevesek által gyakorolt parancsuralomé.

Amikor a hatalom elveszti a politikai ízlését, furfangját és humorérzékét – bilincsbe verik és elítélik Gulyás Mártont (veled vagyunk, Marci!), mert eldobott egy festékespatront vagy mit egy ÉPÜLET felé, I ask you – , akkor minden valószínűség szerint lőttek neki.

Figyelemre méltó a magyarországi (nemcsak budapesti!) tüntetések spontán retorikája. Ez a magaskultúrától végképp megszabadult fiatalság nyelve, amelyben nincs gondolat, nincs fogalom, nincs eszme, nincs grammatika, csak a demokratikus érzület: nincsenek kiválók, nem áll fölöttünk senki. F***szopó, g***, bajszos sz** – egyébként lélektanilag nagyon kérdéses, szexgyűlölő, talán kissé homofób frázisok a kocsma, a börtön, a gólyatábor szókincséből – : ez a magukat kiválónak tekintő vezetők szimbolikus lealacsonyítása, az egyenlőség létrehozása verbális erőszakkal.

A hatalmasok népmegvetésére a nép megvetéssel válaszol.

1968 lázadása után simán újraválasztották de Gaulle tábornokot. Az Orbán-klikknek is hasznos lehet még a demokratikus érzület, amelynek keretében minden vezetőt megvetnek, az ellenzéki vezetőket is, bár fölbukkanhatnak még sztárok (ám a sztár nem vezér). A parlamentarizmust is lenézi mindenki – a budapesti változatot mindenesetre joggal.

Ami a romániai, szerbiai és immár magyarországi (sok tekintetben persze nagyon problematikus) tüntetésekben közös, az a hatalomellenesség és a nivellálás (cutting down to size), a fönsőbbség és a gőg gyűlölete. A fönsőbbséget és a gőgöt a modern polgári társadalom nem bírja elviselni: tanú rá Tocqueville, Bakunyin, Nietzsche, Dosztojevszkij, Flaubert, Weber, akik a régi nemesi büszkeséget és a kiválóság modern gyűlöletét IS elvetették, de értették a világias modernséget, amelyből a monarchiára és a teokráciára akárcsak halványan emlékeztető politikai stílusok és gyakorlatok gyűlöletet – és röhögést – váltanak ki.

Ennek a modern érzületnek az a föltevése, hogy valójában a kiválók se különbek. S amikor kiderül, hogy a kiválók még csak nem is kiválók, hanem az átlagnál jóval hitványabbak, ráadásul tudatlanok és értetlenek, akkor létrejön a hatalmasok lealacsonyításán átélt pogány öröm, a „ti se vagytok különbek”, a „mindenki egyforma”, a „mindenkinek legyen meg a maga élvezete és kielégülése” egalitárius fesztiválja, a philadelphia, az egyenlők testvéri szeretete. Az a sok csók és ölelés az Oktogonon.

A végjáték hosszúságára való tekintet nélkül, sőt: belátva, hogy ebből még sok zűr lehet; elismerve, hogy az individualisztikus, fogyasztói hedonizmus és analfabetizmus demokráciája nem az ideálom – azért lélegezzünk föl: erkölcsi és pszichológiai értelemben a gyűlölt Orbán-rezsimnek vége.

Vége, vége, vége.

 

2017. április 14.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Hogyan értelmezhető a VMSZ és a MM vezetőinek Szent István-napi beszéde?

Amennyiben a VMSZ és a MM netán/mégis (ki)„békülne, összeborulna”, az egyúttal az egyébként is csaknem teljesen >

Tovább

Az igazság Csernobilban van

A film óriási!  Mert nemcsak a múltról szól. Vagyis a múltról, ami visszatért. Megint lehet hazudni >

Tovább

A szélsőjobb balkáni tervei

A lehallgatott beszélgetéseket sorozatban közlő olasz lap forrása egyébként egy szlovén szélsőjobbos újságíró, Laris Gaiser. Ő >

Tovább

Zsidókat jobbra át

Csak szeretnénk nyugodtan elmondani, hogy a neokohn.hu az, ami és nem egyéb, a jelenlegi magyarországi kormányrendszer >

Tovább

Lesz-e (ismét) magyar nyelvű SZER?

Amiről ugyancsak nem szoktak beszélni: hogyan működik a Trump elnök kormányzása alatt újraindított román és bolgár >

Tovább

A VMJE nyári egyeteméről

Végső ideje lenne közösségi szinten elgondolkozni a jogászképzésről, mivel a jogászok – véemeszees irányítással – „szépen >

Tovább

Građanski sloj je siroče ovog društva

Trava strada i onda kada se slonovi međusobno bore, ali i onda kada se vole. I >

Tovább

Az MNT mikor illetékes, és mikor nem?

Nem az a probléma, hogy Birkózóakadémia létesül, hanem, hogy az MNT nem az illetékességi körével összhangban, >

Tovább

Álmomban sem gondoltam volna...

De mit mondjon az elszegényedett kisember, akinek a gyerekei azokban az években külföldre menekültek, ő pedig >

Tovább

De mily lángot is gyújthassunk, amit el nem oltana ez a szél?

Az Új Symposion munkatársai, szerkesztői az utóbbi időben sokat nyilatkoztak, főleg saját érdemeikről, még a kocsmázások >

Tovább

Nincs szó

Amikor „kurvaanyázok”, nem is rájuk gondolok! Hanem mindazokra, akik úgy vélik, hogy kizárólagos, kirekesztő eszmék, faji >

Tovább

Nem ismerem a magyar vidéket...

Az elvándorló magyar értelmiségiek nagy része jobban kötődik a Vajdasághoz, többek között a szerb kultúrához is, >

Tovább