2019. december 10. kedd
Ma Judit, Loretta, Eulália névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Csonkolások és protézisek

Radics Viktória
Radics Viktória

„És ezek olyan pillanatok, amikor a táj visszanéz az emberre. Majdnem hogy mond valamit, ismeretlen nyelven.” Radics Viktória (radicsviktoria.blog):

Párhuzamos párhuzamok

Nem a metafizika veszett el, hanem azok a fogalmak és képek (protézisek) használódtak el végképp, amelyek ezt a dimenziót elképzelhetővé és felfoghatóvá tették. Így maradt ránk az üresség, ami viszont, az emberi világban folyton telítődik, formálódik, alakul, kihuny és föllobban ismét. Még az sem lehetetlen, hogy az állati világban is van metafizika, nem tudhatjuk, mert az állatok némák. Az ember számára például a táj képe, ha legalább egy pillanatra úgy észleli, mint a festők, vagyis elidőzik benne és nála, megtelik azzal a „valami mással”, amit biológia, geológia, botanika, földrajz nem tud visszaadni, és – állítja Nádas – erre a fénykép sem képes. És ezek olyan pillanatok, amikor a táj visszanéz az emberre. Majdnem hogy mond valamit, ismeretlen nyelven. Pontosan arról van szó, amit a klasszikus metafizika „természetfölöttinek” és „érzékfölöttinek” nevezett. Ha kicsit elmerülünk a természetben, a látványában, az illatában, a nedveiben, akkor csakhamar elkezd belőle szólni az, ami „fölötti”. Egyedül a zene, a festészet és a szó tágabb értelmében vett költészet tudott ezzel valamit kezdeni, mindig is belekezd ennek a fölfejtésébe. Gondolj például Schubert hangzó tájképeire a dalokból.

Amikor a posztmodern a metafizika-ellenességével tüntet, akkor téved, mert csupán a kiégett metaforákat és az centralizálásra törekvő szellemet „üldözi”, azonban magát a metafizikai teret vagy szférát, dimenziót nem fogja elhessegetni. Az a legnaivabb szemléletben is jelen van.

Amikor Nádas anatómiai, geológiai, optikai, meteorológiai szakkifejezéseket használ, akkor nem az a szándéka, hogy racionalizálja a világot, hanem, ellenkezőleg, az, hogy ezzel mint körülírással (Bagi Zsolt terminusa), mint vonalakkal hagyja fölserkenni a „természetfölöttit”, amihez a prózai metaforáival, metonímiával és szinesztéziáival meg is adja az indíttatást. Ebből a szempontból nézve a szépprózában bevetett tudományos kifejezései ironikusak; a racionális ész korlátozottságára mutatnak rá, vagyis arra a nevetséges emberi törekvésre, hogy a fogalmaival leuralja a világot. Mely őt a végén el fogja nyelni.

A PT mottója Parmenidész helyett akár Szophoklész is lehetne, a Heidegger által is elemzett sorok az Antigonéból, amelyek Vajda Mihály nyersfordításában így hangzanak:

 

Sok van, mi hátborzongató,

 

De az embernél nincs semmi hátborzongatóbb.

...

Mindenhová kimenvén úton van, tapasztalat híján kiúttalanul

a semmihez jut.

Ha akármi jön, ám a haláltól

Nem tud menekülni,

De gyógyírt a nehéz nyavalyákra kigondol.

 

Ha tud valamit valaki,

Mesteri bölcset, újszerűt,

van, ki a jóra, ki gonoszra tör vele.

Ki a földnek törvényeket ad,

Jogot, mit az isteni eskü véd,

Az a városban az első; de hazátlan,

Akinek az létező, ami nem létezik.

 

Nádas valóban rátalál a görög metafizika jelenkori variációira a szépprózájában, és néha az esszéiben is. De a zsidó és keresztény metafizikának a variációira, nem is úgy mondanám, hogy maradványaira, hanem, valóban, a demitizált, filozofikusan és költőileg viszont fölérezhető és értelmezhető survivaljaira, arra, ami túlélte ezeknek a világképeknek az összeomlását; nem véletlenül származik az Emlékiratok könyvének mottója János evangéliumából.

A metafizikát érő posztmodern támadások a PT tükrében hübrisznek bizonyulnak, mert a fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket is, és megcsonkítják az embernek a gondolkodását, sőt a percepciót is. Az ebben a támadásban lévő agresszió a faj goromba önagressziójának a tünete.

De még az sem igaz, hogy azok a bizonyos fogalmak és képek végképp elhasználódtak volna, hiszen a filozófiában és a művészetben is a mai napig élvezhetők, ami azt jelenti, hogy így vagy úgy és amúgy valahol „igazuk van”. Különösen, ha megfelelő előadásban vagy interpretációban kerülnek elénk.

A PT nem csak a testiség irodalmi csonkolásai ellen küzd – ahogy ezt Nádas az esszéiben kifejtette –, hanem a szellemi csonkolások ellen is. A kettő összefüggésének a kiderítése nem könnyű történet. A Szirénének valószínűleg nagy segítségemre lesz ebben, de csakúgy A fotográfia szép története is, ezek az elviselhetetlen művek.

2016. november 15.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább