2020. április 7. kedd
Ma Herman, János névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Az elbocsátás balladája

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

A munkanélküli nemcsak a fizetését veszti el, hanem mindent, amiért élni szokás. Tamás Gáspár Miklós (Transindex):

Amikor az embert elbocsátják, akkor nem pusztán a „munkahelyét”, a bérét és a kijáró szociális szolgáltatásokat veszti el, hanem sokkal többet. Nemcsak a nyugdíjszámláján nem gyűlik többé a pénz, nemcsak az a baj, hogy – amennyiben valamilyen ellátásra igényt tart – a „gondoskodó” állami szervezet látó- és hatókörébe kerül. Nemcsak megalázó álláskeresési procedúrákon kell átesnie, hanem a társadalmi státusza (rangja, elismertsége) is azonnal csökkenni kezd. Nem arról van szó mindössze, hogy kizökkentik megszokott életritmusából, s ha a munkája netán érdekes (ami kivételes, ritka dolog), akkor olyasvalamiből is kizárják, ami sok tekintetben értelmet vagy legalább némi színt adott az életének. Nemcsak az történik meg vele, hogy hirtelen az otthona, a lakása lesz nappali, éber életének fő színtere (ami fölnőtt, modern embereknek többnyire szokatlan), s nemcsak az, hogy szerepe a családjában (ha van neki) villámgyorsan megváltozik. Mindenekelőtt az a tragédia az elbocsátásban, hogy az ember elveszti a munkatársait, márpedig a munkahelyi „kollektíva”, ahogy egykor nevezték, a mai ember elsődleges (primér) közössége, amelyben nemcsak merőben személyes kapcsolatai vannak, hanem a személyes viszonyoknak és a valamilyen tárgyra irányuló közös, többé-kevésbé racionális, megnyugtatóan személytelen tevékenységeknek olyan együttese áll a rendelkezésére, amelyet a legtöbb ember élete legtartalmasabb elemének tekint. Tudvalévő, hogy a legtöbb ember legfontosabb barátságai a munkahelyén és a szakmájában formálódnak – abban a térben, ahol úgy érezheti, hogy „megértik” – , és közismert dolog, hogy munkatársak között szerelmek is kialakulnak: nem utolsósorban éppen azért, mert föltételezhető, hogy az ismerős közegben megesett találkozás olyan személyek között történt, akiknek nagy az esélyük arra, hogy „megértsék egymást”. Nem pusztán a „suba subához, guba gubához” logikája alapján, hanem a „megértettség” reményében jönnek létre tanárok, orvosok, vasúti és postai dolgozók közötti házasságok. Nagyon sok ember régi iskolatársai és évfolyamtársai közül választ partnert magának, ugyanebből az okból. Milyen férj vagy feleség az, aki nem tudja, hogy mi a gyár, a bolt, a vállalat, a kórház, a vasútállomás, a takarékpénztár; olyan ember kell nekünk többnyire, akinek nem kell sokat magyarázni. Általában olyan személlyel akarunk hálni éjszaka, aki érti, hogy mi történik velünk nappal – és nappalaink a munkahelyünkön telnek. Aki sokat volt munkanélküli (mint e sorok írója például), az kénytelen-kelletlen elszakad ezektől a primér közösségektől, ezért aztán személyes kapcsolatai is függetlenekké válnak a „nappali” viszonyaitól, amelyeket immár nem a munkamegosztás határoz meg. Nappali élete épp oly személyessé és egyénivé válik, mint amilyenek az éjszakái. Nappalainak sincs többé magától adódó „tárgyi” vonatkozása: minden szubjektív lesz és egyéni – „a társadalom” szemszögéből esetleges, ezért aztán furcsa és gyanús. A munkanélkülinek nem az együttérzés az osztályrésze (legalábbis nem sokáig), hanem az a sorsa, ami „a társadalom” többi kitaszítottjának is jut. Jótét lelkek sejtik, hogy a munkanélküli nem bűnös, de azért előbb-utóbb a kitaszítottról majd azt tartják, hogy ha kitaszították, akkor valami baj van vele, nem olyan, mint a többi, nyugtalanító kivétel – akkor is, ha sok százezer, esetleg több millió munkanélküli van valamely társadalomban. Milyen tanító az, aki nem tanít? Milyen kovács az, aki nem kalapál? Milyen szabó az, aki nem varr? A munkanélküli nemcsak a fizetését veszti el, hanem mindent, amiért élni szokás.

Ez az írás eredetileg a Fedél nélkül c. „utcai újságnak” (street paper) a megszüntetett Népszabadság volt munkatársai által szerkesztett mellékletében jelent meg. A lapot hajléktalanok árusítják Budapest aluljáróiban és nagyobb terein. A bevétel az árusokat illeti.

 

 

2016. november 17.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A farkas és a huncut kismalac

Van egy álmom, vágyam, kívánságom - van több is, de maradjunk meg ennél, mert olyan bájosan >

Tovább

Bizalmi válság?

Ha a kormány nem akarja leváltani a népet, akkor nem ártana némi önkritika: nézzenek magukba, tegyék >

Tovább

A másik szabadsága

Ha elvárom, hogy senki ne korlátozzon személyi szabadságom kiteljesítésében, ezt joggal várhatják el tőlem is. Önmagammal >

Tovább

A hatalomban, vagy ellenzékből? (3.)

A VMSZ vezetői történelmi hibát követtek el, amikor szövetkeztek a radikálisokból lett haladókkal. Számukra nem a >

Tovább

A hatalomban, vagy ellenzékből? (2.)

A Szijjártó vezette magyar külügy teljesen lemondott a délvidéki magyar közösség helyzetével kapcsolatos bármilyen kérdésnek vagy >

Tovább

Harangok és mentőautók

Ferenc pápa a koronavírus sújtotta világért imádkozik. Rómában szólnak a harangok miközben szirénáznak a mentőautók. Végel >

Tovább

Kellemes meglepetés

Az újvidéki rádiósok becsületére váljon, hogy az ügyben Sinkovics Norbertot, a SZER vajdasági tudósítóját, a független >

Tovább

A hatalomban, vagy ellenzékből? (1.)

Mit eredményezett, tehát, a VMSZ-nek „a hatalomban való szerepvállalása”? A VMSZ vezető tagjainak néhány jól fizetett >

Tovább

A nemzeti egység kompromisszumok nélkül csonka

Semmi sem kártékonyabb, mint az embereket nemzetpolitikai kínai csizmába kényszeríteni. A vajdasági magyar politikusoknak sem ártana >

Tovább

A jövő sem lesz a régi

A pestissel együtt terjedt az antiszemitizmus, Dél-Franciaországban elterjedt a hír, hogy a zsidók megmérgezték a kutakat, >

Tovább

Felemelt kezekkel menekülünk, de nem tudjuk, hogy pontosan hova

Most már mindenki tisztában van vele, elvesztettük az ismeretlen ellenséggel szembeni háborút. Berendezkedtünk a megalázó védekezésre. >

Tovább

Orbán és Vučić – több mint barátság

Ahol viszont egészen döbbenetes a két ország politikai berendezkedése közötti hasonlóság, az egyértelműen a média, itt >

Tovább