2019. július 22. hétfő
Ma Magdolna, Mária, Magda névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Tilalomfák árnyékában

Gerold László
Gerold László

Október 17-én, hétfőn 13.30 órakor lesz Gerold László irodalomtörténész, színikritikus, egyetemi tanár temetése Újvidéken, a Városi temetőben. Még egy, a Naplóban közölt (1990. május 30) írásával emlékezünk rá.

Tilalomfák árnyékában

Sohasem tetszett a magyar irodalom egészére vonatkozó, annyira közkedvelt öt (vagy több) ágú síp metafora, pontosabban ennek az illyési értelmezéstől eltérő változata, mely szerint irodalmunk dallamát egy tüdőből fújják; korántsem az egyetlen fujtató okán – amit a közös nyelv s ennek éltetése természe­tessé tesz –, hanem azért, mert úgy érzem, elsikkad mind a lyukak különbözőségének, jellegének fontossága, mind pedig a dallamot szabályozó ujjak játékának szerepe. Holott, megítélésem szerint, az a bizonyos síp eseté­ben a tüdő, a lyukak s az ujjak mozgása egyformán lényeges.

Ez késztet arra, hogy – a síp-metaforából kiindulva, mindenekelőtt a sípon levő lyukak­ra és a hangerőt szabályozó ujjak játékára gondolva – a jugoszláviai magyar és a magyar(anya)országi irodalom kölcsönös kapcso­latáról írjak, abból a tapasztalásból kiindulva, hogy ez a viszony nem olyan, amilyennek lennie kellene, s hogy ezért mindkét oldal hibáztatható.

Az irodalmi Magyarország háromfélekép­pen viszonyul a határokon túli magyar irodalmakhoz. A romániai, a csehszlovákiai és a szovjetunióbeli magyar irodalomhoz az ottani évtizedes áldatlan nemzetiségi politika és hely­zet folytán természetesen múltat is féltő aggó­dással, figyelemmel – noha ez sem mentes olyan zavaró mellékzöngéktől, mint a politikum elsőbbsége vagy a baráti kapcsolatok – és érthetően nagy-nagy segítőkészséggel. A nyu­gat-európai és a tengerentúli magyar iroda­lomhoz, az emigráció irodalmához való viszonyulásban az államilag engedélyezett – mert gazdaságilag szükséges – felfedezés és kapcso­latteremtés után a jóléti társadalom kínálta lehetőségekkel is számoló, haszonélvező, ud­varló túlértékelés következett. Egymást érték az antológiák és az összefoglaló dolgozatok, ami jó, és sorra jelentek meg az erre nem mindig érdemes könyvek, meg a róluk írt méltatások, ami ugyancsak jó lehetne, ha álta­lában így történne, de nem történik, főleg a jugoszláviai magyar irodalom esetében nem, amelyhez a viszonyulás külön változatot pél­dáz.

Más volt politikai státusunk, érthető, más­ként alakult az irodalmi is.

Egy ideig a magyarországinál magasabb életszínvonallal, irigyelt világútlevéllel és kí­vánt szellemi szabadsággal mi voltunk a (kisjNyugat, ami abban különbözött a határon túli, magyarok is lakta országoktól, hogy a nemzetiségi kérdés itt volt a legrendezettebb. Mindez együtt eredményezte a hozzánk való lezserebb, mondhatni felületesebb viszonyt, amelyért azonban mi is felelősek vagyunk, mert élveztük s kétségtelenül túljátszottuk sze­repünket, tetszelegtünk, fölényeskedtünk, ta­lán akkor is, amikor lelkünk legmélyén tud­tuk, hogy nemzetiségi helyzetünk csak máso­kéhoz hasonlítva jobb, de valójában egyre nehezebbé válik, válságosabbra fordul. Tet­szett a szerep, játszottuk, önmagunkat s máso­kat is becsapva, mert – bevallhatjuk – féltünk a politikától, és azzal áltattuk magunkat, ha nem veszünk tudomást róla, akkor nincs is. Most, amikor a nemzetiségi problémák nálunk is kiéleződnek, oda jutottunk, hogy struccpolitikánk, amely annyi kárt okozott, folytathatat­lan. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az irodalmi Magyarország sem bizonyult kellően érzékenynek, figyelmesnek, sem pedig takti­kusnak irányunkban. És semmiképpen sem arra kell gondolni, hogy kevésbé tanú­sítottak megértést, illetve kritikusabbak voltak – bár let­tek volna –, mint másokkal szemben, hanem, hogy ez a viszonyulás inkább közönyös, mint ala­pos, inkább felszí­nes, mint lényegi volt, esetleges, pri­vát és nem rend­szeresített, kifeje­zettebben, mint ha­sonló helyzetű test­vérirodalmak eseté­ben. Itteni író pél­dául akkot kapott József Attila-díjat (Gion Nándor), amikor másutt en­nek politikai akadá­lyai voltak, amikor azonban ezek elhá­rultak, rólunk meg­feledkeztek, pedig Herceg János, Bori Imre, Fehér Fe­renc, Németh István, Tolnai Ottó, Brasnyó István opusa biztos díjat érdemelhetne. A folyóiratokban tör­ténő közlés, tiszte­let a kivételnek, ki­zárólag baráti kap­csolatokon múlik, ahogy könyveink recenzeálása is – ami a magyarorszá­gi irodalmi sajtó­ban nem csak hogy nem rendszeres és állandó, de még esetleges sem – csupán egy-egy haveri gesztus eredménye. Holott a mi irodalmi kritikánk évtizedek óta példás érdek­lődést és publicitást nyújtott azoknak a műveknek meg szerzőknek, akik ezt a saját pátri­ájukban nem kaphatták meg. De mindenekelőtt abban látom a mostoha viszonyulást irá­nyunkban, hogy – jóllehet a tilalomfákat állító Aczél-korszak a múlté – a határon túliak közül csak a jugoszláviai magyar irodalmi folyóirato­kat nem árusítják Magyarországon. Most sem, amikor már az ún. aluljáró-irodalom is legali­tást élvez, ami számunkra, a pluralista nyitott­ság korában megalázó, megmagyarázhatatlan megkülönböztetést jelent.

1990. május 30.

2016. október 13.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az árulás testi kényszere

Vajon gyávaság-e vészhelyzetben futni, menekülni, félni? Vajon Magda, ha őrzi, vállalja a zsidó identitást, több esélye >

Tovább

Balkáni egzotikum vagy Európa nyitott sebe

Miljenko Jergović boszniai horvát író egyik interjújában pontosan megfogalmazta miről is van szó. Úgy érzi, írja, >

Tovább

Egy magyar közösség leépítése

Ceterum cense (vagyis: egyébként úgy vélem): A Helyi Közösség Tanácsácsnak – a művelődési és egyéb szórakozási >

Tovább

Nem a smirgli

Oda jutottunk, hogy a kisember annyira kiábrándult már a biztonságáért felelős szervből, valamint az őt – >

Tovább

A szabadkai Houdini

Szemmel látható, hogy Bogdan Laban a szabadkai hatalmi elit (és a szélesebb értelemben vett hatalomgyakorlók) számára >

Tovább

Temetőt győztek

A temetőbeli közjáték a működő nemzeti illiberál színrevitele, valami másra van szükségünk, jövő-tervekre, hiszen a múltat >

Tovább

Vége

A rezsim nem a barantázó pántürk ősdilettánsokat hozza helyzetbe, és nem is az Akadémia ingatlanvagyona érdekli, >

Tovább

Mélységesen sajnálnám, ha a Vajdaságban kihalna a magyar mondat

Vagy tíz évvel ezelőtt naplómban írtam erről, akkor is jöttek a verőlegények, mert ez tabutréma volt. >

Tovább

SZÓSZEDET

Itt, a szövegeket szövők és lélegzők tengerszemében olyan távolinak tűnnek a kultúra ítészei és szabászai, a >

Tovább

Szavazni vagy bojkottálni?

A délvidéki/vajdasági magyar közösség – egyebek között – politikai apátiába is került, amit katasztrófának is lehet(ne) >

Tovább

A hinta

Újvidék önkormányzata nem folyamodik olyan populista, ad hoc megoldásokhoz, mint egyes városok, ahol egy mobilcsapat 48 >

Tovább

„Meddig jutottunk?”

A háborús bűnösség, rehabilitálás és kártérítés kérdésével kapcsolatban megállapítják, hogy az észlelt „fogyatékosságok nagyban nehezítik, vagy >

Tovább