2020. november 27. péntek
Ma Virgil, Virgínia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Tilalomfák árnyékában

Gerold László
Gerold László

Október 17-én, hétfőn 13.30 órakor lesz Gerold László irodalomtörténész, színikritikus, egyetemi tanár temetése Újvidéken, a Városi temetőben. Még egy, a Naplóban közölt (1990. május 30) írásával emlékezünk rá.

Tilalomfák árnyékában

Sohasem tetszett a magyar irodalom egészére vonatkozó, annyira közkedvelt öt (vagy több) ágú síp metafora, pontosabban ennek az illyési értelmezéstől eltérő változata, mely szerint irodalmunk dallamát egy tüdőből fújják; korántsem az egyetlen fujtató okán – amit a közös nyelv s ennek éltetése természe­tessé tesz –, hanem azért, mert úgy érzem, elsikkad mind a lyukak különbözőségének, jellegének fontossága, mind pedig a dallamot szabályozó ujjak játékának szerepe. Holott, megítélésem szerint, az a bizonyos síp eseté­ben a tüdő, a lyukak s az ujjak mozgása egyformán lényeges.

Ez késztet arra, hogy – a síp-metaforából kiindulva, mindenekelőtt a sípon levő lyukak­ra és a hangerőt szabályozó ujjak játékára gondolva – a jugoszláviai magyar és a magyar(anya)országi irodalom kölcsönös kapcso­latáról írjak, abból a tapasztalásból kiindulva, hogy ez a viszony nem olyan, amilyennek lennie kellene, s hogy ezért mindkét oldal hibáztatható.

Az irodalmi Magyarország háromfélekép­pen viszonyul a határokon túli magyar irodalmakhoz. A romániai, a csehszlovákiai és a szovjetunióbeli magyar irodalomhoz az ottani évtizedes áldatlan nemzetiségi politika és hely­zet folytán természetesen múltat is féltő aggó­dással, figyelemmel – noha ez sem mentes olyan zavaró mellékzöngéktől, mint a politikum elsőbbsége vagy a baráti kapcsolatok – és érthetően nagy-nagy segítőkészséggel. A nyu­gat-európai és a tengerentúli magyar iroda­lomhoz, az emigráció irodalmához való viszonyulásban az államilag engedélyezett – mert gazdaságilag szükséges – felfedezés és kapcso­latteremtés után a jóléti társadalom kínálta lehetőségekkel is számoló, haszonélvező, ud­varló túlértékelés következett. Egymást érték az antológiák és az összefoglaló dolgozatok, ami jó, és sorra jelentek meg az erre nem mindig érdemes könyvek, meg a róluk írt méltatások, ami ugyancsak jó lehetne, ha álta­lában így történne, de nem történik, főleg a jugoszláviai magyar irodalom esetében nem, amelyhez a viszonyulás külön változatot pél­dáz.

Más volt politikai státusunk, érthető, más­ként alakult az irodalmi is.

