2023. február 3. péntek
Ma Balázs, Oszkár, Celerina névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Az elbocsátás balladája

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

A munkanélküli nemcsak a fizetését veszti el, hanem mindent, amiért élni szokás. Tamás Gáspár Miklós (Transindex):

Amikor az embert elbocsátják, akkor nem pusztán a „munkahelyét”, a bérét és a kijáró szociális szolgáltatásokat veszti el, hanem sokkal többet. Nemcsak a nyugdíjszámláján nem gyűlik többé a pénz, nemcsak az a baj, hogy – amennyiben valamilyen ellátásra igényt tart – a „gondoskodó” állami szervezet látó- és hatókörébe kerül. Nemcsak megalázó álláskeresési procedúrákon kell átesnie, hanem a társadalmi státusza (rangja, elismertsége) is azonnal csökkenni kezd. Nem arról van szó mindössze, hogy kizökkentik megszokott életritmusából, s ha a munkája netán érdekes (ami kivételes, ritka dolog), akkor olyasvalamiből is kizárják, ami sok tekintetben értelmet vagy legalább némi színt adott az életének. Nemcsak az történik meg vele, hogy hirtelen az otthona, a lakása lesz nappali, éber életének fő színtere (ami fölnőtt, modern embereknek többnyire szokatlan), s nemcsak az, hogy szerepe a családjában (ha van neki) villámgyorsan megváltozik. Mindenekelőtt az a tragédia az elbocsátásban, hogy az ember elveszti a munkatársait, márpedig a munkahelyi „kollektíva”, ahogy egykor nevezték, a mai ember elsődleges (primér) közössége, amelyben nemcsak merőben személyes kapcsolatai vannak, hanem a személyes viszonyoknak és a valamilyen tárgyra irányuló közös, többé-kevésbé racionális, megnyugtatóan személytelen tevékenységeknek olyan együttese áll a rendelkezésére, amelyet a legtöbb ember élete legtartalmasabb elemének tekint. Tudvalévő, hogy a legtöbb ember legfontosabb barátságai a munkahelyén és a szakmájában formálódnak – abban a térben, ahol úgy érezheti, hogy „megértik” – , és közismert dolog, hogy munkatársak között szerelmek is kialakulnak: nem utolsósorban éppen azért, mert föltételezhető, hogy az ismerős közegben megesett találkozás olyan személyek között történt, akiknek nagy az esélyük arra, hogy „megértsék egymást”. Nem pusztán a „suba subához, guba gubához” logikája alapján, hanem a „megértettség” reményében jönnek létre tanárok, orvosok, vasúti és postai dolgozók közötti házasságok. Nagyon sok ember régi iskolatársai és évfolyamtársai közül választ partnert magának, ugyanebből az okból. Milyen férj vagy feleség az, aki nem tudja, hogy mi a gyár, a bolt, a vállalat, a kórház, a vasútállomás, a takarékpénztár; olyan ember kell nekünk többnyire, akinek nem kell sokat magyarázni. Általában olyan személlyel akarunk hálni éjszaka, aki érti, hogy mi történik velünk nappal – és nappalaink a munkahelyünkön telnek. Aki sokat volt munkanélküli (mint e sorok írója például), az kénytelen-kelletlen elszakad ezektől a primér közösségektől, ezért aztán személyes kapcsolatai is függetlenekké válnak a „nappali” viszonyaitól, amelyeket immár nem a munkamegosztás határoz meg. Nappali élete épp oly személyessé és egyénivé válik, mint amilyenek az éjszakái. Nappalainak sincs többé magától adódó „tárgyi” vonatkozása: minden szubjektív lesz és egyéni – „a társadalom” szemszögéből esetleges, ezért aztán furcsa és gyanús. A munkanélkülinek nem az együttérzés az osztályrésze (legalábbis nem sokáig), hanem az a sorsa, ami „a társadalom” többi kitaszítottjának is jut. Jótét lelkek sejtik, hogy a munkanélküli nem bűnös, de azért előbb-utóbb a kitaszítottról majd azt tartják, hogy ha kitaszították, akkor valami baj van vele, nem olyan, mint a többi, nyugtalanító kivétel – akkor is, ha sok százezer, esetleg több millió munkanélküli van valamely társadalomban. Milyen tanító az, aki nem tanít? Milyen kovács az, aki nem kalapál? Milyen szabó az, aki nem varr? A munkanélküli nemcsak a fizetését veszti el, hanem mindent, amiért élni szokás.

Ez az írás eredetileg a Fedél nélkül c. „utcai újságnak” (street paper) a megszüntetett Népszabadság volt munkatársai által szerkesztett mellékletében jelent meg. A lapot hajléktalanok árusítják Budapest aluljáróiban és nagyobb terein. A bevétel az árusokat illeti.

 

 

2016. november 17.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Nincsenek új megbotránkoztatók

Ritkul körülöttünk a levegő, emlékeztet Anikó. Arra gondolok, hogy az elmúlt egy-két évben sok közeli barátom >

Tovább

„Úgy lesz jó, ahogy lesz”?

Pásztor rádiónyilatkozata két csődöt jelentett be egyszerre: az egyik a szerbiai nemzeti kisebbségi politika csődje, hiszen >

Tovább

Mindig Nyugatra menj...

Nem vagyok Nyugat-imádó, de bevallom: jelenleg sajnos nincs más út, bármennyire is álmodozok arról, hogy legyen. >

Tovább

Senkit nem szabad kényszeríteni más nemzeti és vallási ünnepének ünneplésére, se a vallási szertartásokon való részvételre!

Senki nem vonja kétségbe, nem kérdőjelezi meg, hogy a vallásukat gyakorló pravoszláv szerbek megünnepeljék Szent Száva >

Tovább

„Tordán elégedettek”?

Cikkírónk általában nem veszi magának a fáradtságot, hogy körülnézzen a faluban és elbeszélgessen az emberekkel arról, >

Tovább

A népszámlálási eredményekre várva

Nincs válasz a legfontosabb kérdésre: van-e ellenzéki program? Van-e baloldali vagy liberális alternatíva? Vagy pedig arról >

Tovább

Összeborulás vagy elszámoltatás?

Amennyiben a vajdasági magyar közösség helyzetének megvitatására irányuló párbeszédre, vagy változásra  a VMSZ vezetésében és politikájában >

Tovább

„A kézfogás csodája”

Az MNT „alapította” Magyar Szó napilap is a pásztorvilág építésének az egyik tartópillére. Erdődi Edvinát a >

Tovább

Ez lenne Lovas tandíja?

A „példamutató beruházással” kapcsolatban felvetődik az is, hogy Pásztor Istvánnak miért éppen a Szabadkai Városi Könyvtár >

Tovább

Ezt az alkalmat (is) bűn lenne elszalasztani!

Vajdaság Autonóm Tartomány 2023–2030-ig terjedő fejlesztési terve tervezetének a „közszemlére” bocsátása jó alkalom, hogy az MNT >

Tovább

Kovács Vučić szerb elnök magyar hangja

A VMSZ üdvöskéje, Kovács Elvira a szerbiai uniós csatlakozási folyamatért felelős személyek egyike. Ért-e ehhez egyáltalán? >

Tovább

Vučić és Orbán szövetsége: a zsák a foltját megtalálja

A demokrácia hiányával és a túlzott korrupcióval jellemezhető „orosz típusú” kormányzás lényegében mindkét autokratának megfelel – >

Tovább