2019. december 13. péntek
Ma Luca, Otília, Lúcia, Éda névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Letelt a kegyelmi idő

Végel László
Végel László

Azokra gondolok, akik bűn nélkül is bűnhődnek, mert alulmaradtak a rontás elleni küzdelemben, ennélfogva sajnálatra méltó kitaszítottak lettek. Nem tiltottak be semmit, nem voltak vezető posztokon, de mégis részesei voltak egy rendszernek. Végel László:

Lélekűzérek

Régi szokásomhoz híven a választások idején Balzacot olvasom. Az egyik remekművét, a Szamárbőrt veszem elő, és nagyokat kacagok a művésztársaság ábrázolásán. Két író egymással beszélget és arra törekszenek, hogy nem mondjanak egymásnak igazat, de ne is hazudjanak. „Stílus nélküli fiatal szerzőket lehetett látni, gondolatszegény fiatal szerzők mellett.”  A művésztársaság elismételhette volna, folytatja Balzac, XVIII. Lajos híres hazugságát: „Egység és feledés.” Napóleon bukása után XVIII. Lajos király ugyanis ezzel a mondattal ült a trónra. Egység a francia néppel, és a korábbi ellentétek feledése. Balzacot olvasva ez a restaurációs mondat is ismerősnek tűnik, mintha tegnap vagy tegnapelőtt hallottam volna valahol.  Egyébként is leírásait felismerem a mai életben. Egy különbséggel: minden durvább és tolakodóbb. A mai választási propaganda betör a privátéletünkbe, a lakásunkba, a környezetünkbe, az utcán sem látok mást, mint az óriásplakátokat. Autóbusz-karavánok. Az emberek egyforma zászlót lengetek és egyforma jelszavakat skandálnak. A politikai vezérek a népből arcátlan tömeget faragnak.  Helyes, nem veszek  kezembe újságot,  nem kapcsolom be a tévét, mert menekülök ettől a szótártól. De nem tehetem, hogy ne lépjek az utcára. A brutális választási  nyelv egyre inkább meghonosul, a sajtóban névtelen vagy álneves párthuszárok mocskolódnak. Attól félek, hogy a választások után úgy rágalmazzuk majd egymást, mint ahogy a választási kampányban a politikusok. Eluralkodik egy beszédmód, amelyet könnyű volt bevezetni, de nehéz lesz megszüntetni. A régi választásokon az emberek az emberek szavazatát akarták megvásárolni egy krigli sörért, ma viszont a lelkét akarják kisajátítani egy munkahelyért.

Amerikai hírek

Paul Manafort, Trump kampányának egykori igazgatója korábbi nyilvános tagadásaival szemben igenis dolgozott Putyinnak, illetve Putyin érdekében egy Putyinhoz nagyon-nagyon közeli orosz oligarchának. A Quinnipiac Egyetem Közvéleménykutató Intézete szerint rohamosan csökken Trump népszerűsége főleg a függetlenek körében. Ez volt az a réteg amely eldöntötte Tump győzelmét, most azonban 60 százalékuk szerint az elnök nem jól végzi a dolgát, 31 százalékuk továbbra is igennel válaszolt. 9 százalék semleges választ adott. A teljes lekosság körében 60 százalék azt hiszi, hogy nem őszinte, 55 százaléka szerin pedig nincsenek vezetői képességei. A mérleg nyelve kilenghet erre is, arra is, de az a fontos, hogy nem mozdulatlan. Az lenne a legrosszabb.

  A kozmopolitizmusról

Ezekben a napokban annyi banális szólamot hallottam, hogy a mentális egészség miatt Illyés Gyulához menekülök. A Magyarok című naplójegyzet-kötetét veszem elő. „Ha a magyarság pártján beszélek, azt szinte kozmopolitizmusból teszem”. Tökéletes mondat, szebbet ritkán olvashatok. A hetvenes években Illyés Gyulával beszélgettem a magyarság kérdéseiről, ma viszont menekülnöm kell a magyarságról szóló banális mondatoktól, szóvirágoktól. Giccset faragunk a legbensőségesebb érzésekből. Egyre inkább osztom Babits véleményét, miszerint előfordul, hogy a „nemzet egy-két emberben él, miközben az utcán ezrek is ordítoznak”.   Folytatom Illyéssel: „Ki itt a hazafi? Ez a szó már üres. A nép számára, ami pedig a nemzetnek nemcsak többsége, de éltető eleme, így semmit nem jelent. Hogy magyarok vagyunk, azt épp úgy felesleges ismételgetnünk, akár azt, hogy emberek vagyunk és nem madarak. Ennek tartalma nem szavakból áll. Még érezni se nekünk kell, hanem másoknak kell megérezni rajtunk.” 

