2019. december 11. Szerda
Ma Árpád, Árpádina, Damazusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Dormán Laci életmű díjat kapott

Bódis Gábor
Bódis Gábor

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség  Magyar Életfa díjban részesítette Dormán László fotóriportert, újságírót, szerkesztőt.

Dormán László hosszú pályafutása során a Napló fotoriportere is volt. Talán a legemlékezetesebb fotói Belgrádban készültek 1991. március 9-én, a Milošević elleni, két emberáldozattal is járó, ellenzéki tüntetéskor.

Amíg én a könnygáztól kóvályogva loholtam a tüntetők után, Laci már ott bujkált a kamerájával valamilyen üzletben, amely előtt halálosan megsebesítettek egy tüntetőt. (A másik áldozat egy rendőr volt).

Képeiből több kiállítást szerveztek, számos közülük díjnyertes lett.

„Nézem a fotókiállítás képeit. Olyan tárlat ez, amely egyre gyarapodik. Hozzák az emberek a képeket, az amatőrök a printeren készült színes képek tömkelegét, a profik a szombati tüntetés szétveréséről, az egyete­misták hétfő éjszakai, a Branko hídján történt áttöré­séről, a Terazije kútja körüli több napig tartó tünte­tésről, az egyesült ellenzék szerdai nagygyűléséről, ahol már mutatóba is alig lehetett rendőrt találni. Az az általános szabály, hogy a fotóst egyik oldal sem bántja, a bérces Balkánon még ismeretlen. Mint ahogy tavalyelőtt Romániában a mesterlövészek éppen a sajtó embereit vették megkülönböztetett előszere­tettel célba. Igazi közelharcot ábrázoló kép kevés van a falakon. Tudok olyan fotósról, akinek a tüntetők vas­rúddal verték szét a fényképezőgépét, és ismerek olyan fotóst, akinek a rendőrök gumibottal verték ki a kezéből a gépet olyan gyengéden, hogy a mutatóujját is eltörték közben. És sokat letartóztattak közülük, rengeteg kilőtt filmet harácsoltak. A kiállításról tehát sok felvétel hiányzik. Mint ahogy hiányolom azokat a fotókat is, amelyek a Borbában jelentek meg a kórház­ban fekvő sebesült egyetemi hallgatókról, akiket a Branko hídján harminc méterről gumigolyóval lőttek fejbe a hétfő éjszakai áttöréskor. Fogak, állkapcsok roncsolódtak szét. Egy-két bátor fotós innen is hozott vakuval készült dokumentum felvételt. A legtöbb kiállított fotó szombaton, március 9-én készült. A szocialista rendőrség a békésen tünteti tömeg kellős közepébe lövi a könnygázbombákat, nyolc bátor kékruhás, gázálarcban, fején védősisakkal ütlegel egy szál földön fetrengő tüntetőt. Miután az újvidéki különleges egységek tagjai megtisztították a csatatérré változott Köztársaság teret, a London kávéház körül forrósodott fel a levegő. A tüntetők itt már törtek-zúztak, amit értek, az utca közepén két rendőr­autó füstje szállt a magasba, a gumik hatalmas robbanássál pukkadtak szét. Az első útkereszteződésnél a Milos kenéz utca teljes szélességében rendőrök sora­koztak fel. Éppen föl akartam mászni egy kőkerítésre, amikor eldördültek az első lövések. Ha három másod­perccel később kezdenek el lőni, vagy három másodperccel előbb mászok föl, akkor sikerül elkapnom; őket, éppen ahogy lőnek. Vagy ők lőnek le engem. Ki tudja. Mire körülnézek, már szinte üres az utca, egy kapualjban keresek menedéket, lefényképezem a felsorakozott rendőröket, kezükben pisztoly. A legszélsőbb közülük farkasszemet néz a sarok mögül előbukkanó fotóssal. A fotóst másnap letartóztatják, de aztán kiengedik. Ő az, aki a kiállítás anyagából rekordidő alatt könyvet fog kiadni. Előbukkanó fotós. A következő pillanatban öten szaladnak egy vértől csöpögő szőke fiúval. Az egyik azt kiabálja, hogy gyilkosok! A sebesültet beteszik egy előállt sárga Mercedes taxiba, honnan került elő ilyen gyorsan, nem tudom. Öt fölvételt tudok készíteni az egészről, a teljes jelenet gyorsabban játszódott le, mint ameddig ezt elmond­tam. Egy fotós a közelemben nagy teleobjektívvel kísérte a rendőröket, közel hozta őket éppen a lövések pillanataiban, az egyik csukott szemmel, vaktában lő a fotós felé, és többen is lőnek, nem a levegőbe, hanem vízszintes irányba, egy nagyon kicsit fölfelé, mert a London előtt éppen emelkedik az utca. Egy lány valahonnan a London tetejéről fényképezett valami amatőr géppel, színesben, magamat keresem a tö­megben, de nem találom. Aprók vagyunk, mint a hangyák. A rendőrök háta mögé kanyarodik egy autó­busz, beszállnak egytől-egyig és elrobognak. Később tudom meg, hogy nišiek voltak. Egy fotón falat bontó rendőrök láthatók. Egyik-má­sik kezében tízszer-tízes utcakő, ez volt a tüntetők leghatásosabb fegyvere. A pajzsos, védősisakos rendőrök kővel és téglával dobálják a tüntetőket. Legjobb lesz mégiscsak a londoni bobbyval befejezni, akinek még fegyvere sincs, még csak gumibotja sincs, mert nincs rá szüksége. Neki tekintélye van.” (Dormán László)

 

 

2016. december 21.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább