Ma Friderika névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Mi leszünk az illiberális fickók….
Végel László
Hiszen 1914-ben sem volt fontos, 1918 után is mi a kisebbségbe kényszerültek fizettük meg a magyar jobboldali politikai elit tévedéseinek az árát. A magyar urak mindezért száz év múlva sem kértek bocsánatot. Végel László:
Szarajevóban perfekt angolul
Sok és sokféle emberrel találkoztam Szarajevóban. Értelmiségiekkel, írókkal, színházkedvelő emberekkel, piaci árusokkal, névtelen járókelőkkel... és azt vettem észre, hogy Szarajevó polgárai kitűnően beszélnek angolul. Az angol lett a „túlélés nyelve”. Manapság nem árt, ha az ember egy másik nyelvi világból szemléli saját nemzeti univerzumát. Ez számomra is mindig óriási kihívást jelentett és szeretném, ha így is maradna.
Európa a színpadon
Indulok vissza Újvidékre. Anikóval megvásároljuk a frissen préselt gránátalmalevet, majd még egy sétát teszünk a Bascsarsiján, végül a Bosnia kávéházban (valamikor Belgrád kávéháznak nevezték) találkozom Đorđe Krajišnikkal a szarajevói szellemi élet enfant terriblejével. A Frljić rendezte előadás és a What is Europe közötti párhuzamról beszélgetünk. Frljić (A mi ellenségünk és a ti ellenségetek) Európa világát, az iszlám és az újabb migrációs áradat függvényében vizsgálja, az Urbán rendezte What is Europa pedig a perem-európai látószögből - Jugoszlávia széthullásának kontextusában. A két előadás rezüméje végül is arról szól, hogy holtpontra jutottunk.
Akkor mit is védünk tulajdonképpen?
2015. október 21-én a Budapestre tartó vonat indulása előtt, Ilma Rakusával egy kis bécsi kávéházban üldögélünk és a Bűnhődés aktualitásáról beszélgetünk. Ilma gondterhelt. A jelenet tavaly ilyenkor történt! Tisztában volt azzal, hogy ez az iszlám menekülthullám sok gondot okoz majd Európának. "Európai vagyok", hangsúlyozta. Ez a mondat, hogy „európai vagyok” csengett a fülemben miközben Oliver Frlić A mi ellenségünk és a ti ellenségetek című színdarabját néztem. Még mielőtt beléptem volna a Nemzeti Színház közel 120 éves épületébe a biztonsági emberek átvizsgáltak, röntgen kapun kellett keresztül mennem, mint a reptereken, mert állítólag szélsőséges csoportok megfenyegették a teátrum illetve a fesztivál szervezőit. Kinn, a színház előtti téren fiatalok százai skandálták, hogy látni akarják a darabot, amely betiltását a zágrábi bíboros kérte. Úgy is mondhatom, hogy zártkörű fesztiváli rendezvényen vettem részt. Európai szemmel néztem természetesen a bevándorlók áradatáról, az iszlám terrorizmusról szóló színpadi művet. Szerintem Frljić ebben az előadásban nem volt provokatív, inkább melankolikus hangnemben jelenítette meg az Európa bűneiről szóló kellemetlen igazságot, amelyről a történészek már mindent elmondtak, színpadon azonban mindezidáig nem hangzott el, a napi propaganda pedig hallani sem akar róla. De, ugyan mikor is tanult, illetve vonta le a konzekvenciát a napi propaganda a történelemből? Soha! Ez európai ember négymillió iszlám vallású polgárt gyilkolt meg. Az európai jólét főképp a kegyetlen gyarmatosításon alapul. Mindezt szem előtt tartva mégis vallom, hogy jogunk van védeni európai identitásunkat, azt a csodát, amit európai kultúrának nevezünk, ugyanakkor semmi jogunk gyűlölni és gyűlöletet szítani. A gyűlöletkeltésre legkevésbé azoknak van joguk, akiknek fogalmuk sincs az európai kultúráról, sőt a gyűlöletbeszéd közben nem veszik a kezükbe az európai kultúra maradandó és értékes műveit. Nem lehet az európai kultúrát a kocsmaasztalok mellett, a rideg pártirodákban védelmezni, hanem a hangversenyeken, a kiállítótermekben, a könyvtárakban, az emberi méltóság, a szabadság tiszteletével. A legfontosabb kérdés azonban mégiscsak az: vajon védhetjük-e európai identitásunkat antidemokratikus módszerekkel? Azt hiszen, nem. Mert ha nem a demokrácia, ha nem a szabadság és az emberi méltóság ügyét védelmezzük, akkor felmerül a kérdés, mit is védünk tulajdonképpen.