 A koreszmék bábjai?

Az éjszaka újra a tengerről álmodtam. A fügefák rügyeztek, bódított a mediterráneumi illat. Ám az üzletek zárva, a kávéházak is. A turistairodákon lakat. Az egyik padon a helybeliek arról beszélgetnek, hogy az idén elmaradnak a turisták, mert olyasvalami történik a világban, ami miatt legjobb otthon maradni. Naphosszat üldögélek a parton és nem tudom hova tartsak. Aztán felriadok. Nem fontos többé se Trump, se Putyin. Ők mégiscsak a mai barbár korszemék bábjai, semmivel se többek. Jelenleg Európában és Amerikában nincs meghatározó személyiség, az egyéniségével nagy hatást gyakorló politikus. Esetleg Angela Merkel, de ő is állandó defenzióba kényszerül.

Ártatlan bűnösök

Radnóti Sándor az Élet és Irodalomban visszaemlékezik egy régi Pilinszky-mondatra:  „Gyerekek, mi olyan ártatlanok vagyunk, hogy az már bűn.” Ritkán olvasható ilyen hátborzongató mondat. A diktatúrában túl drákói volt, túlzónak nevezném, a  többpártrendszerben viszont halálosan pontos, mivelhogy egyre agresszívebbek a bólogató ártatlan bűnösök. Nem kételkedem abban, hogy egy új fordulat után a mostani bólogatók majd mossák a kezüket, bizonygatva, hogy nekik semmi közük nem volt manapság történtekhez. Az ügyesebbek odáig merészkednek, hogy ellenállóknak tüntetik fel magukat. Semmi új a nap alatt.

Keserű búcsú

Barátom unokája útra kel. Hat éve házas. A gyermekük négy éves. Az első szép tavaszi a napok egyikén üldögéltünk egy újvidéki teraszon. Legújabb könyvemet hozta dedikálni. Visz magával még néhány vajdasági magyar nyelvű könyvet, hogy legyen mit olvasni idegenben. Az egyik egyetemi évfolyamtársa elintézte norvégiai munkahelyét. „Ne haragudj ránk”, írom a könyv első lapjára. Arra gondolok, hogy oly gyalázatoson veszünk búcsút tőle.  „Maga se rám”, válaszolta miután elolvasta a dedikációt. Ezt is értem. Hiszem, hogy neki sem könnyű. Egy évtizeddel ezelőtt még maradásra buzdítottam volna. Most már nincs rá jogom, gondolom, miközben kezet fogunk egymással.   

Letelt a kegyelmi idő

A Bűnhődés a 2. szerb nyelvű kiadás után sokan faggattak arról, hogy  miért tartottam fontosnak ezt a címet. Már csak azért is, mert ez a fogalom más újabb prózámban is előfordul. meg azért is, mert egyre több emberben ébredezik a bűntudat. Engem főleg a bűn nélküli bűntudat érdekel, a bűnhődés, amelynek hálójában vergődöm. Egy másik regényemben (Balkáni szépség, avagy Slemil fattyúja) a Slemil-unoka az elpazarolt nemzedékről beszél. Úgy van, az elpazaroltak bűnhődéséről van szó. Mire gondolok? Nem érdekelnek azok, akik vezető beosztásban voltak, emberi sorsok felett rendelkeztek, bűnösek voltak, s bűnhődniük kellene.  Nem rájuk gondolok, ők úgyis gyorsan kimentik magukat. Azokra gondolok, akik bűn nélkül is bűnhődnek, mert alulmaradtak a rontás elleni küzdelemben, ennélfogva sajnálatra méltó kitaszítottak lettek. Nem tiltottak be semmit, nem voltak vezető posztokon, de mégis részesei voltak egy rendszernek. Mi más tehetettek, félrevonultak vagy kivonultak. Aki egy nemzet vagy egy társadalom múltbeli sikereit, történelmének fényes oldalait vállalja, az nem szabadulhat meg nemzete és társadalmának bűneitől sem. Nem lehet könnyelműen mazsolázni a jó és a rossz között. A szónoki emelvény legyőzte az írott mondatot, amelynek manapság még kisebb a becsülete, mint valaha. A későn születettek nemzedékei nem ismerik ezt a dilemmát, de elmúlt a kegyelmi idő, tehát remélhetőleg rövidesen szembe kerülnek  vele. Mert miközben a bűnhődők a szocializmus bűneiről beszélnek, a későn szülöttek  csak nagy általánosságban szólnak a vadkapitalizmus, a neoliberalizmus bűneiről, de ha netán szóba hozzák, akkor úgy mérlegelnek, mintha annak a kivitelezői a holdon élnének, s nem köztünk.

