2025. március 18. kedd
Ma Sándor, Ede, Cirill névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A legfontosabb kérdés: a menekültkérdés

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

A rasszizmus és idegengyűlölet helyben hagyásával itt nem lesznek szabadabb viszonyok. Ha erről hallgatunk, akkor minden lényegesről hallgatunk… Nem néztünk vele szembe: hol élünk. Annak az államnak az uralma alatt, amelyet némaságunkkal támogatunk. Az elnyomás alatt, amelybe evvel beleegyeztünk. Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):

Tanúvallomások, bejelentések, panaszok, följelentések, igazolások bizonyítják, hogy a magyar állam rendőri közegei ütik-verik a menekülteket. Ha volna ebben az országban „demokratikus közélet”, akkor ez a szörnyűséges botrány szerepelne a cím- és kezdőlapokon.

Bár tárgyszerű híradások megjelentek arról az iszonyatról, ami a magyar-szerb határon folyik ,mindenekelőtt a külföldi sajtó és a nemzetközi jogvédő szervezetek adatai, beszámolói alapján, a magyarországi független médiák, ellenzéki pártok, társadalmi mozgalmak reakciója egyetlen szóban foglalható össze: nulla.

Visszhang nem hallatszik.

A kurrens politikai eszmecsere a nyilvánosságban – ehhez képest – irreleváns és jelentéktelen banalitásokról és trivialitásokról folyik. Miközben egyre nagyobb (és egyre üresebb) a gyűlölködés, az ellenzéki pártok egy része abban verseng, hogy melyikük nemzetibb és konzervatívabb: a gyáva alkalmazkodás az etnicista, idegengyűlölő, rasszista közhangulathoz általános; legjobb esetben ez sunyi hallgatást jelent.

Ha volna ebben az országban „demokratikus közélet”, akkor ez a szörnyűséges botrány szerepelne a cím- és kezdőlapokon. Igaz ugyan, hogy a menekültellenes, bevándorlóellenes, vendégmunkás-ellenes politika mindenütt sikeres, népszerű, győzedelmes (minden áldott nap hallunk valamelyik baloldali vagy liberális kormány vagy párt behódolásáról, újabb burkatilalmakról, diszkriminatív intézkedésekről, kitiltásokról, visszazsuppolásokról a legtöbb európai országban), de azért jelentős méretű a tiltakozás is, a bírálattól az ellenállásig. Tudomásul vesszük, hogy az idegengyűlölet erősebb és kiterjedtebb, mint az ellenkezője, de ez nem lehet arra ürügy, hogy föladjuk a küzdelmet. Az is igaz, hogy már a hagyományos nemzeti kisebbségekkel is újra bajok vannak (Walesben a kelta welsh, Karintiában a szlovén nyelvhasználattal szemben merültek föl „többségi” kifogások, Magyarországon a pillanatnyilag hivatalban lévő miniszterelnök locsog etnikai egyneműségről). A Földközi-tengerbe továbbra is belefulladnak a menekülők százai.

Kétségtelenül ez a világpolitika fő trendje, ám az mégis bizarr, hogy épp Magyarországon – amely ennek az ügynek a középpontjában áll mint kezdeményező és mint az idegengyűlölő álláspont legradikálisabb képviselője – ekkora a csönd.

Orvosi látleletek (a Szerbiában is működő „Médecins sans frontières” orvosaitól), tanúvallomások, bejelentések, panaszok, följelentések, igazolások – tehát hiteles, hivatalos dokumentumok – bizonyítják, hogy a magyar-szerb határon a magyar állam rendőri közegei ütik-verik a menekülteket. Némelyikükön rendőrkutyák harapásnyomát is észlelték. Az érintettek beszámolói, vallomásai észbontók. Nem elég, hogy a magyar kormány (szemben a nemzetközi joggal) minden segítséget megtagad a menekültektől, törvénytelenül őrizetben tartja őket, fölszámolja a menekülttáborokat, konténerekben kívánja elhelyezni azokat, akik mégis átszivárogtak valahogy… – nem is folytatom, a tények tulajdonképpen közismertek –, hanem ezeket a szerencsétlen embertársainkat még bántalmazzák is.

Nem újdonság, hogy emberek csak a maguk közvetlen közösségének, kasztjának, osztályának, fajtájának tagjait tekintik voltaképpen embernek. Az se újdonság, hogy ezt a fölfogást jogtalannak tartja mind a keresztyénség, mind a fölvilágosodás természetjogi hagyománya, mind – egészen más alapon – a marxizmus. Nem véletlen, hogy ma az olyan intézmények, mint az Egyesült Nemzetek Szervezete vagy az Európa Tanács (amelynek nincs köze az Európai Unióhoz) hatástalanok, a nemzetköziség semmiféle fajtáját, az emberi lények egyenlő méltóságának elvét (hogy a gazdasági, szociális, kulturális és politikai egyenlőségről ne is szóljunk), hatásosan nem érvényesíti vagy képviseli úgyszólván senki, csak…

…csak pár magas erkölcsi színvonalú jogvédő csoport és szolidaritási mozgalom, néhány internetes és nyomtatott újság, néhány folyóirat, rádió- és tévéműsor, néhány marginális párt, néhány elkötelezett szakszervezet és nőszervezet. Magyarországon sikeres mozgósítás folyt és folyik azért, hogy a kormány ne pazaroljon közpénzt kétes értékű dolgokra, ami nagyon helyes. De azért nem nagyon folyik mozgósítás, hogy az állam közpénzt fordítson szegények és betegek megsegítésére, szegény gyerekek taníttatására, a társadalmi patológiák gyógyítására. És ugyan ki venné rá az érzéketlen és szívtelen emberekből álló államvezetést arra, hogy ne sajnálja a közpénzt holmi idegenek ügyeinek barátságos, emberséges, türelmes kezelésére?

De még akkor is, ha belátjuk, ezen sajnos nem lehet gyorsan segíteni, annyira meg van mérgezve a köztudat és a közérzület – akkor is: eltűrjük, hogy a törvénysértő, jogtipró hatóság verje azokat, akik szükségükben Magyarország oltalmára szorulnak, akik Magyarország védelméért esedeznek?

A kormányférfiakhoz nem beszélek, ők úgy is simán letagadják majd az egészet, hiszen mindent letagadnak, amit bírálat illet. Én csak azoknak írok itt, akikben még megmaradt írmagja az irgalomnak, a részvétnek, a legcsekélyebb humanitásnak. Akikben ellenérzést ébreszt az idegengyűlölet, a fajgyűlölet, a nőgyűlölet, az iszlamofóbia, a homofóbia, az antiszemitizmus, az oroszellenesség, a románellenesség, a Nyugat-ellenesség, a Kelet lenézése, a fehér szupremácia gondolata, az osztálygőg. Akármilyen kevesen vannak most – és akármennyiüket tartja vissza a megszólalástól a reménytelenség és a „realitásérzék”, legtöbbjüket meg a hétköznapok megannyi nyűge – , ezt talán mégse helyes elviselniük. Ez alatt a cikk alatt majd jó sok gyalázkodó, csúfondáros kommentet olvasnak, szerintük az együttérzés nyilván elavult, az idegenek pedig mind alacsonyrendűek és veszedelmesek. Előre elismerem, hogy a korszellem inkább velük van jelenleg. Elismerem, hogy az ellenzéki pártok szavazatokat veszítenének abból a kevésből, amely netán rájuk eshetnék, ha szerényen azt suttognák, hogy az emberek szabadnak és egyenlőnek születnek, és ettől a szabadságtól és egyenlőségtől senkit nem szabad megfosztani, akárkiről van szó: akár a „mieinkről”, akár másokról. Orbán Viktor hírhedt kerítését többé-kevésbé a legtöbben támogatták, s időközben az őt kezdetben bíráló Nyugat ma már a magyarországi szélsőjobboldal nyomában kutyagol.

Én a kerítést és a magyarországi kormány „migránspolitikáját” – udvariasan szólva – ellenzem, de még a kormány támogatói is megfontolhatnák, hogy a segítségért folyamodót ütlegelni nem szép dolog.

Vagy igen?

Le kell szögeznünk: az állam funkciója az elnyomás, a kapitalizmus pedig mindig háborúhoz és népirtáshoz vezetett – az államkapitalizmus is –, a szívjóság pedig mindig erőtlen volt nagy méretekben, kis méretekben (odahaza) pedig meglehetősen ritka és kihagyásos. A polgári fölfogás – amelyet nem osztok, de olvasóimra való tekintettel most adottnak veszek – abban reménykedett, hogy a „demokrácia” majd ellenőrzi és befolyásolja a hatalmat gyakorló adminisztrációt, mert erre van alkotmányos hatásköre a társadalomnak. Tegyük föl most egy percre, hogy ebben van némi igazság. De még ebben az esetben is világos, hogy ha a társadalom – a híres-nevezetes „civil társadalom” – a hallgatásával további kegyetlenségre biztatja az államhatalmat, akkor hiába fehér az arca, előbb-utóbb ezen a fehér arcon is pofonok fognak csattanni. Ahogyan a bántalmazott nők és gyerekek arcán már így is – a társadalom ugyanis nem sokkal jobb, mint az állama. De egyelőre talán valamicskével mégis jobb.

Ha a fölháborodáshoz már nem maradt energiája az olvasónak, legalább undorodjék. Ez gyalázat. S akármit sugall a korszellem, mindörökre lemoshatatlan gyalázat marad.

S ameddig ebben nem lesz változás, addig semmiben nem lesz változás. A rasszizmus és idegengyűlölet helyben hagyásával itt nem lesznek szabadabb viszonyok. Ha erről hallgatunk, akkor minden lényegesről hallgatunk. Ha a másik hazai szörnyűségről, a cigányellenességről is hallgatunk, akkor is elrejtettük a lényeget. Nem néztünk vele szembe: hol élünk. Annak az államnak az uralma alatt, amelyet némaságunkkal támogatunk. Az elnyomás alatt, amelybe evvel beleegyeztünk.

2017. március 8.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Hősök emlékét ünneplik a gyávák

Gyáva népnek nincs hazája, a 177 évvel ezelőtti hősökre mutogató VMSZ-magyarkák a 48-as szabadságharc megszégyenítésének iskolapéldái. Mit >

Tovább

A jelenlegi politikai elitnek le kell mondani az önzésről

A jelenleg uralkodó politikai elit nagy része három évtizede politikai üvegbúra alatt él, azzal a szent >

Tovább

Mi veszélyezteti a vajdasági magyarok megmaradását?

A vajdasági magyar közösségnek joga van tudni, hogy mit is mondod Fremond Árpád, az MNT VMSZ >

Tovább

A nagyhatalmak újra kezdik az érdekövezetek felosztását

A tömegek a válságos helyzetben olyan Vezért keresnek, akiben feltétlenül megbíznak. Az autokrata rendszerek tehát kimondottan >

Tovább

Így fogadjuk el az autokratákat: kiskanállal

Még arra is bátorkodott utalni, hogy a parlament csak a demokratikus rendszer egyik eleme és nem >

Tovább

A VMSZ SZÉGYENPÁRT

A junior pártelnök nem a magyar közösség, hanem csak a saját és pártja szűk elitjének az >

Tovább

Barbárság vagy demokrácia?

„Donald Trump – írta Fukuyama - legutóbbi lépései Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban letaglózóak voltak. A nyugati >

Tovább

A VMSZ is engedelmesen tűrte, hogy a „puccsisták” közé sorolják

Ebben a zűrzavaros helyzetben külön figyelmet érdemel David Atlagić kormánypárti képviselő felszólalása. Kitért az 2000 október >

Tovább

Egy országot elveszejteni

A megszabadulás tőle régóta elsőrendű erkölcsi és nemzeti egzisztenciális kérdés volt, a friss fejlemények fényében pedig >

Tovább

ÚJVIDÉK: „A DEMOKRÁCIA HALÁLA”

Az újvidéki polgármester (Miloš Vučević bukott kormányfő meghosszabbított keze) antidemokratikus módon való megválasztásával a SZHP és >

Tovább

Remek, nagyon remek fiúk a fogyatkozó magyarok

Szerbiának többé nincs oka aggódni. A vajdasági magyarok lélekszáma 2011 és 2022 között 70 ezerrel csökkent, >

Tovább

Az egyetemisták a jelenlegi „apolitikus” programmal elmentek a falig

Az egyetemisták mindeddig nem foglalkoztak a civilszervezetek elleni hajszával, továbbra is távol tartják magukat a „pártpolitikától” >

Tovább