Putyin figyel
Putyin mindent figyel. Elismerően nyilatkozik Orbán Viktor népszavazási referendumáról. Jól jön neki az EU-n belüli viszály. A Blic napilap jól értesült forrásokra hivatkozva írja, hogy az orosz elnök Szerbiát felmérhetetlen értékű műkinccsel ajándékozza meg: egy eredeti evangélium több mint 170 éves kéziratpéldányával.
Krleža újra időszerű
Azt hiszem eljött az ideje, hogy újra kezembe vegyem Miroslav Krleža köteteit. Naplójegyzeteit lapozgatva felkapom a fejem. 1968 májusában az egyetemista mozgalmakkal kapcsolatban „társadalmi komédiáról” jegyzetel és nem kis iróniával jegyzi meg, hogy a lázadó fiatalok végül is a tőke zászlaja alatt üvöltöznek. Attól félek, hogy igaza volt! 68-ban óriási lehetőség kínálkozott, azonban a nagy lázadás mégiscsak kudarccal végződött, mert nemzedékem többsége hamarjában elárulta a lázadást; először tékozló fiúként visszalopakodott a hatalomba, majd a nacionalizmus zászlaja mögött tűnt fel, hogy végül a tőke zászlaja alatt sorakozzon fel. Krleža fölényes ítélete azonban komoly kérdéseket rejteget. Nem sikerült megoldani a legégetőbb kérdést, a munkaerő és a tőke viszonyát, írja naplójában. A lázadás korában a jobboldal várta a saját öt percét. És kivárta. Megszülettek a nemzeti jelszavakat harsogó gazdagok pártjai, melyekre lelkesen szavaznak a nincstelenek.
Kisebbségi kapitalisták
„Az a plebejus, baloldali demokrata, aki nem tiltakozik a Népszabadság megszüntetése, a sajtószabadság korlátozása, a tanszabadság szétzúzása, a művészeti szabadság szűkítése és hasonlók ellen, önsorsrontó balek”, írja Tamás Gáspár Miklós a Kettős Mércében. A magyar írók tiltakoznak a Népszabadság megjelenésének felfüggesztése ellen, ugyanakkor a vajdmagyar irodalmi életben idilli csend honol. Itt minden rendben. Az állami alkalmazású baloldaliak keményen bírálják a nyugati kapitalizmust, de a mi kis kapitalistáink előtt meghunyászkodnak, mivelhogy ők lettek a kegyeket osztogató lelkes nemzeti érzelmű demokraták.
Akadémikusok és avantgárdok
Október 13-án délben nyilvánosságra hozták, az idei irodalmi Nobel-díjas nevét. E-szerint: 2016- irodalmi Nobel díjával Bob Dylant tüntette ki a Svéd Akadémia. Váratlan és szokatlan döntés. Grendel Lajos szlovákiai magyar író provokációnak nevezi. Lehet, idővel kiderül, hogy az akadémia döntése kifogásolható, azonban a döntésnek jelzésérteke van. Arra gondolok, hogy múlófélben az exkluzív és unalmas modern irodalom ideje. A múltkoriban írtam arról a fiatal lányról, aki számon kérte, hogy költőink miért nem írnak abban a hangnemben mind Bródy János: Ezek ugyanazok című dala. Lehet, hogy a kérdés túl naiv és „szakszerűtlen”, de tudva, hogy az irodalom egy nagyon szűk kaszt belügye lett, valamiféle kérdést mégis feltehetnénk – legalább magunknak illetve magunkban. Miért terjed a „nyafogó irodalom” a belterjes irodalmi életben? Tudomásul kell venni, hogy a mai irodalomban mintha más szelek fújnának. A Svéd Akadémia döntése nem váratlan Kertész, Jelinek, Pamuk, vagy Szvetlana Alekszijevics díja után. Időnként kiderül, hogy a svéd akadémisták korszerűbbek, mint a mi fáradt széplelkeink. Ez akkor is megfontolandó hipotézis, ha rövidesen beigazolódik, hogy ezúttal jobban is dönthettek volna. Én azonban azt gondolom, hogy egy tévedés sokszor hasznosabb, mint a csámcsogás a banális „esztétikai örökigazságokon”. Még aznap este a budapesti szerb színházban egy fellépésre igyekszem, ahol bevezetőt Takács Ferenc egyetemi tanár, kritikus, Vladislava Gordić-Petković irodalomkritikusok és Bora Babić az Akadémia Kiadó igazgatója, szerb nyelvű könyveim kiadója mond.
Elhunyt nemzedékem perpetum mobileje
Kora délelőtt Anikó tablettel a kezében siet elém egy budapesti szállodában és közli, hogy elhunyt Gerold László. Hitetlenkedve nyúlok a táblagép után, hiszen Gerold László az utóbbi években, megújult energiával pásztázott a vajdmagyar kulturális életben. Néhány évvel ezelőtt gyakran utaztunk együtt a Napló Kör találkozóira, mindenről értesült, amiről a vajdmagyar sajtó nem számolt be, mindenre kritikusan reflektált és cikkeiben olyan dolgokról írt, melyekről a sunyin lapító vajdasági magyar kulturális életben hallgatni szokás. Az utóbbi hónapokban mintha csak belefáradt volna az igazmondásba, csendben, - a mi ”nagy csendünkben” - félrevonult, azonban „geroldos” életmódjáról nem mondott le. Azt gondoltam, nemzedékem perpetum mobilje csak erőt gyűjt, de nem történt csoda. Megértem visszavonulását. Közösségünk egén egyre sötétebb felhők gomolyognak, egyre nagyobb sötétség uralkodik a tájon, és egy gyertya sem pisloghat örökkön-örökké. Az Andrássy úton elsétáltam az Írók Könyvesboltjába, ahol néhány kötet mellett (különösen örültem, hogy végre kezembe került Kamel Daoud magyarul is megjelent könyve az Új vizsgálat a Meursault ügyben) megvásároltam a Vigília új számát, ahol Gerold a Balkáni szépség avagy Slemil fattyúja című könyvemről értekezik. Előtte a Vajdaság Ma honlapján a Két tükör között című naplójegyzeteimet méltatta. Attól tartok, hogy ezek az utolsó írásai közé tartoznak. Mondatain töprengve búcsút veszek tőle.
Figyelmeztetés
A New York Times szerkesztőségi cikket közölt: „Orbán és a többi nacionalista, akik elutasítják a tolerancia és a szabad mozgás liberális értékeit a modern Európa szívében azt kockáztatják, hogy olyan ellenségeskedést keltenek, melyek kevesebb, mint egy évszázada világháborúhoz vezettek”, olvasható a világ egyik legbefolyásosabb napilapjának cikkében. Egy héttel ezelőtt azt kérdeztem magamtól, hogy mi lesz ezzel a szegény kis Magyarországgal. Elköveti-e azokat a hibákat, amelyeket 1914-ben vagy 1941-ben? Szorongva veszem tudomásul, hogy a New York Times cikke éppen ezekre az évekre utalt. Erőm sincs rá, hogy arról vitázzak, kinek van igaza. Hiszen 1914-ben sem volt fontos, 1918 után is mi a kisebbségbe kényszerültek fizettük meg a magyar jobboldali politikai elit tévedéseinek az árát. A magyar urak mindezért száz év múlva sem kértek bocsánatot. Attól tartok, hogy most is azon dől el minden, hogy milyen kép alakul ki Magyarországról és általában rólunk – magyarokról. Nem kétlem, hogy a jelenlegi magyar politika élvezi az európai jobboldal egy részének rokonszenvét. Viszont nem lehet vitás, hogy épp ezek a politikai erők nem lesznek kíméletesek a nemzeti kisebbséggel szemben. A magyar jobboldal esetleg szerez rokonszenvezőket, viszont a magyar kisebbségek elvesztik eddigi liberális és európai szellemiségű szövetségeseit. Mi leszünk az illiberális fickók, akiket fel kell áldozni a nemzetállam oltárán.
Végel László Közéleti naplójának nyomtatott változata a Családi Körben jelent meg.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Lépésnyire a végső győzelemtől
Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli >
Hasznos-e a bojkottálás?
Legyünk tisztában: A választásokat mindenképpen megtartják, az ellenzék részvételével, vagy az nélkül. A VMSZ és a >
Alászolgája Főnök, s respekt
Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden >
Szerelmünk volt és mostohánk lett
Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >
Requiem a vajdmagy sajtószabadságért
Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >
Jelzők zűrzavarában
„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >
Magyar-magyar párbeszéd?
Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >
Meghaltatok
Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >
A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett
Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >
Nyári emlék
10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >
Az abszurd, "amiben élsz"
Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >
A miniszterelnök nem magánember
Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >