Ma Vanda, Paula, Timóteusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Laikus szavak a pápáról
Tamás Gáspár Miklós
S akik nem hiszünk a föltámadásban, csak ülünk az asztal mellett, és csodálkozunk. Tamás Gáspár Miklós (Transindex):
Az az újdonság, hogy a római pápa nem mond semmi újat. Nem az a kötelessége, hogy újat mondjon, hanem az, hogy régit mondjon.
Esterházy Péter emlékének
„…Krisztus, mikor még erőtelenek valánk, a maga idejében meghalt a gonoszokért. Bizonyára igazért is alig hal meg valaki; ám a jóért talán csak meg merne halni valaki. Az Isten pedig a mihozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt. Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen őáltala. Mert ha mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az ő élete által, minekutána megbékéltünk vele.” (Levél a Rómabeliekhez, 5: 6-10.)
Ferenc pápa néhány éve – sajnos félreértésektől és hamis érzelgősségtől kísérve a szervezett közvéleményben – szerény kísérletet tesz rá, hogy a keresztyénséget (minden keresztyén egyházat, nemcsak a katolikust) fölélessze. Hogy az evangyéliomot hirdesse mindenkinek, nemcsak a keresztyéneknek, hogy új szövetséget kössön újra mindenkivel, minthogy ez a kötelessége.
Ebben az az újdonság, hogy a római pápa nem mond semmi újat. Nem az a kötelessége, hogy újat mondjon, hanem az, hogy régit mondjon. (Már XXIII. János pápa idején is megdöbbentek az emberek, amiért keresztyén ember került Péter „trónjára” Rómában: vö. „Angelo Giuseppe Roncalli: A Christian on St. Peter’s Chair from 1958 to 1963”, in: Hannah Arendt: Men in Dark Times, San Diego, New York, London: Harcourt Brace, 1983, 57-70.)
A katolikus egyház az ellenreformáció idején meg az ultramontán korszakban mondott újat. A trón és az oltár szövetsége sokszor fönnállott, de akkor változott hittétellé. A katolikus (meg az ortodox) egyház a két római birodalom alkonyától (illetve a reneszánsztól) kezdve sokáig arisztokratikus szervezet volt; ebben tetemes volt a barokk szépség, de kevés a keresztyénség. Pedig sokak elméjében azok a képek és zenék képzenek meg a „keresztyén” szó hallatán, amelyek az ecclesia triumphans újdonsága idején lettek. A győzedelmes orgonazúgás. Harmonia Cœlestis. A monarchikus spiritualitás és a többi.
Max Horkheimer azt mondja, Hamlet volt az első modern ember (Montaigne jó tanítványa), aki elvesztette keresztyén hitét, de megtartotta keresztyén lelkét (Eclipse of Reason [1947], London, New York: Continuum, 2004, 93). Igen, alighanem sokan vagyunk ilyenek. Az ecclesia pressa, amely már nem egyház. Amelyet megpróbál az eredeti értelemben visszaállítani Zoszima sztárec meg Tolsztoj a tanulságos népi elbeszéléseiben, tantörténeteiben – mindhiába. Ők is modern emberek, keresztyén lélekkel, hit nélkül. Akiknek az ikon faragott kép, bár harcolnak magukban a képtilalommal, hiszen ha nincs hit, mi lesz velünk képek nélkül?
Az a bizonytalanság, amelyet az Új Testámentom okoz – hiszen semminő földi törvény nem érvényes többé az írás szerint – , bizonyosság volt, ameddig lehetett hinni a természetfölöttiben meg a halhatatlanságban meg a csodákban. A hitet lehetett bálványimádással meg hatalommal pótolni ideig-óráig – meg vagyonnal meg aranyozással meg kasztrált énekesekkel – , de a tévelygő keresztyén lélek ezt nem tűrhette magán. „Arany pohár volt Babilon az Úr kezében, amely megrészegíté ez egész földet; nemzetek ittak az ő borából, azért bolondultak meg a nemzetek.” (Jeremiás könyve, 51: 7.)
Ferenc pápa a mezítlábas, koldus, remete, zarándok, vándor, kószáló egyház szószólója – egyre kevésbé a vezetője: hiszen az egyház vezetője Jézus, nem egy pap – , és evvel persze kényelmetlen helyzetbe hozza a fél világot, hiszen botránkozásoknak kell esniök.
Jézus vagy mindenkiért halt meg, vagy senkiért; ez nem kánonjogi kérdés.
Szembenézni pedig evvel kellene:
„Ostorcsattogás, kerékzörgés zaja; dobogó ló, robogó szekér. Törtető lovag, kardok villogása, dárda villanása, sebesült tömegek, holtak sokasága, nincs számok az elesetteknek; megbotlanak hullákban.”
(Náhum 3: 2-3.)
Mindenkinek tudnia kell:
„De ez is számkivetésbe, fogságba jutott; kisdedeik is falhoz verettek minden utca sarkán; főembereire sorsot vetettek, és nagyjait mind bilincsekbe verték. Te is megrészegedel, elfeledtté leszel; te is keresel majd menedéket a gyűlölködő elől.” (Náhum 3: 10-11.) Ferenc pápa mindannyiunknak azt mondja, hogy Babilon és Ninive sorsára jutunk, ha nem követjük az egyszerű igét, s feledjük, hogy mindenkiért vagy senkiért. Az egyháznak pedig azt, amit Jézus az apostoloknak:
„És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálcán kívül; se táskát, se kenyeret, se pénzt az övükben. Hanem kössenek sarut, de két ruhát ne öltsenek.” (Márk 6: 8-9.)
Ferenc atyánkfia Lengyelországban járt. Vitte a jó hírt, ahogy kell, és az egyház, Isten népe, a hívők közössége döbbent csöndben hallgatta. Némán imádkozott Auschwitzban, kérve a sírás kegyelmét. Irgalmat kért a menedékkérőknek, a számkivetetteknek, az üldözötteknek és a menekülőknek. Sok hívőnek és hitetlennek könny gyűlt a szemébe, annyira elszoktunk az evangyéliom félreérthetetlen igazától. „Közelgetnek vala pedig őhozzá a vámszedők és a bűnösök, hogy hallgassák őt. És zúgolódának a farizeusok és az írástudók, mondván: ez bűnösöket fogad magához, és velök együtt eszik.” (Lukács 15: 1-2.)
Ők – Phariszaioi kai hoi grammateisz – most is zúgolódnak. Ferenc meg ezt válaszolja: „Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának a szeméből. Ne adjátok azt, ami szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket.” (Máté 7: 5-6.)
Semmi új.
„Kérjetek, és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek, és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik. Avagy ki az az ember közületek, aki ha az ő fia kenyeret kér tőle, követ ád néki?” (Máté 7: 7-9.)
Semmi új. Mindenki tudja. Nem tudja senki. Az sokkal eredetibb, hogy a román görögkeleti-ortodox egyház pár millió aláírást gyűjt össze azért, hogy beiktassák – népszavazás útján – a román alkotmányba, hogy a házasság férfi és nő együttélése, ahogyan a magyarországi Alaptörvényben már benne is van. Ez új. De a régi még újabb. Az evangyéliom mindig meghökkent, megbotránkoztat, megdöbbent. Ki érti ezt? Jézus mondja a bűnös asszonyról: „Néki sok bűne bocsáttatott meg, mert igen szeretett; akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.” (Lukács 7: 47.)
Hogy is van ez? Csakugyan ezt mondja: hó de oligon aphietai, oligon agapa. Cui autem minus dimittitur, minus diligit. Mit jelentsen ez? Nem tudni. Ám ki gondolta volna, hogy az évezredek alatt simára koptatott közhelyek megelevenednek. Hogy kontraintuitív paradoxiájuk ismét szembeötlő. És hogy kétezer év múltán megint ezt morogják: „És akik együtt ülének vele az asztalnál, kezdék magukban mondani: ki ez, hogy a bűnöket is megbocsátja?” (Lukács 7: 49.)
S akik nem hiszünk a föltámadásban, csak ülünk az asztal mellett, és csodálkozunk.
Az Élet és Irodalom 2016. augusztus 5-ei számában megjelent írás átdolgozott változata.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az igazi a hatalom Elon Musk kezében van
Sokan arra számítanak, hogy Trump és Musk valamikor szétválnak. Nem hiszem, mert a céljaik kiegészítik egymást. >
Mi vár Amerikára?
Az elnöki beavatáson feltűnően nagy számban jelent meg a milliárdos elit. Timothy Snyder azt is kimutatta, >
Végstádiumban a Vučić-Dačić-Pásztor-hatalom!
A Magyar Szó nem (vagy csak az online felületen) tájékoztat a tüntetésekről és azok társadalomváltoztatási és >
“Összeesküvés Amerika ellen”
Szerencsére, (akkor) Amerika nem vállalta az izolacionista politikát. Trump sok kijelentésében felismerhető a lindberghi szótár. Képes >
Bizalmi válságban
A külső ellenség felidézésével Vučić nyilván a tüntetések beszüntetését helyezi kilátásba, csak az a kérdés, hogy >
A globális dráma
"Tegyük Amerikát újra naggyá!", harsogja Trump és a demokratikus tömeg lelkesen üdvözli. Ugyanezt vallja Putyin és >
Következzen az erőszakos (nem okvetlenül véres) rendszerváltás?
Csakhogy az utóbbi a jogállami eszmék megtagadását képviseli. Óriási paradoxon, hiszen évtizedeken át a jogállamiságért szálltunk >
Következzen az erőszakos (nem okvetlenül véres) rendszerváltás?
Csakhogy az utóbbi a jogállami eszmék megtagadását képviseli. Óriási paradoxon, hiszen évtizedeken át a jogállamiságért szálltunk >
Az egyetemisták nagy erkölcsi győzelme
Engem különösen felháborított, hogy mindeközben vagy párszáz méterre levő Köztársaság téren Belgrád városa ünnepi újévvárást rendezett, >
Már nem az én városaim
De akárcsak 1968-ban és 1996-ban Belgrádban, az egyetemisták tiltakozó hulláma vált mára jelentőssé, azoké, akik elhatárolódnak >
„A rezsimnek vége van”!
A magyar közösségben – az egyetemi hallgatók lázadásával párhuzamosan – át kell(ene) gondolni a nemzeti közösségi >
Az inga kileng a szélsőjobb fele
Attól tartok, hogy a társadalom egy része kiábrándult a bársonyos forradalomból, a politikai szabadságjogokon, a jogállamiságon, >