Pártbalett

Ha nagyritkán megjelenek valamilyen rendezvényen, vagy színházi előadáson akkor sokan a mellemnek szegezik a kérdést. Hogy érzem magam ezekben a napokban? Többnyire azok faggatnak, akik a kilencvenes években a rendszer elszánt ellenfelei voltak. Azok, akik annakidején nem a hatalomért, hanem a rendszer ellen harcoltak. Akkor még  megvonható volt a választóvonal a jó és a rossz között, manapság viszont ez egyre nehezebb, mert kocsonyás világban élek, válaszolom legtöbbször.  Az álarcok mögött újabbnál újabb álarcok lapulnak. Ezeket a elképesztő álarcosbálra hasonlító időket nevezem kocsonyás időknek. A bál egy jelenetet idéz fel bennem. A pártbalettot. Pár évvel ezelőtt a városháza dísztermében fogadást adtak egy kiváló díjazott tiszteletére, megjelentem az ünnepségen, mert gratulálni szerettem volna a kitüntetettnek. Dušan Popovról volt szó, aki az Újvidék Enciklopédiáért kiérdemelte a város Február Elseje díját.  A teremben kis körök alakultak ki. Mindegyik kör közepén a pártelnök szónokolt, körülötte pártnomenklatúra bólogatott. Öt-hat ilyen kis kör volt. A pincérek hordozták a jobbnál jobb falatokat, közben néhány független értelmiségi az egyik körtől a másikig futkározott, hogy rést ütve a nómenklatúra falán bejusson a körbe Anikóval egy ideig a sarokban magányosan ácsorogtunk, még a felszolgáló pincérek is sajnálkozva mértek végig. Rövid idő múltán kiderült, hogy a díjazott betegsége miatt nem jelenhet meg, mire menekülésre adtam a fejem. Azóta is tartok azoktól a balettozó függetlenektől, akiket nagylelkűen felkarolnak a pártelnökök. Sokkal jobban tartok tőlük, mint a nyilvános párttagoktól. Mert ők legalább definiálják magukat, miközben délcegen falják a finom falatokat. Láthatóan elégedettek. Egynéhányukkal – ha jólakottak - még diskurálni is lehet. A nomenklatúra előtt kecsesen táncoló függetlenekkel viszont nehéz szót érteni, mert nekik csak a maradék jut, és mindig éhesek maradnak.

Kisebbségi jogok  - európai szinten

Szíjjártó Péter tegnap Belgrádban kampányolt  Szerb Haladó Párt mellett  és többek között kijelentette: „Magyarország rendkívül becsüli mindazt, amit a szerbiai államvezetés az utóbbi időben a vajdasági magyarságért tett. A magyarokat és a többi nemzeti kisebbséget megillető jogok és lehetőségek európai szinten vannak. Éppen ezért soha nem engedjük meg, hogy valaki, valamelyik uniós ország a kisebbségi jogok miatt marasztalja el Szerbiát.”

Végel László Közéleti naplójának nyomtatott változta a Családi körben jelent meg.

 

 

 

 

2017. március 31.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Bőnyi rendőrgyilkos?

A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >

Tovább

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább