2020. szeptember 29. kedd
Ma Mihály, Gábor, Rafael névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Pálinkák és üvegek

A montenegrói választások egy kis terrorgyanús felhanggal

Bódis Gábor
Bódis Gábor

Két idős montenegrói beszélget a választás napján:

-Te elmész szavazni?

- Nem hiszem, mert nagyon beteg vagyok, ki sem bírok kelni az ágyból.

- Ez nem kifogás, Jovo még a sírjából is felkelt, hogy szavazzon.

„Miről van szó? Nem válaszol a hívásomra, pedig 23 emberrel állok itt! Itt állok az emberekkel és nem tudok mit mondani nekik! Ez nem baszkódás!”

Ez az egyik része annak a lehallgatott telefonbeszélgetésnek, amelyet egyik részről Bratislav Dikić nyugalmazott szerb csendőrtábornok, másik részről pedig Szingya névvel illetett egyén folytatott hét nappal az október 16-ai montenegrói választások előtt.

 

Szingya a tábornok ideges kitörésére megnyugtatólag azt mondja, hogy minden rendben lesz, de rá is pirít a volt csendőr főparancsnokra: „Ha megijedtél, fordulj vissza!”

A tábornok nem hagyja magát: „Komolytalan, hogy nem jelentkezik ezen a számon, meg kellene néznie, hogy mi van a pálinkával (fegyverrel) és üvegekkel (puskákkal), mert ezeket ellenőrizni kell és megtisztítani.”

Nem tudjuk, hogy mi történt a pálinkával és az üvegekkel, mert a választások előtti éjszakán a montenegrói különleges ügyészség parancsára a rendőrség rajtaütött egy szerbiai állampolgárokból álló húsz tagú csoporton, melynek tagjait azzal gyanúsítják, hogy fegyveres diverzáns akciót akartak végrehajtani Podgoricában, Montenegró fővárosában. Erre a választási nap végén, 23 órakor került volna sor, amikor már ismertek az eredmények. Két forgatókönyv volt: ha győz a csoport által preferált párt (nem mondják ki melyik, de nyilvánvaló, hogy az oroszpárti, NATO és nyugatellenes Demokratikus Frontról van szó), akkor mindenki nyugton marad. Ha viszont ismét Milo Đukanović miniszterelnök pártja, a DPS (Szocialisták Demokratikus Pártja) a rendszerváltás után ismét, egymás után immár kilencedszer nyer, akkor a fegyveresek bevonulnak a parlamentbe, és letartóztatják a legyőzhetetlennek tűnő kormányfőt.

Egy olcsó dél-amerikai sorozat epizódjának is tűnhet a feltételezett eseménysor, de ez egy valós országban, valós szereplőkkel játszódott le.

Vagyis: Montenegróban október 16-án rendes (a Balkánon érdemes hangsúlyozni, hogy nem rendkívüli vagy előrehozott) választásokat tartottak. A valamikori Milošević-követő, Dubrovnik bombázása idején is miniszterelnök, egykori Moszkva-barát Đukanović évekkel ezelőtt egy jó nagyot fordított a politikáján és immár elkötelezett NATO és EU tagjelöltként megnyerte a választásokat. A több mint fél milliós ország többsége továbbra is benne látja a garanciát, hogy a Szerbiától nemrégen függetlenedett montenegróiak megtarthatják nemcsak állami szuverenitásukat, hanem nemzeti függetlenségüket is. Az ország lakosainak másik része (a kisebbik) ugyanis szerb nemzetiségűnek vallja magát és hallani sem akar különálló montenegrói nemzetről. Ez a szembenállás 1920 óta tart.

Mindenesetre, az oroszimádat osztatlan és általános volt az újabbkori történelem során. „Mi és az oroszok 200 millióan” – szólt az örökérvényűnek vélt hitvallás. Még az utóbbi években is ez a gyakorlati életben úgy valósult meg, hogy orosz újgazdagok sorra vásárolták fel a montenegrói tengerpart értékesebb ingatlanjait. A Moszkvától való távolodás az ország 2006-os függetlensége után kezdődött, és a manapság már Moszkva politikai ellenfélként tekint a đukanovići Crna Gorára, amely keresztbe tesz balkáni stratégiájának. Montenegró „elvesztése” után már csak a látszólag ingatag Szerbia marad potenciális szövetségesként, erre azonban aligha lehet komoly stratégiát építeni.

Tehát: bármennyire is kicsi Montenegró, az oroszok nem adják fel a harcot, hogy megakadályozzák annak végleges euróatlanti  elköteleződését. Ami már jócskán halad a maga útján, hiszen minden valószínűség szerint Podgoricát jövő év közepén felveszik a NATO-ba, EU-csatlakozási tárgyalásai pedig már hét éve folynak.

Az októberi választások jó alkalmat nyújtottak arra, hogy még egyszer, talán utoljára, Moszkva változtasson ezen a trenden. Milo Đukanović már több mint negyedszázada van hatalmon, közben számos nemzetközi korrupciós botránynak is valós vagy vélt szereplője volt (pl. cigaretta csempészet), Olaszországban bíróság elé akarták állítani. Továbbá: a montenegróiak is kezdenek belefásulni az egyeduralomba, a választások előtti kimutatások rendre a kormányzó DPS gyengülését jelezték. Putyinék, erre pénzt és propagandát nem kímélve, az esélyesnek tűnt Demokratikus Front mögé álltak.

Nem jött be a számításuk, mert Đukanović ugyan meggyengült, de korántsem annyira, hogy átadja a hatalmat. Még így is dupla annyi szavazatot (36%) szerzett mint a DF (18%). Feljöttek egyes kisebb „köztes” pártok, úgyhogy az ellenzék összefogva talán még kormányt is tudna alakítani. Đukanovićék viszont bizton számíthatnak a kisebbségi (két bosnyák, egy-egy albán és horvát) képviselőkre, így meglehet a szoros többség.

Bonyolíthatja az ügyet, hogy a minden szempontból tarka ellenzék ezúttal összefogott, és közösen hirdette meg: nem ismeri el a választási eredményeket. Mégpedig azért, mert a választások napján hozták nyilvánosságra a szerbiai „puccsisták” letartóztatását, és ezzel „lényegesen befolyásolták” a kimenetelt.

Arról nem is beszélve, hogy csak nagyon lassan és talán megszűrve jelennek meg újabb részletek az állítólagos kommandósokról. Meg Belgrád (értsd: Vučić miniszterelnök) is inkább kétkedve fogadta a szerb „puccsisták” leleplezését. Azt pedig azonnal kinyilvánította, hogy az ügyhöz semmi köze, különben is a bandavezérnek megnevezett Bratislav Dikić nyugalmazott tábornokot Vučić politikai ellenfelének nevezte.

Becenevén Braco (Bratislav Dikić), a szerb csendőrség 2013-ban leváltott parancsnoka olyan színes egyéniség, amilyenből tucatnyi akad a szerb társadalom „patrióta” részében. Közvetlenül azért váltották le, mert csendőrei, köztük a saját öccse is, gyilkosságba keveredett. De a valódi ok valószínűleg az volt, hogy Braco a csendőrségen belül egy olyan elit egységet akart létrehozni, amely speciális feladatokat látott volna el. Csak elképzelni lehet milyen feladatokat, abban az országban, ahol már volt egy ilyen alakulat a rendőrségen belül: a hírhedt vörös sapkások, akik többször kíséreltek meg gyilkosságot az akkori miniszterelnök, Đinđić ellen. Az utolsó sikerült.

A leváltása után nyugalmazott tábornok, úgy tűnik, nem tétlenkedik. Továbbra sem teljesen világos azonban, hogy mit is keresett huszonketted magával Montenegróban a választások előtti éjszakán. Egyébként 30 napos előzetesben ülnek jelenleg.

A podgoricai különleges ügyészség szerint a „puccsistáknak” az volt a terve, hogy montenegrói rendőr egyenruhákban behatoljanak a parlament épületébe és onnan a tömegbe lőjenek azzal a céllal, hogy pánikot és zavargásokat okozzanak. Előtte meghatározott helyeken automata fegyvereket vettek volna fel. A montenegrói hatóságok azt is tudni vélik, hogy a tervek szerint három csoportba verődve tervezték végrehajtani akciójukat.

Az ellenzék ezzel a magyarázattal nem elégszik meg, és követeli, hogy a különleges ügyészség kézzelfoghatóbb magyarázattal, bizonyítékokkal álljon elő. Gyanús viszont, hogy Belgrád csupán konzuli segélyt ígért a puccsistáknak.

Biztonsági elemzők szerint a szerbiai kommandósok akciója komolytalannak tűnik, hiszen Milo Đukanović miniszterelnök mögött erős és szervezett rendőrség, katonaság és titkosszolgálat áll.

Mindenesetre, a miniszterelnök elleni állítólagos merénylet-kísérlet hozhatott szavazatokat a kormányzó pártnak. Ennek ellenére az EU, a NATO és a nyugati országok szabályosnak és érvényesnek minősítették a választásokat. Az ellenzék viszont a szabálytalanságokra panaszkodik és a számára elérhető médiában a következő viccet is terjeszti:

Két idős montenegrói beszélget a választás napján:

-Te elmész szavazni?

- Nem hiszem, mert nagyon beteg vagyok, ki sem bírok kelni az ágyból.

- Ez nem kifogás, Jovo még a sírjából is felkelt, hogy szavazzon.

A szöveg nyomtatott változata a 168 Órában jelent meg.

 

 

 

2016. október 27.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A rossz közérzet lázadása

Az unokák elégedetlenek az középnemzedéki apák konformizmusával¬; ez még nem rendszerváltás a „szelíd tüntetések” még csupán >

Tovább

Új szintézis?

Azon töprengve, hogy a memoárokban és a regényekben sokat írtak azokról a hontalanokról, emigránsokról, száműzöttekről, kozmopolitákról, >

Tovább

„Sajnálatos, hogy templomainkban helyt nyer a választási kampány.”

A véemeszes magyar érdekvédelem – a Szerb Haladó Párttal kötött elvtelen szövetség miatt – semmi eredményt >

Tovább

A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is

Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >

Tovább

Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén

A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >

Tovább

Azt hallom, csoda történt Washingtonban

Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >

Tovább

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Tovább

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább