2021. július 23. péntek
Ma Lenke, Brigitta, Apollinár névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Az elbocsátás balladája

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

A munkanélküli nemcsak a fizetését veszti el, hanem mindent, amiért élni szokás. Tamás Gáspár Miklós (Transindex):

Amikor az embert elbocsátják, akkor nem pusztán a „munkahelyét”, a bérét és a kijáró szociális szolgáltatásokat veszti el, hanem sokkal többet. Nemcsak a nyugdíjszámláján nem gyűlik többé a pénz, nemcsak az a baj, hogy – amennyiben valamilyen ellátásra igényt tart – a „gondoskodó” állami szervezet látó- és hatókörébe kerül. Nemcsak megalázó álláskeresési procedúrákon kell átesnie, hanem a társadalmi státusza (rangja, elismertsége) is azonnal csökkenni kezd. Nem arról van szó mindössze, hogy kizökkentik megszokott életritmusából, s ha a munkája netán érdekes (ami kivételes, ritka dolog), akkor olyasvalamiből is kizárják, ami sok tekintetben értelmet vagy legalább némi színt adott az életének. Nemcsak az történik meg vele, hogy hirtelen az otthona, a lakása lesz nappali, éber életének fő színtere (ami fölnőtt, modern embereknek többnyire szokatlan), s nemcsak az, hogy szerepe a családjában (ha van neki) villámgyorsan megváltozik. Mindenekelőtt az a tragédia az elbocsátásban, hogy az ember elveszti a munkatársait, márpedig a munkahelyi „kollektíva”, ahogy egykor nevezték, a mai ember elsődleges (primér) közössége, amelyben nemcsak merőben személyes kapcsolatai vannak, hanem a személyes viszonyoknak és a valamilyen tárgyra irányuló közös, többé-kevésbé racionális, megnyugtatóan személytelen tevékenységeknek olyan együttese áll a rendelkezésére, amelyet a legtöbb ember élete legtartalmasabb elemének tekint. Tudvalévő, hogy a legtöbb ember legfontosabb barátságai a munkahelyén és a szakmájában formálódnak – abban a térben, ahol úgy érezheti, hogy „megértik” – , és közismert dolog, hogy munkatársak között szerelmek is kialakulnak: nem utolsósorban éppen azért, mert föltételezhető, hogy az ismerős közegben megesett találkozás olyan személyek között történt, akiknek nagy az esélyük arra, hogy „megértsék egymást”. Nem pusztán a „suba subához, guba gubához” logikája alapján, hanem a „megértettség” reményében jönnek létre tanárok, orvosok, vasúti és postai dolgozók közötti házasságok. Nagyon sok ember régi iskolatársai és évfolyamtársai közül választ partnert magának, ugyanebből az okból. Milyen férj vagy feleség az, aki nem tudja, hogy mi a gyár, a bolt, a vállalat, a kórház, a vasútállomás, a takarékpénztár; olyan ember kell nekünk többnyire, akinek nem kell sokat magyarázni. Általában olyan személlyel akarunk hálni éjszaka, aki érti, hogy mi történik velünk nappal – és nappalaink a munkahelyünkön telnek. Aki sokat volt munkanélküli (mint e sorok írója például), az kénytelen-kelletlen elszakad ezektől a primér közösségektől, ezért aztán személyes kapcsolatai is függetlenekké válnak a „nappali” viszonyaitól, amelyeket immár nem a munkamegosztás határoz meg. Nappali élete épp oly személyessé és egyénivé válik, mint amilyenek az éjszakái. Nappalainak sincs többé magától adódó „tárgyi” vonatkozása: minden szubjektív lesz és egyéni – „a társadalom” szemszögéből esetleges, ezért aztán furcsa és gyanús. A munkanélkülinek nem az együttérzés az osztályrésze (legalábbis nem sokáig), hanem az a sorsa, ami „a társadalom” többi kitaszítottjának is jut. Jótét lelkek sejtik, hogy a munkanélküli nem bűnös, de azért előbb-utóbb a kitaszítottról majd azt tartják, hogy ha kitaszították, akkor valami baj van vele, nem olyan, mint a többi, nyugtalanító kivétel – akkor is, ha sok százezer, esetleg több millió munkanélküli van valamely társadalomban. Milyen tanító az, aki nem tanít? Milyen kovács az, aki nem kalapál? Milyen szabó az, aki nem varr? A munkanélküli nemcsak a fizetését veszti el, hanem mindent, amiért élni szokás.

Ez az írás eredetileg a Fedél nélkül c. „utcai újságnak” (street paper) a megszüntetett Népszabadság volt munkatársai által szerkesztett mellékletében jelent meg. A lapot hajléktalanok árusítják Budapest aluljáróiban és nagyobb terein. A bevétel az árusokat illeti.

 

 

2016. november 17.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Pásztor „senkit sem hagyott cserben”?

Pásztor egyetlen fontos, a magyar közösséget is érintő társadalmi kérdést nem hogy megoldani, de még csak >

Tovább

Ádám és Sztálin

Azt látom, hogy – akár egy szíven lőtt, bordó keselyű, amely épphogy csap még néhányat szárnyával >

Tovább

Amikor még Orbán neve szitokszónak számított Vajdaságban

Jól emlékszem Mészöly Miklós az akkor még a Fideszes Fodor Gábor társaságába Szabadkára és Újvidékre látogatva >

Tovább

Egy fenékkel több lovat megülni?

Több funkció ellátása – ebben az esetben a haladó VMSZ tisztségviselői részéről – arról tanúskodik, hogy >

Tovább

Az identitás

Furcsa, hogy a magyar prózában az identitásprobléma nem játszik szerepet, legfeljebb a zsidó származású és a >

Tovább

Stojanović „Orbán ajánlása rossz az országunknak”

Orbán Viktor ragaszkodása, hogy Szerbiát azonnal vegyék fel az Európai Unióba nem valami különleges ajánlás az >

Tovább

Nem végzi a munkáját!

Mindebből az következik, hogy az ombudsman nem teljesíti a tartományi rendelettel meghatározott számos feladatát, nem végzi >

Tovább

A lelkünkben tusakodó nemzeti és kozmopolita érzés

Azzal is tisztában vagyok, hogy a nemzeti identitásom számos rejtély elé állít. Egyrészt tisztában vagyok vele, >

Tovább

Félénken írom le a szót, hogy Berlin

A konformizmus olyan mély gyökeret eresztett, hogy teljesen kihalt a szubverzív szellem. A szocialista rendszert ígérő >

Tovább

Predratni novinar

Belgrád soha távolabb nem állt az uniótól, mint most. Nemcsak Vučić diktatúrája miatt és nemcsak a >

Tovább

Az érthetetlen magyarországi kedélyes diktatúra

Emlékszem, Hornyik Miklós az újság főszerkesztője önkritikus beszámolójában (a beszámolót még most is őrzöm) engem is >

Tovább

Pásztor és az EU-csatlakozás

Érthetetlen, hogy a magyar miniszterelnöknek fontosabb Szerbia felvétele az Európai Unióba, mint az, hogy az ország >

Tovább