2024. május 8. Szerda
Ma Mihály, Győző névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Tündérekről, angyalokról és az őket zsugorító emberi gyarlóságról

Beszélgetés Vasagyi Mária írónővel A Kruspér-udvar angyalai című új prózakötete kapcsán

Mert a tündérek olyan lények, legalábbis az én írásomban, akik nem tűrik a háborúságot, nem tűrik a durvaságot, és azzal, hogy az emberek durvák, egymást irtják, háborúznak, ez annyira hat a tündérekre, hogy szinte láthatatlanná válnak. F. Cirkl Zsuzsa (Vajdaság Ma):

Kellemes késő-őszi napsütésben, a Ferenc-csatorna zombori partján sétálva beszélgettünk a mélyen elgondolkodtató prózakötetek, a Silentium Album, a Pokolkerék, a Fabella Domi és az idén, a zEtna Vulkáni Helikon sorozatának 33. köteteként napvilágot látott A Kruspér-udvar angyalai című könyv szerzőjével, Vasagyi Máriával.

A prózakötetből megtudhatjuk, hogy a zombori Kruspér ház udvarán angyalokkal, a csatornaparton pedig tündérekkel találkozhatunk, de említést kap a könyvben a Totenstrasse, vagyis a Szent Rókus utca, amely, a zomboriak számára köztudott, a temetőhöz vezet. Vasagyi Mária legújabb prózakötete mindezeket a helyszíneket megeleveníti. Vajon milyen szándékkal?

-        Tulajdonképpen az írónak konkrét szándékai nincsenek, hanem elkezd írni. Valami fölkelti a figyelmét, az emlékeiben kutat és olyankor elkezd írni. Természetes, hogy az első, ami eszébe jut, a környezete, ahol született, és ez a Totenstrasse, vagy Mrtvački sokak, a temető felé vezető utca, ahol a szülőházam van, és utána persze az egész város. Nem azért, mert nagyon a szívemhez nőtt, mert azt tudjuk, hogy világszerte sokkal szebb és kellemesebb városok vannak, valami mégis ideköt, nem tudnám megmondani, hogy mi, és ezek a helyek, amelyek a könyvemben megjelennek egy kicsit kultikus helyeknek nevezhetők.

Köztük a Kruspér-ház is?

-        A Kruspér-ház a levéltárnak az épülete, és az udvar, ami hozzá tartozik, a Kruspér-udvar nagyon érdekes hely, mert tulajdonképpen a város történelmi magva. Itt volt valamikor a Czoboroknak a vára, de engem ebben a könyvben nem ez érdekelt, az előző könyvekben erről már írtam, viszont az, hogy ott mi történt, azokban a műtermekben, amelyek az udvarban húzódnak, az inkább érdekelt, és különösen egy műterem, amely a férjemnek a műterme volt, ahol ő alkotott, aki lelki társam is volt, és én neki lelki társa. Ott beszéltük meg a művészetről a legérdekesebb mondanivalókat, gondolatainkat megosztottuk, és ott született az egyik novella, a címadó, de tulajdonképpen az ő műterme adta azt a gondolatot is, hogy a Víd-et megírjam, nem is annyira a műterme, hanem az ő személye, róla mintáztam meg a Vídet, az utolsó novellát. Ez a könyv-összeállítás úgy adódott, hogy az első novella a középkorban játszódik, amikor a keresztes lovagok hazaérnek Franciaországba, és kapnak egy területet, mivel jól harcoltak, de magukkal hurcoltak egy jeruzsálemi követ, amit onnan elloptak, mert szabad volt a lopás, a préda. Hazahozták egy titkosírással, amit soha se tudtak megfejteni, de ez a hatalmas kő, amit végigvonszoltak Európán, ez lett az ő otthonuknak az alapja, erre építkeztek, akik ott megvetették a lábukat. Az utolsóban pedig ismét ott egy hatalmas kő, egészen más szándékkal hozatta a művész, rendelte meg messzi szigetről, kőfejtőből, és ez azért adatott meg neki, hogy egy bizonyos személynek, aki akkor nagyon nagy ember volt és nagyra tartották az egész világban is, annak a szobrát kifaragja. De ennek a szobrásznak eszébe jutott a múlt, mindig-mindig egyet faragott, egy más alakot faragott ki, Lenint, Sztálint, Hitlert, mindenféle negatív figurákat a múltból és végül szétfaragta az egészet és a nagy szoborból, amit a főtérre óhajtott a város tenni, nem lett semmi. Nos, amíg ő ezt faragta az angyal, Dániel vagy Mihály arkangyal, azt nem tudni, hogy melyik, akit a Szentháromság plébániaépület homlokzatán levő Napórára festettek meg és aki az időt mutatja a mutatóval, be-beröppent és bekukkantott a műterembe, aminek nem volt kijárata, mert befalaztatta magát a művész, és csak egy nyílást hagyott, ahol kiadta a törmeléket és bevette magának az élelmet. Ott be-benézett az angyal, ami azt jelentette, hogy a művész hamarosan el is fog távozni ezzel az angyallal. De ennek az angyalnak más funkciója is van ebben az írásban, mert az köztudott, hogy Zomborban, az úgynevezett Láncokban, a Napóra alatt voltak a kivégzések a háború alatt is, és a partizánok is ott végezték ki az embereket. Amikor ezek a kivégzések folytak, hogy-hogy nem, jelen volt ez a művész fiatal gyerekként, és erre is visszaemlékezik, amíg ott faragcsál, illetve igyekszik megmunkálni azt a hatalmas, hófehér márványtömböt, és úgy emlékszik vissza, hogy amikor ott álltak a kivégzendők, akiket halálra ítéltek, eltűnt az angyal onnan és az óra mutatója is, csak az árnyéka forgott egy-egy órát, ameddig ott álltak ezek a szerencsétlen emberek.

Az angyalok mellett tündérek is feltűnnek a könyvben, amely drámai történeteket is tartalmaz. Tulajdonképpen a tündérek története is nagyon drámai. A tündérek elméletileg most is itt vannak körülöttünk a csatorna zöld növényzetében. Hol keressük őket, ha találkozni akarunk velük?

Ők már olyan nagyon picik, hogy nem láthatók, mert amikor még ezt a várost építeni kezdték a mocsárvilágban, akkor ember nagyságúak voltak, de azóta annyit sanyargattattak az emberek által, hogy körömnyire zsugorodtak, és azóta annyi háború volt a világon, hogy egészen láthatatlanná váltak. Mert a tündérek olyan lények, legalábbis az én írásomban, akik nem tűrik a háborúságot, nem tűrik a durvaságot, és azzal, hogy az emberek durvák, egymást irtják, háborúznak, ez annyira hat a tündérekre, hogy szinte láthatatlanná válnak. Kicsiny koromban mi hittünk abban, hogy a virágokban tündérek laknak. Sokáig lestük a virágokat, persze nem tűntek föl, nem jöttek elő. Anyám is azzal riogatott a kertben, hogy rá ne lépjek a salátára, vagy a növényzetre, mert az fáj a tündéreknek, akik ott laknak. Nos, talán ennek kapcsán jutott eszembe ez a történet. A tündéreknek a gondolataiban tükröződnek az emberek a galádságukkal, a visszáságukkal, az otrombaságukkal és a szerencsétlenségeikkel, annak ellenére, hogy a tündérek nagyon szeretnének emberré válni, és itt-ott sikerül is nekik. Nos, a tündérek az én történetemben az Úz folyóban laktak, de a Dunában laktak régebben, hellyel-közzel még ott is találhatók, de inkább a Duna holt ágaiban, így az Úz folyóban, ami a Mosztongának felel meg, vagy Masztangnak, Sáringnak vagy Sáringának. Így kerültek a mai Zombor területére, és ott történnek ezek az esetek.

Az írói fantáziának e sokszínű csapongása alátámasztja-e az a manapság elterjedt véleményt, hogy írni egy nagy játék, egy nagy szórakozás?

Nem játék! Sőt, egy nagyon komoly dolog. A művészet nagyon komoly dolog, még ha szórakoztató, akkor is. Úgy gondolom, az én könyveim nem szórakoztató könyvek, ezt aláhúzom, és nem is a célból keletkeztek. A művész az életét adja arra, amit csinál, legyen az egy jó rockénekes, de persze nem olyan, aki éppen csak úgy énekel, legyen az egy szobrász, építész, festő, vagy író, az életét adja és azt is mondják, hogy vérrel írja a műveit. Ebben nincs játék!

De végül is utána angyallá válhat…

Már aki, nem mindenki válhat angyallá, de nem is az a cél. A művész maga sem tudja miért, de megírja és az emberek elé tárja azt, amit magában hordoz. Valójában a művész kitárulkozik.

Az irodalmi szájhagyomány szerint egyik nyugatos írónk (többük nevéhez is kötik a történetet, ezért senkit nem neveznék meg) egy iskolai író-olvasó találkozó alkalmával szorult helyzetbe került, ugyanis a magyartanárnő, aki felkészítette a diákokat az alkalomra, meg szerette volna csillogtatni tanítványai tudását azzal, hogy elmondják, az író milyen szándékkal írta a művet, amelyről szó volt. Miután a gyerekek kifejtették véleményüket, valószínűleg azt, ami az irodalomkönyvekben olvasható, az író nemes egyszerűséggel kijelentette, semmiféle célja nem volt azzal, hogy megírta művét, csak egy belső hang késztetésére tette, amit tett. Valóban így alkot az író, belső hang készteti?

Gondolom, hogy nem minden író, de van, aki így, én például így. Valami megragadja a figyelmemet, vagy valami előjön a múltból. Például a Pokolkereket úgy sikerült elkezdenem, hogy ifjú koromban a csatornán a fahídnál fürödtünk és csontvázakat húztunk ki a sárgaföldből, és nem tudtuk, hogy kinek a maradványai. Később kötöttem össze, hogy ezek a csatornaépítők lehettek, akiket hevenyészve temettek el, közben itt szörnyet haltak a taposókerékről lezuhanva. Aztán hallottam erről a taposókerékről, és minden munkámat félretéve elkezdtem a regényt írni. Nem volt olyan célom, hogy ezzel valakiket oktassak vagy, hogy leírjam, miként történt az építkezés, milyen nagy egység volt itt, vagy szeretet. Nem, ezek az emberek, akik a csatornát építették nagyrészt politikai foglyok voltak, tehát ez egy Gulág volt. Semmiféle szándékom nem volt, csak írtam.

 

2016. november 12.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Teljes a zűrzavar

Van, aki az ellenzék leváltásáról beszél, mások pedig azt bizonygatják, hogy kezdődik a Fidesz lassú eróziója, >

Tovább

BIBIRCSÓKOS KAPCSOLATOK

A VMSZ és a fantompártok szemfényvesztő kirukkolása Szánalmas, hogy a Junior előcitálta(tta) Csorba Bélát, a VMDP hajdanán >

Tovább

Egy új Jaltáról van szó

Ezért nem az orosz hadsereg harcol meg, hanem a jelenleg uralkodó orosz szellem és eszmerendszer. A >

Tovább

HAZUG (ÖN)DÍJAZÁS

Semmilyen díjjal, sem kitüntetéssel nem lehet változtatni a tényen, miszerint a Magyar Szó Varjú Márta vezetésével >

Tovább

Csak Budapestre figyelünk, másra már nem

A hatalom által megfogalmazott új emlékezetpolitika ki akarja törölni 68-at, annál is inkább mivel Belgrádban is >

Tovább

Harcosok klubja

Sokan kérdezték korábban, miért fontos nekem e téma. Amikor kitört az ukrajnai háború két éve, ugyanannyian >

Tovább

Süllyedő „zászlóshajó”

Az MNT – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a magyarországi adófizetők pénzéből költekező, káderkinevező, elbürokratizálódott, közigazgatási >

Tovább

A néhai

Elsétáltam az egyik standtól a másikig, és egy rövid időben a néhai Jugoszláviában éreztem magam. A >

Tovább

Üzenet Szerbiából

Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >

Tovább

Két horvát Trump

Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >

Tovább

Legitim parlamenti képviselet nélkül

Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >

Tovább

Együtt

Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >

Tovább