Egy ideig a magyarországinál magasabb életszínvonallal, irigyelt világútlevéllel és kí­vánt szellemi szabadsággal mi voltunk a (kisjNyugat, ami abban különbözött a határon túli, magyarok is lakta országoktól, hogy a nemzetiségi kérdés itt volt a legrendezettebb. Mindez együtt eredményezte a hozzánk való lezserebb, mondhatni felületesebb viszonyt, amelyért azonban mi is felelősek vagyunk, mert élveztük s kétségtelenül túljátszottuk sze­repünket, tetszelegtünk, fölényeskedtünk, ta­lán akkor is, amikor lelkünk legmélyén tud­tuk, hogy nemzetiségi helyzetünk csak máso­kéhoz hasonlítva jobb, de valójában egyre nehezebbé válik, válságosabbra fordul. Tet­szett a szerep, játszottuk, önmagunkat s máso­kat is becsapva, mert – bevallhatjuk – féltünk a politikától, és azzal áltattuk magunkat, ha nem veszünk tudomást róla, akkor nincs is. Most, amikor a nemzetiségi problémák nálunk is kiéleződnek, oda jutottunk, hogy struccpolitikánk, amely annyi kárt okozott, folytathatat­lan. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az irodalmi Magyarország sem bizonyult kellően érzékenynek, figyelmesnek, sem pedig takti­kusnak irányunkban. És semmiképpen sem arra kell gondolni, hogy kevésbé tanú­sítottak megértést, illetve kritikusabbak voltak – bár let­tek volna –, mint másokkal szemben, hanem, hogy ez a viszonyulás inkább közönyös, mint ala­pos, inkább felszí­nes, mint lényegi volt, esetleges, pri­vát és nem rend­szeresített, kifeje­zettebben, mint ha­sonló helyzetű test­vérirodalmak eseté­ben. Itteni író pél­dául akkot kapott József Attila-díjat (Gion Nándor), amikor másutt en­nek politikai akadá­lyai voltak, amikor azonban ezek elhá­rultak, rólunk meg­feledkeztek, pedig Herceg János, Bori Imre, Fehér Fe­renc, Németh István, Tolnai Ottó, Brasnyó István opusa biztos díjat érdemelhetne. A folyóiratokban tör­ténő közlés, tiszte­let a kivételnek, ki­zárólag baráti kap­csolatokon múlik, ahogy könyveink recenzeálása is – ami a magyarorszá­gi irodalmi sajtó­ban nem csak hogy nem rendszeres és állandó, de még esetleges sem – csupán egy-egy haveri gesztus eredménye. Holott a mi irodalmi kritikánk évtizedek óta példás érdek­lődést és publicitást nyújtott azoknak a műveknek meg szerzőknek, akik ezt a saját pátri­ájukban nem kaphatták meg. De mindenekelőtt abban látom a mostoha viszonyulást irá­nyunkban, hogy – jóllehet a tilalomfákat állító Aczél-korszak a múlté – a határon túliak közül csak a jugoszláviai magyar irodalmi folyóirato­kat nem árusítják Magyarországon. Most sem, amikor már az ún. aluljáró-irodalom is legali­tást élvez, ami számunkra, a pluralista nyitott­ság korában megalázó, megmagyarázhatatlan megkülönböztetést jelent.

1990. május 30.

2016. október 13.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Hiányzik a meghökkentető eredeti eretnekség. A szeszélyes kaland. A melléfogás varázslata

A szocializmusban az apolitikus értelmiségi volt az eszménykép, a posztszocializmusban pedig a valóságból menekülő szűzi pártszimpatizáns. >

Tovább

Kirakat szerződés

A VMSZ és a SNS szerződése csak megerősíti (önkormányzati, tartományi és köztársasági szinten) a két párt, >

Tovább

Erkölcsi kontextus

Természetesen a bíróság dolga kimondani az ítéletet. Feltételezem azonban, hogy ennek a jogi normának van erkölcs >

Tovább

Moslékkoalíció

Napjainkban a forradalmi hitbe vetett remény ugyanúgy elsorvadt, miként a hagyományos hitbe vetett bizalom. Miért? Lehet, >

Tovább

Nemzeti kisebbségpolitikai pálfordulás?

Amikor, tehát, AV a „kisebbségek jelenlétének fokozásáról” beszél „a köztársasági és a tartományi kormányban”, emögött Szerbia >

Tovább

Ami elválaszt és ami összeköt

Az interneten Szőcs Gézát búcsúztatják. Jól esett olvasni Ara-Kovács Attila az intellektuális párbeszédre példát mutató mondatát. >

Tovább

Civil jogvédelem

Nem a Caritas vezetőinek kellett volna átvenni a főkonzul asszonytól az ajándékot? Nem, mert akkor Pásztor >

Tovább

Szőcs Géza halála

Politikusként próbálta gyógyítani aztokat a sebeket, amelyeket előzőleg értelmiségiként és költőként elszenvedett. Ízig-vérig modern költő nem >

Tovább

Czeslaw Milos: „Azt mondom, XX. század és libabőrös leszek tőle”

Mit fognak mondani a XXI. századról? Nemcsak Czeslaw Milos esszéit, hanem a verseit is kedvelem. A >

Tovább

Az egyetemi tanárok és az iszlám

Tudomásul veszem, én is azzal vigasztalódok, hogy a barbárság csatát nyerhet, de háborút nem. Előfordulhat-e azonban >

Tovább

Hivatásos optimisták

Amíg nem készül alapos, tárgyilagos elemzés/térképezés a magyar közösség helyzetéről Szerbiában, beleértve a szórvány állapotát is >

Tovább

Manapság kocsonyás lett a szellemi élet

Csakhogy a komp immár nem pusztán Magyarország, hanem az egész kelet-közép-európai régió. Az értelmiség nagy része >

Tovább