Ma Árpád, Árpádina, Damazusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Legitimitás
J. Garai Béla
„Nem tudom, hogy Vučić hallott-e Móricz Zsigmond regényhőséről, aki nem élhetett muzsikaszó nélkül. Nos, őróla meg elmondhatjuk, hogy nem élhet legitimitás nélkül.” J. Garai Béla (Vajdaság Ma):
Ha a rendkívüli választások gyakorisága lenne az életszínvonal mércéje, akkor mi itt, Szerbiában már régen lepipáltuk volna a svédeket. Ugyanis jó kilátásaink vannak arra, hogy tavaszra újabb rendkívüli parlamenti erőpróba izgalmaiban lesz részünk – négy év alatt a negyedikben.
A jobb memóriával rendelkező választópolgár még emlékezhet rá, hogy a legutóbbi, a kora tavasszal megtartott rendkívüli képviselőházi választások előtt miniszterelnökünk arra kérte híveit: szavazzák meg számára az újabb négyéves mandátumot, hogy kormánya nyugodtan folytathassa áldásos országépítő munkáját. Az odaadó hívek teljesítették kívánságát, meg is szavazták az újabb négy évet abban a naiv meggyőződésben, hogy jó ideig mentesülnek a kampánnyal járó idegtépő macerától. A hétvégén viszont arról értesülhettek a kormányt magasztaló médiából, hogy Aleksandar Vučić már meg is hozta döntését: ismét lesz rendkívüli szkupstinai választás! Méghozzá az áprilisban esedékes elnökválasztásokkal egy időben. Akár készpénznek is vehetjük a dolgot, hogy áprilisban duplán fogunk karikázni. A belgrádi lapok már megkezdték a beharangozást ilyen és ehhez hasonló öles címekkel bombázva bennünket: „Vučić döntött: április 9-én elnök-, és parlamenti választások lesznek”.
Hogy mi szükség van az újabb erőpróbára alig egy év elteltével? Nem, nem azért, mintha lemorzsolódott volna a kormánykoalíciót támogató többség a törvényhozásban, hiszen a haladópártiak továbbra is biztos fölénnyel fogadtatnak el minden beterjesztett törvényjavaslatot hű partnereik - köztük a példásan megbízható VMSZ - segédletével. Nem is azért, mert mondjuk Maja Gojković házelnök asszony ismét pártot váltott volna, és visszatért volna régi cimboráihoz, a vajdáékhoz. Nem, ilyen veszély nem áll fenn.
Akkor mégis miért kell újra képviselőket választanunk?
Azért, mert a kormányfő azt szeretné, ha a polgárok ismét véleményt nyilvánítanának munkájáról és megerősítenék legitimitását, olvashattuk a Vučić gondolatait olvasó sajtóban. További indoklásként elpanaszolta, hogy állandó támadásoknak van kitéve, folyton megkérdőjelezik eredményeit, emellett a képviselőházban is tűrhetetlen légkör alakult ki, a jobb- és baloldali ellenzék állandóan gáncsoskodik, és kellemetlen kérdésekkel ostromolja a kormánytagokat. Ezért legjobb, ha újra voksolunk. Hátha sikerül olyan népképviselőket választani, akik hagyják nyugodtan dolgozni miniszterelnökünket és csapatát.
Valószínűleg más országokban is akadnak lelkiismeretes politikai vezetők, akik igénylik a választók visszajelzését, legitimitásuk folytonos megerősítését, de az kizárt, hogy ennyire érzékeny lelkületűek lennének! Ilyen lelkiismeretes vezetőre nincs példa. Nem tudom, hogy Vučić hallott-e Móricz Zsigmond regényhőséről, aki nem élhetett muzsikaszó nélkül. Nos, őróla meg elmondhatjuk, hogy nem élhet legitimitás nélkül. De a választási kampány hiányát is nagyon nehezen viseli.
Igaz, az okvetetlenkedő kritikusok azt állítják, hogy jelenleg semmi sem indokolja a kettős választásokat, és hogy nem annyira a legitimitásról van szó, mint arról, hogy Vučić Tomislav Nikolić vereségétől retteg (ha mégis őt állítanák ki a haladópárt elnökjelöltjeként), és minden áron el akarja kerülni az esetleges kohabitációt, vagyis azt a helyzetet, hogy egy más pártból való elnökkel együtt kelljen kormányoznia. Mert az folyton belekotyogna a munkájába, amit ő ki nem áll. „Koji će stalno da zvoca”, ahogyan maga fogalmazta meg népi stílusban egyik legutóbbi nyilatkozatában. Ezért úgy gondolja, hogy ha együtt tartják a két választást, akkor Nikolićot is sikerül megmenteni. Ő legalább nem szól bele a munkájába.
Ez is egyik dicséretes jellemvonása miniszterelnökünknek: az autokrata önérzetesség. Szereti egyedül intézni a dolgokat. Igaz, nem két dinárba kerül a rendkívüli választás, hanem két milliárdba, ahogyan a szőrszálhasogató újságírók kiszámolták. Pont ugyanannyiba, mint a két évvel ezelőtti katasztrofális szerbiai árvíz utáni újjáépítés.
De hát ennyit csak megér nekünk miniszterelnökünk lelki nyugalma! Vagy inkább legyen árvíz? (…)
Következő cikk: Sikeres az imalánc, Orbán Viktort szentté avathatják
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?
Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >
A színház az új CEU
Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >
Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk
A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >
Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”
Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >
Szerpentin a Kárpátokban
Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >
A szájzár és a nemzet
Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >
„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…
itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >
Most már komolyan veszem...
Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >
„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?
A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >
A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig
A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >
Fontosabb a kirakat?
A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról? Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >
Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált
Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >